Kereső toggle

Bezzegország bajban?

Gazdasági gondok Romániában

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Mesés GDP-növekedés, hatalmas befektetési boom, kedvező adórendszer,
optimista euróbevezetési várakozások – volt elég ok, amiért Románia itthonról
nézve egyike lett a bezzegországoknak, ahol bezzeg jól mennek a dolgok, pedig
mennyivel mélyebbről kezdték, mint mi. Évtizedekig élt Magyarországon Romániával
kapcsolatban egyfajta érthető, de nem rokonszenves lesajnáló attitűd; a magyar
gazdaság mostani bukdácsolásának legkézzelfoghatóbb jele sokak számára épp az a
kijelentés, hogy „a románok lehagynak bennünket”. De Romániában is erősen
táplálja a nemzeti büszkeséget, hogy Magyarország, amellyel olyannyira nem
sikerült a versenyfutás sem a NATO-, sem az uniós tagságért, most az euró
bevezetésekor mégis lemarad Romániával szemben.



Fotó: Somorjai László

Az elmúlt hónapok fejleményei azonban erősen árnyalják a képet. Az egyik egy
elképesztő szociális lépés: a nyugdíjak 50 százalékos emelése, két lépésben. A
romániai nyugdíjak szintje valóban katasztrofálisan alacsony, de voltak más
motivációk is. A javaslat a legnagyobb ellenzéki párt, a szociáldemokraták felől
jött, annak a fenyegetésnek a kíséretében, hogy ha a kormány nem hajlandó az
emelésre, bizalmatlansági indítványt terjeszt be, ami a kisebbségi kabinet
bukásához vezet. A kormány nem mert nyíltan ellentmondani, végül a populista
politikájáról híres román államelnök ragadta magához a kezdeményezést: először
kételyeit hangoztatta, gyaníthatóan azért, mert nem tőle származott az emelés
ötlete, majd ő tette végleg sínre a lépést, így Basescu elnök egyszerre
mutatkozhatott a költségvetést védő felelős politikusnak és a nyugdíjasok nagy
barátjának. A kétlépcsős emelés nagyobbik eleme éppúgy 2008-ra, a választási
évre esik, mint az emelés költségvetési terhe: az ellenzéki szociáldemokraták a
kampányukat erősítik, a kormány gondja megoldani a nyugdíjemelés büdzséterheit.

Kevesen voltak – még a romániai magyar sajtóban is –, akiknek eszébe jutott
2001–2002 Magyarországa. Pedig a párhuzam nyilvánvaló: a pártok között beindul a
politikai indíttatású szociális ígéretek spirálja. Hamarosan sor került a
közszféra fizetéseinek kérdésére is, különösen keményen startoltak kora ősszel a
pedagógusok, majd amikor kiderült, hogy hamarosan emelni kell az energiaárakat,
az államfő egykori párttársai, az ugyancsak ellenzéki demokraták teljes
kompenzációt követeltek a nyugdíjasoknak, épp hogy az emelés ne folyjon el a
közüzemi áremelkedéseken. Közben az idei reáljövedelem-emelkedés 15 százalékos,
a nettó bérek pedig 18-19 százalékkal nőttek.

A román kormányzat, a jegybank és a szakértők jelentős része is úgy véli, hogy
az idénre számolt 6,5 százalékos növekedés révén elkerülhető a költségvetési
hiány elfutása, még akkor is, ha a nyugdíjemelés láthatóan csak első mozzanata a
választási ígéretözönnek. De vajon mennyire bízhat Románia abban, hogy a
gazdaság pörgése ellensúlyozza a valószínű túlköltekezést? Nos, az adatok
elgondolkodtatóak. A külkereskedelmi hiány a tavaly nyári időszakhoz képest idén
júniusra mintegy 65 százalékkal nőtt. A szám durva, de van rá magyarázat: az
uniós belépés, a piacnyitás. Más belépők esetében viszont ilyen mértékben nem
romlott a külső mérleg. Romániában ennek a mutatónak megvan a maga szerkezeti
háttere: a behozatalhoz képest a termelőszektor nem tud igazán beerősíteni a
külpiacokon.

A gazdaság nem annyira export-, mint inkább fogyasztásorientált, a növekedés
motorja is az alacsony adó és a belső fogyasztás, ahogy ezt a Fidesz
egyfolytában javasolja Magyarországon. Van ugyan néhány fontos új
termelőberuházás is, például legutóbb a Ford vett autógyárat Romániában, de a
nagyarányú tőkebeáramlás is elsősorban a kereskedelmi szektorban csapódik le, és
a lakossági vásárlásokat generálja például a gombamód szaporodó
bevásárlóközpontokkal.

Ha viszont a gazdaság bővülése főként a belső fogyasztáson múlik, sokszorosan
megnő a jelentősége annak, hogy mi történik a lakosság vásárlóerejével. Márpedig
a magyarokhoz hasonlóan buzgón eladósodott romániaiaknak olyan változásokkal
kell számolniuk, amelyekre nemigen készíti fel őket a gazdasági sikerpropaganda:
először is arra, hogy az eddig erősen túlértékelt lej ugyancsak erősen megindult
a lejtőn. Hiába mondják a bankosok, hogy az árfolyamesés természetes, ettől még
sokaknak lesz nagyon nehéz a valutában felvett hitelek törlesztése, közben az
ugyancsak hitelre és behozatalra építő, főképp a kereskedelmi szektorban működő
kis- és középvállalatok ugyancsak bajba kerülhetnek. Beindult az eddig féken
tartott infláció is, a lakosságot lassan utolérik a mindeddig politikai
megfontolások szerint halasztott áremelések. Ehhez még jön a mezőgazdaságot
sújtó aszály, és még egy jelentős faktor: az unió politikája az volt, hogy amit
Románia nem teremtett meg a belépés feltételei közül, azt majd megteremti utólag
uniós tagként – csakhogy a hiányzó feltételek egyben megnehezítik az uniós
források felhasználását, vagyis mindama infrastruktúrafejlesztést és
létfontosságú szerkezetváltást, például épp a mezőgazdaságban, ami a további
fejlődés stabil alapja lenne.

A pártok egyelőre a felszínen még abban vetélkednek, hogy melyiküknek van
nagyobb szerepe a konjunktúrában, de a politika mélyrétegeiben már érzékelhető a
nehézségek előszele: napokon belül bizalmi szavazás lesz, de az ellenzék egy
része is ódzkodik most átvenni a hatalmat, amikor kezd elborulni a láthatár.
Bezzeg Románia? A mi remélt perspektívánk a kilábolás abból a válságból, amely
felé Románia a gyér figyelmeztetések közepette még csak most közeleg.
Szerkezetváltásnak sok lényeges szektorban nyoma sincs, a politikai erők a nagy
elosztó rendszerek és a közigazgatás reformja helyett hatalmi torzsalkodással
vannak elfoglalva, s ha így mennek a dolgok, keleti szomszédunknál is egyszerre
kell majd stabilizálni és átalakítani. Már felmerült az adórendszer átalakítása
is. Az euróbevezetés céldátuma Bezzegországban is már csak 2014. És már azt sem
veszi mindenki biztosra.

Olvasson tovább: