Kereső toggle

Prodi győzött, de Berlusconi sem adja fel

Kié lesz Olaszország?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Lapzártakor, két nappal az urnazárás után teljes a politikai bizonytalanság
Olaszországban. Silvio Berlusconi kormányfő nem ismeri el a jobboldal egytized
százaléknál kisebb arányú vereségét, és a külföldön leadott szavazatok
újraszámlálását követeli, míg Romano Prodi a nagykoalícióra tett javaslatot
utasította el, és bejelentette: a baloldal nyerte meg a választásokat. A
rendkívül magas – 83 százalékos – részvételi arány mellett tartott szavazás után
a helyzet sok elemző szerint a 2000 novemberi amerikai elnökválasztást idézi.

Megosztott, kettészakadt ország – ilyen szalagcímekkel várták az olasz
újságok a standokon a voksolás után kissé másnaposan ébredő polgárokat. A
választóhelyiségek bezárása után ugyanis nehéz éjszaka várt az olaszokra: az
eredmények alapján sokáig úgy tűnt, a két versengő koalíció annyira fej fej
mellett halad, hogy végül döntetlennel zárul a voksolás. A végeredmény rendkívül
szoros lett: míg a Romano Prodi nevével fémjelzett balközép koalíció a
szavazatok 49,80 százalékát szerezte meg az alsóházban, a kormányfő jobbközép
koalíciója 49,73 százalékot kapott. A különbség mindössze 25 ezer szavazaton
múlt. A felsőházban szintén csak „orrhossznyi” előnyt szerzett a baloldal: itt
összesen két szenátornyi többséget tudhat magáénak. A kétkamarás parlamentben
mindkét ház egyforma hatalommal bír, és egyelőre kétséges, hogy e hajszálnyi
többség mellett Prodi képes lesz-e működőképes kormányt alakítani. A legtöbb
elemző szerint Olaszország jövőjét – függetlenül attól, hogy ki nyerte a
választásokat – komoly politikai és gazdasági bizonytalanság árnyékolja be. Ha a
közeljövőben nem kerül sor valós reformokra, az ország hosszú gazdasági
stagnálás vagy recesszió elé néz, ami a politikai stabilitást is veszélyezteti.
Nincs kizárva, hogy az olaszoknak hamarosan újra az urnák elé kell majd
járulniuk.

Jóllehet Berlusconinak a 2001-ben beígért „új olasz csodát” nem sikerült a
választók elé varázsolnia, egy dologban mégis rekordot döntött: a második
világháború óta az ő kabinetje lett az első, amely – ha nem is zökkenőmentesen,
de – végigszolgálta az ötéves ciklusát. Sok választó számára ezzel azonban
szinte ki is fogytak az érdemei: a legégetőbb kérdés ma ugyanis az életszínvonal
aggasztó csökkenése. A slágerekben megénekelt dolce vitából – különösen az euró
bevezetése óta – nem sokat érzékelnek az olaszok. A líra lecserélése óta a
megélhetés fejenként több mint évi ezer euróval növekedett. Ezzel szemben a
fizetések nem nagyon emelkedtek. Kevesebb pénz jut ruhára, cipőre és focimeccsek
látogatására, és az utóbbi idők gáz- és áramdíjainak emelése is erősen
„karcsúsította” az olaszok pénztárcáját.

Bár Berlusconi annak idején azzal kecsegtette választóit, hogy sikeres
üzletemberként az „Itália nevű vállalkozást” is sikerre viszi majd, hatalomra
jutása óta a gazdaság éves növekedése alig 0,8 százalékos volt, ami 2005-re
végül egészen nullára csökkent. A szakértők szerint Olaszország, amely Európa
negyedik legnagyobb gazdaságát képviseli, átvehette Németországtól a nem túl
impozáns „Európa betege” címet. Az öreg kontinens nagy országai közül
Olaszországnak a legnagyobb az adósságállománya, a költségvetési hiány pedig
meghaladja a GDP 4 százalékát. Az olasz jegybank új elnöke szerint a gazdaság
„zátonyra futott”. Ez pedig a szintén lomha gazdasági növekedést produkáló
Európai Unió számára is rossz hír.

Bár papíron Berlusconi hatalomra jutása óta a munkanélküliségi ráta 9,2
százalékról 7,7 százalékra csökkent, a valóságban ezek az adatok a dolgozó
bevándorlók státusának legalizálását tükrözik. Sok olasz – különösen a nők és az
ötven-hatvan éves korosztály – nem szerepel a hivatalos statisztikákban. A 15 és
64 év közötti korosztály foglalkoztatási rátája az eurózóna országaiban itt a
legalacsonyabb. A lakosság egyharmadát tömörítő nyolc déli régióban – amely
egyébként is elmaradottabb a gazdagabb északhoz képest – a 35 év alattiaknak
közel a fele munkanélküli. Az egykor virágzó északi családi vállalkozásokból
sokat lesöpört a színről a kínai és egyéb ázsiai áruk dömpingje. Mindemellett
Olaszország népessége az egyik legöregebb Európában. A születési arány a világon
az egyik legrosszabb, és minden 100 dolgozóra 28 nyugdíjas jut.

A választási kampány az utóbbi idők egyik legélesebb vetekedése volt az olaszok
szerint. A két ellenfél nem kímélte egymást: mindketten olyan civilizálatlan,
etikátlan és pénzügyileg felelőtlen jelöltnek állította be a másikat, aki komoly
fenyegetést jelent az olasz demokráciára. Míg Berlusconi idiótának titulálta
kihívóját, Prodi egy részeges alakhoz hasonlította a miniszterelnököt. A
választások eredményeit Berlusconi egyelőre vitatja, mondván, „senki nem
állíthatja, hogy győzött”, és a helyzet jogi tisztázását sürgeti. Meglepő módon
a nagykoalíció kialakítását is felajánlotta, ám Prodi ez elől elzárkózott.
Berlusconi kabinetje mindenesetre még közel egy hónapig hatalmon maradhat:
májusban ugyanis lejár Carlo Azeglio Ciampi elnök hétéves ciklusa, így jövő
hónapban a mostani parlament még megválasztja az új elnököt. Az új
miniszterelnök kinevezése az ő feladata lesz.

Bár Prodi 1996-ban egyszer már legyőzte Berlusconit, akkor két és fél év után
épp kommunista szövetségesei buktatták meg. Több elemző attól tart,
megismétlődhet ez a forgatókönyv. Az eshetőséggel maga Prodi is számol:
kijelentette, ha győzelmét követően partnerei később kihátrálnak mögüle, ezúttal
nem fog lemondani, hanem kiharcolja az újabb választások kiírását.

A lovag és a professzor

Az egykori sanzonénekesből ingatlanfejlesztő, nagyhatalmú médiamágnás, majd
Olaszország miniszterelnöke lett. A 69 éves Berlusconi, (becenevén a Lovag) az
ország leggazdagabb embere, vagyonát közel 12 milliárd dollárra becsülik. A
politikai „hadszíntéren” csak 1993-ban jelent meg, magát egyfajta „antipolitikusként”
állítva be. Az általa létrehozott jobboldali Forza Italia nevű párt szinte a
semmiből előlépve 1994-ben koalíciós partnereivel megnyerte a választásokat. Az
1996-os újabb választásokon elszenvedett vereség után Berlusconinak csak
2001-ben sikerült kormányra kerülnie. Kritikusai szerint miniszterelnöksége
idején szemrebbenés nélkül keresztülvitte olyan törvények elfogadását, amelyek
saját peres ügyei megoldását szolgálták. Berlusconit ugyanis az elmúlt évek
során számtalanszor citálták bíróság elé médiabirodalma kétesnek tűnő üzleti
ügyei miatt, ám a frissen elfogadott törvényeknek köszönhetően a vádak mindig
vagy elévültek, vagy ejtették azokat (lásd cikkünket a 16. oldalon).

A Berlusconi-kabinet támogatta az Egyesült Államok és Nagy-Britannia
közel-keleti politikáját, és részt vett a Szaddám Huszein elleni hadjáratban
(igaz, a kampány során már-már azt ígérte, hogy 2006 végéig hazahozza az Irakban
állomásozó olasz katonákat). Emellett baráti kapcsolatokat ápolt Oroszországgal
és Izraellel is.

A „Professzor” becenévvel illetett 66 éves közgazdász, az Európai Bizottság
korábbi elnöke, pontosan Berlusconi ellentéte: megfontolt és jó modorú. Saját
pártja azonban nincs, a koalícióban részt vevő pártocskák palettáján viszont a
katolikus centristáktól a keményvonalas kommunistákig olyan széles skálán
mozognak, hogy egybetartásuk kisebbfajta politikai bravúrt igényel majd. A
„Professzor” a kampány során a nemzeti egység megtestesítőjeként pozícionálta
magát, aki felszámolja majd a bal- és jobboldal, észak és dél, szegények és
gazdagok közötti megosztottságot az országban. Külpolitika terén a „Mr.
Európának” becézett Prodi valószínűleg visszatérne a korábbi francia és német
kapcsolatok erősítéséhez, koalíciójában különösen a szélsőbaloldaliak nem
támogatnák az Amerika-barát politikát.

Versengő koalíciók



A Silvio Berlusconi vezette jobbközép Casa delle Liberta, azaz a Szabadság Háza
koalíció kisebb-nagyobb jobboldali pártokból áll. A legnagyobb erőt Berlusconi
saját pártja, a Forza Italia képviseli, majd a Gianfranco Fini
miniszterelnök-helyettes vezette Nemzeti Szövetség következik, de olyan
szélsőjobboldali tagok is fellelhetők benne, mint az Alessandra Mussolini – az
egykori diktátor unokája – által vezetett Szociális Alternatíva is. Mussolini
még a kampány során jelezte, hogy Berlusconi győzelme esetén igényt tart a
miniszterelnök-helyettesi pozícióra. A tagok között távolról sincs egység:
tavaly a Keresztény- és Középdemokrata Szövetség (UDC) hátrált ki a kormányból,
és az északi régiókat támogató populista Északi Liga, valamint a hagyományosan
déli szavazóbázissal rendelkező pártok között is csak egyfajta kutya-macska
barátság van.



A Romano Prodi nevével fémjelzett balközép L’Unione, vagyis Szövetség koalíció
is több pártból, illetve pártszövetségből áll. A koalíció rendkívül fragmentált,
hiszen a skála a balközéptől a kommunistákig terjed, de van itt zöldpárt,
illetve egy, a nyugdíjasokat képviselő szerveződés is. A civódás itt is szinte
mindennapos, nincs teljes egység a melegek jogainak támogatását illetően sem,
magának a vezetőnek, Romano Prodinak pedig nincs is saját pártja.

Olvasson tovább: