Kereső toggle

Finisben az elnökválasztási kampány

Verseny választék nélkül

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Már két hét sincs hátra a 2000. évi amerikai elnökválasztásokig, amelyet a média
minden idők legnagyobb cirkuszának titulált. Jóllehet az idei választásokon sok
minden múlhat(na), a közvélemény jelentős része úgy látja, a jelenlegi kínálatot
a média és a kampánytámogatók döntötték el, s nem a személyes képességek és értékek.
A határozatlanok többsége a világos, jól megkülönböztethető üzenetek nélkül
fellépő jelöltek közül egyiket sem tudná jó szívvel a Fehér Házba küldeni.



A vetélytársak: Al Gore (balra) és George W. Bush (jobbra). Egyformának tűnnek
    Fotók: Reuters

A tévéviták harmadik, utolsó menete óta a két nagy párt jelöltje fej fej
mellett halad, miután Gore kissé behozta lemaradását. A felmérések eredményeit
egybevetve mindöszsze talán két százalék különbség mutatkozik a vetélkedő jelöltek
között. Számításba kell azonban vennünk, amit a közvélemény-kutatók maguk is
elismernek: megeshet, hogy az eredmények 3-4 százalékos hibát rejtenek magukban, amely
akár erre, akár arra billentheti a mérleg nyelvét. Nem meglepő talán, hogy a százalékokért
folytatott szoros küzdelem egyre több érzelmi megnyilvánulást csikar ki a jelöltekből.
Bush egyik "kitörésében" Gore őszinteségét, illetve pénzalapteremtési módszereire
adott magyarázatait ostorozta. Kifogásolta azt is, hogy szerinte Gore pusztán a közvélemény
pillanatnyi szeszélyeinek igyekszik megfelelni, ahelyett, hogy inkább alapelvekben
hinne. Gore ezzel szemben azzal vádolta Bush-t, hogy kampányában teljesen figyelmen kívül
hagyja a környezetvédelmi kérdéseket. Bush rovására írják továbbá azt az
elgondolását is, hogy elnökké választása esetén kivonná az amerikai szárazföldi
erőket a Balkánról, és a békefenntartás feladatát átruházná az európai szövetségesekre,
ami kiváltotta ez utóbbiak nemtetszését, sőt tiltakozását. A The New York Times
szerint Gore ezt ellenzi, és azzal érvel, hogy ez a NATO létét is veszélyeztetheti.
Bush viszont azzal támadja ellenfelét, hogy Gore nagyobb létszámú szövetségi kormányt
akar, és washingtoni bennfentesként abban bízik, hogy ott határozni tudnak más államok
polgárai nevében. "Az ország népe túlzottan sok adót fizet. Népünk többet fordít
adókra, mint élelemre, lakásra és ruházkodásra."

Az alelnök persze nem maradt adós a válasszal – republikánus ellenfele nevének említése
nélkül az alábbi megjegyzést tette: "Vannak, akik a nagy olajtársaságok és a
vegyi cégek kezére akarják átjátszani a politikát (…), a homokba dugják a fejüket,
és nem érdekli őket, mi zajlik a nagyvilágban."

A csipkelődések kereszttüzében az amerikaiak többsége úgy érzi – különösen a
még határozatlan tömegek –, hogy aligha van választási helyzetben: egyik jelöltnek
sincs igazán kidolgozott, könnyen értelmezhető választási programja, ráadásul
egyikük sem igazán meggyőző. Nem valószín? azonban, hogy az elkövetkező két hét
gyökeres változást hozna: a két vetélytárs minden bizonnyal csak arra törekszik
majd, hogy elkerüljön minden olyan baklövést, amelyek következtében esetleg
elvesztheti a választást.



Az elnökjelöltek és Edward Michael Egan New York-i érsek. Merre billen a mérleg? Fotó:
Reuters

Ennyire szoros küzdelemre egyébként talán Nixon és Kennedy 1960-as vetélkedése
óta nem került sor. Akkoriban viszont a szavazópolgárok érdeklődése sokkal nagyobb
mérvűnek mutatkozott, mint jelenleg. Bizonyára azért, mert mind a két küzdő felet,
mind választási programjaikat sokkal kidolgozottabbnak, érdekesebbnek, érthetőbbnek
és különbözőbbnek találták. Egyelőre még kérdés, mennyire lesznek sikeresek a
személyes kapcsolatokat mellőző, inkább a levélküldésre, és természetesen az
internetre, valamint a tévé- és rádióhirdetésekre támaszkodó kampányok – a válasz
november 7-ig várat magára. S hogy ki lesz a győztes? Őszintén szólva még mindig
nem lehetne előzetes jóslásokba bocsátkozni. A kötelező republikánus optimizmus
nyolcévi szünet után természetesen a Fehér Ház újbóli visszahódítására irányul:
mégpedig arra alapozva, hogy az amerikaiak torkig vannak már Bill Clintonnal, s nem kevésbé
alelnökével. A történelem szintén a demokraták ellen dolgozik: eddig ugyanis mindössze
négy esetben fordult elő, hogy az éppen hivatalban levő alelnököt választották meg
elnöknek.

Sokat fog persze számítani az, hogy a választók milyen számban járulnak az urnákhoz
– az is nyitott kérdés, hogy melyik jelöltnek kedvezne a több szavazó. Sokaknak az
a nézetük, hogy igyekeznek majd két rossz közül a kevésbé rosszat választani. Így
is fel lehet fogni a dolgot, ha nem is látszik valami hazafias magatartásnak.


Győzhet a vesztes?

Al Gore alelnök taktikája, miszerint a nagyszámú elektori szavazatot biztosító
államokat igyekszik megnyerni, felveti a lehetőséget, hogy Amerikában esetleg megessen
az, amire 1888 óta nem volt példa: megtörténhet, hogy 270 elektori szavazat elnyerésével
elnökké választják annak ellenére, hogy kevesebb szavazatot kap, mint ellenfele,
George W. Bush texasi kormányzó.

A texasi kormányzó jelen pillanatban számos népszerűségi listán vezet Gore-ral
szemben, ide értve például a CNN/USA Today/Gallup felmérést, amelyek szerint Bush 51
százalékon áll Gore 40 százalékával szemben. A legfrissebb Newsweek-felmérés eredménye
szerint a texasi kormányzó 48 százalékkal vezet az alelnök 41 százalékával
szemben. Megeshet azonban, hogy a felmérések biztató eredményei ellenére mégsem Bush
nyeri a választásokat – amennyiben Gore elegendő elektori szavazatra tesz szert.
Amerika történetében több esetben is előfordult, hogy egy jelölt nem kapott elegendő
szavazatot, mégis bekerült az elnöki székbe: 1824-ben John Quincy Adams, 1876-ban
Rutherford B. Hayes, 1888-ban pedig Benjamin Harrison jutott be ilyen módon a Fehér Házba.
Amerikában az egyes államok elektori szavazatai a lakosság számától függenek.
Virginia állam például 11 képviselőházi taggal és 2 szenátorral rendelkezik, így
13 elektori szavazata van. Maryland államnak 8 képviselője és 2 szenátora 10 elektori
szavazatot jelent. Mivel az államon belüli győztes pártállástól függetlenül az állam
összes elektori szavazatát elnyeri, elvben előfordulhat, hogy valaki öszszességében
több szavazatot szerez, mint ellenfele, az elnöki szék sorsát meghatározó elektori
szavazás során azonban alulmarad ellenfelével szemben.

A modern média korában ugyanakkor szinte lehetetlennek tűnik, hogy a lakossági és az
elektori szavazás eltérő eredménnyel járjon – állítja a Washington Times. Az országosan
közvetített híradások és televíziós viták korában az egyes államokban általában
közmegegyezés alakul ki a jelölteket illetően. "Az ingadozó államok, Pennsylvania
és Michigan valószínűleg egy irányba fognak hajlani a végeredmény tekintetében"
– véli Stuart Rothenberg politológus, a Rothenberg Report kiadója. (Washington Times)

Olvasson tovább: