Kereső toggle

Moszkva Tokió: Békeszerződés helyett tengerisün-együttműködés

A szigetek összetartják Oroszországot

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Szeptember elején múlt ötvenöt éve, hogy befejeződött a második világháború.
Mindez még inkább kiemelte annak abszurditását, hogy Japán és Oroszország között
még ma sincs érvényes békeszerződés. Putyin orosz elnök hivatalos tokiói látogatása
éppen az évfordulóra esett – aligha véletlenül.



Putyint padlóra küldte egy tízéves japán dzsúdós lány. A szigeteket akkor sem adja
    Fotó: Reuters

A látogatás külső szemlélő számára sikeresnek látszott. Putyin találkozott az
új japán elnökkel, a császárral és a császárnővel és bemutatta a japánoknak dzsúdótudását
is. Ezenkívül tizenöt orosz–japán megállapodás került aláírásra, köztük a
nemzetközi ügyekben való együttműködésről szóló is.

Mind a kormány- és elnökpártinak tartott 1-es tévé csatorna, mind a független médiumok
máris sikeresnek könyvelték el Putyin vizitjét. Figyelembe véve azonban Oroszország
jelenlegi helyzetét ez a

siker meglehetősen relatív és szerény: a békemegállapodás csak nem került aláírásra.
Így aztán komoly sikerről, amelyen Oroszország távol-keleti helyzetének gyökeres
megváltozását érthetjük, szó sem lehet; erről majd csak akkor lehet beszélni,
amikor Japán és Oroszország stratégiai szövetségesként fognak viszonyulni egymáshoz.


Oroszországnak Japánra éppen ilyen minőségben van szüksége: Ennek oka a Nyugat felé
való elhidegülés, és a Csendes-óceán ázsiai térségében való támaszkeresés
azzal a céllal, hogy ezzel is ellensúlyozza Kína és az USA befolyásának növekedését.
Ezenkívül Oroszország távol-keleti régiói számára gazdasági szempontból is igen
gyümölcsöző lenne a japánokkal való jó viszony.

Ebben már Japán is érdekelt, ugyanis így hozzáférhet a fent említett régiókhoz,
és Szibériához. Jelen pillanatban csak Japán képes Oroszország számára biztosítani
azokat az anyagi eszközöket és korszer? technológiákat, amelyek segítségével ez
utóbbi nemcsak szóban, hanem valóban nemzetközi együttműködésre tudna lépni a
Csendes-óceán ázsiai régiójának keretein belül. Ezzel kikerülhetné azt a veszélyt
– amiről ma egyre többet beszélnek az orosz politikusok is –, hogy kimarad a
globalizációs folyamatokból. Az, hogy a beruházások és a korszer? technológiák
kikerülik Oroszországot, nyilvánvaló: különösen Japán viszonylatában. Az utolsó
évtizedben a felkelő nap országa a csendes-óceáni ázsiai térségben több mint 600
milliárd dollárt fektetett be. Ennek mintegy fele az USA-ban van, míg Oroszországnak
csupán fél százalék maradt. A Japán felé legközelebb eső Primorszkij körzet mindössze
0,25 százalékban részesedett a japán beruházásokból. Az egyetlen véghezvitt
projekt egy gyermekélelmezési kombinát Habarovszkban.

A japánok elvileg készek lennének az oroszokkal megerősíteni a gazdasági együttműködést,
de arra hivatkoznak, hogy Oroszországban nem egészen világosak a gazdasági játékszabályok,
az adótörvények, és az egész helyzetet általános instabilitás jellemzi. A
legnagyobb akadályt azonban nyilvánvalóan a területek

– négy sziget, amelyeket Oroszország a második világháborúban foglalt el Japántól
– feletti viták képezik. Éppen ezek miatt nem került aláírásra a békemegállapodás,
ami pedig egy átfogó együttműködés alapját képezhetné. A logika azt diktálná,
hogy vissza kell őket adni: Oroszország területe nem sokkal csökkenne ennek következtében,
politikai és gazdasági szempontból viszont a nyereség hatalmas lenne. Oroszországban
ezt nagyon sokan felfogják, azonban gyakorlatilag senki sem veszi a bátorságot, hogy
ennek hangot is adjon. Aki ezt szóvá tenné, rögtön több vádnak is kitenné magát:
egyrészt hazafiatlannak tartanák, másrészt azzal vádolnák, hogy megtaposta azon ősök
emlékezetét, akik még az 1904-1905-ös orosz–japán háborúban harcoltak ezekért a
területekért.

A Szovjetunió széthullását követő területcsökkenéseket az oroszok nemzeti tragédiaként
élik meg. Így a négy jelentéktelen méret? sziget elvesztése is sokakban Oroszország
felbomlásának fenyegető érzését keltené. Oroszország lakosságának többsége
bizonyos korábbi felmérések szerint ellenzi a szigetek azonnali visszaszolgáltatását
Japánnak. Ez annak a feudális, birodalmi gondolkodásnak a maradványa, amely nem a térség
szociális és gazdasági fellendülését tartja fontosnak, nem is a lakosság életszínvonalát,
hanem a puszta területet. Még abban az esetben is, ha az elhagyatott, illetve ha a megélhetés
feltételei hiányoznak rajta.

A szigetek átadását még a tekintélyelv? Jelcin sem kockáztatta meg. Ehelyett ajánlatot
tett a fokozatosan megvalósítandó közös birtoklásra azzal, hogy a végleges döntést
a következő generációknak kell meghozni.

Putyin Jelcin ajánlatának továbbfejlesztett változatáról tárgyal Tokióban, mivel
szintén nem tudja rászánni magát a szigetek átadására. Egy ilyen lépés ugyanis
sebet ejtene a tekintélyén Oroszországban. A "Putyin mint a haza megmentője" imázs
már a Kurszk tengeralattjáró legénységének halála után is megkérdőjeleződött,
ezért a legtöbb, ameddig az elnök hajlandó elmenni a Japánnal való tárgyalásokon,
az a vitatott szigetek együttes gazdasági hasznosítása, például tengeri sünök közös
tenyésztése.

Olvasson tovább: