Kereső toggle

A Muszlim Testvériség Budapestet is figyeli

Interjú Saul Kelly Közel-Kelet-kutató professzorral

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A titkosszolgálatok már korán beavatkoztak a közel-keleti folyamatokba. Mára azonban már nem-csak az olajérdekeket képviselik, hanem a globalista eszményt is exportálják. Mi ebben a britek és amerikaiak szerepe? És hogy helyezkedhet Magyarország? Saul Kelly, a téma szakértője Budapesten válaszolt kérdéseinkre.

Könnyed felütésként: a sivatagi hadműveletek és a nyugati birodalmak bukásának tanulmányozása közben, úgy tudom, magyar vonatkozásokra is bukkant…

– Roppant izgalmas, hogy milyen módon húzogatták a szálakat a britek, franciák és amerikaiak a maguk érdeke szerint a második világháború idején, különösen új határok meghúzása tekintetében. Ilyen kutatások közepette akadtam rá arra a történetre, ami részben Az angol beteg című Oscar-díjas filmet ihlette. A „homok atyjának” is nevezett Almásy László arisztokrata Afrika-kutató, felfedező és pilóta története elképesztő, de a film sokat torzít, főleg, hogy a mű alapját adó szerelmi affér fantázia, hiszen Almásy homoszexuális volt. A legendás Zerzurát nem találta meg ugyan, de komoly tudományos eredményeket tudott felmutatni.

Hogy értékeli a britek szerepét a Közel-Keleten? Létezik, hogy az akkori világ egyik vezető hatalma csak anyagi haszonszerzést látott abban a térségben, aminek kulturális, szellemi jelentősége felbecsülhetetlen? Babilon, Perzsia, a Szentföld vidéke nem volt több nekik, mint lelőhely?

– Attól függ, kiről beszélünk. A politika, a hadsereg és az üzleti szféra szemében valóban nem volt sokkal több e vidék, mint kiaknáznivaló kincsesbánya. Voltak azonban romantikus eszményű arabisták is, akik a maguk fantazmagóriáit próbálták kiélni a Közel-Keleten – ilyen volt Arábiai Lawrence Egyiptomban, illetve Gertrude Bell Irakban. Arab vezetők támogatásával akarták a brit befolyást fenntartani. Ők inkább voltak arabpártiak, mintsem a brit érdekek képviselői. Készek voltak saját birodalmuk érdekeit az általuk tévesen felfogott arab álmoknak alárendelni. Ezek határozták meg sok helyi adminisztráció működését (például a palesztinai Brit Mandátum működését is).

Egyik legfőbb céljuk az volt, hogy a kisebb törzseket megvédjék a szaúdi agressziótól. Ibn Szaúd ugyanis egyre erőteljesebben terjeszkedett a régióban.

És talán itt jön be igazán a titkosszolgálatok szerepe, amivel Ön is foglalkozik, nemde? Hiszen mindebben alapvető segítséget nyújtott a dinasztiaalapítónak Jack Philby brit ügynök, aki lepaktált a szaúdiakkal.

– St. John Philby valóban szaúdi érdekeket képviselt, de alapvetően elkülönítendő a fenti arabista csoporttól. Annyi közös van bennük, hogy manipulációik máig hatással vannak a Közel-Keletre, s így a világra is.

Philby mindemellett komoly ellensége volt a cionizmusnak is; minden követ megmozgatott a zsidó állam létrejövetele ellen. Mivel Ibn Szaúd nagy hatással volt a többi arab vezetőre, a britek igyekeztek maguk mellett tartani, nehogy a németek és az olaszok oldalára álljon. Ezért adtak számára területi engedményeket Kelet-Arábiában. S közben az anticionista kampány egyre erősödött a brit külügyben (így lett Hadzs Amin al-Husszeini Jeruzsálem muftija), amit csak a második világháború után beavatkozó Amerika tudott a zsidó nacionalizmus érdekében ellensúlyozni.

A brit titkosszolgálati beavatkozások egyik főszereplője Iltyd Clayton, akinek azt a titkos megbízatást adták, hogy szorítsa ki a franciákat a térségből. 1941-ben Szíriából és Libanonból ki is söprik a Vichy-rezsimet, ami után Clayton britpárti arab vezetőkből álló független államok létrehozásán kezdett dolgozni. A franciák rájöttek erre, és az arabokat a britek ellen fegyverezték föl. Természetesen az angol–francia rivalizálás eredménye káosz lett. Clayton tevékenysége még az 1956-os szuezi válság során is éreztette hatását.

Ami nagyban hozzájárult, hogy Amerika végül semmilyen segítséget nem nyújtott a magyar felkelőknek…

– Így van; Magyarország sajnos a nagyhatalmi alkuk rossz oldalára került ismét. A britek is a kommunizmus irányába terelték Magyarországot még a világháború második felében, mivel az ellenséges országokban végrehajtandó szabotázsakciókra létrehozott Különleges Hadműveletek Parancsnokságának (SOE) magyarországi kirendeltje, Basil Davidson szimpatizált a kommunizmussal, és az 1944-re megerősödött német befolyás miatt nem is tett a marxista eszmék térnyerése ellen szovjet ügynökök munkássága nyomán, akik már ekkor dolgoztak a szovjet hatalomátvételen. A titkos háború tehát Magyarországot sem kerülte el.

Ezzel párhuzamosan kialakulnak a Közel-Kelet mesterséges „nemzetállami” határai. Hogy zajlik tovább a titkos háború a hidegháború idején?

– Az egyetlen módja annak, hogy az angolok némiképp fenntartsák a befolyásukat, és biztosítsák érdekeiket (elsősorban az olajat), az, hogy lefizetik a helyi vezetőket. Ezzel párhuzamosan a szovjetek befektetésekkel (például az Asszuáni-gát Egyiptomban) és fegyverszállítmányokkal próbálták az arabokat a maguk oldalára állítani. Ezt a gyakorlatot követték a franciák és az amerikaiak is – és máig azon múlik a közel-keleti helyzet, hogy ki kit tud hatékonyabban lekenyerezni.

Az 1973-as arab–izraeli háború idejére a szovjetek meglehetősen nagy sikerrel aláásták a nyugati érdekérvényesítést a Közel-Keleten. Ám ebből a háborúból Izrael igen jelentős hatalomként jött ki, amely az erős arab seregeket képes volt legyőzni – Amerika végképp rájött, hogy érdekében áll a zsidók mögé állni.

Az arabok pedig felfogták, hogy Izraelt szovjet segítséggel képtelenek legyőzni, úgyhogy ők is Amerika felé fordultak, különösen Egyiptom. Így kerülhetett sor izraeli békekötésre az egyiptomiakkal és a jordániaiakkal. Amerika a békét mindkét oldal lefizetésével igyekszik fenntartani.

Egy fronton azonban ez nem bizonyul elegendőnek: Irán és Szaúd-Arábia békítésében az amerikai pénzeknek kis szerep jut, mivel Irán ellenséges, a szaúdiaknak pedig annyi pénzük van, hogy nincs szükségük kenőpénzre.

Ön is úgy látja, hogy 1979-ben minden megváltozott?

– 1979, akárcsak 2011, fordulópontnak bizonyult a Közel-Keleten. Pakisztántól Afrika szarváig söpört a válság és a felfordulás. Washington attól félt, hogy az orosz medve ettől erőre kap, és déli hadjáratba fog, és elindult egy komolyabb amerikai beavatkozás, ami új démonokat eresztett szabadjára (például bin Ladent). Amerika és a CIA akkor még boldogan támogatta az iszlám fundamentalizmust a szovjet érdekszférával szemben.

A legveszélyesebb jelenség az iráni forradalom elterjedése volt. Ennek hosszú távú folyamatában pedig az egyik legnagyobb kárt az Obama-kormányzat okozta, amely nem az iszlám radikalizmusban, hanem az amerikai intervencióban látta a gonoszt, és visszavett Amerika közel-keleti érdekérvényesítéséből. Ez Iránnak adott terepet, főleg a 2011-es arab forradalmak során – bár nem ők álltak az Arab Tavasz eseményei mögött, a Khomeini-féle iszlamista szellemiség maximálisan meglovagolta a mozgalmat, és ennek következményeit máig láthatjuk Szíriában, Irakban stb.

Ha nem ez volt a mozgatórugója, akkor mi miatt robbant ki a 2011-es forradalomsorozat?

– Érdekes módon a víz- és élelemhiány váltott ki lázongásokat elsősorban Egyiptomban, aztán részben a titkosszolgálatok, részben a közösségi média belobbantotta a régóta feszülő elégedetlenséget az adott kormányzatok ellen. A Muszlim Testvériség nagyban hozzájárult a forradalmak eltérítéséhez.

Nagy kérdés nekem máig, hogy a CIA mekkora szerepet játszott a Muszlim Testvériség felemelkedésében. Washington és főleg a CIA liberális részrehajlása biztos, hogy hatással volt – ők főszerepet játszottak a liberális alapú globalizmus terjesztésében.

A közel-keleti káoszteremtés miként járul hozzá a globalista ügyhöz?

– Egyrészt nem szükséges nekik már nagy káoszt teremteni, mert az már van bőven – nem szorulnak segítségre e téren a muszlimok! De ennek kihasználásával a hírszerzési szervezetek egy bizonyos irányba terelhetik ezen országokat. Nekem nagyon gyanús volt Hillary Clinton és Obama Egyiptom-politikája – miért nem álltak ki jobban Mubarak mellett? Hiszen minden korruptsága ellenére elkötelezett szövetséges volt. Utána pedig nem jött más, mint káosz, ami máig tart. Biztos vagyok benne, hogy valamiképp a Muszlim Testvériség oldalára álltak – ez abból is látszik, hogy amikor el-Sziszi megpuccsolta a Testvériség soraiból kikerült Murszi elnököt, a Tahrir téri milliós tömegben mind Murszi, mind az amerikai nagykövet asszony képeit lóbálták haragosan, érzékeltetve az amerikai kormányzat és a Testvériség szövetségét.

Az egész folyamat során a legnagyobb probléma, hogy Washingtonban még sokan hisznek a mérsékelt iszlámban; és az al-Kaidához képest még a Muszlim Testvériség is mérsékeltnek tűnik. Arroganciájukban pedig úgy vélték, hogy képesek lesznek együttműködni velük. Amerika Közel-Kelet-politikája ezzel drasztikusan kisiklott, aminek csak következő lépcsője volt az iraki kivonulás – ez tette lehetővé, hogy a síita kormányzat olyan módon nyomja el a szunnitákat, hogy azok felkeltek ellenük, és ez döntő támogatást adott az Iszlám Állam rémuralmának.

Ennek fényében mi a véleménye Trump részleges kivonulási parancsáról Szíriában?

– Ugye, mindenki azért háborodott föl ezen, mert úgymond, cserben hagyják a kurdokat. Azonban nem mindegy, melyik kurdokról beszélünk. A YPG marxista-leninista csoportosulás, a Törökországban működő és terroristának tekintett baloldali kurdok katonai ágazatának lehet tekinteni. A török kormány a menekültek visszatelepítésének álcája alatt igazából ezzel az erővel kíván leszámolni.

Ezért elkerülhetetlennek tűnik a humanitárius krízis, ám kifejezetten e kurd osztag tekintetében nem biztos, hogy Amerikának van feladata. (Teljesen más lenne a helyzet, ha az iraki kurdokról lenne szó.) Azt se feledjük, hogy a szíriai kurdok biztos nem örülnének a menekültek visszatelepítésének, mivel ez az ő függetlenedési törekvéseiket aláásná.

Így viszont ki védi majd meg a menekülteket a szír rezsimtől, akik elől eredetileg elmenekültek? A különleges erők kivonását részben jogosnak tartom, mert ezt a szentségtelen káoszt ők nem tudják megoldani.

Erdogan és Aszad amúgy már 2011 előtt is rosszban volt, és a törökök számos terrorista tevékenységet támogattak, hogy borsot törjenek Aszad orra alá. Az ISIS-harcosok titokban való támogatásával aztán Törökország végleg zűrzavart okozott a térségben. Ne feledjük: Erdogan is a Muszlim Testvériség tagja.

Az EU persze az olaj miatt gerinctelenül viselkedik vele szemben, és szinte teljesen szabad kezet engednek neki. És ő, mint modern szultán, erősen irányítja a németországi és a hollandiai törököket, hogy a politikusaikat törökbarát irányba befolyásolják.

Kívülről mi a véleménye a török–magyar kapcsolatok erősödéséről?

– Két tényező biztosan szerepet játszik ebben: a kereskedelem és a migránsok. A magyar kormányzatnak óvatosnak kell lenni, hogy a befektetések és kereskedelmi tevékenységek során Erdogan ne korrumpálja! A török pénzzel a Muszlim Testvériség is jön – ez Bécsben már jól érzékelhető.

A Testvériség figyeli Budapestet, és ki fognak használni minden helyzetet, ami előnyükre válhat. Orbánnak nagyon vigyáznia kell erre! Jó lenne, ha Trump és Orbán között erősebb szövetség alakulna ki; ez relativizálhatná Erdogan befolyását. A magyar konzervatív lobbinak az elnökség holdudvarában lévő tanácsadói és igazgatási szinttel kellene mélyebb kapcsolatot kiépíteni, hogy a magyar érdekek az Ovális Irodáig jussanak. A lengyelek is így csinálják… Persze minden megváltozik, ha Trumpot nem választják újra.

Olvasson tovább: