Kereső toggle

A finanszírozás a terrorszervezetek Achilles-sarka

– állítja Nathalie Goulet francia szenátor

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„Egy terrorcselekmény akár potom pénzből is végrehajtható, de komplett szervezeteket - mint az Iszlám Állam is -, csak rendkívül magas összegekből lehet fenntartani. Emiatt a terrorizmus elleni leghatékonyabb fellépés nem a harctéren, hanem pénzeszközök utalásakor történhet” – emeli ki jelentésében a francia jobbközép Demokraták és Függetlenek Uniója párthoz tartozó szenátor, Nathalie Goulet. A szakpolitikus a hétvégén Budapesten megrendezett NATO Parlamenti Közgyűlésen tárta a nemzetközi plénum elé kutatása eredményeit, és válaszolt a Hetek kérdéseire.

Mit gondol, az észak-atlanti tengely országai hogyan tudnak hatékonyan fellépni az Európát is egyre inkább szorongató terrorfenyegetettséggel szemben?

– A terrorizmus újfajta kihívást jelent és egyelőre sem a NATO, sem a NATO Parlamenti Közgyűlésének tagországai nem működnek kellőképpen harmonizáltan, mint ahogy nincs biztos alapot adó szövetséges viszony a muszlim államokkal sem – ami nehezíti a helyzetet. A terrorizmus ellen a leghathatósabban nem katonailag, hanem az egyes csoportok anyagi forrásainak ellehetetlenítésével lehet fellépni. Ma a leggazdagabb és legbefolyásosabb terrorszervezetként az Iszlám Államot tartják számon. Folyamatosan terjeszkedik; teszi rá a kezét olajlelőhelyekre, mezőgazdálkodással foglalkozó falvakra vagy akár történelmi műemlékekre, ahol amellett, hogy szörnyű pusztítást végez, kinyeri a számára hasznosítható vagy a feketepiacon értékesíthető javakat. Csempészettel, pénzmosással, illetve fegyver- és emberkereskedelemmel is foglalkozik. A harcosok egy része önszántából csatlakozik, de sokakat embercsempészettel szereznek meg a hadsereg számára. Az ISIS igyekszik több lábon állni, ugyanis döbbenetes pénzekbe kerül a terjeszkedése és pozíciójának fenntartása. Ezek a pénzek egyrészt az öbölállamokban, másrészt Nyugaton fordulnak meg, így ha elkezdjük együttes erővel tudatosan megcélozni a banki tevékenységek és pénzmozgások ellenőrzését, jelentős érvágást okozhatunk a dzsihádistáknak. Akár nagyobbat is, mintha elsősorban katonailag támadnánk őket.

Legalább ilyen fontosnak tartom a hírszerzés összehangolását. A titkosszolgálatoknak meg kellene osztaniuk egymással a tömeges bevándorlást szervező, illetve a terrortámogatások mozgatása mögött álló személyek adatait, minden gyanús elemet jelentve – illetve az utasnyilvántartás ügyében is előrébb kellene lépnünk európai szinten. Egyelőre huzavona van ez ügyben, pedig biztonsági szempontból elementáris fontosságúnak tartom, hogy aki repülőgépre száll egy országban, és több száz vagy akár több ezer kilométerrel arrébb landol, arról legalább minimális tudomása legyen az érintett államoknak. Az Egyesült Államokban ez már kiválóan működik. A nemzetközi szervezetek akár nyilvános listát vezethetnének azokról, akik valamilyen okból kivonják magukat az együttműködésből, hogy tömegnyomás alá helyezzék a renitens államokat.

Ha a dzsihádisták hagyományos bűnügyi tevékenységgel tartják fenn magukat, akkor lehetnek kapcsolataik a különböző bűnözői szervezetekkel?

– Ezek a kötődések tisztán kimutathatóak.

Ha ez ennyire nyilvánvaló, akkor hogy lehet, hogy nem tudunk eredményesebben fellépni ellenük?

– Mert az országok nagyon furcsa érdekviszonyokban állnak egymással. Olyan ez, mint a Rubik-kocka: az Egyesült Államok egy időben információkat cserélt Bin Ladennel, hogy az oroszokat kiebrudalja a térségből, Izrael pedig már működött együtt a Hamasszal a PFSZ ellenében. Volt olyan, hogy Katar a Muzulmán Testvériséget támogatta. Amikor a kocka fordul egyet, megváltoznak az érdekkötődések. Aztán egy idő múlva ezek a támogatott felek akkorára nőhetnek, hogy kikerülnek eredeti pártfogójuk irányítása alól. Tehát a helyzet nem fekete-fehér, és a szálak kibogozásához erős politikai akaratra és elszántságra van szükség.

Kezelnünk kell az iszlám közösségekkel kialakult visszás kapcsolatunkat is, hiszen a rohamosan növekvő számú muszlim kisebbségek mellett egyik európai ország sem mehet el szó nélkül. Be kell vonnunk azokat, akik hajlanak az együttműködésre. Mindeközben folyamatosan erőfeszítéseket kell tennünk a mienktől sarkosan eltérő arab és iszlám kultúra megértésére ahhoz, hogy különbséget tudjunk tenni terrorista és békés állampolgár között. Ez nem könnyű, már csak a radikális iszlámhívők által sűrűn alkalmazott taqiya, a vallásilag igazolt megtévesztés miatt sem. Amit egy védelempolitikával foglalkozó nemzetközi szervezet tehet, az az, hogy az egyes országok bevált gyakorlatait egymás közt megosztják, illetve nemzetközi méretűvé fejlesztik. Ajánlásokat fogadhatnak el, amelyek irányt mutatnak a nemzeti parlamentek számára a helyzet kezeléséhez.

Az év eleji Charlie Hebdo tragédia és az azt követő támadások során is több olyan személy vett részt a terrorcselekmények elkövetésében, akiket a francia titkosszolgálat korábban már megfigyelt. Hogy lehet, hogy ezek az emberek mégis eljuthattak a merényletek elkövetéséig – továbbá látva a hírszerző szolgálatok gyengeségeit, valóban jó-e, ha az összehangolásuktól várunk jelentős előrelépést?

– Sajnos újra és újra elkövetjük ugyanazokat a hibákat, aminek a legfőbb oka az emberi és anyagi források hiánya. A hírszerzés sem tud mindenkire folyamatosan és ugyanolyan mértékben odafigyelni, és ha valaki épp kiesik a top prioritásból, akkor nem fogják tudni minden lépését figyelemmel kísérni. Viszont ha az egyes országok megosztják az információkat, akkor a gyanús elemek „több szem többet lát” alapon kisebb eséllyel tudnak elbújni a hatóságok elől. Itt nagyon ritkák a magányos farkasok, ezek az emberek hálózatokban működnek, amire nekünk is hasonló összehangoltsággal kell reagálnunk.

Ön szerint elérhető a modus vivendi a kellően alapos biztonsági monitorozás és a személyiségi jogok tiszteletben tartása között?

– Én úgy gondolom, hogy egy demokráciában kellő körültekintéssel ez nem kellene, hogy leküzdhetetlen akadály legyen. Rendelkezésünkre állnak demokratikus eszközök, annak ellenére, hogy az ellenségeink egyáltalán nem demokratikusak: fütyülnek az értékeinkre. Mindazonáltal az egyensúly megtartása nagyon fontos. Én például az internethasználat korlátozását kifejezetten ellenzem, szerintem ez egy teljesen értelmetlen szélmalomharc. Ha elvágunk egy csatornát, az emberek találnak másik hármat. Viszont azzal, hogy az adócsalásokat, pénzmosást, drogkereskedelmet, a nemzetközi utalások ellenőrzését megcélzó intézkedéseket az egyes nemzeti parlamentek előtt elfogadtatjuk – el tudnánk indulni az összehangolt megoldás irányába. Ilyen terület még például azoknak az internetes, úgynevezett crowdfunding fórumoknak a szabályozása, amelyek egyéni felajánlási alapon, több kisebb forrásból személyes célokra gyűjtenek össze nagyobb pénzösszegeket. Ezek egyelőre semmilyen módon nem jelennek meg a jogi szabályozásunkban, így bárki bármiféle célra szedhet össze pénzt büntetlenül. Vehet belőle hadieszközöket – ma már egy kalasnyikovot az internetről viszonylag olcsón és gyorsan be lehet szerezni –, de akár nagyobb kaliberű fegyvereket is. Már a legkisebb terrorizmusgyanút jelenteni kellene ilyenkor is, amihez hasonlóan lényeges volna a magánszektor bevonása. Természetesen nem fogunk tudni minden lépést lekövetni, de a pénzek mozgását és felhasználását igenis figyelemmel kísérhetjük, ellenőrizve például azt, hogy a jótékonysági szervezetek nem csak álcaként szolgálnak-e. Ez a nemzetközi ügyleteknél különösen fontos. Ha a pénz után megyünk, rá fogunk bukkanni a gazdájára, és paradox módon ilyen szempontból könnyebb dolgunk van a nagyobb szervezetekkel.

Az Iszlám Államhoz térő fiatal katonák ügye szintén elementáris fontosságú. Franciaországban – amely a kétezer kivándorolt harcossal listavezető az európai országok között – jelenleg ez az egyik legégetőbb kérdés. A cél az, hogy felépítsünk egy ellenpropagandát a radikálisokéval szemben, amely a Közel-Keletre csábítja őket. És sajnos azt is be kell vallanunk magunknak, hogy a világ nagyságrendekkel rosszabb állapotban van most, mint 2001-ben volt. Az ikertornyok tragédiája is felbecsülhetetlen kárt okozott, de utána az iraki beavatkozással egy olyan méhkast sikerült megbolygatni, amely máig sem csitult el. Fontos, hogy ne telepedjünk rá ezekre az országokra, ám ha segítséget kérnek, akkor ne fordítsunk hátat nekik. Kiváló példa erre Jemen, amely miután keresztülment egy demokratikus átalakuláson, támogatást kért a terrorizmus leküzdéséhez, ám az ígéretek ellenére sem a Nyugat, sem az Öböl Menti Együttműködés Tanácsa nem nyújtott nekik tényleges anyagi segítséget.

Mit gondol, a közel-keleti országok, mint például Szaúd-Arábia vagy Törökország kulturális és gazdasági beruházásai különválaszthatóak a terrorizmust támogató befektetéseiktől?

– Szaúd-Arábia terjeszkedése a Balkánon, különösen Boszniában remek példa arra, hogy a súlyos gazdasági problémák enyhítését szolgáló szociális beruházások, az embereknek nyújtott kézzel fogható segítség elég arra, hogy sokan a gyakorlatilag feltételként megszabott szunnita iszlámra való áttérést válasszák. Igazából a Hamasz is hasonló tevékenységet folytat, ezért tudtak olyan népszerűvé válni. Szerintem kellően alapos monitortevékenységgel nem lehetetlen ezeknek a pénzeknek a megszűrése és szétválasztása – ez a Patriot Act elfogadása óta az Egyesült Államokban is viszonylag jól működik. A saját társadalmaink védelmének kulcsa pedig az, hogy újra átgondoljuk az államainkhoz való tartozást, az értékeinket, és ellenpropagandaként az eddiginél erősebb és meggyőzőbb retorikával és megoldási javaslatokkal lépjünk fel, mint az iszlamista szervezetek.

Olvasson tovább: