Kereső toggle

Kik irányítják a világot?

Josszi Melman, az amerikai Külkapcsolatok Tanácsának (CFR) szakértője a globális stratégiáról

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A CFR az elit része, professzorok, jogászok, ex-CIA-alkalmazottak vesznek részt a munkájában, de a hatalom központja Washington.

Úgy hallottam, hogy Ön volt az első riporter, aki élőben végigközvetített egy maratont.

- Igen, ez még 1994-ben volt, a jeruzsálemi maratonon. Nyolc órakor indult a verseny, és a táv közben félóránként jelentkeztem be telefonon egy rádióműsorba.

Nem zökkentette ki az, hogy meg kellett állni menet közben?

- Dehogy álltam meg, maraton közben ez képtelenség! Vittem magammal a telefont, és amikor megcsörrent, futás közben elkezdtem tudósítani. Nem volt egyszerű, mert ekkoriban a mobiltelefonok még kisebb doboz méretűek voltak. Ráadásul Jeruzsálem az egyik legnehezebb futóterep a világon, csupa hegy és völgy. Nagyon sok városban futottam maratont, ezt tapasztalatból tudom.

Azt olvastam, hogy a jeruzsálemi maraton egy új kezdeményezés, tavaly indult először. Ezek szerint mégsem?

- Igen és nem. A kilencvenes évek elején, amikor kezdtek divatba jönni a városi futóversenyek, Tel Aviv meghirdette az első izraeli city maratont. Amikor a jeruzsálemi polgármester, Ehud Olmert látta, hogy milyen sikeres, ő is elindította a versenyt. Aztán nehezebb idők jöttek, és mind a két városban lefújták az utcai futásokat. Nemrég indult újra, előbb Tel Avivban, aztán tavaly Jeruzsálemben is.

Ebben is versenyzik egymással a két város?

- De még mennyire! Mindkét polgármester hatalmas egóval rendelkezik, és be akarja bizonyítani, hogy az ő városa az első az országban. Nir Barkat, a jeruzsálemi polgármester ráadásul maratoni futó is, aki szeretné fiatalosabbá tenni és modernizálni a város arculatát.

A nemzetközi sajtóban mostanában mégis Tel Avivot dicsérik...

- Tel Aviv egy lüktető, prosperáló város, Jeruzsálemben pedig sok a szegény, főleg a vallásos családokban, ahol a családfő nem dolgozik, és az arab negyedekben is. Nem működnek rendesen a közszolgáltatások sem. Emiatt a fiatal, értelmiségi házaspárok az elmúlt évtizedekben inkább kiköltöznek a városból Jeruzsálem környéki modern negyedekbe. Barkat most ezen akar változtatni, ezért is újította fel a Jeruzsálem Maratont. A versengés persze néha egész komikus: 2013-ra például ugyanarra a napra hirdették meg Tel Avivban és a fővárosban is a versenyt. Egyik polgármester sem akart engedni, végül a miniszterelnöknek kellett beavatkozni, hogy megoldja a konfliktust.

Netanjahu mostanában amúgy is sikeres békéltető. Tavaly még úgy tűnt, végleg összeveszett Obamával, a legutóbbi washingtoni útján pedig már szinte teljes volt az egyetértés, sőt az amerikai elnök jelezte, hogy kész ellátogatni a nyáron Izraelbe. Ön évtizedek óta figyeli belülről az amerikai-izraeli viszonyt, minek köszönhető ez a fordulat?

- A választási évnek és az iráni válságnak. A békülés csak a felszín, Obama és Netanjahu enyhén szólva nem szívlelik egymást. Alig néhány hónapja, amikor a G20-as csúcson Sarkozy a bekapcsolva felejtett mikrofonban állandó hazudozónak nevezte Netanjahut, Obama is kifakadt, hogy neki pedig mindennap küzdenie kell vele, alig győzi visszafogni. De látni kell, hogy Netanjahu konzervatív, és a republikánusokhoz áll közel. A legnagyobb támogatója a Las Vegas-i kaszinómágnás, Sheldon Adelson, aki nemrég 10 millió dollárral segítette Newt Gingrich kampányát. Adelson nagyon aktív az izraeli politikában is. Négy éve megpróbálta megvenni a Maariv című lapot, majd amikor nem sikerült neki, elindított egy új ingyenes napilapot. Más ingyenes lapok a hirdetésekből élnek, Adelson újságja, a Jiszrael HaJom azonban a hírekre koncentrál, a legjobb újságírókkal dolgozik. A lap azóta piacvezető lett, többen olvassák, mint a Jediot Ahronotot, ami hagyományosan a legnagyobb izraeli újság.

De tényleg sikerült Obamának lebeszélnie Netanjahut arról, hogy csapást mérjen Iránra, legalábbis az elnökválasztás előtt?

- Szerintem igen. Bármennyire is szeretné Bibi (Netanjahu - a szerk.) a gyors megoldást, sokan a saját kormányában is ellenzik a támadást. Izraelben a miniszterelnök nem dönt egy személyben egy ilyen kérdésben, figyelembe kell vennie más véleményeket is, amelyek szerint Amerika nélkül nem szabad megkockáztatni egy katonai csapást.

Mennyire függ Izrael a washingtoni döntésektől?

- Alapvetően. Sokan úgy vélik, hogy Izrael nem is létezne már, ha az Egyesült Államok nem állna mögötte. Szerintem ez túlzás, de tény, hogy a háború és a béke kérdésében az izraeli vezetők mindig konzultáltak az elnökkel, vagy a döntéseik során figyelembe vették azt, hogyan reagálna az adott helyzetre az amerikai vezetés. Néhány kivételtől eltekintve ez a stratégiai szövetség jól működött. Ezért úgy gondolom, hogy Netanjahut sem volt nehéz meggyőzni, mert számára is egyértelmű, milyen fontos az amerikai támogatás.

Ráadásul a véleménykülönbség csak az időzítésben van. Washingtonnak sem érdeke megengedni, hogy Irán atomfegyverekhez jusson, mert ez nagy veszélybe sodorná az amerikai érdekeket. Nemcsak az Öböl-térségben, hanem Közép-Ázsiában is. Ez a két térség fedezi a világ energiaszükségletének kétharmadát. Az Egyesült Államok és az Európai Unió nem engedheti meg azt, hogy itt egy ellenséges regionális atomhatalom jöjjön létre.

További veszélyt jelent, hogy Irán példáját követné Törökország, Egyiptom, Szaúd-Arábia és talán még Algéria is. Ez az atomsorompó-egyezmény összeomlását jelentené. Argentína és Brazília már ma is könnyedén atomhatalommá válhatna, de visszafogják magukat, mert életben van a latin-amerikai atomfegyvermentes övezetről a mexikói Tlatelolcóban kötött megállapodás. Hasonló egyezmények vonatkoznak Afrikára és az óceániai térségre is. De ha Irán atombombához jut, akkor sorra jelentkeznének az országok, nemcsak a Közel-Keleten, hanem Japán vagy nyugat-európai államok is. Viszont minél több országnak van nukleáris fegyvere, annál nagyobb a veszélye annak, hogy rossz kezekbe jut ezek közül valamelyik. Az Egyesült Államok Izrael védelme mellett e két alapvető ok miatt is - így vagy úgy -, de meg fogja akadályozni az iráni atomprogramot.

Mi a helyzet Oroszországgal? Mi várható az újabb Putyin-érában?

- Putyin az első elnöki ciklusában arra törekedett, hogy erőt mutasson, megszakította az együttműködést Washingtonnal, mert úgy gondolta, hogy Jelcin behódolt az amerikai nyomásnak. Vissza akarta hozni az orosz birodalom dicső napjait, nyilvánosan sajnálkozott a Szovjetunió bukása miatt. Lehet, hogy újra megpróbálja ezt, ugyanakkor számolnia kell újfajta politikai és gazdasági akadályokkal. Erősödik a középosztály tiltakozása, és az orosz gazdaság is hanyatlásnak indul, ha nem integrálódik a globális gazdaságba. Lehet, hogy a külpolitikáját most ez fogja befolyásolni, és megpróbálja inkább új piacokhoz és energiaforrásokhoz juttatni Oroszországot.

Arra gondol, hogy Putyin erősíti a kapcsolatait Iránnal?

- Nem, szó sincs róla. Szerintem Oroszország nem akarja, hogy Irán atomfegyverhez jusson. Igaz, Moszkvának érdeke, hogy Teherán atomerőműveket építsen, mert ez üzletet jelent a számukra. De akár örülnének is, ha valaki lebombázná a buseri erőművet, mert akkor újra eladhatnák az egészet. Persze ez csak vicc, mert Buser nincs a célpontok listáján. De azt biztos nem akarják, hogy a szomszédjuk nukleáris katonai hatalommá váljon, hiszen akkor Irán kiterjesztené a befolyását Azerbajdzsánra, Tádzsikisztánra és az egész kaukázusi térségre, amit Oroszország a hátországának tekint. Moszkva inkább a Közel-Kelet felé nyitna, mert érdeklik az új olaj- és gázmezők.

Az életrajzában azt olvastam, hogy tanácsadóként szoros kapcsolatban áll az amerikai Külkapcsolatok Tanácsával (Council of Foreign Relations - CFR). Könyvek, cikkek ezrei állítják, hogy ez a szervezet a titkos globális árnyékhatalom egyik központja. Elárulná, hogyan irányítják a világot?

- Ki kell hogy ábrándítsam. Nem hiszek abban, hogy egy bizonyos csoport irányítaná a világot. Vannak egyezkedések és szövetségek a színfalak mögött, de nincsenek összeesküvések, amelyek egy nagy titkos terv szerint zajlanának. Akik ebben hisznek, gyakran a Cion bölcseinek a jegyzőkönyvére hivatkoznak, és azt mondják, hogy persze, a zsidók irányítják a világot. Nem számít, hogy a hétmilliárd embernek csupán két tized százaléka, 14 millió a zsidó, mindenütt őket látják.

De azt nem tagadja, hogy létezik zsidó lobbierő? Múlt héten Wa-shingtonban az amerikai képviselőház és szenátus tagjainak több mint a fele elment az AIPAC-konferenciára meghallgatni Netanjahut, aki külön köszöntötte őket.

- Persze, van zsidó befolyás Amerikában, és vannak nagyon gazdag zsidók is. De ostobaság azt állítani, hogy ők irányítanának mindent. A Külkapcsolatok Tanácsa független stratégiai szervezet, amelynek szerte Amerikában vannak helyi csoportjai , akiket érdekelnek a külkapcsolatok. Ezt személyesen is megtapasztaltam, mert sokfelé adtam elő a rendezvényeiken Idahótól Montanáig.

Tudja, ötven évvel ezelőtt az amerikaiakat nem nagyon érdekelte, hogy mi történik a világban. Sokakat ma sem. Amikor Minnesotában előadtam egy CFR-konferencián, utána többen elmondták, hogy rájöttek, a mindennapi életükre is hat a világpolitika. Ha például gabonát akarnak eladni a nemzetközi tőzsdén, nem mindegy, mi zajlik Európában vagy Dél-Amerikában. Az amerikai politika mindig az izoláció és az aktív külpolitika között ingadozott. Ma is az egyik republikánus jelölt, Ron Paul azt hirdeti, hogy Amerika foglalkozzon magával, és nem érdekli, mi zajlik másutt. Ez volt a politika az első világháborúig, amikor is Wilson elnök megváltoztatta az irányt. A második világháborúban a japánok kellettek ahhoz, hogy Amerika beavatkozzon, mert különben kimaradtak volna a háborúból. Visszatérve a CFR-hez: a központja New Yorkban van, Wa-shingtonban talán nincs is irodájuk. Washingtonnak nem kell külügyi tanács, ott mindenki tanácsadó.

Olvasson tovább: