Tom Lantos: "Küzdelem zajlik a civilizált világ, valamint a terrort és a káoszt képviselő erők között" Fotó: Reuters
– Mit gondol, akkor is megkapta volna ezt a kitüntetést, ha nem Medgyessy Péter, hanem mondjuk Orbán Viktor a miniszterelnök?
– Fogalmam sincs róla.
– Azért kérdezem, mert sokan mondják, hogy Önnek nem volt ennyire felhőtlen a viszonya az előző magyar kormánnyal.
– Akár Magyarországról van szó, akár más államról, számomra egyszer? a kérdés. Minden esetben az országot nézem, nem pedig az éppen fennálló rezsimet. Már a kezdetektől fogva kiváló volt a kapcsolatom a néhai miniszterelnökkel, Antall Józseffel, akit a barátomnak tekintettem, és az azóta fennálló kormányokkal is. Ezt a politikát szándékozom folytatni a jövőben is.
– A napokban nagy vihart kavart az a fölröppent hír, hogy esetleg iraki rendőröket képeznének ki Taszáron. A mostani ellenzék meglehetősen élesen bírálja ezt az ötletet.
– Úgy gondolom, hogy Magyarország két nagyon fontos fordulópontnál is a vesztes oldalára került a történelemnek. Magyarország a rossz és vesztes oldalon állt Hitler mellett, és ugyanilyen rossz és vesztes oldalra került a Szovjetunió révén is. Most Magyarország végre a jó oldalon, a nyertesek táborában van. Az egész világon küzdelem zajlik a civilizált világ, amelyet az Egyesült Államok vezet, valamint a terrort és a káoszt képviselő erők között. Az, hogy Magyarország a jó és győztes oldalon áll, ugyanakkor egyfajta felelősséget is hordoz magával. Amikor valaki tagja egy koalíciónak, annak nemcsak az előnyeit, hanem a terheit is viselnie kell. Bár úgy sejtem, hogy a döntés nem született még meg, hogy hol kerül sor az iraki rendőrség tagjainak felkészítésére, nagyon remélem, hogy ez végül Taszáron lesz majd. Taszár ugyanis kiválóan alkalmas az ilyen típusú kiképzési feladatokra. Magyarország jól jár abban az esetben, ha megkapja ezt a feladatot. Egyrészt a magyar gazdaság profitálhat ebből, másrészt Magyarországot a jövőben úgy tekintenék, mint amely a terrorizmus ellen harcoló civilizált világ talán még fontosabb tagja. Ebben a küzdelemben nagy szükség lesz az iraki rendőrségre is. Tehát távolról sem az esetleg jelentkező negatívumok szempontjából közelíteném meg ezt a helyzetet, hanem sokkal inkább a pozitívumok oldaláról. Beszéltem az iraki amerikai adminisztráció vezetőjével, Paul Bremer nagykövettel, aki jó barátom, és nyomatékosan javasoltam neki, hogy Magyarországot válasszák ki helyszínként az iraki rendőrség kiképezéséhez. Nem tudom mi lesz a végső döntés, de az ország barátjaként is azt remélem, hogy ezt a lehetőséget Magyarország kapja majd meg.
– Biztos vagyok benne, hogy az ellenzék a jó és a rossz – ahogy Ön fogalmazott – harcában a jó oldalon akar állni, ezért inkább azt kérdezi, hogy egy olyan kicsi, szegény és ilyen ügyekben járatlan ország, mint Magyarország vállalhat-e ekkora kockázatot?
– Én nem becsülném le úgy Magyarországot, mint ahogy Ön fogalmazott. Magyarország meggyőződésem szerint nagyon fontos és felkészült ország, amely teljes mértékben képes arra, hogy a taszári bázist felkészítse az iraki rendőrség kiképzéséhez. Sőt, én úgy látom, hogy Magyarország sokkal nagyobb feladatok ellátására is alkalmas. Sőt úgy gondolom, hogy az ország sokkal komolyabb felelősségvállalásra is készen áll, mint pusztán egy volt légibázisnak a biztosítása. Egy ilyen jelentős lehetőség elszalasztása szerintem súlyos hiba lenne.
– Mintegy háromszáz magyar katona szolgál már Irakban. Sokan azt mondják, hogy mit ér ez a jelenlét, amikor az Egyesült Államok ott állomásozik a haderejének egy jelentős részével. Ön szerint mennyire jelkép érték? ez a háromszáz katona, tényleg szükség van-e rájuk?
– Ez két különböző kérdés. Valóban, az Egyesült Államok brit barátainkkal közösen és a lengyelek részvételével hatalmas sikert aratott
a katonai hadműveletekben. Most a háború utáni fázisban vagyunk, és tucatnyi más ország között Magyarország számára is érdekes lehet, hogy részt vegyen az iraki újjáépítésben és a stabilitás megteremtésében. Szinte nap, mint nap keresnek engem magyar cégek, már-már könyörögve, hogy szerződést kapjanak Irakban.
– És tud nekik segíteni?
– Már segítettem is. Nagy ellentmondást látok ugyanakkor az iraki újjáépítés iránt jelentkező hatalmas szerződéskötési vágy és aközött, hogy ne kelljen felelősséget vállalni az iraki stabilitás megteremtésében. Én úgy tekintek Magyarországra, mint egy felnőtt, komoly országra. Ha egyértelműen részt akar kapni a gazdasági és egyéb előnyökből, akkor a felelősséget is egyértelműen fel kell vállalni. A világban nagyon csekély a tisztelet azon országok iránt, amelyek csak elvenni akarnak, de hallani sem akarnak arról, hogy a kockázatokból is kivegyék a részüket.
– Tehát a háromszáz katona az ára, hogy Magyarországot komolyan vegyék a világpolitikában.
– Ez teljesen rossz megközelítése annak a kérdésnek, amelyről beszélünk. Magyarországnak, mint civilizált országnak és NATO-szövetségesnek büszkén kellene felajánlani részvételét Irak stabilizálásában.
– A magyar belpolitikai vitákat az iraki részvételről az is élezi, hogy Irakban még mindig rendezetlenek a viszonyok. Naponta hallunk híreket arról, hogy hány katonát öltek meg.
– Tudja, eléggé nevetséges, amikor olyan emberek sopánkodnak ezen, akiknek az arcizmuk sem rezdül, ha arról hallanak, hogy minden évben negyvenkétezer amerikai hal meg az autópályákon. Magyarországon körülbelül kétezer ember veszti életét autóbalesetben, és akkor nem is beszéltünk még arról, hogy hány magyar hal meg évente droghasználat, dohányzás és alkohol miatt, vagy esik áldozatul a családi és másmilyen erőszaknak. A híradók napi 24 órában Irakra összpontosítanak, és ez azt eredményezi, hogy akár egyetlen katona tragikus halála is mindenkit megrázó hírré válik. Megdöbbentő esemény volt például, amikor a napokban egy indiai vallási ceremónia során ötvenöt embert agyontapostak, de ez a történet szinte nyomban el is tűnt a hírekből. Úgy hiszem, hogy az embereknek el kellene gondolkozniuk azon, hogy milyen történelmi változás történt Irakban. Egy gonosz, diktatórikus rendszer, amelyik hatalmas katonasággal büszkélkedett, egyszerűen összeomlott az amerikai hadsereg támadásával szemben. És a magyaroknak, épp úgy, mint a többi barátunknak Európában, hálásnak kell lenniük, hogy az Egyesült Államok a szövetségeseivel együtt magára vállalta ennek a rezsimnek a megszüntetését. Nagyon büszkék vagyunk, hogy így tettük, és üdvözöljük Magyarország és tucatnyi más ország együttműködését. Nem Magyarország az egyetlen ország, amely Irakban ott van. Több tucatnyi ország katonái vannak jelen Irakban, és még egy tucattal több lesz év végére. A civilizált világ képviselteti magát: indiaiak lesznek ott, dél-amerikaiak és még több európai ország. Ami most zajlik, az konfrontáció a civilizált világ és a terrorizmus erői között. És Magyarország – szerencséjére – ezúttal a megfelelő oldalon van, és ezért nagyon hálásnak kell lenniük.
– Ön, mint a külpolitikával foglalkozó, rangidős demokrata képviselő, a republikánus Busht támogatja ebben a kérdésben? Miközben sokak szerint a következő elnökválasztáson már döntő szerepet játszhatnak Bush újraválasztásában azok a jó vagy rossz hírek, amelyek Irakból érkeznek majd.
– Úgy gondolom, hogy a következő elnökválasztás az Egyesült Államokban nagyon szoros verseny lesz. Nem szeretném előre megjósolni, hogy Bush urat újraválasztják, lehet, hogy demokrata jelöltet választanak meg, de szeretném előre jelezni, hogy bárki lesz a következő amerikai elnök, a politikája az lesz, hogy az iraki népnek elhozott szabadságot ő is támogatni fogja, ha új kormányunk lesz.
– Egy további nehéz téma a Közel-Kelet. Úgy tűnik, mintha az az "útiterv", amit a Bush-kormányzat készített, egyelőre nem vezetne a béke irányába. Jeruzsálemből a múlt héten kellett tudósítania az újságíróknak arról, hogy hány gyermek és felnőtt halt meg egy terrortámadásban. Bízik abban, hogy lesz ebből a tervből valami, vagy egy újabb tervvel kell előállni a béketárgyalásokon?
– Ez nem annak a kérdése, hogy új útiterveket rajzoljunk, ez attól függ, a palesztin vezetés felismeri-e, hogy bármilyen előrelépést az határoz meg, mennyire eltökéltek a terrorizmus elleni fellépésben. Elmentem Ramallahba, hogy magánbeszélgetést folytassak Abu Mazen miniszterelnökkel, és nagyon egyértelművé tettem számára, hogy két lehetőség áll előtte. Az egyik: megpróbál alkudozni a terroristákkal, és ha alkudozik velük, akkor bukásra lesz ítélve, mert a terroristákkal nem lehet alkudozni, őket meg kell semmisíteni. Ha fel van készülve arra, hogy megsemmisítse őket, akkor teljes támogatásunkat maga mögött bírja, és az út végén lesz egy független palesztin állam, amely békében élhet Izrael állammal. Most, hogy másodszor találkoztunk Washingtonban, Abu Mazen nem készült még fel arra, hogy fellépjen a terroristák ellen. Azonban úgy gondolom, a legutóbbi események mutatnak bizonyos jeleket, hogy talán ebbe az irányba mozdul el. Ha nem, akkor tisztán látható, hogy nem lesz megoldás a konfliktusra. Ha készen áll arra, hogy felvegye a harcot a terroristákkal és elpusztítsa őket, akkor nagyon pozitív jövőt jósolok a térségnek.
– Akkor is van erre lehetőség, ha Arafat hatalomban marad?
– Arafatnak nincs hatalma. Teljesen marginalizálódott. Szerintem elég abszurd az a gondolat, hogy Arafat békét fog hozni. Megvolt erre a lehetősége két, két és fél évvel ezelőtt, de elsétált a lehetőség mellett.
– Egy egészen más téma: örömmel olvastam, hogy az Ön javaslatára Raoul Wallenberg Budapest díszpolgára lesz. Mit gondol, miért kellett ehhez az Ön javaslata, és miért nem jött rá Budapest vezetése, vagy Magyarország magától régen arra, hogy – nemcsak Raoul Wallenberggel, hanem Perlascával és a többi életmentővel szemben is – különböző mértékben ugyan, de az összes magyar kormányzat meglehetősen hálátlanul viselkedett.
– Mindenek előtt szeretnék köszönetet mondani feleségemnek, aki világszerte küzdött Wallenbergért, sok éven keresztül, és nagy eredményeket ért el az Egyesült Államokban. Sikerült kiharcolnia, hogy Raoul Wallenberg Winston Churchill után Amerika második tiszteletbeli állampolgára lett. Elérte, hogy helyet találjanak a Holocaust Múzeumban, sikerrel járt abban, hogy Wallenberg szobrát elhelyezzék az Egyesült Államok Kongresszusában, és sikerrel járt abban is, hogy az Egyesült Államok Postahivatala kibocsásson egy Raoul Wallenberg bélyeget. Néhány napja egy ülésen találkoztunk Demszky Gábor főpolgármester úrral, aki novemberben díszpolgári címet adományoz Wallenbergnek abban a városban, ahol életmentő munkáját végezte.
– Nem gondolja, hogy Wallenberg ismertebb és büszkébbek rá Amerikában, mint Magyarországon?
– Azt kell mondanom, hogy bármely civilizált személy, akár Svédországban, Magyarországon vagy Ausztráliában él, fel kell ismerje, hogy Wallenberg mindannyiunknak megtanított egy nagyon fontos dolgot, azt, hogy testvérek vagyunk.
– Hivatalos életrajzában is olvasható, hogy Ön az egyetlen olyan kongresszusi tag, aki holokauszttúlélő. Gondolja, hogy ilyen minőségében Önnek különleges felelőssége van a különféle kisebbségek védelmében? Gondolok például a magyarországi romákra. Úgy véli-e, hogy segítenie kell ezt a kisebbséget, akár csak azzal is, hogy egy jó szót szól róluk?
– Teljesen egyetértek Önnel. A feleségemmel azok között voltunk, akik az emberi jogokért harcoltunk a kongresszusban és a kormányzatban. Minden elismerésem az övé azért, amit elért ezen a téren.
– Novemberben, amikor Wallenberg Budapest díszpolgára lesz, újra eljön Magyarországra?
– Igen.
(A beszélgetés a Magyar ATV-n szeptember 1-jén elhangzott interjú szerkesztett változata.)
2003. 09. 05. (VII/36)
