Kereső toggle

John Lukacs, a 20. század krónikása

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

95 éves korában elhunyt John Lukacs magyar–amerikai történész, a 20. század történelmének egyik legkiválóbb tudósa. Művei egyszerre nyújtottak lényeglátó, drámai és pontos képet közelmúltunk sorsfordító eseményeiről, és voltak élvezetes irodalmi szintű alkotások.

Budapesten született 1924-ben, és szülei révén egyszerre hordozta magában a főváros keresztény és zsidó tradícióit. Amikor Magyarország belépett a háborúba a németek oldalán, dezertált a seregből, majd 1946-ban Londonba emigrált, ahol a Cambridge-i Egyetemen folytatta tanulmányait. Innen az Egyesült Államokba költözött, ahol a Pennsylvaniai Egyetem professzora lett, közel 50 éven át tanított itt.

John Lukacs soha nem szakadt el Magyarországtól, de a rendszerváltásig várnia kellett arra, hogy művei magyarul is megjelenhessenek. Azóta legtöbb könyve eljutott hozzánk is, amelyek átölelik az egész huszadik századot, a megszülető világvárost bemutató Budapest, 1900 városkrónikától kezdve A XX. század és az újkor vége című kötetéig. A sok nagyszerű könyv közül is kiemelkedők a második világháború kulcsmozzanatait feldolgozó művek: az Öt nap Londonban, amely drámai precizitással mutatja be, milyen közel voltak 1940 májusában a nácik ahhoz, hogy megnyerjék a második világháborút.

Ebben a könyvben, és több más művében is Lukacs kiemeli Winston Churchill morális és politikusi nagyságát, amikor jószerivel egyedül kellett szembeszállnia az Európát elnyelni készülő gonosszal. Hasonlóan emlékezetes a Hitler és Sztálin konfliktusát bemutató párhuzamos könyve, ami a Szovjetunió elleni Barbarossa-hadművelet megindításához vezető események krónikája.

John Lukacs 2002-ben emlékezetes interjút adott lapunk számára is, amelyben a 20. század nagy krónikása az új évszázad fordulataira is megdöbbentő pontossággal tekintett előre. Míg neves és fiatalabb történésztársai a politikai liberalizmus világméretű térhódítására számítottak, az Egyesült Államok elnöke pedig az amerikai demokrácia exportálásának megvalósításán fáradozott, Lukacs kijelentette, hogy a jövő a nemzeti alapú politikáé. „A nacionalizmus a legerősebb és legmaradandóbb politikai erő. Mutatja ezt, hogy az elmúlt százötven évben a nemzettudat végül erősebbnek bizonyult, és legyőzte az osztálytudatot.” – mondta a történész a Heteknek.

Lukacs a történelmi példák alapján figyelmeztetett arra, hogy a hazaszeretetet nem szabad kirekesztő, agresszív eszmeként felhasználni, mert a nacionalizmusnak ez a formája már veszélyes lehet. A történész szerint ugyanakkor minden generációnak meg kell találnia a saját válaszát ezekre a kihívásokra:

„Szabadnak lenni nehéz. Miért? Mert nekem kell választani. Szabadnak lenni azt jelenti, hogy én magam határozom meg a magam határait. Szabadnak lenni nem csupán azt jelenti, hogy lehullanak a bilincsek. A kérdés az, hogy ha megvan a szabadság, akkor mit csinálunk? Szabad ember az – és ilyen sajnos a demokratikus társadalomban, tömegben kevés van –, aki maga tudja a saját erkölcsi határait. Tehát azt, ami szabad és ami nem szabad, azt nem az egyház, azt nem a diktatúra, nem a párt, nem a kormány szabja meg, hanem saját maga. Ez nem könnyű. Engedje meg, hogy egy kicsit prédikáljak. Boldognak lenni nehezebb, mint boldogtalannak. Nagyon sok ember nem tud boldog lenni, a boldogság is egy feladat. A szabadság is egy feladat.” (Hetek-interjú John Lukacs történésszel, 2002. június 14.)

 

Olvasson tovább: