Kereső toggle

Az európai elit téved, amikor lenézi Trumpot

Magyarics Tamás az Egyesült Államok és az Európai Unió versenyéről

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A közös értékek, az illegális migráció elleni küzdelem, a családvédelem és az üldözött keresztények melletti kiállás is erősíthetik a bizalmat Donald Trump és Orbán Viktor május 13-ai találkozóján. Interjú Magyarics Tamás diplomatával, Amerika-szakértővel.

Európai politikusok egészen nyers hangot ütöttek meg az elmúlt hetekben az Egyesült Államokkal szemben. A szociáldemokrata listavezető Frans Timmermans szerint „csak egy egységes Európai Unió tudja megállítani Trump idiotizmusát”, míg a liberális csúcsjelölt, Guy Verhofstadt azt állítja, az integrációpárti erőknek új Európát kell építeniük, mert hamarosan eljön „a birodalmak világa”, amelyben Kína, az Egyesült Államok, India és Oroszország lehet a meghatározó, és ez fenyegetést jelent az európai értékekre, normákra és gondolkodásra. Miként lett ilyen feszült a viszony?

– Ha visszatekintünk a hidegháború időszakára, már De Gaulle megfogalmazta azt, hogy Európának egyenlő távolságot kell tartania az Egyesült Államok és a Szovjetunió között. Nem új felvetés tehát, hogy Európának önálló hatalmi centrummá kell válnia. A hidegháború után Clinton, majd Bush elnök célkitűzése volt a stabilitási zóna kiterjesztése, ezért szorgalmazták a kelet-közép-európai országok nyugati integrációját, előbb a NATO-ba, majd pedig az Európai Unióba. Ezzel egy időre az amerikai külpolitika meg is elégedett, ahogy Charles Gati mondta, „kipipálták Európát”. Az utóbbi években a republikánus párt jobbszárnyán fogalmazódott meg az, hogy Európát egyfajta „junior szövetségesi” státusban kellene kezelni, ami a támogatások csökkentését és globális átcsoportosítását jelenti. Nem látják célszerűnek ugyanis, hogy Európából komoly versenytárs válhasson. A jelenlegi Trump-kormányzat ezt a felfogást képviseli. Partnerként, de egyben versenytársként is tekintenek Európára, és ez a korábbinál sokkal szigorúbb, érdekalapú külpolitikát jelent Washington részéről. Donald Trump politikájára általánosságban is jellemző, hogy az ideológia helyett a konkrét amerikai érdekeket, a multilaterális kapcsolatok helyett pedig a kétoldalú viszonyt helyezi előtérbe. Megjegyzem, más nagyhatalmak is így állnak az Európai Unióhoz, hiszen tisztában vannak azzal, milyen nehézkes egy 27-28 országból álló blokkal tárgyalni. Ezért az oroszok és a kínaiak is szívesebben veszik a közvetlen kapcsolatokat az egyes európai államokkal.

Milyen szerepet játszanak ebben a „rebellis” kelet-közép-európai országok?

– Az Obama-adminisztráció nem fordított túl sok figyelmet erre a térségre, most viszont felértékelődtek ezek az országok. Nem véletlen, hogy Trump elnök előbb látogatott Varsóba, mint Berlinbe, Brüsszelbe, Londonba vagy Párizsba. Ez szimbolikus jelentőségű volt, és nem véletlen az sem, hogy Trump a lengyel fővárosban hangsúlyozottan beszélt a térség északi, déli és keleti határait jelző Intermarium („tengerek közti”: a Balti- és Fekete-tenger, valamint az Adria által határolt térség – a szerk.) együttműködésről. Az amerikai elnök ezzel jelezte a Németország és Oroszország közötti régió fontosságát, amelyhez hozzátartozik az amerikai katonai jelenlét erősítése is, főként Lengyelországban és Romániában. Ezen a téren ma már nemcsak időszakos jelenlétről, hanem folyamatos állomásoztatásról van szó, és a rakétavédelmi rendszerek is ezekbe az országokba kerültek elsőként.

Sokan szeretnek ma a választások kapcsán külső beavatkozásokra gyanakodni, az Egyesült Államokban a Mueller-bizottság például az orosz befolyás gyanúját vizsgálta. Itt, Európában vannak, akik most az amerikai befolyástól tartanak amiatt, mert közvetlenül az EP-választások előtt Trump elnök sorra fogadja az euroszkeptikus közép-európai vezetőket. Van bármi realitása ennek a gyanúnak? Érdeke lehet Trumpnak fékezni az integrációt Európában?

Az európai főáramú média már az elnökválasztási kampányban elkezdte trump gúnyolását, amit a német stern magazin nácizással is fokozott.
– Ahogy említettem, az Egyesült Államokban sokan vallják, hogy az amerikai érdekek szempontjából nem kívánatos egy egységes, erős Európai Unió. Nem előzmény nélkül való, hogy Washington a közép-európai országokhoz fordul támogatásért, ez történt 2002-ben, az Irak elleni koalíció összeállításakor is, amikor a Bush-kormányzat megkülönböztette a „régi” és az „új” Európát. Az utóbbihoz azok az európai országok tartoztak, akik csatlakoztak a „készségesek koalíciójához”. Miután a közép-európai államok egységesen részt vettek az iraki háborúban, ezt az amerikai kormányzat értékelte, és ezeket az országokat nevezte az „új Európának”, amelyek jobban megértik és támogatják az Egyesült Államok globális célkitűzéseit, mint a régi tagállamok – elsősorban Németország és Franciaország. Ma újra ez a felállás kezd kialakulni. Cserébe az amerikai kormányzat is megértőbb a térség politikai rendszerei iránt, már csak amiatt is, mert fontos céljuk egy ütközőzóna fenntartása Oroszországgal szemben.

A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható. Keresse az újságárusoknál vagy rendelje meg online a https://digitalstand.hu/hetek felületen.

Olvasson tovább: