Kereső toggle

Az európai elit téved, amikor lenézi Trumpot

Magyarics Tamás az Egyesült Államok és az Európai Unió versenyéről

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A közös értékek, az illegális migráció elleni küzdelem, a családvédelem és az üldözött keresztények melletti kiállás is erősíthetik a bizalmat Donald Trump és Orbán Viktor május 13-ai találkozóján. Interjú Magyarics Tamás diplomatával, Amerika-szakértővel.

Európai politikusok egészen nyers hangot ütöttek meg az elmúlt hetekben az Egyesült Államokkal szemben. A szociáldemokrata listavezető Frans Timmermans szerint „csak egy egységes Európai Unió tudja megállítani Trump idiotizmusát”, míg a liberális csúcsjelölt, Guy Verhofstadt azt állítja, az integrációpárti erőknek új Európát kell építeniük, mert hamarosan eljön „a birodalmak világa”, amelyben Kína, az Egyesült Államok, India és Oroszország lehet a meghatározó, és ez fenyegetést jelent az európai értékekre, normákra és gondolkodásra. Miként lett ilyen feszült a viszony?

– Ha visszatekintünk a hidegháború időszakára, már De Gaulle megfogalmazta azt, hogy Európának egyenlő távolságot kell tartania az Egyesült Államok és a Szovjetunió között. Nem új felvetés tehát, hogy Európának önálló hatalmi centrummá kell válnia. A hidegháború után Clinton, majd Bush elnök célkitűzése volt a stabilitási zóna kiterjesztése, ezért szorgalmazták a kelet-közép-európai országok nyugati integrációját, előbb a NATO-ba, majd pedig az Európai Unióba. Ezzel egy időre az amerikai külpolitika meg is elégedett, ahogy Charles Gati mondta, „kipipálták Európát”. Az utóbbi években a republikánus párt jobbszárnyán fogalmazódott meg az, hogy Európát egyfajta „junior szövetségesi” státusban kellene kezelni, ami a támogatások csökkentését és globális átcsoportosítását jelenti. Nem látják célszerűnek ugyanis, hogy Európából komoly versenytárs válhasson. A jelenlegi Trump-kormányzat ezt a felfogást képviseli. Partnerként, de egyben versenytársként is tekintenek Európára, és ez a korábbinál sokkal szigorúbb, érdekalapú külpolitikát jelent Washington részéről. Donald Trump politikájára általánosságban is jellemző, hogy az ideológia helyett a konkrét amerikai érdekeket, a multilaterális kapcsolatok helyett pedig a kétoldalú viszonyt helyezi előtérbe. Megjegyzem, más nagyhatalmak is így állnak az Európai Unióhoz, hiszen tisztában vannak azzal, milyen nehézkes egy 27-28 országból álló blokkal tárgyalni. Ezért az oroszok és a kínaiak is szívesebben veszik a közvetlen kapcsolatokat az egyes európai államokkal.

Milyen szerepet játszanak ebben a „rebellis” kelet-közép-európai országok?

– Az Obama-adminisztráció nem fordított túl sok figyelmet erre a térségre, most viszont felértékelődtek ezek az országok. Nem véletlen, hogy Trump elnök előbb látogatott Varsóba, mint Berlinbe, Brüsszelbe, Londonba vagy Párizsba. Ez szimbolikus jelentőségű volt, és nem véletlen az sem, hogy Trump a lengyel fővárosban hangsúlyozottan beszélt a térség északi, déli és keleti határait jelző Intermarium („tengerek közti”: a Balti- és Fekete-tenger, valamint az Adria által határolt térség – a szerk.) együttműködésről. Az amerikai elnök ezzel jelezte a Németország és Oroszország közötti régió fontosságát, amelyhez hozzátartozik az amerikai katonai jelenlét erősítése is, főként Lengyelországban és Romániában. Ezen a téren ma már nemcsak időszakos jelenlétről, hanem folyamatos állomásoztatásról van szó, és a rakétavédelmi rendszerek is ezekbe az országokba kerültek elsőként.

Sokan szeretnek ma a választások kapcsán külső beavatkozásokra gyanakodni, az Egyesült Államokban a Mueller-bizottság például az orosz befolyás gyanúját vizsgálta. Itt, Európában vannak, akik most az amerikai befolyástól tartanak amiatt, mert közvetlenül az EP-választások előtt Trump elnök sorra fogadja az euroszkeptikus közép-európai vezetőket. Van bármi realitása ennek a gyanúnak? Érdeke lehet Trumpnak fékezni az integrációt Európában?

Az európai főáramú média már az elnökválasztási kampányban elkezdte trump gúnyolását, amit a német stern magazin nácizással is fokozott.
– Ahogy említettem, az Egyesült Államokban sokan vallják, hogy az amerikai érdekek szempontjából nem kívánatos egy egységes, erős Európai Unió. Nem előzmény nélkül való, hogy Washington a közép-európai országokhoz fordul támogatásért, ez történt 2002-ben, az Irak elleni koalíció összeállításakor is, amikor a Bush-kormányzat megkülönböztette a „régi” és az „új” Európát. Az utóbbihoz azok az európai országok tartoztak, akik csatlakoztak a „készségesek koalíciójához”. Miután a közép-európai államok egységesen részt vettek az iraki háborúban, ezt az amerikai kormányzat értékelte, és ezeket az országokat nevezte az „új Európának”, amelyek jobban megértik és támogatják az Egyesült Államok globális célkitűzéseit, mint a régi tagállamok – elsősorban Németország és Franciaország. Ma újra ez a felállás kezd kialakulni. Cserébe az amerikai kormányzat is megértőbb a térség politikai rendszerei iránt, már csak amiatt is, mert fontos céljuk egy ütközőzóna fenntartása Oroszországgal szemben.

Ha a magyar piacot tekintjük, akkor mennyire zavarja az Egyesült Államokat például a Paks II. beruházás?

– Ha az európai orosz befolyást nézzük, akkor ebben a német–orosz érdekeltségű Északi Áramlat nagyobb kérdéseket vet fel amerikai szempontból, mint a paksi beruházás, amelybe a General Electric is beszállít turbinákat. Ezért úgy tudom, hogy az amerikaiak nem tartják ezt a kérdést napirenden, már csak amiatt sem, mert ezzel – legalábbis a magyar kormány álláspontja szerint – 40 százalékkal növekedne a hazai energiatermelés, ami az orosz függőség csökkenését jelentheti. Pakssal kapcsolatban inkább az Európai Unió támasztott kifogásokat.

Oroszország mellett Kína világszerte szintén erőteljes befolyásra törekszik, így Európában is. Ezt szintén igyekszik kivédeni az Egyesült Államok, amely Ázsiában erőteljesen fellép az egyoldalú kínai érdekérvényesítéssel szemben.

– A kínai–amerikai kereskedelmi konfliktusban Európa eddig inkább mellékhadszíntér volt. Washington a kínai terjeszkedést nemcsak gazdasági érdekérvényesítésnek tekinti, hanem nagyon kiszámított geopolitikai játszmának is, ezért odafigyelnek arra, amikor a görög gazdasági válság alatt kínai kézbe került például a pireuszi kikötő. A kínai pozíciószerzések közül aggódnak például a Huawei európai terjeszkedése miatt is, mert ezt nemcsak gazdasági kérdésnek, hanem egyértelműen információ-biztonságpolitikai kihívásnak is tekintik.

Amikor legutóbb, az amerikai külpolitika történetéről szóló könyve kapcsán beszélgettünk (Barátság, illúziók nélkül. Hetek, 2014. november 7.), akkor emlékeztetett rá, hogy a közép-európai térség önmagában soha nem volt fontos Washington számára, csak akkor értékelődött fel, ha a geopolitikai érdekei ezt megkívánták. Most is csak erről van szó, vagy a praktikus szempontokon túl van esetleg új típusú eszmei-ideológiai közösség is a Trump-kormányzat és a V4-államok között?

– Egyértelműen, a jelenlegi lengyel, cseh és magyar jobbközép kormányzópártok sokkal közelebb állnak világnézetükben a mai amerikai vezetéshez, mint az előző demokrata adminisztrációhoz.

A számos kérdésben fennálló nézetazonosság ellenére feltűnően sokáig tartott az amerikai–magyar csúcstalálkozó megszervezése, sőt Donald Trump a V4-államok közül utolsóként fogadja Orbán Viktort. Mi ennek az oka?

– Az egyik fontos szempont rajtunk kívül álló ok, nevezetesen, hogy Washingtonban nagyon lassan zajlottak le a külügyminisztériumban a miniszteri szint alatt a személycserék, olyan kulcspozíciókban, ahol többek között a magyar kapcsolatokat alakítják.

Ott maradtak Obama és Clinton emberei, akik nem szívesen látták volna a magyar miniszterelnököt Washingtonban?

– Igen. Nyilvánvaló módon az elnöki, de még külügyminiszteri szinten is ritkán foglalkoznak Magyarországgal, ezért a kétoldalú kapcsolatokra azok a kormányzati vezetők – külügyi államtitkárok és államtitkár-helyettesek, valamint a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának munkatársai – vannak legnagyobb befolyással, akik javaslatokat tesznek, értékeléseket készítenek Magyarországról. Ezeknek a kulcsszereplőknek a véleményét pedig jelentősen befolyásolják azok, akikkel kapcsolatban állnak Magyarországon. Ezeket a véleményeket részben a budapesti nagykövetség gyűjti össze, de ettől függetlenül is gyűjtenek információkat, amelyeket felfelé továbbítanak a kormányzati csatornákon. A korábbi elzárkózást először Wess Mitchell európai ügyekért felelős külügyminisztériumi helyettes-államtitkár kezdte feloldani, majd további pozitív fordulatot hozott Mike Pompeo külügyminiszteri kinevezése. További segítséget jelentett, hogy az Ukrajnáért felelős különmegbízott Kurt Volker lett, aki korábbi pozíciójából fakadóan folyékonyan beszél magyarul, és eddig is rendszeresen megpróbálta tompítani az amerikai bírálatokat az Orbán-kormánnyal szemben. (Kurt Volkerrel, volt amerikai NATO-nagykövettel készült korábbi interjúnk: Évek óta gyűlik a panasz. Hetek, 2014. október 31.) Tehát lassanként olyan emberek kerültek jelentős pozíciókba, akik megértőbbek az Orbán-kormány politikájával szemben. Nekik – elsősorban Wess Mitchellnek – az volt az álláspontjuk, hogy a kétoldalú kapcsolatokat inkább stratégiai kontextusba kellene helyezni, és félre kellene tenni a nem perdöntő kérdésekben zajló parttalan vitát, amelyeket korábban az Obama-adminisztrációban többen erőltettek.

Mire lehet számítani a Trump–Orbán találkozón? Van olyan értelmezés, amely szerint egyszerűen arról van szó, hogy Orbánt odarendelték egy „nagybevásárlásra” Washingtonba, de más jelentősége nincs a dolognak.

NATO-csúcstalálkozó Brüsszelben. Az amerikai elnök és a magyar miniszterelnök most négyszemközt is találkoznak.
– Nyilvánvalóan nem csak ilyen praktikus szempontok miatt találkozik a két vezető. Persze fontos kérdés a magyar honvédségi modernizáció, már csak amiatt is, mert Magyarország ígéretet tett a védelmi költségvetés  két százalékra emelésére, amelyet egyébként számos más nyugat-európai NATO-tagállam nem vállalt. Emellett további 200 békefenntartót és kiképzőt küldünk Koszovóba és Afganisztánba. De szó eshet a közepes hatótávolságú rakétavédelemről és helikopterbeszerzési kérdésekről is. Megszületett továbbá a védelmi együttműködési megállapodás, ami hosszú ideig egyfajta akadály volt. Ez a megállapodás szabályozza az amerikai és a NATO-csapatoknak a magyarországi jelenlétét és mozgását. Gazdasági kérdésekben még a „mosolyszünetek” idején is jól alakult az együttműködés, az amerikai befektetők elégedettek voltak a magyarországi gazdasági környezettel, értékelték a jól képzett munkaerőt és az alacsony adókat. Tehát nem reális az, hogy Orbán Viktort csak azért fogadnák Washingtonban, mert ígéretet tesz valamilyen nagy megrendelésre. A tárgyalásokon valószínűleg szó lesz az energiakérdésekről, mert az Egyesült Államok – egy amerikai kormánytisztviselő megfogalmazása szerint – most az energiaellátás terén szeretné úgy „felszabadítani” Európát, mint a második világháború alatt katonai téren. Ebben Horvátország és Románia a cseppfolyós amerikai földgáz számára már felajánlott kikötőket, de Washington szeretné Magyarországot is bekapcsolni ebbe a hálózatba, csökkentve ezzel az orosz részesedést. Szóba kerülhet emellett Ukrajna, hiszen a magyar kormány nemzetpolitikai kérdésnek tekinti a nyelvhasználati törvényt, míg az amerikaiak számára az ukrán helyzet geopolitikai kérdés, és nem lenne szabad ilyen „jelentéktelen” üggyel akadályozni Ukrajna nyugati integrációját. 

Látványos az egyetértés Trump és Orbán között a migráció terén is. Ez is szóba kerülhet?

– Igen, bár itt elsősorban elvi egyetértésről van szó, hiszen nem valószínű, hogy amerikai technológia érkezne Magyarországra a határvédelem támogatására.

Vagy éppen magyar katonák mennének a mexikói határra…

– Nyilvánvalóan, az együttműködés inkább a nemzetközi fórumokon valósulhat meg, hiszen egyik ország sem fogadta el például az ENSZ migrációs határozatát. Emellett népes gazdasági delegáció is utazik a miniszterelnökkel, így várhatóan a gazdasági együttműködésről is tárgyalnak majd. Korábban Szijjártó Péter már többször találkozott Rick Perry energiaügyi miniszterrel és technológiai óriáscégek vezetőivel.

A két vezető közti megértést mennyire erősítheti az, hogy például hasonló a konzervatív családfelfogásuk? Vagy az, hogy Magyarország a nemzetközi fórumokon támogatja az Izraellel kapcsolatos amerikai álláspontot?

– Ezek feltétlenül segítik a megértést. Hozzátenném még, hogy Trump, de még inkább Mike Pence alelnök számára fontos kérdés a közel-keleti keresztények védelme és támogatása, amelyben a magyar kormány is aktív szerepet vállal.

Trumpnak rendszeres vitája van a liberális médiával,, amely Európában is rendszeresen megalázó módon ábrázolja őt, például a nagy, német magazinok, amelyek többször is náci és fajvédő politikusként tették címlapra az amerikai elnököt. Ehhez képest Magyarországon sokkal jobb Trump sajtója. Gondolom, ez is segíti a párbeszédet.

– Igen, bár ha visszagondolunk, akkor ez nem Trumppal kezdődött, már az ifjabb Busht is elmondták minden ostoba fajankónak, amikor például összekeverte Szlovákiát és Szlovéniát. Ez az európai elitizmus mindenkit hajlamos lenézni, Reagan másodosztályú színész volt, Carter földimogyoró-farmer és így tovább. Pedig láthatjuk, hogy finoman szólva a mai európai vezetők általános színvonala sem éri el az elődökét. Nem Adenauerek és De Gaulle-ok, és nem is Churchillek vagy Thatcherek állnak az uniós országok élén. Nincs tehát alapja annak, hogy bárkit is lenézzenek.

Névjegy

Dr. Magyarics Tamás diplomata, egyetemi tanár, az ELTE egyetemi tanára, 2011-2015 között Magyarország írországi nagykövete volt, majd a Külügyminisztérium Észak-Amerika Főosztályát vezette. Számos könyve jelent meg, köztük az Egyesült Államok külpolitikájának történetét  leíró művét a Hetek is bemutatta lapunk 2014 novemberi számában.

Olvasson tovább: