Kereső toggle

Evangélium a dzsungelben

Elefántcsontparton járt a Hit Gyülekezete küldöttsége

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Nemcsak a Szentírás örömüzenetét, hanem a magyar hívők konkrét anyagi segítségét is eljuttatták az elefántcsontparti őserdőbe a Hit Gyülekezete missziós szolgálatának tagjai. Flaisz Endre lelkésszel és munkatársaival, Lévay Balázzsal és Petrőcz Jordánnal beszélgettünk.

Bár a Külgazdasági és Külügyminisztérium a magyar állampolgárok számára nem javasolja az elefántcsontparti utazást, az ország jelenleg alapvetően biztonságosnak mondható. Az elmúlt években nem volt ez mindig így: puccsok, zavargások, polgárháborús viszonyok és belpolitikai válság jellemezte a hazánknál több mint háromszor nagyobb nyugat-afrikai ország életét. A 2015-ös elnökválasztás után megnyugodtak ugyan a kedélyek, ám 2016-ban muszlim terroristák merényletet követtek el egy nyugati turisták által kedvelt üdülőövezetben, és tavaly is voltak szórványos katonai zendülések. Mindezekkel együtt is a 25 milliós Elefántcsontpart sok más afrikai országhoz viszonyítva kedvezőbb helyzetben van, és a nagy létszámú (csaknem 40 százaléknyi) muzulmán lakosság alapvetően békében él a keresztényekkel (33 százalék) és a természetimádókkal, vagy más néven animistákkal (12 százalék). Ennek hátterében jó eséllyel az állhat, hogy az iszlám nem dzsihád útján terjedt el az országban, hanem kereskedők révén – jegyzi meg a vallási viszonyokat illetően Flaisz Endre, a Hit Gyülekezete missziós lelkésze, aki munkatársaival tíz napot töltött Elefántcsontparton. „Az ország nyugati felében működő evangéliumi gyülekezethálózat vezetője kereste meg a Hit Gyülekezetét azzal, hogy elsősorban bibliai tanításokkal segítsük a szolgálatukat. Öt éven át tartó levelezés után most került sor az első személyes találkozásra” – mondta a lelkész.

„Gyakran a nyugati keresztény missziókra úgy tekintenek az emberek, mint amelyek a saját kultúrájukat, civilizációjukat terjesztik, de fontos leszögezni, hogy itt nem erről volt szó: egy helyi alapítású elefántcsontparti gyülekezet látott vendégül bennünket, és öröm volt látni, hogy a kulturális különbségektől eltekintve az ottani testvérek életében ugyanúgy működnek a Biblia igazságai, mint a nyugati országokban” – jegyezte meg Petrőcz Jordán.

„A kereszténység itt nem olyan, mint ahogy a nyugati világban megszoktuk, például sokkal nagyobb szerepet kapnak a ritmusra épülő dalok, amelyeket a hívők teli torokból, lelkesen táncolva énekelnek. A Krisztus-hit egyébként a 19. században a gyarmatosítás idején jutott el a francia gyarmatbirodalom egyik zászlóshajójának számító országba. A pünkösdi mozgalom pedig amerikai, illetve francia közvetítéssel jelent meg a térségben a múlt század elején” – tette hozzá Lévay Balázs.

Időtlen idők

Külföldi – elsősorban kínai – tőkebevonások segítségével ugyan az ipar (bányászat, olajipar) is fejlődik az országban, ám a gazdaság fő húzóereje a mezőgazdaság. Ebből fakadóan a főváros, a 6 milliós Abidjan mellett a vidék szerepe is hangsúlyos, még ha annak infrastruktúrája messze el is marad az urbanizált térségektől. Ez jellemző az ország nyugati, hegyvidéki, Guineával határos térségére is, ahová a magyar küldöttség mintegy 700 kilométert utazott a fővárosból olyan utakon, amelyek kétharmada annyira kátyús volt, hogy legfeljebb 50 kilométer per órás sebességgel lehetett csak haladni.

„A 18 hegy régiójának is nevezik azt a térséget, ahol az általunk meglátogatott gyülekezetek működnek. Az emberek jelentős része falvakban él, de ezeket nem úgy kell elképzelni, mint a mi kistelepüléseinket, inkább a bokortanyákra hasonlítanak: egy helyen négy-öt ház van egymás mellett, majd fél vagy egy kilométerrel távolabb lakik néhány másik család, és így tovább” – mesélte Lévay Balázs. A falusiak gyakorlatilag önellátóak, hiszen a természet ellátja őket élelemmel, készpénzre leginkább úgy tudnak szert tenni, ha a főutak mentén vagy városokban, esetleg a felvásárlók révén értékesítik a portékáikat. A mangó, az ananász, a kakaó a kávé vagy éppen a rizs mellett sokan foglalkoznak a kaucsuk termesztésével, ami a természetes gumi alapanyaga, és leginkább a kínaiak vásárolják fel.

„A házak meglehetősen egyszerűek, abból látszik, hogy jómódú a tulajdonos, hogy lemez szolgál fedélként, nem puszta fekete nejlon. A „hőszigetelést” általában a tetőre helyezett pálmalevelekkel oldják meg. Mindezek ellenére nem láttunk éhező vagy mélyszegénységben élő embereket” – mondta Balázs.

„Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy minden afrikai nyomorban él és epekedve tekint a fehér emberek világára. Mi azt láttuk, hogy az elefántcsontparti őserdőben élő, az áramot és a civilizáció legtöbb vívmányát többnyire nélkülöző falusiak elégedettek az életükkel, nem stresszelnek rá, hogy több pénzük vagy nagyobb házuk legyen. Talán ezért van az is, hogy egymásra és Istenre is több idejük van. Azt gondolom, ebben van mit tanulnunk tőlük, ugyanakkor nekik pedig a produktív munkavégzésben és a tervezettségben van mit fejlődniük” – tette hozzá Jordán.

Ami az időt illeti, Elefántcsontparton ezt valóban máshogyan mérik. „Egyik alkalommal műszaki hiba miatt ötórás késésben voltunk az istentiszteletről. Aggódva kérdeztem a pásztort, hogy nem gond-e, hogy nem érünk oda időben, egyáltalán megvárnak-e az emberek bennünket. Rám nézett, és a legnagyobb természetességgel mondta, hogy az összejövetel akkor kezdődik, amikor odaérünk. Majd megjegyezte: »az európaiaknak órájuk van, de idejük nincs«” – fűzte hozzá Flaisz Endre, aki már számos alkalommal szolgált afrikai országokban, ám az „időmenedzsment” mellett itt az is meglepte, hogy milyen szívélyes fogadtatásban részesítették őket a helyiek. „Afrikában általában vendégszeretők az emberek, de ilyen tapasztalatom még nem volt. Amikor megérkeztünk egy faluba, a helyiek kivonultak elénk, és hangos kiáltások közepette a kendőiket leterítették a földre, hogy azon vonuljunk végig. Aztán a település vénei ünnepi ruhába öltözve köszöntöttek bennünket – akkor is, ha muszlimok vagy animisták voltak. A sajátos liturgia szerint lebonyolított üdvözlési ceremónia egy órán keresztül tartott, és a végén itallal kínáltak bennünket” – mondta Endre, akit az út során a helyi hívők többször is megajándékoztak erdei mézzel, ananásszal vagy éppen pálmaolajjal.

Fétis helyett Jézus

Az őserdő falvaiban élő emberek többsége muzulmán vagy természetimádó, és kifejezetten nagy tekintélynek örvendenek a varázslódoktorok, illetve népszerűek a fétisek, amelyeknek varázserőt tulajdonítanak. A helyi vallási keveredést leginkább talán a gyülekezethálózat vezetőjének, Albert pásztornak a története érzékelteti. Amikor a fiatalkorában egy barátja hatására muszlim hitre tért férfit megtámadta egy súlyos betegség, amelynek nyomán az egész nyaka bedagadt, a kórházba egy fétistárgyat vitt magával, hogy hamarabb meggyógyuljon. Azonban a fél éven át tartó kezelés hatására sem akart javulni az állapota, és úgy tűnt, hamarosan meg fog halni. A fordulatot az hozta, hogy egy keresztény ismerőse elmondta neki, a fétis nem tud rajta segíteni, inkább fogadja be a szívébe Jézus Krisztust. Albert hitre jutott, kidobta az okkult tárgyat, majd ismerősével elvonult a hegyekbe, hogy négy napot böjtöljön. A harmadik napon teljesen meggyógyult. Amikor visszatért a falujába, mindenkinek elmesélte, mi történt vele – így jött létre az első gyülekezete. A közösség azóta folyamatosan növekszik – megesett, hogy egy háromfeleségű, több mint tízgyermekes muszlim férfi is megtért.

„Mi a térség központi városából csillagtúraszerűen látogattunk el több ilyen falusi gyülekezetbe. Olyan világba csöppentünk bele, ami talán közelebb áll a biblia világához, mint a mai nyugati viszonyokhoz. Ahol az emberek egyszerű vályogkunyhóban laknak, négy falura jut egy fúrt kút, a kígyókat és a bogarakat különféle növényekkel tartják távol az otthonuktól, a vendégeket viszont különleges tiszteletben részesítik, nem számolva a rájuk fordított időt. Azt tapasztaltuk, hogy a helyreállásról, Isten szeretetéről szóló bibliai tanítások nyomán a Szent Szellem erőteljesen megérintette a hívőket, akik a szabadulás iránti igényüket és az örömüket is spontán és őszintén kifejezték” – fogalmazott Flaisz Endre. A küldöttség nemcsak a Szentírás örömüzenetét adta át a helyieknek, hanem a magyar gyülekezetek, illetve hívők egyéni adományait is kézbesítették. Ezeknek köszönhetően két új gyülekezeti ház épülhet majd fel az elefántcsontparti őserdőben.

Olvasson tovább: