Kereső toggle

„A pokol számomra a menny”

A radikális újforradalmárok apostola Lucifernek ajánlotta főművét

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Nem hogy 100, de egyetlen napot sem kapott az új amerikai elnök ellenfeleitől arra, hogy bizonyítson. A kritikusok túlnyomó többsége nem Donald Trump egyik vagy másik intézkedésével vitatkozik, hanem kategorikusan elutasítja őt. „Nem az én elnököm” – ezt az üzenetet sulykolják a tüntetők plakátjai, miközben a főáramú média naponta megállás nélkül önti a becsmérlő, gyakran az emberi méltóságot sárba tipró cikkeket, posztokat és videókat az elnökről, feleségéről, gyermekeiről és munkatársairól. A cél nem is annyira rejtett: megbuktatni Trumpot, az „erőszakmentes forradalom” ideológusainak tanítása szerint – természetesen nem katonai puccsal, hanem úgy, hogy egyenként kidöntik Trump legitimitása alól a pilléreket.

Demokrata kongresszusi képviselők egy csoportja az oregoni Earl Blumenauer vezetésével kezdeményezte, hogy az alkotmány 25. kiegészítése alapján fosszák meg elnöki címétől Donald Trumpot. A vonatkozó cikkely szerint az alelnök a kormány tagjainak többségével együtt  lemondathatja az elnököt, ha úgy ítélik meg, az államfő „mentálisan és érzelmileg” alkalmatlan a hivatala betöltésére. A kezdeményezéshez republikánus honatyák is csatlakoztak, a kaliforniai Ted Lieu például azt szeretné elérni, hogy egy pszichiáter állandó jelleggel tartózkodjon a Fehér Házban, a hagyományos orvosi ügyelet mellett. Csak arra a pillanatra várnak, hogy a folyamatos belső nyomás alatt tartott Trump valamely beszédét, Twitter-üzenetét vagy közszereplését indokként tudják felhasználni egy ilyen eljárás megindításához.

A történelemből eddig csak ellenpápákat ismertünk, most úgy tűnik, van már „ellenelnök” is, mégpedig Barack Obama személyében. Január 20-a, Donald Trump beiktatása óta folyamatos össztűz zúdul az új kormányzatra, de ez csak a kezdet: Obama mögött egy olyan akciócsoport sorakozott fel, amely 5 millió aktivistával és 40 millió dolláros induló költségvetéssel rendelkezik. Az „árnyékkormány” célja az, hogy minden módon ellehetetlenítse az új kormányzat munkáját, végső soron pedig idő előtt távozásra kényszerítsék Trump elnököt. A lopakodó puccs forgatókönyvét Obama és Hillary Clinton egykori mentorától, a radikális baloldali Saul Alinskytől vették.

Sokan meglepődtek azon, miért döntött úgy Barack Obama, hogy családjával Washingtonban marad, miután elnöki megbízása lejárt. A leköszönő elnökök eddig gondosan ügyeltek arra, hogy fizikai távolságot tartsanak a fővárostól, ezzel is jelezve azt, hogy nem kívánnak beleszólni az új kormányzat működésébe. Még a republikánus utódjaival szemben leghangosabb kritikát megfogalmazó Jimmy Carter is visszaköltözött georgiai farmjára. Obama látványosan szakított ezzel a hagyománnyal: Washingtonban bérelt egy 5,3 millió dolláros, 760 négyzetméteres házat, és beiktatása után máris élesen bírálta Trump elnököt.

A helyszínválasztás nem véletlen: „Obamának egy több mint 30 ezer kiképzett agitátorból álló hadsereg áll a rendelkezésére, hogy minden egyes ponton harcoljanak az új republikánus elnök ellen. Obama a Fehér Háztól alig két kilométerre költözött, és ebből a bunkeréből irányítja ezt a csapatot.

A színfalak mögött egy árnyékkormányt készül felállítani, amely nem csupán elnöksége vitatott vívmányait védelmezi, hanem szabotálni készül az új adminisztráció munkáját” – írta február elején Paul Sperry, a Hoover Intézet politikai elemzője.

Az elitalakulat

A Trumppal szembeni ellenállást az Organizing for Action (OfA) elnevezésű akciócsoport szervezi. Az OfA 2008-ban az első Obama-kampány támogatására jött létre, de a szervezetet most arra kívánják felhasználni, hogy a radikális baloldal ökleként működjön, hasonlóan, mint Hugo Chavez venezuelai és a Castro-fivérek kubai akciócsoportjai, amelyeket politikai ellenfeleik megfélemlítésére és ellehetetlenítésére használtak fel.

Az OfA már 2009-ben megkapta azt a 13 millió e-mail-címet, amelyet az Obama-kampány gyűjtött be. A szervezet 2014-ben 40,4 millió dollár támogatást kapott milliárdos szponzoroktól – köztük többen a Soros György által finanszírozott Democracy Alliance baloldali-liberális megadonor hálózat tagjai –, és országszerte 250 irodát működtetett. Az OfA honlapján azzal büszkélkedik, hogy

5 millió aktivistát tud megmozgatni, akik készek arra, hogy „nagy harcot indítsanak a társadalmi igazságosság, az alapvető méltányosság, az egyenlő jogok és az érvényesülési lehetőségek kiterjesztése érdekében”. Fő ügyüknek tekintik azt, hogy „befűtsenek a klímaváltozás ellenzőinek”, átfogó bevándorlási reformot követeljenek (beleértve az illegális bevándorlóknak nyújtott tömeges amnesztiát), „elmondják azoknak a millióknak a történetét, akiknek az életét az Obamacare mentette meg”, valamint harcoljanak a „női egészségvédelem alapvető jogáért”, és újraosszák a társadalmi jövedelmet azok javára, akik nem keresnek eleget.

A radikális baloldali programot nemcsak kommunikáció útján kívánják népszerűsíteni, hanem folyamatos tüntetésekkel, utcai demonstrációkkal, és a Trump-kormányzat tagjai, valamint támogatói elleni lejárató kampányokkal, amelyekkel meg akarják bélyegezni és félemlíteni mindazokat, akiket felelősnek tartanak az Amerikában bekövetkezett politikai fordulatért.

A mesterterv atyja

Ezt a forgatókönyvet nem most találták ki, hanem az 1972-ben elhunyt szélsőbaloldali filozófus, Saul Alinsky programadó könyvéből való. A Rules for Radicals (Radikálisok szabálykönyve) című főművét  Alinsky – az ókori Talmud-tudós, Hillél rabbi, valamint Thomas Paine, az Egyesült Államok egyik alapítója mellett – egyenesen Lucifernek ajánlotta. 

Alinsky maga is sokak számára példakép volt, többek között Hillary Clintonnak, aki az egyetemi szakdolgozatát róla írta. Barack Obamát pedig Alinsky egyik legszorosabb munkatársa ajánlotta be a Harvard Egyetemre.

Alinsky nem volt akadémiai értelemben vett tudós, saját magát radikális aktivistának és forradalmi gondolkodónak tartotta. Nem véletlenül kapta a The Red (a Vörös) becenevet, amelyet követői és kritikusai is használtak. Ő alkotta meg az amerikai progresszív társadalmi programok mintáját, a közösségfejlesztést, amelynek a kulcsfigurája a közösségi szervező, vagyis a community organizer. (A napjainkban szociológiai és politológiai alapfogalommá vált kifejezést is ő alkotta meg ehhez.)

A közösségfejlesztő alatt véletlenül se valamiféle közönségszervezőt vagy népművelőt értsünk. Az Alinsky-féle modellben ez olyan aktivistát jelent, aki egy adott helyen politikai, társadalmi és médiaeszközökkel nyomást gyakorol a kormányzati szervekre, hogy a kívánt, progresszív változások megtörténjenek. Alinsky Chicagóban tanult szociológiát, majd ott vállalt munkát a legkeményebb chicagói negyedben, amelyről Upton Sinclair The Jungle  (magyar címe: A mocsár) című regényét írta.

Saul Alinsky szerint a kívánt társadalmi célok érdekében bármilyen eszközt fel lehet használni. Egyik akciója például az volt, hogy a chicagói O’Hare nemzetközi repülőtéren jól öltözött fekete aktivistákat küldött a férfi mosdókba. A feladatuk az volt, hogy órákra, vagy ha kell, napokra elfoglalják az összes fülkét és piszoárt az utasok elől, így bénítsák meg a repülőtér működését, amíg a hatóságok nem teljesítik a követeléseiket.

Ez a harcos radikalizmus imponált a ’68-as nemzedéknek, köztük a Yale Egyetem egyik fiatal joghallgatójának, Hillary Clintonnak is, aki levelezni kezdett Alinskyvel. Egyik ilyen levelében azt kérdezi tőle, hogy megjelent-e már új könyve, amelynek a jelentőségét a Jelenések könyvéhez hasonlította. Ez a könyv egyébként éppen a Lucifernek ajánlott Rules for Radicals volt.

Bár Alinsky négy évvel ezután elhunyt, az általa elindított közösségfejlesztés tovább működött Chicagóban, amelynek egyik munkatársa a fiatal Barack Obama lett. Amikor Obama ajánlást kért a továbbtanuláshoz, Alinsky egyik legközelebbi tanítványa, John L. McKnight írt levelet számára a Harvard Egyetemre.

Alinsky az utolsó interjúját a Playboy magazinnak adta, de itt is megmaradt eredeti üzeneténél: „Hogyan lehet fellázítani az embereket a hagyományos értékrend és a konzervatív Amerika elsöprésére? A kétségbeesés ott van; rajtunk a sor, hogy felszakítsuk az elégedetlenség sebeit, és felspannoljuk őket a radikális társadalmi változáshoz. Az apátia helyett adunk nekik lehetőséget, hogy részt vegyenek a demokratikus folyamatokban, egy lehetőséget arra, hogy gyakorolják az állampolgári jogaikat, és visszaüssenek a rendszerre, amely elnyomja őket. A specifikus problémákkal kezdjük – adók, melók, fogyasztói problémák, légszennyezettség –, és innen megyünk tovább a nagyobb problémák felé: szennyezettség a Pentagonban, a Kongresszusban és az óriáscégek vezetésében. Ha egyszer megszervezed az embereket, azok tovább fognak haladni ügyről ügyre egész a végső célig: a néphatalomig. Nem egyszerűen egy ügyet adunk nekik: az egész életüket újra kib*** érdekessé fogjuk tenni – életet adunk létezés helyett. Be fogjuk őket izzítani” – nyilatkozta 1972-ben.

Alinskyt ugyanebben az interjúban a túlvilágról is kérdezték. „Ha van túlvilági élet, és én beleszólhatok ebbe, akkor feltétel nélkül azt választanám, hogy a pokolba megyek.” Miért? – kérdezett vissza a riporter. „A pokol számomra a menny” – válaszolta a radikális ideológus, aki elmondta, a pokolban is folytatná a „nincstelenek fellázítását”. 

A gyűlölet célszemélyei

Alinsky stratégiája ma is jól felismerhető a Trump-kormányzat elleni támadásokban. Íme néhány ezek közül: „Válassz célpontot, fagyaszd meg körülötte a levegőt, személyesítsd meg, és támassz megosztást a róla alkotott véleményekben.”

A 2016-os kampányban a média folyamatosan célkeresztben tartotta Trumpot, hogy kitalált és valós hibáinak állandó felemlegetése által szembefordítsa vele a közvéleményt. Miután ez nem sikerült, a környezetéből választottak sebezhető célpontokat. Ennek eddigi leglátványosabb eredménye Michael Flynn nemzetbiztonsági tanácsadó megbuktatása volt, de folyamatos célpontjuk Kellyanne Conway fehér házi médiatanácsadó is, aki ellen kongresszusi etikai vizsgálatot kezdeményeztek, miután egy tévéinterjúban dicsérni merészelte az elnök lánya, Ivanka Trump által jegyzett divatmárkát. Az elnök szinte valamennyi családtagja szintén folyamatos célpontja a lejáratásoknak, bojkottfelhívásoknak (lásd keretes cikkünket.). A támadások időnként kifejezetten aljas szintet képviselnek: Trump feleségét, Melaniát egy ismert amerikai liberális blogger luxusprostituáltnak nevezte, tízéves fiát, Barront pedig baloldali lapok állítólagos autizmusa miatt gúnyolták.

A hétvégén pedig a New York-i divatgálán a sztárvendégek azzal alázták meg Trump kisebbik lányát, Tiffanyt, hogy demonstratív módon elültek mellőle, mint a diákok a csúnya lány mellől a gimiben.

Az elnök más munkatársai ellen is ezt az Alinsky-taktikát alkalmazzák. Korábban írtunk arról, hogyan manipulálta a Time magazin Trump fő stratégiai tervezőjének portréfotóját, hogy azon Steve Bannon bőrbetegsége a valóságosnál sokkal hangsúlyosabban látsszon. (Címlapgyűlölet. Hetek, 2017. február 10.) De nem járt jobban Trump néhány hete kinevezett tanácsadója, a magyar Gorka Sebestyén (Sebastian Gorka) sem, akit a balliberális médiában rendszeresen „náci szimpatizánsnak” bélyegeznek, szintén minden alap nélkül. Vélhetően Gorka főbűne – természetesen amellett, hogy egyáltalán szóba állt Trumppal – az, hogy könyvet írt arról, miként lehet legyőzni a dzsihádot (Defeating Jihad: The Winnable War). Természetesen a média csak Trump szövetségeseivel ilyen kíméletlen, korábban Obama botrányba került munkatársaival szemben – például a bengázi nagykövetség elleni támadás vagy az adóhivatali visszaélések kapcsán – nem követelték a lemondásukat.

„Tedd nevetségessé őket, ez a leghatékonyabb fegyver” – így szól Alinsky másik tanácsa. Az amerikai főműsoridős TV-s szatirikus műsorok állandó célpontja Donald Trump (miközben könnyes szemekkel méltatták Hillary Clintont), és sajátos módon a gúnyos jeleneteket a hírtelevíziók – például a CNN – rendszeresen átveszik mint hírillusztrációt.

„Hangsúlyozd a negatívumokat, és ha elég harsányan teszed, végül az ellentéte tűnik majd pozitívnak” – ezzel a tanáccsal magyarázta Alinsky azt, hogyan lehet a közvélemény előtt riasztó és visszatetsző jelenségeket – például erőszakos utcai vagy egyetemi tüntetéseket – vonzóvá tenni. Ha a kormány tagjait vagy egy egyetemi előadás szónokát következetesen „nácinak”, „szélsőjobboldali uszítónak” nevezik, akkor a közvélemény egy idő után elfogadja, sőt támogatja azt, hogy velük szemben bármilyen módszer megengedett.

Olvasson tovább: