Kereső toggle

Időkapu – Amikor Izraelben megáll az élet

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A kedd estétől szerda estéig tartó 25 órás böjttel egybekötött engesztelés napját a világon mindenhol a legnagyobb zsidó ünnepnek tartják. Izraelben jóm kippur előtt leáll a közlekedés. A Ben Gurion reptér kedden délután indította és fogadta az utolsó repülőgépet. A katonaság lezárja a határátkelőket. Csak a rendőrség van teljes készültségben. Jeruzsálemben hagyományosan útakadályokat helyeznek a Kelet-Jeruzsálemből Nyugat-Jeruzsálembe vezető utakra, hogy a terrorcselekményeket megakadályozzák.

A fokozott rendőri jelenlétet a múlt vasárnap elkövetett merénylet is indokolja: egy kelet-jeruzsálemi településről származó, Hamaszhoz kötődő terrorista fegyverrel több embert megsebesített, köztük két embert halálosan. A rendőrség  Gázában és két kelet-jeruzsálemi településen leállította a terroristával szimpatizáló tüntetéseket, amelyeken a gyilkosságokat édességosztással ünnepelték. Az 1973-as jóm kippuri háború tanulsága is az volt, hogy az ellenség a legfájóbb ponton támad: amikor az ország népe egész nap étlen-szomjan imádkozik a zsinagógákban, a biztonsági erőknek akkor is harckészültségben kell állniuk. 

Szombatok szombatja

Jóm kippur a zsinagógai év 7. hónapjára esik, Tisri hónapban tíz nappal követi a zsidó újév napját. Hosszúnapnak is nevezik, amikor több mint egy napig nem fogyasztanak semmilyen ételt és italt, és szigorúan tilos munkát végezni, a nap a legteljesebb mértékben szombatnak számít. A hívők a zsinagógákba fehér imakendőben, vászoncipőben sétálnak el. Nem vesznek kényelmes bőrcipőt, nem használnak testápoló-szereket, és minden testi örömtől tartózkodnak a megalázkodás tórai parancsának megfelelően.

„Örökkévaló rendtartás legyen ez nálatok: a hetedik hónapban, a hónapnak tizedikén sanyargassátok meg magatokat és semmi munkát ne végezzetek, se a bennszülött, se a közöttetek tartózkodó jövevény. Mert ezen a napon engesztelés lesz értetek, hogy megtisztítson titeket; minden bűnötöktől megtisztultok az Úr előtt.  Szombatok szombatja ez nektek, sanyargassátok meg azért magatokat; örökkévaló rendtartás ez.” (3Móz 16:29–31)

A megtisztulás jelképeként a zsinagóga is fehér díszeket kap. Úgy tartják a haszidok, hogy a megtérés olyan, mint a hajdani illatáldozati szertartás, amikor a jeruzsálemi Szentély fennállása idején Izrael főpapja a Szentek Szentjébe lépett, és a tizenegy növényi összetevőből kevert illatszert az illatáldozati oltár parazsára helyezte. Ahogy az illat betöltötte a Szentélyt, a szolgálatot teljesítő papok ruháját átitatta és elvette a kellemetlen szagokat, ami az állatáldozatok velejárója volt a Szentély udvarán, úgy kell az ember ösztönlényének visszatalálnia legbelső lényegéhez, ami az Istenhez tartozó része. Sokan a bűnbocsánat iránti vágyat úgy fejezik ki, hogy jótékonykodnak és megbánják a bűneiket, de az ortodox zsidóság körében él egy szertartás, amely az ünnep eredeti tartalmára emlékeztet: jóm kippur előtt a bűnösért egy ártatlan áldozatot vágnak le, amely felett imádkoznak. Mivel a Szentély pusztulása óta tilos bármilyen, azokhoz hasonló állatáldozatot bemutatni, amiket régen a papok és léviták mutattak be Istennek, helyettesítő áldozat gyanánt baromfira esett a választás.

Amióta az ókori római légiók elpusztították a jeruzsálemi Templomot, majd később Júdeából kiűzték a lakosság jelentős részét, és a zsidóság a nemzetek közötti szétszóratásba került, áldozatok, papság és szenthely hiányában a vallási szertartás az önsanyargatásra, a bűnbánati imára és a jótékonyságra tette a hangsúlyt. Mindemellett megmaradt az őszi ünnep közösségi jellege, amiben Izrael egésze mint nép vesz részt, különleges módon összekötve a diaszpórában és Izrael államában élő zsidóságot.

Sokan úgy tartják, hogy Izrael történelmének azon szakaszához kötődik a bocsánatkérő ima eredete, amikor Isten átadta a Tízparancsolatot Mózesnek és szövetségre lépett az Egyiptomból megszabadított héberekkel, de ők Mózes távollétében aranyborjút készítettek és azt ünnepelték. Isten jogos haragját Mózes könyörgése csillapította le, ami azt bizonyítja, hogy népe iránti hűsége megbánhatatlan, és a nép bűnei ellenére is kegyelme örökké megmarad. A Kivonulás könyve szerint Mózes közölte a néppel elhatározását: „Nagy bűnt követtetek el, most azért felmegyek az Úrhoz, talán kegyelmet nyerhetek a ti bűneiteknek.” Mózes így esdekelt: „Kérlek! Ez a nép nagy bűnt követett el: mert aranyból csinált magának isteneket. De most bocsásd meg bűnüket; ha pedig nem: törölj ki engem a te könyvedből, amelyet írtál.” Isten válasza ez volt: „Aki vétkezett ellenem, azt törlöm ki az én könyvemből.” Isten és Mózes párbeszéde alapján a judaizmus arra következtet, hogy van egy könyv, amibe a megtérő vétkezők kerülnek, akik kegyelmet nyernek. Az imák azért szállnak fel elsősorban, hogy a megtérő bűnös ne kerüljön sem a könyvből kitöröltek lajstromába, sem a kétesélyesek közé, hanem be legyen írva az élet könyvébe, azok közé, akik kegyelmet kapnak még egy évre.

Jónás példáját követik

Jóm kippur előestéjén a Kol nidré imában minden be nem teljesített ígéretet és fogadalmat visszavonnak, majd a másnap reggeli szertartáson felolvassák az engesztelés ünnepéről szóló részt Mózes harmadik könyve 16. részéből.  Napközben egy középkori eredetű szertartáson a holtakra emlékeznek, mert úgy tartják, az engesztelés az ima által kiterjed nemcsak az élőkre, hanem a holtakra is. Ennek során pénzbeli felajánlásokat tesznek jótékony célra. A Muszaf imában pedig részletesen megemlékeznek az Áron családjából rendelt főpap szolgálatáról, amit az engesztelés napján végzett, amikor még ott állt a jeruzsálemi Szentély a templomtéren, ahol ma a Szikladóm kupolája magasodik. Az ünnep során a bűnökből való megtérés – héberül tesuva – nagy hangsúlyt kap. Összesen nyolcszor hangzik fel a bűnvalló ima. Ezért olvassák a délutáni zsinagógai szertartás során éppen Jónás könyvét, ami a bűnös Ninive megtéréséről és megmeneküléséről szól, nem utolsósorban pedig magának Jónásnak megváltozásáról, aki a kemény büntetésből úgy szabadult ki, hogy a nagy hal bendőjében a mélységben bűnbánatra jutott, és Izrael prófétája végül is hajlandó volt megtéríteni az idegen nagyvárost.

A „Szövetség ládája”, a Tórát tároló szekrény ajtajai egész nap nyitva vannak, arra emlékeztetve, hogy ezen a napon a menny kapui nyitva állnak, mint valami időportál, amelyen keresztül átjárás van a természetes és természetfeletti szféra között az Istentől kijelölt helyen és időben. A kapuk bezáródásáról szóló Neila imával búcsúzik a különleges nap, aminek lehetőleg minden percét imával és zsoltárok recitálásával töltik. A sófárfúvás jelzi az ünnep végét, amikor a szertartáson résztvevők jókívánsága is felhangzik: „Jövőre Jeruzsálemben!”,  amivel  kifejezik az egész világon élő zsidóság óhaját Cion megváltására. Különösen ezen az ünnepen kiáltó a szükség. A judaizmus ugyanis az egyetlen olyan világvallás, ami csaknem két évezrede meg van fosztva legszentebb helyétől és vallásgyakorlatának eredeti forrásaiban leírt módjától, ahogyan azt Mózes törvénye előírja számára. Engesztelés ugyanis mint cselekmény nincs papság, áldozatok és a Templomhegy szuverenitásának helyreállítása nélkül, lévén, hogy érvényes engesztelő áldozatot mindig is csupán egyetlen személy, a felkent főpap mutathatott be a nép bűneiért: „és végezzen engesztelést a pap, akit felkennek, és akit az ő tisztére felavatnak.” (3Móz 16:32a)

Az eltávolítás

Az engesztelés célja az volt, hogy a bemutatott áldozat elfedje Izrael előző évben elkövetett bűneit, és Isten kegyelme életet és bőséget adjon az új évben a népnek. A bonyolult szertartást Áron leszármazottja, a főpap szinte egymaga vitte végbe az előkészületeivel együtt. Személyét a szentség fokozott kívánalma övezte, emiatt különválasztott volt a nép többi részétől, és különleges tisztasági rendszabályok vonatkoztak rá. (A témában a Hetek archívumában elérhető Grüll Tibor írása A legszentebb nap – Jom Kippur ünnepére címmel, ami a lap 1998. október 3-ai számában jelent meg.) Homlokán a turbánt aranykorona díszítette a Szentség az Úrnak felirattal. Ornátusához arannyal átszőtt kék és bíbor színű ruha tartozott, amelynek mellrészét és vállát aranyba foglalt drágakövek díszítették Izrael törzseinek nevével, akiknek a képviseletében elvégezte az engesztelő áldozatokat: előbb saját magáért, családjáért, majd a papságért és a népért. 

Önmagáért és a papságért a főpap fiatal tulkot mutatott be az oltáron, majd két teljesen egyforma kecskebakot állított a nép elé: az egyiket Istennek adta áldozatul, amelynek vérét együvé keverte a tulok vérével, majd ráhintette a Szentek Szentjében lévő frigyláda tetejére, később a puszta sziklára, amelyen eredetileg a szövetség ládája állt. A másik kecske a nép bűnbakja lett, amelynek fejére ráolvasta Izrael bűneit, és kivezették a pusztába, hogy ott a puszta démonának, Azázelnek letaszítsák egy magas szikláról a mélységbe. A bűnnek a sötétség birodalmába történő szimbolikus „visszaküldésével” eltávolították a népről a bűnöket.  A rejtélyes Azázel név feltételezések szerint éppen az eltávolítás jelentést hordozza.

A Szentek Szentjébe senki nem követhette a főpapot, ahová ő is ezen az egyetlen napon léphetett be egyszerű fehér ruhában, amikor az áldozatok vérét ujjaival engesztelésül hintette, de kijövetelekor újból átöltözött, és a Szentély udvarán várakozók hallhatták a díszruháján levő aranycsengők hangját. A főpap áldást mondott a népre úgy, hogy Isten kimondhatatlan nevét ünnepélyesen többször kimondta, amire a léviták áldást mondtak a név hallatán, az Örökkévaló dicső királyságát méltatva. A kippur szó inkább csak elnézést, elfedést jelent, nem hozta létre a bűnök semmissé tételét.

Az állatáldozatok csak egy évre szereztek engesztelést, ezek bemutatásának hiányában pedig jelenleg nincs érvényes engesztelő áldozat a judaizmusban. Izrael kollektív megtérését és üdvösségét a próféták és a zsidó–keresztény apostolok is szívükön viselték, mint ami Isten ígérete alapján a jövőben meg kell valósuljon: „és így az egész Izrael megtartatik, amint meg van írva: Eljő Sionból a szabadító és elfordítja Jákóbtól a gonoszságokat: És ez nékik az én szövetségem, midőn eltörlöm az ő bűneiket.”  (Róma levél 11:26–27)

 Idén, az 5777. év engesztelőnapján is Izraelben többezres rendőri készenlét hivatott biztosítani az ünnep zavartalanságát, jelezve, hogy Izrael népe még csak reménységgel néz arra a korra, amit egyik prófétája így jellemzett: „Nép népre fegyvert nem emel, és hadakozást többé nem tanulnak. És ki-ki nyugszik az ő szőlője alatt és fügefája alatt, és senki meg nem rettenti őket, mert a Seregek Urának szája szólott.” (Mikeás 4:3–4) Ezt az örömteli jövőt a jóm kippur után öt nappal kezdődő ünnep, a szukkót vagy sátorok ünnepe hivatott előre jelezni.

Olvasson tovább: