Kereső toggle

Az adat mondja meg, hogy ki vagy

Algoritmusok dönthetnek majd helyettünk

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„Az istenek korának véget vetett a humanizmus, a humanizmus korának pedig véget vet majd a dataizmus, a végső, tökéletes vallás” – fogalmazza meg utópisztikus, de részletesen kidolgozott elméletét Yuval Noah Harari, a Jeruzsálemi Héber Egyetem történészprofesszora a Financial Timesban publikált tanulmányában. A több bestseller könyvet is jegyző kutató a humanista Rousseau kritikájával indokolta a közelgő korszakváltást, mert szerinte a jövő digitalizált világában már nem az érzelmek, hanem az adatok döntenek majd az élet összes lényegi kérdésében.

„Rousseau és követői arról próbálnak minket meggyőzni, hogy az érzéseink, vágyaink a legfőbb vezérlő elv, és az egyén szabad akarata a legfőbb hatalom. Ezt azonban a tudomány megcáfolja. Érzéseink nem valami magasztos, spirituális emberi értékek, hanem csupán biokémiai folyamatok, amit minden emlős és madár használ annak érdekében, hogy gyors döntéseket hozzon túlélése és szaporodása érdekében” – relativizálja a humanista gondolkodást Harari. Bár elismeri, hogy az emberi agy komplexitása tiszteletre méltó, és segített is kihozni minket a vallások hatalmából, de úgy véli, többé már nem hatékony önmagunkban bízni. Van ugyanis, aki már jobban ismer minket önmagunknál, ez pedig nem más, mint a „Nagy Adat”, a jövő mindentudó központi hálózatának az eszméje.

A tökéletes házasságszerző

„Egy hatalmas rendszer részeivé váltunk, amit senki nem ért igazán. Mindennap megszámlálhatatlan e-mailt írok, telefonhívást kezdeményezek, cikkeket publikálok, amire aztán még több választ kapok hasonló bithalmazok formájában. Személy szerint kezdek elveszni ebben a nagy rendszerben, amiben több milliárd ember és komputer adata kering és kapcsolódik. Időm sincs átlátni a dolgokat, mert amúgy is folyton e-maileket írogatok. Ez a könyörtelen adatfolyam új fejlesztésekre kényszerít minket, amiket már senki nem lát egyedül, nem is értjük, de még csak fel sem fogjuk azokat emberi aggyal. De vajon miért is akarunk mi mindent érteni? Hisz a mi dolgunk valójában csak annyi, hogy gyorsabban válaszoljunk az e-mailekre.”

A dataizmus lényege Harari szerint ugyanis az Adat láthatatlan intelligenciája, amiben pont úgy hisz, mint ahogy a kapitalisták hisznek a piac „láthatatlan kezében”. Ahogy senki nem szabályozza az árakat, mégis egyensúlyba kerülnek, úgy teremt egyensúlyt és harmóniát az adat, feltéve, ha minél többet rögzítünk belőle. Ideális esetnek azt tartja, ha sikerülne az adatfeldolgozást globálissá és ultragyorssá tenni – amihez egyre közelebb vagyunk – mert akkor az ember szerepét adatszolgáltató funkcióvá lehetne redukálni. A dataizmus három fő parancsolata így szól: Egy, ha tapasztalsz valamit – rögzítsd! Kettő, ha rögzítettél valamit – töltsd föl! Három, ha feltöltöttél valamit – oszd meg!

Harari azt állítja, hogy az olyan jól hangzó, populista szlogenek, mint: hallgass magadra, légy hű magadhoz, bízz magadban, kövesd a szívedet, vagy tedd, amit jónak látsz – nos, ezek sohasem tudnak olyan optimális döntésekre vezetni, mint amit majd a Nagy Adat közöl az egyénnel.

Ennek példájaként az egyik legklaszszikusabb és nehezebb döntési életszituációt, a házasságot vette elő: „A középkori Európában a papok és a szülők joga volt a házastársat kiválasztani, a humanisták ezt az ingatag emberi érzésekre emelték, de a jövő dataista társadalmában már a Google-t kérdezzük majd arról, kit válasszunk, Johnt vagy Franket?”

Vajon hogyan válaszolna a Nagy Adat? Valahogy így: „Ismerlek attól a naptól fogva, hogy megszülettél. Olvastam az összes e-mailed, elemeztem a telefonhívásaidat, ismerem a kedvenc filmjeidet, a honlapokat, amiket meglátogattál, feltérképeztem a DNS-ed és a szíved teljes életciklusát. Tökéletesen pontos adataim vannak az összes randidról, másodpercre pontos kimutatásokat tudok mutatni a pulzusodról, a vérnyomásodról és a cukorszintedről, amikor találkoztál Johnnal és Frankkel. És természetesen őket is ugyanígy ismerem, ahogy téged. Mindezek alapján, az algoritmusaim és milliónyi kapcsolatból álló több évtizednyi tapasztalatom alapján azt mondom, válaszd Johnt.”

Harari elismeri, hogy ez így nem túl romantikus, de a lényeg szerinte pont az, hogy úgy válhat valaki dataistává, és élhet magasabb létminőségben, ha „megtér” az olyan érzelemalapú döntésekből, mint mondjuk a szerelem. Persze a Nagy Adat nem kárhoztat minket ezért a velünk született gyengeségért, hiszen tudja, hogy az evolúció túlságosan belénk kódolta a „feeling” alapú megismerés hasznosságát. A döntését ezért fokozott megértéssel közli a humanoiddal:

„Tudom, hogy ez most nehéz neked, mert nem tetszik a válaszom. Én is tudom, hogy Frank sokkal csinosabb, mint John, és mivel te a külső megjelenésnek túlságosan nagy súlyt adsz, ezért titokban azt akartad, hogy Franket mondjam. Persze elismerem, hogy számít a kinézet, de nem annyira, mint hinnéd! A te biokémiai algoritmusod – ami évezredekkel korábban az afrikai szavannán alakult ki – a szépségnek átlagosan 35 százalékos szerepet szán a döntésben. Az én algoritmusom – ami a legfrissebb kimutatásokra és statisztikai adatokra épül – viszont tudja, hogy a kinézet hosszú távon a sikeres kapcsolatra csak 14 százalékos hatással van. Hidd el nekem, bár te a szépség miatt Franket választanád, jobban jársz, ha rám hallgatsz, és Johnnal kötöd össze az életed.”

Angelina Jolie döntése

A kutató a példaértékű dataista döntés mintájaként Angelina Jolie-t és a BRCA1 gén esetét hozta föl. A színésznő, miközben érzelmi alapon szerette volna megtartani nőiességét, a statisztikai adatbázisok és az arra írt orvosi algroritmusok alapján döntött, amelyek kimutatták, hogy a DNS-ében lévő speciális gén 87 százalékos valószínűséggel mutációt és mellrákot okozhat nála. Bár Jolie-nak még nem volt rákja, a döntés pedig fájdalmat okozott neki, mégis hitt a számítógépnek, és alárendelte magát a mellműtétnek.

„Bár most még nem érzel semmit, de egy időzített bombát hordasz a DNS-edben. Cselekedj most!” – szólt a dataista jóslat. A sorskérdéseken túl azonban az apró, hétköznapi választásainkba is egyre jobban beleszól a dataista filozófia. Szinte minden webáruház már személyre szabott ajánlási rendszert használ, ami azt üzeni, hogy „válaszd ezt és ezt, mert a hozzád hasonló felhasználók is ezt szokták választani”.

Ennek úttörője az Amazon, amelynek könyvolvasója, a Kindle képes monitorozni, hogy melyik könyvet olvasod gyorsan és melyiket lassan. Hol tartasz szünetet, vagy melyik mondatnál unod meg a könyvet? Ha pedig mondjuk a jövőben egy pulzust mérő okosóra is lenne a felhasználón, és a készülékbe egy arcelemző szoftverrel ellátott kamera kerülne, akkor az Amazon már azt is tudná, melyik mondat miként hatott a pulzusodra és a vérnyomásodra. Tudná, mi nevetett meg, mitől lettél szomorú, vagy mondjuk mérges. Ekkor Harari szerint már elmondhatnánk, hogy a könyv is olvas minket, nem csak mi a könyvet. Sőt, míg az emberi memória hamar elfelejti, mit is olvasott, a szerver sohasem felejt. Egy ilyen adathalmaz teszi majd lehetővé az Amazonnak, hogy tökéletesen tudja azt, hogy ki vagy, és mi az, ami benned érzelmi vagy akarati döntést indít el, mondjuk egy vásárlásra.

A referenciapont

A demokrácia sem kerülheti el a dataista újragondolást, amire Harari a Brexit és a megtévesztett népakarat példáját állítja elénk: „Michael Gove (brit konzervatív politikus, volt miniszterelnök-jelölt) képes volt csak azért körömszakadtáig harcolni a Brexit érdekében, mert azt mondta, hogy a szíve ezt súgta neki. Mivel a demokrácia a laikus választók szabad választására épül, így a legkritikusabb kérdéseket olyan emberek „szívére” bízzuk, akik már a töredékét sem látják át annak a rendszernek, amiben élnek, szemben a géppel, ami mindent tud, és mindent mérlegel.

Harari szerint az olyan társadalmi konfliktusok, mint a melegházasság kérdése mögött is a korlátolt emberi érzések állnak: „Az ellenzők minden elérhető kamerába, mikrofonba csak azt hajtogatják, hogy egy melegfelvonulás – mondjuk Jeruzsálemben, a Szent Városban – sértő a számukra, és elvárják, hogy tiszteljék az érzéseiket”.

A Bibliát Harari állítása szerint csupán egy szűk papi réteg írta évezredekkel korábban, mégis az erre épülő érzelmek dominálnak bennük az adatok és a tények helyett. Úgy véli, amíg az emberiség nem lép tovább, addig nem lesz béke és harmónia, mert „ami neked jó érzést okoz, az nekem rosszat, így pedig sosem jutunk dűlőre. A Nagy Adat tud egyedül helyes ítéletet hozni, rá kell hallgatni” – vonja le a konklúziót.

A dataista világnézet pont azért nagyon vonzó a politikusoknak, üzletembereknek és a felhasználóknak, mert forradalmi technológiákat és egy új erőt hoz be a problémák megoldásába, ami a történész szerint már-már messianisztikus kort hoz el a számunkra. A migráció, terror, szegénység, gazdasági válság, boldogtalanság, betegség, örök élet mind megoldható, ha elég erős gépünk és elég adatunk van hozzá, csak meg kell értenünk, hogy a világon minden adatból áll, az adatokat pedig algoritmusokként kell értelmezni, ezeket pedig a Nagy Adat látja át egyedül. Legyen akár Beethoven Ötödik Szimfóniája, egy értéktőzsdei buborék elemzése, egy influenzavírus terjedése, a dataizmus számára mind egy nagy adatfolyam részei, amik közös nyelvet beszélnek. „Adj minél több adatot, és én annál hatalmasabb leszek” – üzeni a születőben lévő Nagy Adat a jövő emberiségének.

A szív elrejtett embere

Kell-e tartanunk attól, hogy a dataizmus – vagy bárminek is nevezzük – emberek tömegeit befolyásoló vallássá válik? Oktalannak tűnik az aggodalom, hiszen a nagyobb adatmennyiségből készített elemzések alapján inkább azt várhatjuk, hogy jobb, pontosabb, körültekintőbb, megalapozottabb döntéseket tudunk majd hozni – miközben a döntés joga megmarad a kezünkben.
Ez mindaddig úgy is van, míg a Big Data adatait üzleti, kereskedelmi célból használjuk. Az autótervezők pontosabban megismerik a járművek gyenge pontjait, ha minden megtett kilométerről, közlekedési szituációról elemezhető információkat kapnak. Semmi új nincs ebben: régi igazság, hogy az utakat arra kell építeni, ahol az emberek kitapossák a füvet. A Big Data is így működik: amit szívesen néznek, olvasnak, használnak az emberek, azt érdemes kereskedelmi szempontból fejleszteni.
Kissé már aggasztóbb, ha a gigantikus adatmennyiséget a politikában akarják hasznosítani. Persze, garantált a szavazás titkossága – legalábbis, amíg szavazócédulát használunk.
De nem is kell kamerákat felszerelni a szavazófülkékben ahhoz, hogy nagy valószínűséggel meg lehessen jósolni, egy adott választó kire szavaz, vagy hogyan dönt. A szavazófülke legendás magánya a legtöbb ember esetében nem fekete doboz, amiből bármilyen eredmény kijöhet.
A valóságban az, hogy valaki milyen hírportálokat olvas, milyen híreket oszt meg ismerőseivel a Facebookon, hol és mit kommentel, lájkol, megtippelhetővé teszi a döntéseit, akkor is, ha nyíltan nem deklarálja azokat. Egy közvéleménykutatót meg lehet téveszteni (bár ők is használják a kontroll kérdéseket és más módszereket ezeknek a kiszűrésére), az internetböngészők digitális naplóit azonban nem lehet becsapni. Érdemes visszanézni egy online töltött napunkról készült naplót, meglepő mennyiségű információt találunk benne. Ezek egy felhasználóról évekre visszamenően rendelkezésre állnak, és bővülnek, anélkül, hogy bárkit célzottan, törvényes vagy illegális eszközökkel meg kellene ehhez figyelni. A digitális lábnyomunk ott van a web homokfövenyén, csak elemezni kell, és bámulatosan pontos személyiségprofilt lehet összeállítani belőle. Ehhez politikai pártok és politikusok készíthetnek akár személyre szabott programokat, de még ez sem jelent diktatúrát. Látjuk, hogy egy választási kampányt mennyi kiszámíthatatlan tényező boríthatja fel, még a világ legmagasabb szinten szervezett és digitalizált társadalmában is.
Egy ponton válhat a Big Data igazán veszélyessé, akkor, ha az adathalmazokat elkezdjük magunkkal kapcsolatban, természettudományos orákulumként használni. Csábító a jelszó: „Ismerd meg önmagadat”, hiszen ki ne szeretné higgadt fejjel, a tények alapján értékelni az életét, személyiségét, helyzetét. Csakhogy ez a szlogen nem az egyetemek, kutatóintézetek homlokzatán, hanem éppen a világ talán leghíresebb jósdájának a bejáratán, Delphoiban volt olvasható. Ha vakon a Big Data algoritmusára bízzuk magunkat, kihagyva a lelkiismeret és a szív hangját, akkor veszélyes útra tévedünk. Ha a statisztika alapján a bűncselekmények többségére nem derül fény, akkor az elemzés nem tilt el a bűnözéstől. Ha a felmérésekből az tűnik ki, hogy a korrupt, másokkal mit sem törődő emberek tovább élnek, akkor a dataizmus ilyen irányba terel bennünket is. Nem véletlenül vont a Teremtő védőernyőt az ember legbelsőbb lényege köré, mert tudta, hogy eljön az idő, amikor ezt is ki akarják majd elemezni. Ezért érvényes ma is a példabeszéd: Minden féltett dolognál őrizd meg jobban a szívedet. Ami legbelül van, azt Isten úgyis ismeri, a Google-re pedig nem tartozik. (-yp-)

Olvasson tovább: