Kereső toggle

Dzsihád Magyarország ellen

Évszázadokra megtörte a nemzetet a török pusztítás

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A magyar történelem legvéresebb és legpusztítóbb időszaka a török hódoltság kora volt. A mohácsi csatától a karlócai békéig tartó csaknem két évszázad (1526–1699) máig ható, súlyos következményeket eredményezett. E pusztító időszak egyik fő kiváltó oka vallási jellegű volt. Az Oszmán Birodalom az iszlám uralmát akarta kiterjeszteni Európa minél nagyobb területére. Nemcsak Magyarország, hanem Bécs és Róma is szerepelt hódító terveiben. Mindez az iszlám hit világuralma megteremtésének elképzelésébe illeszkedett.

A Nándorfehérvárt 1456-ban még sikertelenül ostromló II. Mohamed szultán szerint „a világon egy birodalomnak, egy hitnek és egy uralkodónak kell lennie". Már az ő idején hangoztatták, hogy a török szultán Allah által megerősített uralkodó, aki a muszlimok, illetve a muszlim hitharcosok feje, serege pedig Allah serege. A dúló, fosztogató, gyilkoló török csapatokat „hitharcosoknak" minősítették, az elfoglalt területeket pedig az „iszlám földjének".

Amikor 1529-ben a magyar követ a török által elfoglalt dél-magyarországi területek visszaadásáról tárgyalt, Ibrahim pasa a magyar követ beszámolója szerint azzal utasította el a kérést, hogy azokon a vidékeken „gyökeret vert a török vallás, már sok templomot építettek, ezeket az ő uruk (a szultán) sohasem adná a mi (azaz a magyarok) kezünkbe, mert ő a hit védelmezője és Mekka ura, ahol az ő hitük székhelye és főhatalma található, és ezáltal ő maga a Próféta helytartója és a hit védelmezője".

Az Oszmán Birodalom tehát a szent háború, a dzsihád ideológiai fegyverével folytatta magyarországi hódításait. A dzsihádra történő hivatkozás annál erőteljesebb lett, minél inkább kiderült, hogy a hódítások lendülete megtört, sőt a 17. században már a megszerzett területek elvesztése fenyegetett. Minden talpalatnyi földhöz szívósan ragaszkodtak, mert miképpen a török másodvezír 1527-ben meg­fogalmazta a magyar követnek: „A mi törvényünk ez: ahol a mi urunk feje megpihen, ahová egyszer a lova bedugja a fejét, az már örökös jogcímen a mi urunkat illeti meg."

Abban, hogy a hódoltsági lakosság nem vált az iszlám követőjévé, az egyik fontos tényező a reformáció dinamikus terjedése volt, amely határozott szembenállást képviselt az iszlám ellen. Luther, aki 1525-től nagy fontosságot tulajdonított a török elleni harc kérdésének, a következőket írta: „Mindhalálig küzdök a törökök és a törökök istene ellen."

Katolikus oldalról is az iszlám ellen mozgósítottak. A nagy hitvitázó Pázmány Péter külön művet jelentetett meg A Mahomet vallása hamisságárul címmel.

Elveszett évszázadok

Magyarország a török hódoltságot megelőzően stabil európai középhatalomnak számított. Hunyadi Mátyás idején a magyar uralkodó jövedelmei hasonló nagyságúak voltak a francia királyéhoz. A 16. század előtt főleg gazdag bányái révén volt nagy gazdasági jelentősége az országnak. Magyarország biztosította az Európa pénz­forgalmához elengedhetetlen nemes­fémmennyiség mintegy kétharmadát.

A török hódítás azonban a tatárjárás óta nem tapasztalt állapotba taszította az országot. Ezúttal azonban nemcsak két esztendőre, mint 1241-42-ben, hanem két évszázadra. Az oszmán uralom igen jelentős hatást gyakorolt az ország népességszámának alakulására is. A Mohács előtti lakosság számát a kutatók 3,5-4 millióra becsülik. Két évszázad elteltével, a török uralom lezárulását követően hasonló nagyságú lélekszámot mondanak. Némi eltéréssel vagy stagnálást, vagy csekély, néhány százezres növekedést feltételeznek. Ez nem kevesebbet jelent, mint hogy két évszázad természetes népszaporulata Magyarország számára csaknem teljesen elveszett. Márpedig Európában éppen a 16. és a 17. század a népesség nagyarányú, látványos növekedésének korszaka. A kontinens lakossága ugyanis ez idő alatt hatvan százalékkal növekedett.

A hatalmas veszteség főként a háborús viszonyok állandósulásának volt a következménye. A hódoltság két évszázada nagyszabású hadjáratok és szűnni nem akaró kisebb csatározások összefüggő láncolata. Az ország déli kulcsának, Nándorfehérvárnak az elfoglalását (1521) követően Szulejmán szultán öt nagy hadjáratot indított az elkövetkező csaknem fél évszázadban. A cél nemcsak Ma­gyarország leigázása volt, hanem Bécs elfoglalása is. E hadjáratok során sok tíz­ezres, sőt százezres seregek vonultak végig az országon. Messze vidékeket kiraboltak, felégettek, lakóikat részben megölték, részben földönfutóvá tették.

Tömeges nyakazás

Az oszmán háborús kegyetlenség egyik első látványos megnyilvánulására már közvetlenül a mohácsi csata után sor került. A mohácsi síkon táborozó Szulejmán két nappal az ütközet után megparancsolta, hogy valamennyi élve kézre került magyar hadifoglyot vigyenek a szultáni tanács, a díván elé, ahol ő aranytrónusán trónolt. Majd parancsot adott, hogy a mintegy kétezer fogoly mindegyikének ott, nyilvánosan vegyék a fejét.

A nagy várháborúk időszakát 1568-ban lezáró drinápolyi béke korántsem jelentette a béke beköszöntét, csak a nagyszabású hadjáratok időleges szünetelését két évtizedre. A portyák, lesvetések, rajtaütések, rablások, égetések továbbra is szakadatlanul folytak. A neves reformátor Bornemisza Péter mint kortárs, szem­tanú a következőket írta 1573-ban a törökök pusztításáról és kegyetlenkedéseiről: „Ki mondhatja meg, minemű iszonyú rettenetességek legyenek azoknak, akiknek pogány törökök, avagy tatárok, feleségüket, leányát elviszik, avagy előttük levágják, és ő magukat vashegedővel, éhséggel, istrángolással és fagyos víz-öntözéssel, ostorozással, nyúzással, csigázással, fogvonással, sózással és egyéb iszonyúsággal kínozzák."

1593-tól azonban minden addiginál pusztítóbb másfél évtized következett, a 15 éves háború időszaka. Ekkor ismét hatalmas seregek vonultak szerte az ország területén, a Habsburg országrészen éppúgy, mint Erdélyben és a Hódoltságban. Ráadásul mind a török, mind a Habsburg kormányzat az országban teleltette nagyszámú katonaságát, a lakosság házaiba elszállásolva. A fizetetlen katonák a lakosság kirablásából éltek, ami a harci cselekményektől kevésbé sújtott területeken is súlyos pusztítást és szinte teljes kifosztást eredményezett. Különösen hírhedtek voltak a krími tatárok, akiket később méltán minősítettek „a pusztítás virtuózainak". A korabeli összeírások szerint a háború másfél évtizede alatt az ország hatalmas területein a házak mintegy kétharmada-háromnegyede pusztult el. (Lásd a térképet. Az összehasonlítás kedvéért: a második világháború kegyetlen ostromát kiállt Budapesten a lakásoknak „csak" a huszonhét százaléka vált részben vagy egészen lakhatatlanná.)

A 15 éves háborút lezáró békét követően a találóan „háborús békeéveknek" nevezett évtizedek váltakoztak a nagy hadjáratok esztendeivel. A költő Zrínyi Miklós ezért joggal nevezhette a 17. századot „a magyar romlás századának". Az addigi pusztulást a török kiűzését eredményező felszabadító háborúk újabb másfél évtizede fokozta katasztrofálissá. Ennek nyomán az ország középső és déli területein a népsűrűség riasztóan alacsonnyá vált. Békés megyében például egy négyzetkilométerre mindössze egyetlen ház jutott.

A táj is megváltozott

A hatalmas pusztulás arányaiban sokkal jobban sújtotta a magyarságot, mint a többi etnikumot, mert azok korábban főként az ország peremterületein éltek, amit kevéssé érintett a török hódítás. Ezzel szemben a magyarok településterülete főként a Kárpát-medence középső részére esett, a török által elfoglalt vidékekre. Így a magyarság körében a vérveszteség jóval nagyobb méreteket öltött. Az elpusztult magyar lakosság helyére külföldi telepesek érkeztek, és a 18. század végére a magyarok elvesztették a Hunyadi Mátyás kori nyolcvanszázalékos abszolút többségüket. Arányuk a negyven százalékot alig meghaladó relatív többséggé változott. Az újkori Magyarország súlyos etnikai konfliktusainak az okai tehát szintén a török hódoltság korába nyúlnak vissza.

Maradandó károsodást szenvedett az ország településhálózata is. A hódoltsági települések mintegy kétharmada úgy pusztult el, hogy többé soha nem tudott életre kelni. Ekkor vált jellemzővé, hogy a megmaradt mezővárosok körül hatalmas pusztaság terült el.

A török kor maradandóan megváltoztatta az Alföld természeti képét is. Ahol elpusztultak a falvak, ott megszűnt a földművelés. A szántók helyét elvadult táj vette át. A korábbi erdőket a frissen kialakítandó új végvárvonal építkezéseihez letarolták, és nem telepítették újjá. Az addigi erdős sztyeppe jellegű vidék füves sztyeppévé változott, a talaj is szárazabbá vált. A nagyarányú legeltetés a talaj fellazulását eredményezte, majd nagy területeken eluralkodott a futóhomok.

Adóprés és korrupció

A szultáni kezelésben lévő hódoltsági városok eléggé vigasztalan képet mutattak, koszosak, gondozatlanok voltak. Jól mutatja ezt Budának az állapota mindvégig a 145 éves török megszállás alatt, jóllehet a város az egész hódoltság központja, a budai pasa székvárosa volt.

Hans Dernschwam, a német Fugger bankház megbízottja hasonló állapotokat írt le 1555-ben, mint fél évszázaddal később, 1605-ben Bocatius János kassai főbíró. (Lásd keretes írásunkat.) A városok elhanyagolt állapota az oszmán központi kormányzat szemléletét tükrözte, amely számára a jól karbantartott, rendszeresen csinosított városkép nem jelentett értéket. A városok török lakói pedig kevéssé voltak érdekeltek abban, hogy lakóhelyeikre jelentősebb összeget költsenek. A katonákat ugyanis bármikor áthelyezhették más helyőrségbe.

A török korban tapasztalta meg először hosszú időn át a hazai lakosság, hogy olyan adóterhet kell hordoznia, amelynek teljesítése az adófizetők többségének tartós elszegényedését eredményezi. Az állandó háborús viszonyok és a végvárak fenntartási költségei oszmán és Habsburg oldalról egyaránt hatalmas adóbevételeket tettek szükségessé. Ráadásul a törökök rendkívül leleményesek voltak újabb és újabb adónemek kitalálásában. Beszedésükhöz gyakran a legdrasztikusabb eszközöket alkalmazták. Nem volt ritka az olyan levél, amelyben karóba húzással riogatták az adót be nem fizető falvakat, elrettentésül hivatkozva olyan falvakra, ahol be is váltották fenyegetésüket.

Ugyancsak a török időszakban szembesült a magyarországi lakosság a korrupciónak olyan mértékével és kifejlett rendszerével, amely korábban ismeretlen volt körükben. A megélhetés érdekében azonban generációkon át alkalmazkodniuk kellett ehhez a rendszerhez, amelyben a szultántól a legalsóbb török hivatalnokig és katonatisztig mindenkinél megvolt a kialakult mér­téke a kenőpénznek, a baksisnak, melyek nélkül az ügyek nem mentek előre.
(A szerző történész.)

Buda Romlása: templomokból istállók

Hans Dernschwam leírása 1555-ben:
„A házak sorban, egymás után beomlanak. Építkezésnek nyoma sincs, legfeljebb annyi, hogy a lakó meghúzhassa magát az eső és a hó elől. A nagy, tágas termeket, szobákat istállószerűen kőből-agyagból-fából összeeszkábált cellák tömegére darabolták fel. Pincékre nincs szükségük. Ezeket szeméttel töltötték meg. Saját házának senki sem ura és gazdája. A házak egytől egyig disznóólakká váltak. Annyira körülépítették őket, hogy az ember jószerivel rá sem ismer a kapukra és a nagy hintóbejárókra. Ugyanis a házak elé – mi több, a házakhoz tapasztva – ereszalját, zsibárus bódékat építettek, melyekben a kézművesek török módi szerint a nyílt utcán ülnek és dolgoznak. A Fugger urak házában most a török kincstartó lakik. A ház előtt fából épített lóistálló, amely egészen a városházáig elnyúlik.”
Bocatius János beszámolója 1605-ből:
„Légy üdvöz Buda! A magyaroknak egykor királynője voltál, most fájdalmas betegsége. Most a szennynek és a sárnak vagy barátja. Tovább megyek és jobbra fordulok, egy hegyi utcába. Innen is, onnan is boltok, a kapuk előtt szatócsüzletek, lacikonyhák, kocsmák és bordélyüzletek. Föltekintek és megszemlélem a házakat. Egyeseknek csupán szegényes tetőzete van, másoknak még az sincs. (…) már semmi sincs a dicsőségből, mindenütt piszok. Versecskék, mondások és közmondások mindenfelé a házak falain. A templomok feldúlva, barmokat kötnek beléjük. Egyetlen új zsindelyt és egyetlen új deszkát sem láthat az ember sehol.”

Olvasson tovább:

  • Megtalálták a fenevad lövedékeit

    „Lenyűgöző bizonyítéka annak a heves ostromtűznek, amit a Titus vezette római hadsereg zúdított Jeruzsálemre, miközben betört a városba és lerombolta a Második Templomot” – nyilatkozta Dr. Rina Avner, az Izraeli Régészeti Hivatal vezetője arról a több tucat „ballista“ lövedékről, amit a két méter...
  • Pénz, szex, Obama – ezért mondott le Benedek pápa?

    Több mint négy év telt el azóta, hogy XVI. Benedek váratlanul bejelentette lemondását, és azóta zajlik a találgatás, mi váltotta ki valójában a katolikus egyházfő döntését. A hivatalos indoklást, miszerint megromlott egészségi állapota miatt nem tudta vállalni a hivatallal járó terheket,...
  • Spirituális háború a Fehér Házért

    A különböző okkult praktikák használata már az egykori Szovjetunió, később pedig Oroszország vezetőitől (lásd keretes cikkünket). A parapszichológiai hadviselés a hetvenes-nyolcvanas évek óta kitört a titkos intézetekből, és „demokratizálódott”. Ennek egyik jele, hogy a közösségi platformokon az...