Kereső toggle

A nemzetek világossága - Németh Sándor írása

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A Názáreti Jézus születésére való emlékezés ugyan nem szerepel a bibliai ünnepek listáján, de a keresztény világ fontos feladatai közé tartozik, hogy helyreállítsa az egyre inkább bizniszfesztté átalakuló ünnep evangéliumi üzenetét.

A materialista világnézet 20. századi világméretű térnyerésének is betudható, hogy a Jézus születéséről szóló evangéliumi beszámolót nagy tömegek meseként és mítoszként fogják fel, amelynek főszereplőjét, Jézust, akár Santa Claus (Télapó) mesefigurákkal is lehet helyettesíteni, már csak azért is, hogy a karácsonyfa alá minél több fantáziaszülte mitikus figura kerüljön. Jézus születésének különböző értelmezései mögött mély világnézeti ellentétek feszülnek. Ha az anyagon kívül nincs semmi, és minden létező dolog visszavezethető és magyarázható az anyag mozgásával és fejlődésével, akkor Jézus születésének keresztény értelmezését csupán tolerálni lehet, de tényállításként, igazságként semmiképpen nem fogadhatja el egy felvilágosult, művelt elme.

A Názáreti születését elbeszélő evangéliumi történet azon a meggyőződésen alapul, hogy a földi civilizáción kívül - sőt a felett - van egy másik világ, amelynek közismert magyar neve: Menny. A két világ között lényeges különbségek állnak fenn, melyeket például a halandóság és halhatatlanság, romlandóság és romolhatatlanság, idő és örökkévalóság, halál és örök élet, anyag és szellem ellentétpárokkal lehet érzékeltetni. Az újszövetségi meggyőződés egyik specifikuma az, hogy e szerint a mennyei vagy természetfeletti lény, személy, a Messiás létformát változtatott, és Isten Fia ember fiává lett a szűz Mária által. Valóságos emberként lépett be az evilágba egy betlehemi istállóban. A keresztény hit szerint az, hogy egy, a földinél magasabb rendű, minden képzeletet felülhaladó, ősi kifejezéssel jelölve „Legfelsőbb Világból" annak egyik legmagasabb rangú személyisége emberként megszületik, egyszeri és megismételhetetlen esemény. Azóta se járt a földön ilyen magas rangú vendég. Ez az egyedülálló történelmi tény az alapja annak, hogy a földi létből felköltözhessünk az Isten lakóhelyére, a Mennybe, sőt a feltámadás után az ember új létformában, de szellemi testben részesülhessen a láthatatlan világ minden javából, értékéből.

A bibliai felfogás szerint az univerzum több valóságos világból áll. A zsidó-keresztény kinyilatkoztatás elsősorban arra a kérdésre ad választ, hogyan lehet a földi világot az univerzum központjával, a Mennyel integrálni, és az emberiséget átmenteni az időből az örökkévalóságba, a halálból az örök életbe. Mivel a mindenség lényegének egysége a gonosz személyes létezésének a teremtett világra gyakorolt hatása miatt megtört, aminek különösen látható világunk a kárvallottja, amely pusztulás előtt áll, ezért a megoldás kulcsát a Mennyből a földi létbe emberként bejövő Messiás személye és megváltó műve hordozza. A világ válságának teljes körű megoldását azért tartja vallási hitnek a materialista értelmezés, mert ez utóbbi olyan világot tételez fel, melynek lényegét egységesen az anyag képezi, és feltételezése szerint ezen kívül nincs más. Ebben a világképben Jézus születésének evangéliumi beszámolója csupán az emberi fantázia termékeként nyer szerepet, elutasítást vagy műélvezetet, mivel szerintük a transzcendens világ objektívan nem létezik, csupán a vallásos tudatban.

Ezzel szemben a keresztények Jézus megszületésében az üdvözítőnak (szótér) és Krisztusnak (Messiás) a világba jövetelét ünneplik, mert Isten a Mennyből elküldte a Fiát, hogy megváltó műve és személye által utat készítsen az emberiségnek a földi és a mennyei világ között. A keresztény álláspont szerint az evangéliumi beszámoló hitelessége mellett több érvet fel lehet hozni, mint a materialista megközelítés mellett, ugyanis a tudomány a mai napig nem képes megcáfolni a Menny létezését. Többek között azért sem, mert az univerzumról csupán hézagos és részleges ismerettel rendelkezik, és az „egész" értelmezése még csak hipotézisen és nem tényeken alapul. A földön kívüli vagy a látható valóságtól független világok létezését az utóbbi évtizedekben gyakran előforduló, különböző ismeretlen repülő tárgyak, objektumok észlelése miatt sem lehet kizárni (bár ezek nagy részét lehet cáfolni). Ha pedig a földön kívül léteznek más civilizációk, akkor miért ne lenne lehetséges kapcsolatfelvétel ezek

és a föld között, például fogantatás és születés által? Sőt, a Biblia szerint a világok közötti kapcsolatteremtésnek már Jézus előtt is voltak példái, ezek fő célja azonban a Föld és a Menny integrációjának, az emberiség megváltásának a megakadályozása volt.

Mózes első könyve szerint az angyali világ egy része szexuális kapcsolatba lépett az általuk kiválasztott szép nőkkel, akik óriásokat, nefilimet szültek. Ezek a lények az emberi faj és a lázadó angyalok természetét hordozták egyszerre. Mózes rendkívül erőszakos, gonosz, hibrid lényeknek írja le őket, akik Noé családját kivéve az egész emberiséget megrontották, és szembefordították a Teremtővel. Ez a történet azt igazolja, hogy a nők teherbe esése, a magzat fogantatása nem csupán a férfi ivarsejtje által valósulhat meg, hanem általunk ismeretlen „spirituális magtól" is.

Ezen a ponton elérkeztünk Jézus születésének látszólag mitikus jellegéhez, melyet a Biblia így ír le: „Íme, a szűz fogan méhében, és szül fiat, és annak nevét Immánuélnek nevezik, ami azt jelenti: Velünk az Isten." (Máté 1:23) A szűz szóval fordított eredeti héber kifejezést (álmá) ugyan lehet fiatal lánynak is fordítani, de a bibliai Izraelben a fiatal lány egyúttal szűz is volt, mert másképp a Törvény szerint halálos ítélet sújtott le rá.

A prófécia jelentéstartalma szerint tehát a Messiásnak egy izraelita szűz leányban kell megfogannia, akinek nem volt szexuális kapcsolata férfival. Jogosan merülhet fel a kérdés bennünk, hogy miért nem lehetett a Messiásnak egy férfi és egy nő szexuális kapcsolata révén megfogannia és megszületnie. A választ az eredendő bűnnel és annak az emberi természetre gyakorolt befolyásával adja meg az Újszövetség.

A bűnnek és a halálnak az emberiség feletti egyetemes uralma megfosztotta az embert a megváltói mű elvégzésére való alkalmasságától; valamint attól is, hogy az isteni és az emberi természetet, a földi és a mennyei világot képes legyen szentségben integrálni a személyiségében. Jézus azért fogantatott szeplőtelenül, mert a Szentlélek által az isteni mag, a logosz, a kegyelem uralma alatt álló és erkölcsi-szellemi értelemben is bűntől mentes, szent és tiszta női testbe lett behelyezve, hogy a szűz Mária olyan gyermeket szüljön, amely „szentnek hívatik, Isten Fiának". Máté és Lukács csak Jézus szeplőtelen fogantatásáról számol be (ami a bűnben való fogantatás ellentéte), de Máriáról ezzel kapcsolatban nem állítja, hogy anyjában való megfoganásakor ő is mentes lett volna az eredendő bűntől. A kegyelem Isten ajándéka, amely a Biblia szerint megtöri és felszámolja az ember bűnös állapotát. Az Írások szerint Mária hit által igazult meg, és nyerte el a kegyelmet, valamint a bűntől való mentességet, és ezt erősítette meg a látomásban megjelenő Gábriel: így vált alkalmassá arra, hogy tiszta, szent emberi természetet adjon az isteni maghoz a vele való egyesülésben az Ige inkarnálódásához.

József, annak ellenére, hogy az evangélium igaz embernek minősíti, nem kaphatott szerepet mint nemző Jézus fogantatásában, mert akkor meghiúsult volna a Messiásnak a Mennyből a földi létbe való behatolása. Mária befogadta az isteni magot, és személyén mint egy a Mennyből a földre nyíló kapun keresztül érkezett be és testesült meg emberként a Megváltó. A Názáreti Jézust a keresztények azért vallják ember és Isten fiának, mert Isten a Szentlélek által helyezte be a szellemi magot Máriába, hogy az valóságos emberi természetet öltsön magára. Nagyon fontos alkotóeleme a keresztény hitnek, hogy a Messiás már létezett a Mennyben Máriában való megfoganása előtt mint az Atya egyszülöttje (monogenész), aki Istennel egyenlő volt, aki által és akiért minden teremtetett - a fogantatása előtt azonban kiüresítette, metamorfózisnak vetette alá magát, hogy isteni magként Mária testébe helyezhesse őt a Szentlélek. A Krisztus Jézusként való fogantatása és megszületése azért örömünnep, mert ennek az igazságain alapult a Názáreti földi szolgálata, engesztelő áldozata, föltámadása, sőt mennyei főpapi tisztsége; valamint ez visszajövetelének és Isten földi uralma magvalósulásának is az elmaradhatatlan előfeltétele.

A Messiás származásával szemben etnikai és családi követelményeket is meghatároznak a próféciák. Ezek szerint a Messiásnak Ábrahámtól, Júdától és Dávidtól származó szűz lánytól kell megszületnie. Mária teljes mértékben megfelelt ezeknek a követelményeknek is, ezért kellett Augustus császár rendeletének megfelelően Betlehembe utaznia férjével; az összeírást ugyanis az emberek származási helye szerint végezték el, Dávid házának pedig Betlehem volt az öröksége. (Egyébként József is Dávid leszármazottja volt.) Mire József várandós feleségével, Máriával Betlehembe érkezett, már minden szállás foglalt volt a városban, ezért csak egy fogadó istállójában tudtak helyet biztosítani számukra.

Jézus Krisztus anyai ágon zsidó származását, nemzeti identitását az Újszövetség erőteljesen hangsúlyozza, ezért is nevezi a Názáretit Dávid fiának vagy a Jelenések könyvében Júda oroszlánjának. János apostol evangéliumában pedig Jézus maga szögezi le a szamariai asszonnyal való beszélgetésében, hogy „az üdvösség a zsidók közül támadt". Míg a materialista és a kereszténységgel szemben álló világi és vallási ideológiák alapján állók főleg Jézus istenfiúságát, Mennyből származását, szeplőtelen fogantatását támadják, tagadják, addig az antiszemiták nemzeti identitását, a zsidósághoz való örök tartozását képtelenek a Szentírásban rögzített tényeknek megfelelően elfogadni. Kétezer éve tart már az az erőfeszítés, amelynek célja, hogy Jézus származását meghamisítsák, illetve a zsidósághoz fűződő természetes és spirituális kötődését negligálják. Az utóbbi fő indokaként a leggyakrabban azt hangoztatják, hogy mivel Júdea Jézust elutasította, és Pilátusnak egy zsidókból álló tömeg azt kiabálta: „Feszítsd meg!", ezért Jézus Krisztus mint népe által kitagadott Messiás a nemzeteké lett.

A Biblia azonban teljesen másként mutatja be az ügyet. Nem állítja szembe a zsidókat a nemzetekkel, hanem Ézsaiás próféta által azt mondja: „Kevés az, hogy nékem szolgám légy a Jákob nemzetségeinek megépítésére és Izrael megszabadultjainak visszahozására: sőt a népeknek is világosságul adtalak, hogy üdvöm a föld végéig terjedjen!" (Ézsaiás 49:6) A fenti kijelentés szerint a Messiás feladatkörének egyik fő részét a Jákobtól származó tizenkét törzs helyreállítása, néppé kovácsolása, illetve egybegyűjtése és megváltása képezi. A másik része egyetemes feladatot foglal magában, nevezetesen a népek, nemzetek üdvözítését. Isten üdvrendjének alakulása Jézus Krisztus után azért lepte meg a hívőket, mert a népek evangelizálását Izrael egybegyűjtése és megváltása elé helyezte a Gondviselő; ami nem a zsidóság elvetését jelenti, hanem az egyház korszakának beiktatását a Jézus feltámadásától visszajöveteléig tartó időszakba.

Krisztus megszületésének jelentőségét csak mélyíti és gazdagítja napjainkban a zsidók visszatérése az ígéret földjére és Izrael Állam létezése. Ezt a zsidóság mellett leginkább az egyetemes kereszténységnek kell üdvözölnie; emellett támogatnia kell a zsidó államot, amelynek legalapvetőbb feladata most az, hogy a zsidó emberek életét védje az azt megsemmisíteni akaró ellenségekkel szemben, illetve jogi, politikai és gazdasági környezetet biztosítson ahhoz, hogy a különböző népek közül érkező zsidókból újra nemzet, nép épüljön fel. Ezek természetes előfeltételei Jézus Krisztus visszajövetelének, és a prófécia beteljesedésének, amely szerint az ezelőtt kétezer éve megszületett Názáreti Jézusnak „adja az Úr Isten Dávidnak, az atyjának királyi székét, és uralkodik Jákob házán mindörökké, és az Ő királyságának vége nem lesz" (Lukács 1:32-33).

Az evangéliumot minden oldalról támadják napjainkban. Számos történelmi tényt tudunk felhozni az újszövetségi írások hitelessége mellett, sőt, személyes bizonyságunkat is, melyet a Jézus Krisztussal való személyes, a Szentlélek által történt találkozások által szereztünk. De teljes, minden kétséget kizáró bizonyosságot csak Jézus Krisztus tud adni önmagáról, mi csupán tanúskodunk addig is mellette az evangéliumba vetett hitünk alapján. Jézus Krisztus megszületésére azért is emlékezünk örömmel, mert Izrael modern kori története és belső folyamatai, a világpolitikai helyzetéből származó konfliktusok együttesen mind azt jelzik, hogy közeledünk ahhoz az időponthoz, amikor a Jézus születésével, származásával, spirituális identitásával kapcsolatos vitának vége szakad. A Messiás földi megjelenésével világossá válik mindenki előtt minden igazság, és a hazugság is.

A keresztény egyháznak tisztában kell lennie azzal, hogy a főleg a Szentlélek által vezetett, evangéliumi tényekkel, igazságokkal kapcsolatos bizonyítási eljárás a jövőben is folytatódni fog. Sőt, akkor ér majd a tetőpontjára, amikor Jézus Krisztus Dávid király székébe ül, és Jákob nemzetségei és Izrael népe felett uralkodik jog, igazságosság és béke alapján. Ha valakinek várnia kellene a szóban forgó ígéretek beteljesedését, akkor a kereszténységnek igen, mert a hit igazságaira a minden kétséget kizáró, végső bizonyítékot az asztalra az Isten országának Izraelben történő megvalósulása fogja letenni, amely a Messiás visszajövetelének egyik fő célja.

Vélhetően a Messiás visszajövetelére való felkészülést szolgálja Elie Wiesel úrnak, a holokauszt tanújának a közelmúltban tett magyarországi látogatása, közszereplése is. Isten lehetőséget, időt adott mindannyiunknak a számvetésre, a múlt nemzeti bűneivel való szembenézésre, például a magyar zsidóság döntő többségének elpusztításával kapcsolatos nemzeti felelősségünk tisztázására, a helyes, jó döntésre, mielőtt a nemzetek ítéletére sor kerülne. A tanú küldetése az, hogy arról beszéljen igazul és hűen, amit látott, hallott és megtapasztalt a saját koráról. A múlt bűneiről hitelesen tanúskodó emberek nélkül soha nem jöhet létre katarzis a társadalomban, a jó nem válik el a rossztól, az emberek lelkiismerete nem elevenedik meg. Tömegek viszonyulnak még ma is közömbösen és cinikusan a nemzet sorsát megrontó legborzalmasabb bűncselekményekhez. Régóta nincs hazánkban erkölcsi megtisztulás, mert a bűnösök védelmezőinek mindig erősebb volt a hangja, nagyobb a hatalma, mint a lelkiismeretes embereké, és ezért századunkban sok esetben nem tisztázták pontosan a történelmi gaztettekért a konkrét, személyes, egyéni felelősséget. Már a holokauszt előtt, 1937-ben írta József Attila erről az országról: „Múltunk mind össze van torlódva, s mint szorongó kivándorlókra, ránk is úgy vár az új világ." (Hazám)

A vers megírása utáni tragikus eseményeknek, például a holokausztnak, a Rákosi- és Kádár-éra bűncselekményeinek, gyilkosságainak, az '56-os sortüzeknek a feldolgozása, az ezekkel való szembenézés is megrekedt azon a politikai szinten, amely a nemzet egyesítése helyett inkább a megosztását szolgálja, és többnyire a gyűlölködők számára szolgáltat indokokat.

Ezek az ügyek elsősorban azért keltenek szenvedélyes indulatokat, mert ártatlan emberek vére terheli őket. Súlyos tévedésben vannak azok, akik ezt zsidó kontra magyar ellentétként próbálják beállítani. Ezek a véres ügyek a gyilkosok és áldozatok konfliktusáról szólnak. Erkölcsi tisztánlátásra az utókor akkor tesz szert, ha az ártatlan áldozatok oldaláról alkotja meg a múlt bűneivel és bűnöseivel kapcsolatos morális értékítéletét.

Az evangélium szerint a megbékélés és a megbocsátás előfeltétele: a világosságra való kijövetel, a bűnök megbánása, megvallása, bocsánatkérés és a megváltozás. A saját és mások cselekedeteiről az ember csak akkor képes helyes erkölcsi értékítéletet alkotni, ha rendelkezik az igazság és a bűn ismeretével. Magyarországon az volt a legnehezebb az elmúlt évszázadban, hogy a polgárok hozzájussanak azokhoz az információkhoz, ismeretekhez, amelyek személyes választásaik és bűneik mellett döntően meghatározták sorsuk alakulását. Súlyos felelősség terheli az államhatalom ágazatait, a jogalkotókat, kormányokat, kormánypártokat és az azokat kiszolgáló szakapparátust és médiát, hogy a mai napig nem rendelkezünk mindazokkal az ismeretekkel, amelyek alapján az elmúlt évszázad nemzedékeinek tetteiről és főszereplőiről helyes és pontos erkölcsi konzekvenciákat tudnánk megfogalmazni. A múlt bűneinek eltitkolása, lefojtása döntő szerepet játszik abban, hogy ma Magyarország súlyos erkölcsi válságban vergődik. A történelmi bűnök körüli szenvedélyes vitákat csak kiélezi az, hogy számos esetben a gyilkosok, kollaboránsaik, cinkosaik és eszmei utódaik feltétel nélküli megbocsátást követelnek az áldozatoktól, hozzátartozóiktól és ügyeik szószólóitól, képviselőitől.

A rendszerváltás ebben a vonatkozásban sokunk számára mély csalódás, az erkölcsi értékrend kialakulását olyan szemfényvesztő jogszabályokkal igyekeztek elodázni a demokratikus kormányok, amelyek a múlt bűneit széles tömegek számára homályban, sőt sötétségben tartják továbbra is. Ez pedig szükségszerűen ellenségeskedésekhez és további testvérgyilkosságokhoz, bozótharcokhoz, dzsungelháborúkhoz vezet. Ideje lenne már, hogy a Názáretinek és igazságainak, örök erkölcsi normáinak ne csak a hátsó udvar melléképületeiben maradjon szálláshely Magyarországon is.

Németh Sándor

Olvasson tovább: