Kereső toggle

Woodstock öröksége

Negyven éve rendezték meg a kultikus rockfesztivált

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„A történelem legnagyobb happeningje”, „A Vízöntő-fesztivál” – írta 1969-ben a Time magazin. „Minden idők legnagyobb médiacsalása” – állítja négy évtizeddel később a német Die Welt. „Félmillió embert hozott össze a zene, a vidék és valami különös mágia” – véli évfordulós különszámában a Life. „Olyan volt, mint egy Dante-jelenetről készült festmény: mintha a testek a pokolból emelkedtek volna ki: félmillió ember aludt előttünk, egymásba fonódva, beborítva sárral” – mondta John Fogerty, a Creedence Clearwater Revival gitárosa, aki zenekarával hajnali három órakor lépett a színpadra. „A világ jövője a ti kezetekben van. Az egész világ látni fog benneteket” – jövendölte a rendezvényt megnyitó indiai guru, Sri Swami Satchidananda. Negyven éve rendezték meg a woodstocki rockfesztivált, ami a neve ellenére nem Woodstockban volt. A rendezvényt egy magánfarmon tartották meg, a Nagy Tavak közelében fekvő festői Bethel városkában.

„Fiatalemberek korlátlan tőkével érdekes, törvényes beruházási lehetőségeket és üzleti javaslatokat keresnek" - 1967-ben ezzel a The New York Timesban és a The Wall Street Journalban megjelent hirdetéssel indult Woodstock legendássá vált története. A hirdetést feladó két huszonéves yuppie, John Roberts és Joel Rosenman gazdag családból származott, és fényes tőzsdei, illetve jogi karrier előtt állt. Mégis úgy gondolták, előbb jó lenne valami izgalmas, kalandos dologba belevágni - ami nem mellesleg még pénzt is hoz. Előbb egy tévéshow-t próbáltak elindítani, majd lemezstúdiót hoztak létre egy elhagyatott templomban, ám a várt áttörés elmaradt. 1969 februárjában két hippi kinézetű fiatalember kereste meg őket. Az ellenkultúra zenei köreiben már jól ismert Artie Kornfeld és Michael Lang azzal az ötlettel állt elő, hogy egy ellenkulturális bázist létesítenének Woodstockban szabadidőközponttal, stúdióval, koncertteremmel. A befektetőknek tetszett az elképzelés, de Roberts azt javasolta, hogy a szükséges pénzt egy 100 ezer fős megafesztivál révén teremtsék elő.

Miután megegyeztek, Kornfeld és Lang gőzerővel vetették magukat a szervezésbe, ami meglehetősen esetlenül, ad hoc módon zajlott. Kiderült, hogy Woodstockban nincs alkalmas helyszín, egy közeli ipari terület ötlete pedig a „hippi hordáktól" rettegő környékbeliek felháborodása miatt esett kútba. Végül Bethelben egy helyi farmer, bizonyos Max Yasgur (lásd keretes írásunkat) adott otthont a háromnapos rendezvénynek: 243 hektáros birtokának jelentős része egy domboldalt is magában foglaló kaszáló volt, amely így természetes amfiteátrumként funkcionált. Időközben a szervezők a szkeptikus sztárzenészeket rekordgázsik ígéretével igyekeztek megnyerni, ami - a környékbelieknek kifizetett „hallgatási" pénzekkel együtt - a vártnál jobban megterhelte a büdzsét.

Az elővételben eladott 186 ezer jegyből már látni lehetett ugyan, hogy milyen volumenű lesz a reklámok miatt továbbra is eredeti néven futó Woodstock Music & Art Fair (Woodstock Zenei és Kulturális Vásár), a nyitónapon mégis kaotikus állapotok uralkodtak a helyszínen. Nem működtek a kiszolgáló egységek, nem készült el a színpad, és a kerítés sem állt még - a tömegek fizetés nélkül foglalhatták el helyüket a domboldalon. Így a szervezők kénytelen voltak ingyenessé nyilvánítani a fesztivált, ami mintegy 1,7 millió dolláros veszteséget eredményezett - ezt csak 11 évvel később tudták teljesen visszafizetni. (Hatalmas üzletet csinált viszont a Warner Brothers, amely 100 ezer dollárért előre megvette a koncert filmrevitelének jogát. A teljes változatában mintegy négyórás, a kor legmagasabb színvonalán rögzített dokumentumfilm elkészítésében Martin Scorsese is közreműködött.)

Ráadásul első éjjel hatalmas felhőszakadás volt, amely sártengerré változtatta a területet, elfogyott az élelmiszer (az utánpótlás nem érkezett meg), hatalmas dugók alakultak ki az utakon, úgyhogy Nelson Rockefeller kormányzó az egészségügyi és biztonsági helyzetre való tekintettel a szükségállapot kihirdetését és a Nemzeti Gárda bevetését fontolgatta.

Mindezek ellenére az a félmillió fiatal, aki eljutott a fesztiválra - másik félmillió csak elindult, de nem érkezett meg! - önfeledten oldódott fel a koncertek, kábítószerek és a korlátok nélküli szexualitás egyvelegében. A visszaemlékezők a mai napig sorsfordító eseményként tekintenek Woodstockra. Ha anyagilag csődbe is fulladt, a rendezvény mégis történelmi esemény lett, amelyre a mai napig viszonyítási pontként tekintenek, és amelynek hatása nem állt meg az Egyesült Államok határainál.

A fesztivál füstje

A résztvevők azonban ebből - legalábbis a helyszínen - keveset érzékeltek. A The New York Times helyszínen készült felmérése szerint a koncertlátogatók - nem tévedés! - 99 százaléka marihuánát használt, több tízezren pedig ennél erősebb szereket is. („Bethel Pilgrims Smoke Grass and Some Take LSD to Groove", The New York Times, 1969. augusztus 17.) A hatóságok tehetetlenek voltak. „Ha elkezdenénk a letartóztatásokat, az egész járásban, de még a szomszédos háromban sem lenne elég hely becsukni őket" - mondta a lap riporterének a helyi seriff. Nem csak a fű segített elviselni a körülményeket Woodstockban. Szabadon lehetett hozzájutni LSD-hez, így a résztvevők (és a zenészek) nagy többsége folyamatos mámorban élte át a nonstop zajló koncerteket és a kommunaszerű együttlétet. A happeningből a gyerekek - sokan még csecsemőket is hoztak magukkal - szintén kivették a részüket: „a kölykök a közeli tónál meztelenül mászkáltak és fürödtek, kipróbálták a füvet és belefeledkeztek a zenébe" - írja John Roberts, a fesztivál kitalálója és igazgatója, aki azt állítja, hogy az eseményhez az FBI hallgatólagos egyetértését is megszerezte. Egy nappal a koncertsorozat kezdete előtt 346 szabadidős New York-i rendőrt - akik a biztosításban segédkeztek volna - kivontak a helyszínről, és a szervezők helyettük egy különgéppel a Hog Farm („Disznófarm") nevű új-mexikói hippikommuna száz tagját hozták Woodstockba. Roberts azt állítja, meggyőzte a hatóságokat, hogy a hatalmas tömeget csak olyanok tudják kezelni, akiket az emberek közülük valóknak éreznek. „Ráadásul jól ismerték a különböző drogok hatásait, meg tudták különböztetni a jó szereket a veszélyesektől" - mondta egy interjúban Roberts. A hippi rendezőgárda mégsem volt elég: olyan sokan lettek rosszul a fesztivál alatt, hogy 50 orvost és ápolót kellett hozni repülővel New Yorkból. Több mint ötezren szorultak orvosi ellátásra a fesztivál három napja alatt.

A tömeg és az együttlét azonban még nem garantálta azt, hogy a fesztivál egy generáció gondolkodását meghatározó, legendás eseménnyé váljon. „Félmillió embert hozott össze a zene, a vidék és valami különös mágia" - véli évfordulós különszámában a Life. A zene önmagában nem magyarázza az évtizedek óta tartó hatást. Azokban a hónapokban több nagyszabású rockfesztivált rendeztek. Volt, ahol híresebb előadók léptek fel, mint Woodstockban, mégsem emlékszik ma senki rá.

Megtalálták a hangjukat

A woodstocki együttlét az ellenkultúra leggrandiózusabb megnyilvánulása, csúcspontja volt. A résztvevő fiatalok úgy gondolták, hogy a szeretetként értelmezett szabadossággal, a tudattágító szerekkel és a zene erejével nemcsak magukat, hanem a világot is végérvényesen meg tudják változtatni. Az ellenkultúra gyökerei egészen a második világháborúig nyúlnak vissza, amely Amerikát és Európát is megrázta, és ezen belül különösen a '30-as években született fiatalok generációját. Szinte minden családban volt áldozata a világégésnek, a megmaradtakra pedig hatalmas terhet rótt az újjáépítés, a normális élet újrakezdése. Ehhez adódott még hozzá, hogy a hidegháború egy újabb világégés rémét vetítette előre. Ezek a fiatalok nem akartak több háborút, békére vágytak, méghozzá világbékére, a történtekért pedig elődeiket tették felelőssé. A második világháború utáni gazdasági fellendüléssel párhuzamosan született meg az úgynevezett baby boom generáció, amely - Sebők János rocktörténész szavaival élve - a történelem során először tudta magát már fiatal korban önálló társadalmi csoportként megjeleníteni.

„A fiatalsághoz törvényszerűen kapcsolódik a nyugtalanság, a keresés, az idealizmus, amikor szűknek tűnnek az apák által kijelölt konzervatív keretek. Ám egészen az ötvenes-hatvanas évekig a »várd ki a sorodat« elv érvényesült. Jellemző módon a fiataloknak nem volt külön kultúrájuk. Az ipari fellendülés révén azonban anyagilag megerősödött az ifjú generáció, amely egyre iskolázottabb is volt, és mind több szabadidővel rendelkezett. Ők megvásárolhatták maguknak a szabadságot, lehetőségük nyílt arra, hogy a béklyónak érzett társadalmi konvenciókat lerázva saját életformát, viselkedést, ruházkodást, zenei kultúrát teremtsenek maguknak" - magyarázta Sebők János.

Mindeközben egy zenei forradalom is elindult az Egyesült Államokban. Az ipari fellendülés következtében a gyapotföldekről nagyvárosokba költöző feketék blues- és a fehérek countryzenéje valóságos robbanóelegyet alkotott, amelyet rock and rollnak neveztek el. Születését 1954-re datálják, amikor Bill Haley Rock Around The Clock című számával egyszerre küldte múzeumba a klasszikus zenét és a korra jellemző olyan énekes előadókat, mint például Frank Sinatra. A felpörgetett ritmusok, a keményebb, szilajabb hangzás, az elektromos hangszerek lázba hozták a fiatalokat. Az elnevezés egyébként - legalábbis az egyik magyarázat szerint - a fekete gyülekezetekből származott. „A rock and roll kifejezést a feketék vallásos összejövetelein többnyire azokban az elragadtatott pillanatokban használták, amikor a gyülekezet tagjait a zene erőteljes és eksztatikus ritmusa magával ragadta, és eközben lelküket is átitatta a Szentlélek jelenléte" - írja A rock története című alapművében a Jávorszky Béla-Sebők János szerzőpáros.

„Eleinte a lázadás megtestesítőjeként a rock and roll csak az érzékekre hatott, később azonban már nem csak arról szólt a dolog, hogy táncoljunk, szeressünk, érezzük jól magunkat. Olyan új előadók jelentek meg a hatvanas évek elején, akik felhívták a figyelmet a társadalmi igazságtalanságokra, vagy a kisebbségek helyzetére, tiltakoztak a vietnami háború ellen, és persze le akarták bontani az uralkodó értékrend falait. Nemcsak szórakoztatni akartak, hanem a világot megváltoztatni. A zene minden politikai szónoklatnál hatékonyabb eszköz volt ehhez" - mondja Sebők János.

Az új kor látnokai

Ez a folyamat természetesen nemcsak a zenében, hanem más művészeti ágakban is megjelent. „Úton lenni boldogság, megérkezni halál" - mondta Jack Kerouac, a beatnemzedék teoretikusa, akinek 1957-ben megjelent Úton című könyvét sokan „nemzedéki bibliának" tartják. A történetben céltalanul motorozó, hedonista fiatalok útja New Yorkból Kalifornián át Mexikóig vezet, miközben „magukat keresik", és bevállalnak mindent, amit elődeik generációi elutasítottak. Kerouac szinte extázisban, rekord gyorsasággal írta meg könyvét egy 36 méter hosszú, összeragasztott papírcsíkra gépelve, hogy gondolatait ne kelljen írás közben a papírcserékkel megszakítania.

Barátja, Allen Ginsberg Üvöltés című versével írta be magát a beattörténelembe. A „hippik atyjának", illetve a „szabad szerelem Buddhájának" tartott költő nemcsak a keleti miszticizmusba és a drogokba, hanem egy fiatal modellbe,  Peter Orlowskiba is beleszeretett, akivel 30 évig élt együtt, bár időközben más szeretői is voltak.

Timothy Leary, az LSD apostola is máig ható szereplője volt a beatnemezedéknek és az ellenkultúrának. „A kábítószer-élvezet szellemi eksztázis, az LSD-utazás szellemi zarándoklat" - vallotta. Fiatal korában papnak készült, később a pszichológia felé fordult, és egy kábítószeres élmény után döntött úgy, hogy egész életét a pszichedelikus szerek kutatásának szenteli. Az ő nevéhez kötődik az LSD „bevezetése". A vegyülettel való kísérletezésbe fiatalokat vont be a Harvard Egyetemen - amíg ki nem rúgták -, ugyanis szerinte: „ahogy az atomhasadás minden külső energiát, ugyanúgy az LSD minden belső energiát felszabadít", és a drogok nemcsak önmagunk, hanem a természetfeletti  megismeréséhez is elvezetnek.

Az ellenkultúra jellegzetes vonása volt az okkultizmus, a keleti vallások felé fordulás. Az Egyesült Államokban létrejött - a „minden út istenhez vezet" elvet hirdető, az okkult élményeket istenélményként feltüntető - utópisztikus mozgalom, a New Age (Új Kor) nagy hatást gyakorolt a hippimozgalomra. A New Age prófétái a hatvanas évekre jelentették be egy új asztrológiai korszak, egy új világ kezdetét, amivel szerintük a Föld a Vízöntő korába lép, felváltva a Halak, vagyis a kereszténység időszakát. A hippi kultuszfilm, a Hair egyik betétdalában nem véletlenül éneklik: „Fénylő Hold, lesz majd egy új idő/Mikor a Jupiter a Marssal együtt áll/ A harc és minden rossz felhő elszáll/S helyére a szeretet áll/Ez lesz a Vízöntő/Az új korszak hajnala." A szervezők a woodstocki rendezvényt is kezdettől fogva tudatosan spirituális eseménynek szánták. „Vízöntő-beavatás: három nap béke és zene" - hirdette a fesztivál plakátja. Az eredeti poszteren még a zodiákus jel grafikus változata állt a középpontban. Később már csak a címben maradt meg az utalás, a hangsúly a békejelképekre került. Nem meglepő, hogy a szervezők a kor egyik ismert indiai guruját, Sri Swami Satchidanandát hívták el, hogy megnyissa a fesztivált. A guru a jóga és a popkultúra vegyítésével szerzett hírnevet, és woodstocki beszéde is erre a kapcsolatra épített. Miután jógaülésben elhelyezkedett a színpadon, így szólította meg a domboldalakon letelepedett többszázezer fiatalt: „Betölt a boldogság, hogy látom, amint Amerika egész fiatalsága összegyűlt itt a zene művészete nevében. A zenén keresztül valójában csodákat tehetünk. A zene égi hang, és ez a hang - nem pedig az atomok mozgása - kontrollálja az egész univerzumot. A zenei energia, a zenei erő sokkal, sokkal nagyobb, mint bármely más erő ezen a világon. (...) Azért gyűltünk itt mindnyájan össze, hogy valami hangot keltsünk - hogy békét és örömet találjunk az égi hangokon keresztül."

A guru szerint eljött az idő, hogy Amerika szellemi értelemben is a világ vezetője legyen. Ehhez sok ezer „jógatudatú, spirituális emberre" van szükség, akik „minden cselekedetüket és művészetüket a jógán keresztül fejezik ki".

Satchidananda megdicsérte a woodstocki fiatalokat: „Az egész világ jövője a ti kezetekben van. (...) Ahogy látlak benneteket, tényleg azon tűnődöm, hogy vajon Keleten vagy Nyugaton vagyok-e. Ha ezeket a képeket megmutatnák Indiában, az emberek biztosan nem hinnék el, hogy Amerikában készültek. Itt a Kelet belépett a Nyugatba. Teljes szívemből kívánok nektek egy nagyon-nagyon sikeres zenei fesztivált, amely utat készít sok további fesztiválnak az ország számos más pontján - mondta, és így jövendölt a résztvevőknek: Az egész világ látni fogja ezt. Az egész világ megtudja azt, hogy mit tehet az amerikai fiatalság az emberiség javára."

A szónok végül arra kérte a közönséget, hogy egy egyszerű kántálással kapcsolódjon össze egymással és vele. „Hari Om, Hari Om, Hari Om" - ezt kellett zümmögniük a fiataloknak, akik ezt készséggel megtették. A második sor még könnyebb volt: „Rama Rama Rama Ram" - kérte a jógi, hogy ismételjék utána, egyre hangosabban. „Ez a három szó a nyelvünkön misztikus hangot jelöl. Ha ezt kimondjuk, majd utána egy teljes percig tökéletesen csendben maradunk, megérzitek ennek a hangnak a nagy erejét, amelyet magatokkal vihettek haza és az egész világra." A felszólítást tett követte, majd a csend percét követően a guru elköszönt, hogy átadja helyét a fesztivál első zenekarának, a Los Angeles-i Sweetwaternek.

A guru nem hangsúlyozta, de a kántálással a félmillió részvevőt egy hindu vallási imába („hiszekegybe") vezette be. „Hari Om Tat Sat" szól az eredeti imaforma, ami szanszkrit nyelven azt jelenti: „Hari (más néven Visnu vagy Krisna) Úr, egyedül az igazság, és az egyetlen igazság". Satchidananda jól tudta, hogy hallgatósága nagy részben - az amerikai átlagnak megfelelően - keresztényekből áll, így a „szavak hangját" és nem a tartalmát hangsúlyozta előttük. A „Rama Rama" kántálás hasonlóképpen Ráma istenség neve, melyet a hindu hit szerint sokat ismétlő „megszabadul a bűnöktől és a szenvedésektől, és átjut az élet és halál óceánján".

Korábban vallási üzenettel csak a huszadik század legismertebb prédikátora, Billy Graham tudott ekkora tömeget megszólítani. A guru a rockzenét szakrális tekintéllyel ruházta fel, és jövendölése valóra vált: Woodstockról az egész világ tudomást szerzett.

Woodstock nemzedéke

„Woodstock a Kerouackal elkezdődött utazás, útkeresés tetőpontja volt. A résztvevők egy elveszett édent kerestek, ahol az emberek tudatosabban viszonyulnak a földhöz, a vizekhez, embertársaikhoz, ahol a világ jobbá válik. A hatvanas évek gondolkodó fiatalsága átlátta a fogyasztói kultúra manipulációit, és nem akarták, hogy az életüket pusztán üzleti elvek irányítsák. Ezért olyan népszerű ma Woodstock. Persze az utópisztikus elgondolás a szeretetről, békéről és zenéről mindössze három napig működött, mégis, a fiatalok a főiskolákon, egyetemeken, majd később a munkahelyeiken tovább sugározták azt, amit az ellenkultúra évtizedében magukba szívtak" - fogalmazott Sebők János. Hozzátette: Bill Clinton személyében a '90-es években olyan elnöke lett az USA-nak, aki hosszú hajjal, szakállal szintén ott volt a hatvanas évek végétől lázadó nemzedék tagjai között, Obama pedig nem lett volna elnök a hatvanas évek polgárjogi mozgalma nélkül. Beigazolódott Jerry Rubin radikális társadalmi aktivista 1971-ben tett kijelentése: „Most apálya van a mozgalomnak, de 1990-ben újra előbukkanunk. Mi, a hatvanas évek nemzedéke, a festett hajúak, az izzadságszagúak, az elvetemültek fogjuk irányítani a sajtót, az üzleti életet és sok minden mást. Ott leszünk a politikában is. 1990-ben olyan elnökünk lesz, aki a hatvanas években börtönben ült eszméiért, vagy Woodstock zenéjét hallgatta Max Yasgur birtokán".

A rock szakíró hangsúlyozta: Woodstock nemcsak az amerikai, hanem a világtörténelemnek is része. „Mint vízbe dobott kő, hullámokat vetett, és a világ minden táján lettek követői. Kevesen tudják, de ma már Kínában is van Woodstock fesztivál, és kezdetben a Szigetet is Eurowoodstock néven hirdették meg, ez lett a szabadság, az új szellem szinonimája" - mondta. Van azonban egy lényeges különbség: az ős-Woodstock után az ellenkultúrát végleg „felzabálta" a fogyasztói világ - éppen az, ami ellen lázadt. Az underground világát - mivel tömegekre gyakorolt hatást - megérte beolvasztani a mainstream kultúrába. A divatba így kerültek be például a hippi öltözködés elemei, a lázadás zenéjéből pedig a szórakoztatóipar legjövedelmezőbb üzletága lett, amit immár döntően felülről irányítanak. „Az újabb és újabb alulról jövő zenei stílusokat, mint a punk vagy a rap, a sztáripar születésük pillanatában felszippantja, majd a médián keresztül eladja annak a csoportnak, amelyből az kinőtt. Így születnek az olyan sztárok, mint Michael Jackson vagy Madonna, de a rendszer a kevesebb tehetséggel megáldott műanyagsztárokat is fel tudja emelni" - fejtette ki Sebők János.

Ebben a világban már lázadni sem könnyű - persze, ha a lázadás alatt az igazságtalanságok, rendellenességek elleni küzdelmet és nem pusztán az erkölcsi gátak ledöntését értjük. „Ma a fiatalok kisgyermek koruktól egy mediatizált marketingvilágban nőnek fel, ahol erős külső ingerek érik őket. Ennek eredményeként a befelé fordulás, a dolgok felett való eltöprengés, a tudatos értékválasztás  háttérbe szorul a kikapcsolódás, a jólét élvezése, a buli mögött" - fogalmazott Sebők János. Hozzátette: ma már a zenészek attitűdje is más, mint a hőskorban. Esetenként odaállnak ugyan egy-egy nemes ügy mellé, kampányolnak a harmadik világ megsegítéséért vagy az esőerdőkért, esetleg politikusokat népszerűsítenek, de általánosságban elfogadják, hogy ők a szórakoztatóipar részei. „A kitűnő Rolling Stones ma már nem botrányzenekar, hanem milliárdos üzletemberekből álló vállalkozás" - említette példaként a rocktörténész, aki bízik abban, hogy a rockzene üzenetjellege nem tűnt el végleg.

Ugyanakkor az ellenkultúra sikeresen írta felül a korábbi erkölcsi értékrendet, törte át a gátakat. Sebők János úgy értékeli, hogy a hatvanas-hetvenes évek lázadásának voltak pozitív eredményei. Ezek közé tartozik a kisebbségek és a nők emancipációja, a harmadik világ felé való szolidaritás, és nem utolsósorban a zenei világ forradalma. Ugyanakkor az is egyértelmű szerinte, hogy a szexforradalom - különösen a piacosítás révén - a társadalom pornografizálódását eredményezte; a „tudattágító" szerek használata a '70-es évektől a drogmaffiák üzlete lett; a rock and roll pedig beleesett abba a csapdába, amiből ki akart törni: ma már profi iparosok írják a fogyasztókra szabott slágereket.

Megaüzlet lett a Sziget

Rekordszámú, 390 ezer látogató vett részt idén a vasárnap zárult Sziget Fesztiválon. A rendezvény a szponzorációs bevételek visszaesése ellenére 150 millió forintot meghaladó plusszal zárt, ami 50 százalékos növekedést jelent 2008-hoz képest.
Nem mindenkinek zárult azonban ilyen pozitívan a fesztivál mérlege. Lapunk egyik Hajógyári-sziget közelében lakó munkatársa arról számolt be, hogy vasárnap reggel vásárolni ment, és észrevette, amint egy bokor alján fekszik egy huszonéves lány, eszméletlen állapotban. A rendőrök nemcsak a nyelvi korlátok miatt nem tudták felvenni vele a kontaktust, hanem azért sem, mert a lány nem tudta megmondani, hogy kicsoda. Később kiderült: ír állampolgárságú (tolmácsoló kollégánkat is akcentussal beszélő honfitársának nézte). A lány meglehetősen alulöltözött volt, felsőtestére pedig egy férfi neve volt írva. Azt mondta, csak üdítőt fogyasztott, és a Sziget egyik színpada előtt szórakozott – másra nem emlékezett. Kórházba szállították, mert a nemi erőszak gyanúja is felmerült.    
Idén a külföldi vendégek jelenléte is számottevőbb volt, mint korábban. Balogh-Fazekas Anita, a MÁV-START Zrt. szóvivője lapunknak elmondta, a Holland Vasúttársaság szervezésében közlekedett két személyszállító különvonat, amely Hollandiából Magyarországra szállította a Szigetre érkezőket. Arról, hogy mennyien vették igénybe a szolgáltatást, számszerű adat nincs, de a sajtóban megjelent hírek szerint 1500 utas érkezett a különvonatokkal. Franciaországból is többen érkeztek. Egyik csoportjuk a hétvégén az egyik budapesti élményfürdőben garázdálkodott, mert nem engedték be őket – higiéniai állapotuk nem volt megfelelő. Egyikük késsel összehasogatta az épület előterében lévő bőrfoteleket, távozóban pedig egy kulcscsomót és egy napszemüveget is magukkal vittek.
A Sziget nemcsak a nemzetközi érdeklődést, hanem a Környezetvédelmi Minisztérium Zöld Fesztivál díját is elnyerte, viszont a környéken lakók több mint másfél évtizede nem tudnak aludni a zajtól a rendezvény ideje alatt. Ezt el is mondta lapunknak egy XIII. kerületi lakos, aki még csak nem is a sziget közvetlen szomszédságában lakik. A rendezvény idejére egy hétre el szokott költözni a saját lakásából. Elviselhetetlen zajról számolt be egy másik érintett is, aki azóta már elköltözött a környékről.
A drogdílerek is külön figyelmet szenteltek a Szigetnek: nyolc afrikai, három magyar és egy román terjesztő kezén kattant a bilincs. Az óriási rendőri jelenlét ellenére pedig „féltávnál” 18 millió forint volt a lopásokkal okozott anyagi kár.
A „szétcsúszott” fiatalok számára rendelkezésére állt a „nyugalom szigete”, ahol prananadi technika révén „univerzális életerővel” töltötték fel őket, hogy minél előbb kezdhessék elölről a carpe diem filozófia megvalósítását. Ahogy egy a Szigeten fellépett magyar zenekar énekli: „Nem izgat az, hogy mi lesz holnap, Csak a pillanat az, ami kifordíthat, Létezem és élvezem, így szép.”

Yashgur farmja

„Max igent mondott! – szólt az örvendetes hír alig egy hónappal a fesztivál előtt. Max Yashgur, egy betheli zsidó farmer beleegyezett, hogy 240 hektáros farmján rendezzék meg  a koncertet. Yashgurt nem érdekelte, hogy szomszédai bojkottot hirdettek „a hippiket támogató” farmer ellen. Max a fiatalok oldalára állt, de jó üzletemberként 75 ezer dollárt is kért az egyezségért. Elszámította azonban magát: „a háromnapos fesztivál és a félmillió hippi elvonulása után a farm többé nem volt alkalmas a gazdálkodásra” – írta Yashgur unokahúga. A farmer feleségével együtt végül otthagyta a birtokot, és Floridába költözött. Két évvel később, 53 éves korában Max Yashgur meghalt. A hippimozgalom hősének tekintették, és több dalban is megénekelték „Yashgur farmját, ahol a rock and roll bandák játszottak”.

WoodstockŰmagyarŰszemmel

Presser Gábor
zeneszerző, előadóművész
Már nem emlékszem pontosan, mikor hallottam először Woodstockról, de arra nagyon is, amikor a fesztiválról készült filmet először láttam. Zártkörű, szakmai vetítés volt a Filmgyárban. Engem Kende János operatőr „lopott be”: amíg a rendész a sorok mentén nézelődött, én két szék között guggoltam, Jancsi pedig egy újságot terített rám. Egyértelmű volt, hogy amit látunk, az nincs összhangban a „fiatalok eszmei nevelésével”. Így természetesen a kultúrideológusok nem javasolták a film magyarországi bemutatását.
Aztán az LGT-vel az első alkalommal, hogy külföldön jártunk, rohantunk együtt megnézni a filmet. Óriási élmény volt, talán a csodálat a legjobb kifejezés. Fantasztikus bandák. És az addig soha nem látott méretű tömeg a szervezés hiányosságai ellenére békében tud együtt lenni, és átadni magát a zenének. Azt hiszem, akkor és ott egy új ország, egy új köztársaság született, és ez azóta egy korszak szimbólumává vált.

Póka Egon,
a Kőbányai Zenei Stúdió igazgatója
Először a Szabad Európa és a Voice of America rádiókon keresztül jutott el hozzánk Woodstock híre. Úgy tűnt, akkoriban valami megmozdult a világban: ’68-ban volt a párizsi diáklázadás, egy évvel Woodstock előtt. Ráadásul óriás zenészegyéniségek bukkantak fel akkoriban, akiknek belülről volt egy késztetésük arra, hogy zenéljenek, hogy üzeneteket adjanak át a hihetetlen erejű rock and roll révén. Ők még nem pénzt akartak csinálni,  pusztán mentek az ösztönük után. A menedzserek jöttek rá, hogy ebben üzlet van, nem is akármilyen.
Ma már nem a rockzene a lételeme a fiataloknak, mint a korábbi évtizedekben. Itt van helyette az internet, az elképesztő információáramlás, a szórakozás gazdag tárháza. Akik zenésznek állnak, azok között is sokan vannak, akik csak azért csinálják, hogy sztárok legyenek, és ezért bármit képesek beáldozni.

Müller Péter „sziámi”,
a Sziget ötletgazdája
A hatvanas években semmi nem volt professzionális, ami progresszív volt. Sem a filozófiák, sem az együttlétek, sem a tüntetések – ezek mind spontán, a szabadságvágyból nőttek ki. Ma viszont mindent a hightech, a profizmus ural. Már nem lehet úgy lázadni, mint annak idején, például a Sziget már nem ennek a terepe, hiszen beleilleszkedett a hightech világba. Ott a fiatalok szórakozni akarnak. Remélem, hogy lesz majd egy Woodstockhoz hasonló spontán korszak, ami szerintem az interneten keresztül működik majd.
Ma egyébként a lázadást – a gondolkodást és a dolgok jobbítását – a civilek képviselik. A zenének sajnos csak részben maradt meg az üzenetközvetítő funkciója, de azért itthon és külföldön is vannak olyan zenekarok, amelyek valódi, gondolkodó emberekből állnak. Ugyanakkor az arányok felborultak, amiben a médiának van döntő felelőssége, amely úgy kalkulál, hogy minél primitívebb és egyszerűbb valami, annál nagyobb tömegeket lehet vele elérni. Ez viszont leszoktat a gondolkozásról. n

Olvasson tovább: