Kereső toggle

A dzsihád gyerekkatonái

„Jogunk van ahhoz, hogy fölrobbantsuk magunkat”

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„A Hamasz elleni izraeli büntetőakciónak a hírekben szereplő 1300-zal szemben 500-600 áldozata volt, nagy többségük 17 és 23 év közötti fiú, akiket szándékosan küldtek a halálba” – nyilatkozta az olasz Corriera Della Sera napilapnak egy, a gázai Sifah kórházban dolgozó palesztin orvos. Más forrásból is egyre több bizonyíték lát napvilágot arról, hogy a Hamasz tömegesen készít fel tizenéves, sőt ennél is fiatalabb gyerekeket a „mártíromságra”. Az internet segítségével megdöbbentő kép tárul fel a palesztin gyermekkatonák kiképzéséről.

„A mártírhalál!” – válaszolja mosolyogva a tizenegy éves, intelligens kislány a palesztin köztévében a műsorvezető kérdésére, mely így szólt: „Mi a fontosabb számodra, a palesztin nép békéje és jogainak teljessége, vagy a mártírhalál?” „A mártírhalál nagyon-nagyon édes. Ha elérem a mártírságot, úgyis kiteljesednek a jogaim a paradicsomban” – folytatja mosolyogva a kislány. „Minden palesztin fiatal, aki elérte a tizenkét éves kort, szenvedélyes, más fiataloktól eltérően, és arra vágyik, hogy mártír lehessen” – vág közbe a beszélgetőműsor másik kislány meghívottja, majd egy Ramallahból betelefonáló lányt hallhatunk, aki szerint „jogunk van ahhoz, hogy fölrobbantsuk magunkat… ez természetes”. (Aki nem hiszi, nézze meg a YouTube internetes oldalon a „kívánd halálod” szókapcsolatra keresve a megdöbbentő négyrészes videót magyar feliratozással.)

A Hamasz, sőt a Fatah televíziós műsorainak a Palestinian Media Watch (Palwatch) által a világhálóra feltett részletei megrendítő élményt nyújtanak arról, hogyan nevelik fegyveres harcra és „mártírhalálra”, azaz öngyilkos terrorizmusra a palesztin gyermekeket már az óvodában is. A gyermekek mártírhalálának felmagasztalása még Jasszer Arafat nevéhez fűződik, aki a televízióban és az iskolákban egyaránt a fiatalok legnagyobb példaképeként hirdette Farisz Udát, aki tizennégy évesen, miután babérkoszorúval és „Farisz Uda, a bátor mártír” felirattal látta el saját fényképét otthon, majd egy parittyával rátámadt egy harcoló tankra, meghalt. Arafat e beszédét a tornateremben egybegyűlt iskolások tomboló eksztázissal fogadták.
Az egyik tévéműsorban óvodásokat láthatunk, akik terepszínű gyakorlóban, hátizsákkal, símaszkban, homlokukon Korán-szöveggel, kezükben játékfegyverekkel szabályos katonai kiképzést „játszanak” – az oviban, vékonyka hangjukon kórusban kiabálva: „Ösvényed? A dzsihád! Kívánságod? Meghalni Allahért! Mozgalmad? Hamasz!” Videóklipek fülbemászó arab dallamokra hasonló öltözetű fegyveres gyermekszereplőkkel zengik: „Kezünkben géppisztoly és Korán… a tiszta vér dicsőséget és tiszteletet szerez.” Vagy: „Mily édes a föld illata, / Szomját oltja a vér bugyogása / A fiatal testből.” Az egyik édes-patetikus dal alatt egy muszlim nőt láthatunk, aki gyermeke helyett egy bombát ölel, majd elbúcsúzik kislányától, aki azt kérdezi, miért nem őt ölelgeti; vagy talán valami ajándékot rejteget? A nő elmegy, izraeli katonák között felrobbantja magát, otthon maradt kislánya a tévéhírekből értesül haláláról. „Most már értem, mi volt drágább még nálunk is” – énekli a kislány, majd elhatározza: követni fogja „bátor” mamáját. Zárókép: a mintegy ötéves kislány kiveszi az éjjeliszekrényből a maradék dinamitrudakat…

A Hamasz régebben Miki egeret használta fő szócsövének a gyerekműsorokban a dzsihád hirdetésére, Farfúr néven. Az embernagyságú Disney-figura elvékonyított hangján hosszan sorolja, hogy ki mindenkit fognak megölni, miközben az iszlám világuralomra jut. Miki egeret, azaz Farfúrt később kivonták a forgalomból, vélhetően a figura erőteljesen amerikai asszociációi miatt. Ez konkrétan úgy történt, hogy az utolsó részben a gonosz izraeli „terroristák” megölték, így mártírrá lett, a nyolc év körüli, fejkendős „műsorvezetőnő” szerint ugyanúgy, mint oly sok palesztin gyerek. A következő adásban szerepét Nahúl, a Hamasz-méhecske vette át, aki már egyáltalán nem hasonlít amerikai rajzfilmfigurára. Bosszút esküszik Farfúr gyilkosai ellen, majd a gyerekeket dzsihádra hívja. A későbbi részekben aztán Nahúl megbetegszik, de nem kap megfelelő orvosi ellátást, mert ezt az izraeliek akadályozzák – „minden palesztin gyermek orvosi ellátás nélkül hal meg”, állítják közben –, így aztán Nahúl is mártírhalált hal. Helyette rögtön megérkezik Asszud, a rózsaszín nyuszi, aki azzal kezdi, hogy meg fogja enni az összes zsidót… És így tovább, végeláthatatlan sorozatban.

Ezek a gyermekműsorok, videoklipek és talkshow-k mindennap láthatók a gázai, illetve nyugati-parti köztévében, rendszerint órákon keresztül, leginkább abban a műsorsávban, amikor a gyerekek általában tévézni szoktak. Egyes gyermek-mártírhalálról szóló klipeket naponta akár háromszor is megismételnek.

A Palesztin Hatóság tankönyvei hasonlóképp idealizálják a sahadát (mártírhalált). Egy halott gyermeket ábrázoló kép például egyaránt szerepel az 5., 6., 7. és 12. osztály arab nyelvtankönyveiben, ilyen szöveg kíséretében: „Tenyerembe veszem lelkem / És a pusztítás mélységeibe vetem… / Látom halálom, / De mégis gyorsítom lépteim irányában…”

Amikor a kilencedikes Vajdi Al-Hattab öngyilkos terroristaként mártírhalált halt, tornatanára süteményeket osztogatott az osztályban, mondván: „Megkért, hogy osszak süteményeket, amikor sahiddá (mártírrá) lesz…”
A 17 éves lány, Vafa Idrisz volt az első női öngyilkos terrorista, Jeruzsálem központjában robbantotta föl magát – és sok ártatlan embert. A palesztin köztévében hatalmas szimfonikus zenekarral kísért, ünnepélyes emlékdalt közvetítettek róla többször is napokon át: „Nővérem, Vafa, / Ó, a büszkeség szívdobbanása, / Ó, a virág, aki a földön járt, de már a mennyekben jár… Te a sahadát választottad, / Haláloddal életet leheltél akaratunkba.”

Számos anyának is leghőbb kívánsága, hogy fia mártírrá legyen. Vannak, akik imádkoznak is ezért, sokan csak megadással tudomásul veszik. Abbász Al-Avivi anyja például így nyilatkozott a Palesztin Hatóság hivatalos lapjában: „Az idén Abbász sahiddá válása volt a legszebb anyáknapi ajándék.” A köztévében pedig egy anya ezt mondta: „Miután befejeztem Mekkában és Medinában a körmenetet, Allahhoz imádkoztam a fiamért…, és ezt mondtam: Áldassék Allah.
A gyermekem sahadára vágyakozik, és ez jobb, mint ahogy mi fogunk meghalni…” „Mindig a sahadáról ábrándozott – mondja egy másik anya. – Állandóan ez járt a fejében… Mondtam neki, hogy mindnyájan sahidokká szeretnénk válni. Azt válaszolta, hogy az egész világban senki sincs, akit feleségül venne, a Sötét Szeműt (a Paradicsom Szűze) akarja elvenni.”

Hamd Al-Bitavi, az Al-Aksza-mecset egyik igehirdetője, magas rangú palesztin vallási vezető szerint „menniük kell (a dzsihádra), a férfiaknak, a nőknek, sőt még a gyerekeknek is. A Próféta (Mohamed) idejében láthattuk, hogy a gyermekek, akik még nem érték el a felnőttkort, részesei voltak a dzsihádnak… Mi, itt Palesztinában, nagyon szeretjük a dzsihádot és a sahadát, és emiatt itt azon versengenek a gyermekek, hogy ki tud részt venni dzsihádista vagy sahadaküldetéseken.” Arra a kérdésre, hogy mit kell tenniük, ha a szüleik ragaszkodnak hozzá, hogy ne vegyenek részt az ellenséggel való összeütközésekben, azt válaszolta: „Ha az ellenség megszállja a muszlim területek egy részét, akkor minden muzulmán férfi és nő személyes kötelessége, hogy részese legyen a dzsihádnak… és a próféta azt mondta, hogy nem a teremtménynek [a nemtetszésüket kifejező szülők] kell engedelmeskedni, hanem a Teremtőnek [aki megköveteli a dzsihádot].”

A palesztin felmérések szerint a palesztin gyermekek 72-80 százaléka vágyakozik a mártírhalálra. Mind beszélgetésekben, mind játékokban, ez alapvető része a palesztin gyermek világképének – írja tanulmányában Itamar Marcus, a Palestinian Media Watch igazgatója, aki szerint „ma a palesztin gyermekek egy egész nemzedéke, a PF indoktrinációs propagandájának az áldozatai, azt hiszik, hogy a csatában Allahnak ajánlott haláluk lesz életük legjelentősebb eredménye. Ez az oktatás kimoshatatlan szégyenfolt a palesztin társadalmon, és a Palesztin Hatóságot a világ legbrutálisabb gyermekbántalmazóinak sorába helyezi”. 

 

 

Kopogtatás a tetőn

Az Öntött ólom hadművelet egyik különlegességét az izraeli légierő csak így hívta: „kopogtatás a tetőn”. Az eljárásra azért volt szükség, mert a Hamasz „professzionális szintre fejlesztette a civil lakosság emberi pajzsként való használatát”. A Gázai övezet másfél milliós lakosságának elsöprő többsége a terrorszervezetre szavazott a választásokon, így nagy részük önként is vállalta a pajzsszerepet.
A „kopogtatás a tetőn” előzménye az volt, hogy mielőtt az izraeli légierő egy-egy fegyverraktárként használt épületet kilőtt, mintegy 15 perccel korábban odatelefonáltak, hogy az emberek hagyják el a házat és a környéket. Erre a Hamasz vezetői felhívták a lakosságot, hogy ne meneküljenek el ilyenkor, hanem menjenek föl a tetőre, asszonyok és gyermekek is, és integessenek a helikopternek, mert akkor az nem fog lőni. Az asszonyok és a gyermekek nagy része ugyanis a palesztin oktatás és média befolyása alatt lelkesen követte ezt az utasítást. Az izraeliek ilyenkor valóban mindig visszavonták a tűzparancsot az objektumra nézve.
Végül az izraeli légierő gépei hanggránátokkal szerelkeztek föl, és amikor a család fölment a tetőre, egy ilyen ártalmatlan, de igen nagy hanggal felrobbanó lövedéket lőttek közvetlen közelükbe: kopogtattak a tetőn. Ez általában pánikszerű meneküléshez vezetett, így az objektumot végül meg lehetett semmisíteni súlyosabb civil áldozatok nélkül.

Életveszély: keresztény hitre tért a Hamasz-vezér fia

Moszaf (Moszab) Hasszán apja a Hamasz egyik alapítója és vezetője, Hasszán Juszef sejk, hasonlóan nagybátyjához, Ibrahim Abu Szalemhez. „Életem természetes része volt a harc gyermekként, ugyanúgy, mint a futball” – mondja ma Moszaf, aki Ramallahban élt, és már tízévesen részt vett az első intifáda harcaiban. Később a Hamasz egyetemista mozgalmának elnöke volt, és úgy tekintettek rá, mint a szervezet egyik későbbi lehetséges felnőtt vezetőjére. Neveltetésénél fogva az iszlámot és a Hamaszt látta az emberiség problémái megoldásának.
Végül letartóztatták, három hónapot ült a megiddói börtönben. Muszlim hite itt rendült meg, mert a besúgóktól való félelmüktől vezettetve a hamaszos foglyok egymást is terror alatt tartották. Ez egyes esetekben kínzáshoz, sőt gyilkossághoz is vezetett. Válsága közben Jeruzsálemben találkozott egy keresztény turistával, aki közös bibliaolvasásra invitálta. Jézus szavai az ellenség szeretetéről mélyen megérintették. A Ramallah környéki hegyeken titokban újra áttanulmányozta a muszlim írásokat együtt a Bibliával. Súlyos belső válságon ment át. Arra jutott, hogy „az iszlám a legellentmondásosabb vallás a földön, mindent megtalál benne az ember, amit akar”.
Végül titokban megtért.  A palesztin területeken számos evangéliumi keresztény palesztin él, akik titokban tartják hitüket veszélyeztetettségük miatt. Vezetőik titokban rendszeresen találkoznak a zsidó messianisztikus keresztény vezetőkkel Izraelben.
Moszaf végül az Egyesült Államokban telepedett le. Küldetésének érzi, hogy hitét a muszlimoknak is hirdesse. „Szeretem a muszlimokat, ők a családom… De minden muszlim, aki a Koránban hisz, és abban, hogy az Istentől származik, szerintem beteg, és segítségre van szüksége.” Véleménye szerint „az Újszövetség orvosság, és nem egy kábítószer, mint a Korán. Sőt az iszlám maga is egy kábítószer”.  
Az Al-Kaida nemrég nyilatkozatban ítélte el Moszafot, a Hamaszt hibáztatva azért, hogy „megengedi” az ilyesmit, felszólítva a muszlimokat, hogy öljék meg őt. Talán radikális neveltetésének is köszönhető, hogy Moszaf erre így reagált: „Szeretek élni, de nem félek a haláltól.” Véleménye szerint az iszlám válságban van. „Kívülről növekedőnek tűnik, de belülről látható, hogy közel van a totális összeomláshoz. Tíz éven belül össze fog omlani” – véli Moszaf Hasszán.

Olvasson tovább: