Kereső toggle

Jézebel - A rontás hercegnője

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Neve az ördögi manipulálás és kegyetlen vérengzés jelképévé vált. Az
asszonyt, aki ha kellett gyilkosságokkal is elérte azt, amit akart, míg végül őt
is utolérte a végzet, Elvis és Edit Piaf is megénekelte. A gonosz Jézebel
királynő élete azonban nem legenda, hanem régészeti leletekkel bizonyított
történelmi tény.



Gustave Doré képe Jézabel haláláról

A Harvard Egyetem kutatói igencsak csodálkoztak, mikor az ókori Samariában
folytatott ásatásukon olyan elefántcsontból készült intarziás díszeket találtak,
amelyekkel izrael királyai, Omri és Akháb ékesítették palotájukat. Ezek a
tenyérnyi, áttört díszítésű elefántcsont lapocskák igazolták a Királyok
könyvének sorait: „Akhábnak egyéb dolgai pedig és minden cselekedetei, az
elefántcsontból építtetett ház, és mind a városok, amelyeket épített, vajon
nincsenek-é megírva az Izráel királyainak krónikakönyvében?” Továbbá Ámos
próféta dörgedelmes szavait is: „És ledöntöm a téli házat a nyári házzal együtt,
és elpusztulnak az elefántcsont házak is.” Újra bebizonyosodott: a régészet
tartogat még meglepetéseket a bibliakritikusok számára.

Az Ószövetség talán legrészletesebben bemutatott királyi párja: Akháb és Jézebel
cseppet sem dicséretes cselekedeteikkel írták be nevüket az északi országrész,
Izrael történetébe. Az Omri-dinasztia immáron a negyedik volt azóta, hogy
Salamon halálát követően az ország kettészakadt (i. e. 931). Az északi
királyságban Jeroboám, a Nébát fia után annak gyermeke, Nádáb, mindössze két
évig uralkodott, amikor a Jisszakár-nemzetségbeli Baása puccsot hajtott végre,
és megölte őt. Baásának szintén a fiát érte utol az ítélet „a Jeroboámnak, Nébát
fiának vétke miatt”: Elát saját tisztje, Zimri gyilkolta meg. Zimri azonban
csupán hét napig élvezhette hatalmát, mivel a nép inkább a hadsereg
főparancsnokát, Omrit kiáltotta ki királynak. Omri tetteire egyébként nem sok
szót veszteget a Biblia azontúl, hogy róla is megállapítja: ő is ugyanúgy az
istentelen Jeroboám nyomában járt, mint valamennyi elődje. Omri dinasztiája
ugyanakkor a leghosszabb életűnek és talán a legjelentősebbnek is bizonyult
Izrael történetében: elég ha tudjuk, hogy az asszír feliratok rendszerint „Omri
házának” (bít Umrija) nevezik az izraeli királyokat, függetlenül attól, hogy
ténylegesen melyik dinasztiához tartoztak.

A kettős lelkű király

Omri hat év uralkodás után új fővárost jelölt ki a régi és szűkös Tirca
helyett. Mindössze két ezüsttalentumért megvásárolta a Sémer birtokában lévő
hegyet, és azon épített egy várost, amelyet eredeti tulajdonosáról Sómrónnak
nevezett el. Az új főváros egy sziklaplatón épült, teljes területe nem haladta
meg a százszor száz métert. Bár fontos kereskedelmi utak kereszteződésében
feküdt, nagy hátránya volt, hogy nem volt forrásvize; a vizet másfél
kilométerről kellett odaszállítani.

A városlakók így többnyire csak a ciszternák vizét fogyaszthatták.

Akháb, Omri fia, valószínűleg i. e. 885-ben került trónra. A Bibliában részletes
beszámolót olvashatunk huszonkét évig tartó regnálásáról. Akháb ez idő alatt
elődjeinek vétkeit még azzal is tetézte, hogy feleségül vette a föníciai Szidón
királyának, Ethbaálnak (Ithobaál) lányát, Jézebelt. Nem ez volt az első
dinasztikus házasság Izrael történetében, hiszen Dávid feleségei között is
szerepelt egy királylány, a gessurbeli Talmai király lánya. Fia, Salamon azonban
– többek között – magának az egyiptomi fáraónak a veje lett, amivel súlyosan
megszegte Mózes törvényét, amely tiltotta az idegenekkel való házasságkötést. A
pogány származású asszonyok a templomépítő, dicséreteket és példázatokat író
bölcs Salamont idős korára magukkal is rántották az idegen istenek imádásába.


Jézebel kezdettől fogva igen fontos szerepet kapott az uralkodásban, és
rendkívüli mértékben befolyásolta Akháb kapcsolatrendszerét és döntéseit. A
rossz házasság következményeképpen Izrael még jobban belemerült a
bálványimádásba: Akháb nemcsak „elzarándokolt” feleségének szülővárosába, hogy
áldozzon Baálnak, hanem Sómrón területén is templomot épített a föníciaiak
főistenének. Számos jel vallott ugyanakkor arra, hogy Akhábnak nem állt
szándékában radikálisan szakítani a mózesi törvénnyel, és Izrael Istenének
tiszteletével. Ezt mutatja Illéshez fűződő ellentmondásos viszonya: a prófétát
olykor ellenségének nevezte, máskor azonban a megtérésre is késznek mutatkozott.
Gyermekeinek – akik közül csak Akhazját (Akházia), Jehórámot (Jórám) és
Athaliját (Atália) ismerjük név szerint – theoforikus (istennévhordozó) neveket
adott, s ezek a nevek nem Baál, hanem Jahve tiszteletéről vallottak.



Akháb király egyik palotája Megiddóban

Vallási keveredés

Akháb erkölcsi-szellemi kérdésekben tanúsított állhatatlansága és Jézebellel
szembeni pipogya viselkedése olyan súlyos törvénytelenségekhez vezetett
Izraelben, mint a jezréelbeli Nábót megkövezése, akit a Jézebel javaslatára
felbérelt hamis tanúk istenkáromlással vádoltak meg. De a föníciai hercegnő
áldatlan tevékenysége folytán a vallási szinkretizmus (keveredés) is úrrá lett
Izraelen. Ebben az időben számos próféta működött Izraelben – az erkölcsi romlás
és a vallási keveredés miatt volt miről ítéletet mondaniuk –, de Jézebel az
államhatalommal visszaélve hadjáratot indított a kiirtásukra; ugyanakkor több
száz föníciai Baál- és Asera-papot „importált” és tartott el állami pénzen. A
fővárosban és vidéken egyre-másra emelkedtek a pogány istenségeknek szentelt
templomok, amelyekben többek között a hírhedt gyermekáldozatokat is folytatták.


Ebben a helyzetben történt, hogy Illés hívására nagy tömeg gyűlt össze a
Kármel-hegyen, ahol a próféta Baál papjaival kelt versenyre annak bizonyítására,
hogy melyikük szolgálja a hatalmasabb Istent. A nép először bizonytalankodott,
hogy melyik utat akarják követni, ám egy égi csoda láttán megváltozott a
helyzet, hiszen Illés nemcsak tüzet volt képes leimádkozni a mennyből, amely
elégette az áldozatot, hanem az öszszes jelenlévő Baál-papot is megölette.
Csakhogy a gonosz királyné, Jézebel – Akhábbal ellentétben, aki egy időre ismét
alárendelte magát a próféta tekintélyének – nem adta be a derekát: halálosan
megfenyegette Illést, aki egészen a Sínai-félszigeten lévő Hórebig, Mózes
hegyéig menekült, hogy újra erőt merítsen szolgálatához.

Törvénytiprás

Akháb ekkor még mindig a Közel-Kelet egyik legjelentősebb katonai
nagyhatalmának számított. Egy ránk maradt asszír felirat szerint neki volt a
legtöbb harci kocsija – szám szerint kétezer –, amelyekkel győzelmet is aratott
a szír király fölött. Ám legnagyobb meglepetésre a – méltán – halálos ítéletre
számító Benhadád királyt nemcsak hazaengedte, hanem elfoglalt városait is
nyomban visszaígérte neki. A könynyelmű békeszerződésért ezúttal a távollévő
Illés helyett egy másik próféta feddte meg, és fenyegette meg közeli halállal.


Akháb talán legismertebb törvénytipró cselekedete szintén közvetlenül
kapcsolódik feleségéhez, Jézebelhez. A király a Jezréel völgyében fekvő nyári
rezidenciáját akarta kibővíteni a Nábót birtokában lévő szőlők megvásárlásával,
ami önmagában nem volt probléma: így tettek más királyok is a Közel-Keleten.

A bökkenő csak az volt, hogy telek izraelita tulajdonosa, Nábót nemet mondott a
király ajánlatára, mivel ragaszkodott a mózesi törvény azon passzusához, amely
megtiltotta az örökségül kapott föld végleges átengedését idegen részére. Akháb
a visszautasítást nem tudta elszenvedni – mély depresszióba zuhant. Ekkor lépett
színre Jézebel, aki kézbe vette „a probléma” megoldását: egy levelet fogalmazott
a király nevében, melyet Akháb gyűrűjével pecsételt le. Nábót haláláról nem
egyszerűen zsarnok módjára gondoskodott, hanem cinikus módon úgy tétette félre
az útból, hogy a törvényesség látszatát megtartsa. Böjtöt hirdettetett, mintha
bűnbánatra, megtérésre, a bűnösök leleplezésére volna szükség. Gondoskodott két
tanúról, akik egybehangzóan állították: Nábót istenkáromlásban és
felségsértésben egyaránt vétkes. A mózesi törvények alapján ezekért a bűnökért
megkövezés járt, amit végre is hajtottak a városkapukon kívül.

Az ítélet

A Biblia szerint Isten büntetése ezúttal az ötletgazda Jézebelt és a
gaztetthez nevét adó Akhábot egyaránt sújtotta. Illés még egyszer – és utoljára
– találkozott a királlyal, hogy átadja a rémisztő próféciát számára. Akháb a
következő Szíria elleni hadjáratban halt meg egy találomra kilőtt nyílvesszőtől;
Jézebel, a ravasz és cinikus királynő azonban még tizenhárom évvel túlélte
férjét. Fiával, a királlyá kent Jórámmal, valamint a lányától, Atáliától
született unokájával, a júdabeli Akházia királlyal egy napon érte őt a halál.


A dinasztia eltörlője az Elizeus (Illés utóda) által felkent Jéhu – Omrihoz
hasonlóan – katonatiszti múlttal rendelkezett. Váratlan felkenetése után azonnal
Jezréelbe hajtott, ahol először az eléje küldött királyi testőröket állította
maga mellé, majd az elébe lovagoló Jórámot lenyilazta – éppen Nábót mezején,
ahol az ártatlan ember megkövezése zajlott le annak előtte –, a menekülő
Akháziát pedig egyik segédjével vétette üldözőbe. Végezetül a sminkjéhez és
cinizmusához az utolsó pillanatig ragaszkodó Jézebelt a palotabeliekkel dobatta
ki az ablakon. A holttesttel – Illés próféciájának megfelelően – a kóbor kutyák
bántak el a palota tövében. Ennél méltatlanabb halál kevés uralkodót ért Izrael
történetében.

Jéhunak egy cselvetéshez folyamodva sikerült a pogány Baál papjaival is
végeznie. Az erkölcsi megújulás azonban ezúttal is elmaradt: Jeroboám bűnétől
neki sem sikerült elszakadnia. Sómrónt i. e. 722-ben asszír csapatok
pusztították el, s az északi országrészben lakó tíz törzset fogságra hurcolták.

(A szerzők történészek)

Jézebel pecsétje

Újra a figyelem középpontjába került egy feltehetően Izraelben előkerült
pecsét, amelyet 1964-ben Nahman Avigad már publikált, s jelenleg az Izraeli
Régészeti Hatóság raktárában található (IAA 65-321 Voss-Hahn-gyűjtemény). (A
pecsét a műkincspiacon bukkant fel, ezért eredete bizonytalan.) A LJZBL héber
betűket tartalmazó pecsétről akkoriban Avigad úgy nyilatkozott, hogy annak „Jézebelé”
olvasata nem bizonyítható, mivel a karaktereknek más olvasata is lehetséges.
Furcsa volt továbbá, hogy a név mellett sem apai név, sem tisztségnév nem
szerepel. Most egy Marjo Karpel nevű teológus állt elő azzal, hogy az L (lamed)
és J (jod) betűk között egy hiányzó alefet is rekonstruált, így a név egészen
bizonyosan a bibliai királynéjével egyezik.


A pecsétről valóban hiányzik a „Ithobaál leánya” apanév vagy a „királynő”
titulus, látható rajta azonban egy olyan összetett egyiptomi szimbólumrendszer,
amely több mint figyelemreméltó. A két részre osztott pecsét felső mezőjében egy
szárnyas szfinx látható, amely mellső lábai között egy ankh-jelképet tart. A
vonal alatt a szárnyas napkorong, Rá istenség jelképe látható. Alatta jobbról és
balról ureusz-kígyó, középütt Hórusz jelképe, egy jogart tartó sólyom, amely
lábával egy kígyóra tapos. Nem kell vallási szakértőnek lennünk ahhoz, hogy egy
izraeli királynő esetében legalábbis értetlenül álljunk az idegen istenek
ábrázolásainak e kavalkádja előtt, hiszen a mózesi Törvény mindkettőt szigorúan
tiltja. Ez esetben azonban éppen a Biblia erősíti meg a pecsét értelmezését,
hiszen azok részletesen beszámolnak Jézebel vallási szédelgéseiről. Egyébként az
egyiptomi vallási ikonográfia elemeit a föníciai királyok bőven felhasználták
saját hatalmi jelképeiken, és azok alkalmazása más izraeli királyok (pl. Hósea)
pecsétjein is megfigyelhetők.

Olvasson tovább: