Kereső toggle

Rocksztárok a hitről

Természetfeletti ihlet

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az idei év könyvsikerlistáit az Egyesült Államokban felváltva vezették két természetfeletti témára épülő sorozat legújabb kötetei, J. K. Rowling misztikus Harry Potter-története és a LaHaye–Jenkins szerzőpáros apokaliptikus regénye. 2000-ben a korábban rétegm?fajnak számító spiritualitás a könnyűzenében is tarolt: Santana gyémántlemeze éppúgy a Supernatural (Természetfeletti) címet viseli, mint a keresztény popzene egyik sikercsapatának, a DC Talknak friss albuma. Az elmúlt években világszerte – így Magyarországon is – feltűnő jelenség sztárok időnként tartós, máskor átmeneti érdeklődése a modern evangéliumi kereszténység iránt. Összeállításunkban az angolszász rockzene néhány híres előadójának életútjából válogattunk.



Sir Cliff Richard. Négy évtized a csúcson Fotó: Reuters

Harry Webb, alias Cliff Richard több mint negyven éve töretlen karrierjével ma már a popszakma nagy öregjének tekinthető: az idén hatvanéves sztár életútját az angol királynő néhány évvel ezelőtt lovagi címmel ismerte el. 

Sir Cliff Richard valóban elmondhatja, hogy sikeres ember. Több pénze van, mint amit el tudna költeni, és környezete szerint soha nem volt rosszkedv? vagy kétségbeesett. Mindennek ellenére tudta, hogy valami még hiányzik az életéből, és ez a keresés vitte közel Istenhez. Mivel az igazi beteljesedést és célt elmondása szerin Jézus Krisztusban találta meg, ma joggal vallhatja magáénak a sikert. 

Cliff Richard nem csak ártatlan tekintetével és fiús mosolyával érdemelte ki az elismerést – bár megjelenése egykor éppen úgy hisztériát tudott kelteni rajongói körében, mint a Beatles-tagoké. Négy évtized a csúcson önmagában is olyan teljesítmény, ami nem mindennapi tehetségre és temperamentumra mutat. Mindezt szerényen, sőt méltósággal és önuralommal végigcsinálni, a rock\'n roll-sztárságtól az érett, sokoldalú szórakoztatásig eljutni, és mindeközben megtartani a megszerzett koronát – már szokatlan pálya. Cliff Richard hívei szerint a szerény sztár, aki a mai napig megmaradt természetesnek és romlatlannak, a népszerűség közepette is megőrizte saját személyiségét. 

Már gyermekkorától szenvedélyesen érdekelte a popzene, és Elvis Presleyt látva megjegyezte: "Egy nap én is ezt fogom csinálni." 1958-ban tinédzseres frissességgel robbant be a brit zenei életbe, Európa első igazi rock\'n roll-sztárjává válva. A The Shadows-zal vált híressé, majd a hatvanas években a filmszakmába is belekóstolva a brit popzene kiemelkedő alakjává vált. 1965-ben a New Musical Express olvasótábora – félresöpörve Elvis Presleyt és a Beatlest – a világ legjobb férfiénekesének szavazta meg Cliff Richardot. Ezekben az időkben kezdett el nyilvánosság előtt beszélni keresztény hitéről – ekkor még kevesen voltak tudatában annak, hogy ez a hit milyen változások forrása lesz mind személyiségében, mind karrierjében. 

1966-ban Billy Graham világhír? evangélista egyik összejövetelén Richard már nyíltan beszélt hitéről a közönség előtt. Hívei a másnapi híreket olvasva sírógörcsöt kaptak attól tartva, hogy karrierjének itt vége szakad. 1967 a nagy találgatások éve volt: abbahagyja, vagy nem hagyja abba? – sokan úgy vélték, hogy a népszerű énekes egyházi szolgálatba lép, és felhagy az énekléssel. Richard azonban a zene mellett döntött. 

A következő évek fényes bizonyítékát adták annak, hogy a mélyen megélt személyes hit és a karrier összeegyeztethető. Egyre feljebb ívelő énekesi pályafutása mellett Richard rendszeresen megjelent keresztény szellem? tévéműsorokban, és következetesen elítélte a sztársággal egyre szorosabban együttjáró kábítószerezést. Kiállt a házasság előtti szex ellen, és közölte a Beatles tagjaival, hogy teljesen feleslegesen vesztegetik idejüket Maharishi Mahesh Yogival. Szintén a hatvanas évektől kezdődően Richard egyre több gospelkoncertet adott, többször részt vett keresztény evangelizációs missziókban és jótékonysági gálákon. Ma az ő nevéhez fűződik több jótékonysági szervezet fenntartása, többek között a Cliff Richard Jótékonysági Alapítvány, amely rendszeresen adakozik elsősorban orvosi kutatásokra, fizikailag és szellemileg sérültek, valamint gyerekek és öregek javára.



A kansasi poéta



1977-ben az akkor 28 éves Kerry Livgren már szupersztár volt. Együttese, a Kansas az általa írt dalokkal nemzetközi hírnévre tett szert, és Livgrennek megvolt mindene, amire vágyhatott: pénz, hírnév, jó házasság. Egyéni hangszerelésükkel és dalszövegeikkel az Újvilágban ők jelentették a progresszív rock csúcsát. A siker azonban nem tudta betölteni azt a hiányt, amelyről a hetvenes években Livgren dalszövegei tanúskodtak. Ezek különös betekintést engedtek egy "kereső" ember gondolataiba, akit a lét végső kérdései foglalkoztatnak. 

Livgren a Charisma cím? amerikai magazinnak adott interjújában elmondta: mai szemmel úgy látja, története tipikus, és gyakran megesik olyan emberekkel, akik templomba járó családban nőnek fel, valódi hit nélkül. Mire a felnőttkort elérte, immunissá vált mindarra, amit a valódi kereszténység jelenthetett. 

Livgren mindig is a maga útját járta. Népszerűségük csúcsán sem vált az alkohol vagy a kábítószer rabjává, ehelyett történelmi, filozófiai és vallási témájú könyveket olvasott. Hamarosan belefáradt abba, hogy dalai állandóan a keresésről szólnak – bár éppen ez hozta a sikert –, és szeretett volna arról írni, amit megtalált. Könyveiben azonban egyelőre semmit nem talált. Ennek ellenére egyre mélyebbre ásta magát a keleti filozófiákba, s mivel nem akart "kirekesztő" lenni, igyekezett megismerni mindent, amit a világ különféle vallásai igazságnak neveztek. Az univerzum mélységeiben és magasságaiban való szellemi kalandozása cseppet sem zavarta zenésztársait – annál kevésbé viselték jól, amikor 1979-ben Jézus Krisztus jött be a képbe. Egy alkalommal a louisiana-beli LeRoux együttessel léptek fel, és mivel ennek énekese, Jeff Pollard keresztény volt, Livgren kereste az alkalmat, hogy saját ezoterikus tapasztalatairól beszélgethessen vele. A beszélgetés azonban visszájára fordult, és bár a végére Livgren tudta, hogy Pollardnak igaza van, nemigen akart azonosulni azokkal a "furcsa, fanatikus alakokkal", akik újjászületett keresztényeknek nevezik magukat. Később, a szállodai szobájában azonban olyan szellemi élményben volt része a Szent Lélekkel való személyes találkozás révén, amire már nem tudott nemet mondani. A megtérésnek viszont ára volt: zenésztársaival sorozatos feszültségek támadtak, különösen azután, hogy 1980-ban a Kansas basszusgitárosa, Dave Hope szintén kereszténnyé lett.

A kilencvenes években Livgren viszaköltözött Kansas államba, ahol ma saját stúdiójában készíti felvételeit – miközben dalokat ír az immár nélküle turnézó Kansas új albumára. Úgy tűnik, Livgrennek sikerült az, ami nem mindenkinek jön be: egyaránt sikeres tud lenni a világi és a keresztény zenében, miközben teljes érték? keresztény életet él. Amikor ismerősei kifogásolják, hogy elmegy zenélni olyan helyekre is, ahova ők be sem tennék a lábukat, és eltékozolja zenei tehetségét, azt válaszolja: "Ha más keresztények nem mentek volna el a "sötét helyekre", amikor nekem szükségem volt az evangéliumra, akkor hogyan hallottam volna azoktól, akik most kritizálnak?" 



Intenzíven élni



Paul Jonest, a Manfred Mann egykori énekesét a hatvanas években Mick Jagger riválisának tekintették. Az 1942-ben született zenész saját bevallása szerint azért lett ateista, mert attól a kereszténységtől, amit gyerekkorában látott, elment a kedve. Jones énekhangját annak idején a Manfred Mann együttes egyik legfőbb erősségeként értékelték, de éppen ilyen híres volt keresztényellenességéről is. 

1968-ban egy Billy Grahamről szóló tévévitában élesen kritizálta Cliff Richardot, aki rajongói előtt soha nem csinált titkot keresztény hitéből. A Manfred Mannt elhagyva Jones filmezett, illetve olyan hírességekkel dolgozott együtt, mint Tina Turner. Később, már felesége oldalán kezdődött a fordulat életében. Megenyhült hitellenessége, és ketten elkezdtek járni egy keresztény gyülekezetbe. 1984-ben Jonest megkereste telefonon régi tévés "ellenfele", Cliff Richard, hogy meghívja az argentin prédikátor, Luis Palau evangélizációs összejövetelére. A találkozó eredményeként a Jones házaspár megtért – ma már együtt osztják meg élményeiket és bizonyságukat hasonló összejöveteleken. Bár zenésztársai hevesen ellenezték új nézeteit és életformáját, Jones továbbra is zenél. Ma egyre inkább a saját dalait adja elő. "Azt szeretem a bluesban, hogy igazán intenzív zene. Aki akarja, intenzíven is élhet – és ez az, amiről a blues is szól" – nyilatkozta Paul Jones egyik interjújában. 



A Yestől az Amenig



Rick Wakeman útja egy kicsit más, mint a többieké. A Yes egykori billentyűse, aki kisebb megszakításokkal több mint 25 évig játszott a progresszív rock úttörőivel, elmondása szerint valódi keresztény otthonban nevelkedett, és hite mindvégig egyfajta megtartó erőként élt benne. Ám a rock\'n roll hamarosan magába szippantotta, és zenei talentuma mellett kemény italozásáról lett híres. Nagyon jól tudta, hogy életmódja nem fér össze azzal a hittel, amit a szívében őrzött. Rendszeresen kocsmákban, klubokban lépett fel, és 15 évig áltatta magát azzal a meggyőződéssel, hogy nem kell rendszeresen gyülekezetbe járnia ahhoz, hogy keresztény legyen. A Yes mellett több mint kétezer felvételen működött közre olyan előadókkal, mint a Black Sabbath, Elton John, Lou Reed és Cat Stevens, miközben megjelentette saját albumait is, köztük az Arthur király és a Kerekasztal lovagjai, vagy az Utazás a Föld középpontjába cím? rock-szimfóniákat is. Ez utóbbi m? bemutatóján azonban rosszul lett, és csak a kórházban tért magához. 

A hetvenes évek családi és egészségi problémái mellett az egyre népszerűbbé váló punk-rock révén közönsége megcsappant, és a végén már parkokban, padokon töltötte az éjszakát. Nem sokkal később rájött, hogy egyetlen lehetősége van: újra elkötelezte magát Jézus mellett. A zenélést nem hagyta abba, de életformáját gyökeresen megváltoztatta. A kilencvenes évek vége felé úgy gondolta, visszavonul a rockzenétől, és idejét teljesen a keresztény zenének szenteli – ennek gyümölcse 1996-os lemeze, a The New Gospels –, többen azonban arra bátorították, kamatoztassa tehetségét mindkét oldalon, így Wakeman továbbra is sikeres koncertzenész maradt, és legutóbbi felvétele a Return To the Centre of the Earth, amely a korábbi rock album folytatása, újabb nemzetközi sikert hozott számára.


A "Király" és a gospel



Elvis Presley. Kérdőjel maradt Forrás: RCA

Idén jelent meg az RCA kiadó gondozásában a 42 évesen – feltehetően gyógyszertúladagolásban – elhunyt Elvis Presley gospelfelvételeinek gyűjteményes kiadása. Bár köztudott, hogy Elvis mindig is szívesen énekelt klasszikus gospeldalokat, felvételek tucatjai maradtak fenn tőle e m?fajból, ám a több mint négyórányi felvétel meglepetése, hogy az énekes a szintén feketék által inspirált modern keresztény zenei irányzat, a pünkösdi és karizmatikus spirituálék világába is ellátogatott.

Bár gyermek- és ifjúkorát igen sok legenda övezi – a legendagyártásban mind családja, mind életrajzírói az élen jártak –, annyi bizonyos, hogy az Egyesült Államok déli részén felnőve családjával rendszeres templomlátogatók voltak, előbb egy East Tupeló-i kis pünkösdi gyülekezetben, majd később Memphisben. Elvis egyik életrajzírója, Cheryl Thurber a gyűjteményes gospel-albumhoz írt krónikájában elmondja: a memphisi Assemblies of God (Isten gyülekezetei) közösség lelkésze, Frank Smith pásztor tanította meg az akkor kilencéves Elvist gitáron és zongorán néhány pünkösdi dalra. Thurber szerint Elvis ebben az időben részesült a pünkösdi mozgalom által hirdetett Szentlélek-keresztségben is.

Kamaszként Presley eljárt egy gospel-zenekar, a Blackwood Brothers Kvartett minden fellépésére, sőt állandó ingyenes belépése volt koncertjeikre. Később sokszor énekeltek együtt a színpadon kívül, és a négyes tagjai megjegyezték, hogy nem tudtak olyan dalt énekelni, amelynek Elvis ne ismerte volna a szövegét. Rock\'n roll-énekesi pályája már felívelőben volt, amikor ajánlatot kapott a Songfellows gospelnégyes megüresedett helyének betöltésére. Bár végül a rock\'n roll mellett döntött, a gospel élete végéig elkísérte. Turnéin gyakran léptetett fel gospelénekeseket a vokálban, és a felvételek tanúsága szerint hatalmas sikerrel énekelt olyan klasszikus dalokat koncertjein, mint az Amazing Grace vagy a Louis Armstrong által világhírűvé tett When the Saints Go Marching In. Elvis többször kijelentette, hogy a gospel számára megnyugvást és lelki békét hoz. Turnéin gyakran egész éjszaka fennmaradt szállodai szobájában gospeleket énekelve. Erre – főleg azokban az években, amikor már népszerűsége súlya alatt roskadozva a kábítószerhez és gyógyszerekhez menekült – különösen szüksége lehetett, éppen úgy, mint a Biblia nyújtotta vigaszra. Életrajzírója, Albert Goldman szerint a Szentírást Presley mindig magánál tartotta, utolsó éveiben, amikor már sokszor aludni is képtelen volt, utolsó barátnőjével, Lindával olvastatott fel magának. Különösen kedvelte Pál apostol korinthoszbelieknek írt első levelét, annak is a 13. fejezetét, a szeretet himnuszát. Számtalan aranylemeze ellenére Elvis életében csak kétszer részesült a zenei Oscarnak számító Grammy-díjban, mindkétszer gospelfelvételeiért: 1972-ben a He Touched Me (Megérintett), 1974-ben pedig a How Great Thou Art (Mily nagy vagy Te) cím? albumát díjazták.

Olvasson tovább: