Kereső toggle

Az elveszett frigyláda nyomában

Etióp rejtély

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A frigyládáról a Biblia mint Isten földi jelenlétének kézzelfogható bizonyítékáról
beszél. Az ószövetségi időkben színarany fedele, a "kegyelem trónszéke" fölött
jelent meg Izrael Istene dicsőségben, hogy népét engeszteléséről és gondviseléséről
biztosítsa. Ebben őrizték Mózes kőtábláit, háború idején pedig a frigyláda
vonult a zsidó hadsereg előtt, hogy győzelemre vezesse azt. A szövetség ládájának
azonban több mint kétezer-ötszáz évvel ezelőtt ismeretlen körülmények között
nyoma veszett, így a bibliai üdvtörténet egyik legnagyobb rejtélyévé vált. Hollétéről
azóta is legendák keringenek. Etiópiában ezzel szemben erősen tartja magát egy
hagyomány: a láda nem veszett el, és hogy hol van, nem kérdéses – jelenleg is náluk
tartózkodik.



A frigyláda makettje a jeruzsálemi Templom Intézetben

Etiópiában él a "kereszténység" egyik legősibb formája. A kopt ortodox egyháznak
körülbelül. huszonkilenc és fél millió tagja van, ez teszi ki a lakosság ötvenkét
százalékát. A hívők ma is vallják, hogy a frigyláda egyáltalán nem veszett el, sőt
éppen ezen a helyen őrzik, a szent város, Akszum egy kis kápolnájában. Vallásos ünnepeiken
a frigyláda másolatait hordozzák körbe a városban. Mivel azonban a szigorúan őrzött
ereklye "eredetije" földi halandó számára hozzáférhetetlen, a legtöbb tudós
tagadja a hagyomány hitelességét. Adódnak azonban egyéb problémák, logikai buktatók
is. A legenda egy közkézen forgó változata szerint a láda megközelítőleg i. e.
1000 körül érkezhetett Akszumba. A probléma mindössze annyi, hogy Akszumot csak tíz
évszázaddal később alapították. E tény sok tudóst indított arra a következtetésre,
hogy megbízható kutatásokat nem lehet az iménti hagyományra alapozni. A tradíció
azonban rendkívül mély, az etiópok sok-sok évszázadra visszamenően óriási hévvel
és meggyőződéssel fejezik ki ünnepeiken a frigyláda iránti odaadásukat, ezért könnyelműség
volna e hagyományt egyetlen tévedés miatt alapos vizsgálódás nélkül elutasítani.



Izrael "elveszett törzse": a falassák



Etiópia – Aithiopia – az ókori görögök nyelvén annyit jelent: "égett arcúak".
Északi, szudáni határának közelében fekszik Gonder-tartomány, amely otthont adott
azoknak az etiópiai falassáknak – az Akszumtól délre fekvő Szimen-hegységben élő
fekete bőr? zsidóknak –, akik több tudós véleménye szerint Dél-Arábiából i.
e. 70 után érkezett zsidó kereskedők és telepesek utódai, ők magukat azonban a
Salamon király és Séba királynője frigyéből származó Menelik herceg kíséretének
zsidó tagjaitól származónak vallják. Nevük Bét Jiszráél, vagyis "Izrael háza",
nyelvük a bennszülött falassa nyelv, a nyugati agau egyik dialektusa, amelyet a kutatók
a velük rokon kemanttal együtt a "központi kusita" nyelvekhez és etnikai
csoporthoz sorolnak, noha egyre inkább kiszorítja a hivatalos államnyelv és a kereszténységhez
lojális kultúra, az amhara, és már csak a távoli vidékek vénei beszélik.

A bevándorló zsidók a beházasodások révén voltaképpen már az i. e. II–I. századra
elvesztették önálló identitásukat, ugyanúgy néztek ki, mint a bennszülött etiópok,
ugyanazt a nyelvet is beszélték – eredeti héber anyanyelvükből csupán egy-két szót
(például salom, kahen) őriztek meg –, ugyanakkor kultúrájuk számos jellegzetes vonását
sikerült közvetíteniük a befogadó népek felé. 3-400 évvel ezelőtt a zsidók e késői
leszármazottai még számottevő erőt képviseltek, sikeres függetlenségi háborúkat
is vívtak, idővel azonban meggyengültek és kezdtek eltűnni.

Izrael szefárdi főrabbija már 1975-ben meghozta végleges döntését arról, hogy a
falassák valóban zsidónak tekinthetők, így a "visszatérési törvény" értelmében
ők is jogosultak az izraeli állampolgárságra. 1989 novemberében – 16 évvel a
Mengisztu Hailé Mariam-féle katonai puccs után – Jeruzsálem és Addisz-Abeba között
helyreálltak a diplomáciai kapcsolatok, így végül 1991. május 25-én, egy szombati
napon, az izraeli hadsereg több mint 15 ezer falassát mentett ki légi úton az éhínség
sújtotta Etiópiából, amelyet Ésaiás próféta a "szárnysuhogás országának"
nevez, és ahol a pusztító sáskahadak évtizedenként egyszer surrogó szárnycsattogtatás
közepette megjelennek, hogy mindenestül letarolják a megművelt földeket.



A tabotok, a frigyláda hasonmásai



A falassák – egyben valamennyi etióp keresztény – szakrális nyelve az ókori ge\'ez,
vallásuk a bennszülött afrikai rítusok mellett számos zsidó elemet is megőrzött, sőt
némely tekintetben minden kétséget kizárólag alkalmazkodik a mózesi könyvek előírásaihoz.
Ezek között megtaláljuk a körülmetélkedés szokását, az egyes ételek fogyasztására
vonatkozó tilalmakat és a sabbat megtartását. Kör alakú templomaik három részből
állnak: a külső kör, a k\'ane mahlet festményekkel van díszítve, a második a k\'eddest,
a közösség gyülekezőhelye, ahol az úrvacsorát veszik, a legbelső kör pedig a mak\'dast,
a központi helyiség, a szentek szentje, ahová csak a papok léphetnek be. Itt őrzik a
frigyláda másolatát, a tabotot. Ez minden egyes etióp ortodox templomban megtalálható.
Valamennyi templomban ezt szentelik fel, nélküle a templom nem rendelkezik nagyobb vallási
értékkel, mint bármely más épület. Sajnos ezek a "frigyládák" távolról sem
emlékeztetnek az eredetire; 45 cm oldalszélességű, 8 cm magas fatáblák. Eredeti
tabot azonban csak egy van, a tabota Sion – ez Akszumban található.

Az évente megrendezett timkat (vízkereszt) ünnepség során a frigyláda ezen másolatait
hordozzák körbe eksztatikus mámorban az etióp városok utcáin.



Kebra Nagaszt – az etióp legendárium



A történészek általában már azt is mesének tekintik, hogy Séba királynője Etiópia
uralkodója volt. Josephus Flavius, aki a korabeli történetírásra hivatkozik, ezzel
szemben így ír A zsidók történetében (VIII. 6.): "Egyiptom és Etiópia királynője,
aki bölcsességre törekedett, és egyébként is csodálatra méltó asszony volt,
hallott Salamon bölcsességéről és erényeiről, s mindenképpen szerette volna személyesen
megismerni; közvetlen tapasztalatból akart meggyőződni mindarról, amit naponta
hallott felőle."

Ugyanezt állítja egy másik forrás, a Kebra Nagaszt (Királyok dicsősége), Etiópia
nemzeti eposza, az Izrael és Etiópia közötti kapcsolat egyik legrégebbi tudósítása.
Feltehetően az i. sz. VI. és IX. század között született, végső formáját pedig
Amda Seyon (1314–1344) uralkodása idején nyerte el. A királyi dinasztia számára
mondhatni kiváltságlevélül szolgált, mellyel annak tagjai Salamontól és Sébától
való leszármazásukat bizonyították. Hailé Szelasszié, az utolsó etióp császár,
akit negyvennégy évig tartó uralma után az előbbiekben már említett diktátor
buktatott meg, mindamellett, hogy viselte a négosz – királyok királya – és a Júda
oroszlánja címeket, magát I. Meneliknek, Salamon és Séba fiának kétszázhuszonötödik
egyenes ági leszármazottjaként tartotta számon.

A fejedelmi páros legendája különböző változatokban vált ismeretessé Etiópia-szerte,
amely írásban és szájhagyomány útján egyaránt terjedt. A különféle változatok
azonban egyvalamiben megegyeznek: miután Séba királynője felvette a zsidó hitet, a
frigyláda Jeruzsálemből Etiópiába került.

A Kebra Nagaszt hagyománya szerint Salamon és Séba intim kapcsolatából egy fiúgyermek
fogant. Menelik herceg – "a bölcs fia" – a királynő hazatérése után,
Akszumban született meg. Amikor a gyermek felnőtt, Jeruzsálembe utazott, hogy apját,
Salamont meglátogassa. Az apa és fia közötti hasonlóság oly mérték? volt, hogy
Jeruzsálemben azonnal felismerték és nagy tiszteletben részesítették. Egy esztendővel
később azonban féltékenykedni kezdtek Menelikre, és elbocsátását kérték Salamontól.
A király bele is egyezett, de megparancsolta, hogy Izrael papjainak és véneinek elsőszülöttei
kísérjék el Meneliket Akszumba. Azáriás azonban, a főpap fia, aki az elsőszülöttek
delegációját vezette, az indulás előtt ellopta a szövetség ládáját a Templomból.
A lopásról csak később számoltak be Meneliknek, amikor Jeruzsálemtől már messze jártak.
Az ifjú herceg belenyugodott, hiszen az akció nem sikerülhetett volna, ha nincs Isten
akaratában, hiszen, ahogy a legenda állítja: "Isten akarata nélkül Isten frigyládája
sehol nem marad meg."

Menelik Gázán, a Sínai-félsziget északi partvidékén, Egyiptomon, majd a Nílus völgyén
keresztül érkezett Séba birodalmába, mégpedig tekintélyes méret? karaván kíséretében:
"…ami pedig a szekereket illeti, senki sem húzta azokat (…) az ember, a teve, a ló,
az öszvér pedig mind a föld fölé emelkedett egy singnyire; aki pedig a nyeregben ült,
mind a nyereg fölé emelkedett egy araszszal, és az állatokra málházott táskák is
valamennyien egy arasznyira emelkedtek az állat hátától. És mindenki úgy utazott a
szekéren (…) mint egy sas, amely a széllel siklik." A frigyládát Menelik és kísérete
a Kebra Nagaszt szerint először Debra Makedába, azaz Makeda hegyére vitte. A Makeda név
Séba királynőjének hagyományos elnevezése.

Próbáljunk meg most a misztikum mögé tekintve, a történeti lehetőségek alapján választ
találni a fekete bőr? zsidók és az etióp frigyláda-hagyomány eredetére.



Elephantiné zsidó temploma Manasse idején



A Níluson, Asszuán közelében, attól légvonalban mintegy 200 méternyi távolságban
található egy kis sziget: Elephantiné. Elnevezése a görög korból származik, és
nem annyira elefántok jelenlétére, mint inkább a dél felé irányuló elefántcsont-kereskedelemre
utal. Iebnek, vagy Elefántföldnek is nevezték. A sziget az egykori Ta-Szeti (Núbia)
nomosz területén feküdt, ezt tekintették Núbia legészakibb határának. A várost még
Menesz, az első dinasztia első királya alapította az archaikus korban, és a várost körülvevő
falnak köszönhette legkorábbi nevét: Ineb-Hedzs (Fehér Fal).

A szigeten a kutatók zsidó településnyomok mellett nem kis megrökönyödésre egy, az
i. e. VII. század közepéről származó, a salamoni Templom felépítését utánzó
zsidó templom romjait is felfedezték. A cédrusfa tetej? templom hossza 30 méter, szélessége
9 méter, azaz szinte pontosan megegyezik a salamoni Temploméval. Az építkezés időszakára
tehető Ezékiás király fiának, Manassénak uralkodása, aki i. e. 695 és 642 között
ült Júda trónján. Talán az ő személye és az ahhoz kötődő terror adhat magyarázatot
e teológiai talányra, hiszen – mint az az Írások alapján közismert tény – a
zsidóknak rendes körülmények között egyáltalán nem lett volna szabad Jeruzsálemen
kívül templomot építeniük, nemhogy éppen Egyiptom területén.

A bibliai beszámoló szerint Manasse fél évszázadot is meghaladó rémuralma idején
mindent megtett, hogy Isten haragját magára vonja, "nagyon sok ártatlan vért is
ontott ki, úgy hogy Jeruzsálem minden felől megtelt vele" (2Kir 21,16/a.). A frigyláda
szempontjából végleges fordulatra a léviták talán akkor szánták el magukat, amikor
Manasse magában a Templomban is bálványszobrot állíttatott fel Aserának, a termékenység
kánaánita istennőjének. Mindez elégséges okot szolgáltathatott arra, hogy a papok
biztonságos helyet keressenek a terror elől a szövetség ládája, önmaguk és családjuk
számára. (Akadnak persze más magyarázatok is: a papok akciója – ellenkező előjellel
– megtörténhetett akár néhány évvel később, Jósiás reformjai idején is.)

A zsidók békés élete a nílusi szigeten azonban nem tartott túl sokáig. Ez esetben
vajon mi késztethette őket a frigyláda továbbszállítására?

A helybéli egyiptomiak Knum kos-istent tisztelték. A betelepültek azonban éppen a zsidóság
már évezredes hagyományát gyakorolták: kosokat áldoztak Jahvénak. Ez vezethetett
konfliktushoz a két közösség között, mely végül erőszakba torkollott. Erről az
Elephantinén talált papiruszok is tanúbizonyságot tesznek. A zsidó templomot i. e.
410-ben, II. Dareiosz uralkodásának tizennegyedik évében lerombolták nyoma sincs
azonban mészárlásnak, vagy az ehhez kapcsolódó síroknak, jóllehet a zsidó lakosság
váratlanul és teljes egészében eltűnt.



Tovább, dél felé



A Nílus ebben az időben már a kereskedelem és a népmozgások réges-régen bevált útvonalának
számított. Talán a Jeruzsálemet egykor elhagyó zsidók is ebbe az irányba, nem pedig
észak, vagyis egyiptomi ellenségeik, nem is a sivatag, hanem az Etióp-felföld felé
vették útjukat. Hérodotosz szerint a Nílus Elephantiné után hajózhatatlan, 40 napi
gyaloglás és újabb 12 napi hajóút után érkezik az ember Meroéba, amely "egész
Etiópia anyja". Innen még ugyanennyit kell utazni, hogy az ember elérje Nyugat-Abesszíniát,
a menekültek földjét, annak a tömeges vándorlásnak az úticélját, amely II.
Pszammetikosz fáraó (i. e. 595–589) uralkodása idején zajlott. Mivel Akszum, ahol a
ládát állítólag ma is őrzik, abban az időben még nem létezett, a zsidó menekülteknek
átmenetileg valahol máshol kellett megszállniuk.



A Tana-tó titka



A már a pontoszi Sztrabón által is ismert és Psebónak nevezett 3673 négyzetkilométer
vízfelület? Tana-tó az etióp hagyományok szerint szent hely. A Fehér- és a Kék-Nílus
vízhozamának hat hetedét adó tavon található negyvenöt emberlakta sziget némelyikén
eldugott kolostorok egyházi kincsek lerakatául szolgáltak. Valahányszor külső ellenség
támadta meg az országot, az értékeket e szigetek valamelyikére szállították, hogy
megóvják a betolakodóktól.

Etióp szerzetesek által őrzött ősi kéziratok szerint Tana Kirkosz szigetén másfél
ezer évnél is öregebb kolostor áll, ahol a frigyládát őrizték már 800 évvel azelőtt,
hogy az etiópok a keresztény hitre tértek volna. A sziget és a rajta őrzött titok
gyakorlatilag még az etiópok előtt is ismeretlen. A szerzetesek elfogadják a Kebra
Nagaszt hagyományát, miszerint Menelik és társai Egyiptomba vitték a szent ládát,
majd onnan a Níluson és a Takaszén "fel" egészen a Tana-tóig. A frigyláda i. e.
470 táján érkezhetett ide, tehát majdnem fél évszázaddal később, mint ahogyan az
a Menelik-legendában szerepel. Ezzel az eltéréssel e hagyomány őrzői nem tudnak elszámolni,
ugyanakkor falassa papok, kahenek azt állítják, a frigyládát szállító csoport először
Asszuánban, majd Meroéban, Núbia fővárosában is megpihent. Így az imént említett
időkiesés, a "hiányzó láncszem" úgy tűnik, megkerült, feltéve, hogy e pihenő
több száz éven át tartott. Ez egyben a helyi hagyomány bizonyítékát is jelenti az
elephantinéi állomásra.

Tana Kirkoszon, ahol a helyi papok szerint a frigyláda "800 éven keresztül áldotta
őket jelenlétével", még ma is látható az a három faragott gránittömb, amelynek
kör alakú, 10 cm-es mélyedéseiben felfogták a frigyláda előtt bemutatott áldozati
bárányok vérét. Emlékeznek a rítus részleteire is: az áldozatok vérének egy részét
ostorsuhintáshoz hasonlítható körkörös mozdulattal egyrészt a kövekre, másrészt
a sátorra hintették egy kis tálkából, a gomerből.

Amikor azután i. sz. 331 körül Etiópia népe keresztény hitre tért, a ládát továbbszállították
Akszumba.



Akszum, az etióp kereszténység bölcsője



A legelső beszámolók egyike, Az eritreai tenger körülhajózása, ismeretlen görög
szerző műve i. sz. 64-ből, már megemlékezik az Akszum Birodalom uralkodójáról, egy
művelt, görögül is beszélő főhercegről.

Néhány évszázaddal később Akszum vált az etióp kereszténység bölcsőjévé, és
egészen a X. századig úgy tekinthetünk rá, mint az Etióp Birodalom fővárosára.
Arról pedig, hogy Etiópia keresztény hitre térítésének története fennmaradjon,
egy Rufinius nevű, IV. századi bizánci teológus gondoskodott.

Egy Meropius nev? tíruszi kereskedő és filozófus indiai útjára magával vitt két
tehetséges szíriai ifjút, Frumentiust és Aedesiust. Visszatértükkor azonban támadás
érte őket a Vörös-tengeren, az etióp partok közelében. Meropius meghalt, a két
fiatal pedig az akszumi király, Ella Amida szolgája – kincstárnoka és titkára,
valamint pohárnoka – lett. A király halála után annak felesége könyörgött nekik,
hogy maradjanak az országban, legalább addig, amíg fia, Ezana nagykorú lesz.
Frumentius, a tehetségesebb, aki egyre nagyobb befolyással bírt az országban,
igyekezett rávenni az átutazó keresztényeket, hogy "alapítsanak imaházakat, ahol
megpihenhetnek imádkozni", és ehhez valamennyi szükséges dologgal ellátta őket.
Ily módon segítette elő a kereszténység felvirágzását Akszumban. Amikor végül
Ezana elfoglalta trónját, Aedesius visszatért Tíruszba, Frumentius pedig Alexandriába,
a kereszténység nagy központjába utazott, ahol Athanasziosz pátriárka segítségét,
egy püspök kiválasztását kérte az etiópiai munkához. Athanasziosz Frumentiust
szentelte fel, és visszatérésre ösztönözte. Frumentius térítői munkája gyümölcseként
i. sz. 331-ben maga a király, Ezana is megtért. Ő volt, aki a frigyládát Akszumban
helyeztette el.

I. sz. 331-től egészen 1959-ig az alexandriai kopt pátriárka nevezte ki az etióp püspököket,
noha ő maga a tabot használatát soha nem ismerte el. James Bruce skót utazó szerint a
furcsa valláskeveredés oka az volt, hogy a IV. században Etiópiába érkező hittérítők
jobbnak látták tiszteletben tartani a már mélyen meggyökerezett zsidó hagyományokat,
mintsem hogy eltöröljék azokat.



A frigyláda őre



Gebra Mihail, a láda etióp őre egyedül méltó az ereklye őrzésére. Egész élete
során nem mozdulhat a láda mellől, senkit nem enged annak közelébe, utódját halálos
ágyán nevezi ki. Tökéletesen tisztában van az általa őrzött tárgy természetével.
A nagy ünnepeken vastag gyolcsba burkolja, nehogy a láda hatalmas ereje bárkiben kárt
tegyen. Vagy egyszerűen csak azért, mert nem az igazi frigyládát viszik ki ilyenkor a
vallásos sokadalom közé.

Az 1974-es katonai puccsot követően az Etióp Munkáspárt – amelyet nyilván nem korlátozott
semmiféle babonás félelem, legfeljebb a vallásos érzelmeiben megsértett lakosság
felkelésének lehetősége – sem tett soha, semmilyen kísérletet az akszumi ereklye
birtokba vételére vagy nyilvánosság elé tárására.

Végül álljon itt egy meghökkentő epizód a nem is olyan régi múltból: A frigyláda
természetfölötti erejét állítólag még 1896-ban is felhasználták, amikor március
1-jén II. Menelik császár Tigré térségében az olasz elnyomók ellen harcolt. Az etióp
papok kivonultak a frigyládával az adwai harcmezőre, ahol a császár dicsőséges győzelmet
aratott, és nagy ünnepléssel tért vissza Addisz-Abebába. Egy történész később
ezt a legnemesebb győzelemnek nevezte, amit afrikai hadsereg aratott európai hadsereg fölött,
Hannibál óta. A londoni Spectator március 7-i száma így kommentálta az eseményt:
"Az olaszok óriási vereséget szenvedtek (…) ennél nagyobb katasztrófa még soha
nem történt fehér emberekkel Afrikában."

(A szerző teológus)

Olvasson tovább: