A múzeumi világ a nyugalom szigete a kultúrharcos széljárások közepette – állítja a lapunknak adott nagyinterjúban Baán László. A Szépművészeti Múzeum főigazgatója tavaly ősz óta miniszteri...
A világtörténelem legfontosabb pészachja – amióta csak Mózes törvénye
elrendelte ezt a tavaszi ünnepet – a mai időszámításunk szerinti 32. évben, Niszán
hó 14. napján köszöntött Jeruzsálemre. Előző éjjel az Olajfák hegyén a főtanács
rendeletére letartóztatták a názáreti Jézust, akinél nagyobb hatású próféta
Jeremiás, Illés, vagy egyesek szerint Mózes óta nem lépett fel Izraelben. De nőttön-nőtt
azok tömege is, akik benne látták az Izraelben évszázadok óta várt, a szent Írásokban
előre kijelentett Fölkent Szabadítót, a Messiást. A történet folytatása közismert;
ám a Jézus peréről, keresztre feszítéséről és feltámadásáról szóló evangéliumi
beszámolók a mai napig is a kritika kereszttüzében állnak – miközben fontos történeti
dokumentumokról egyáltalán nem, vagy csak alig esik szó az eseményekkel kapcsolatban.
Egy beszélő kő. Pontius Pilátus nevét hordozza
Kajafás József: "szürke eminenciás"
Az Evangéliumok egybehangzó tudósítása szerint Kajafás, a jeruzsálemi Szentély főpapja
döntő szerepet játszott Jézus Krisztus perében és elítéltetésében. Ebben az időben
(i. sz. 6–44-ig) a főpapokat a mindenkori római helytartó nevezte ki. E valaha nagy
szellemi jelentőséggel bíró tisztség betöltésének ekkorra már – a zsidó származás
mellett – csupán egyetlen feltétele volt: a kellő mennyiség? csúszópénz. Kajafás
családja közmondásos gazdagsággal bírt: így nősülhetett be a tulajdonképpeni főpap,
Annás családjába, s így nyerhette el maga is azt a tisztséget, amit 18–37-ig,
vagyis csaknem húsz éven át birtokolt! Ez valóságos rekordnak számított az I. században,
s okát valóban nem is tudhatjuk be másnak, mint Kajafás vagyonának. Talmudi forrásokból
tudjuk, hogy az Annás-Kajafás klán szinte a vallási élet minden területét uralta:
az após töltötte be a Szanhedrin elnöki tisztét; Jonathán, Kajafás unokatestvére
pedig a templomőrség parancsnoka volt (őt 60-ban egy bérgyilkossal ölette meg Felix
helytartó.)
Ennek figyelembevételével válik érthetővé a názáreti Jézus Krisztus elfogatásának
és perének néhány, a törvényes eljárásokétól igencsak elütő mozzanata: pészach
előtt egy nappal Kajafás házában ülnek össze a vének és a főpapok, hogy halálra
ítéljék Jézust, anélkül, hogy kihallgatták volna (Mt 26,3); itt hangzik el Kajafás
híres-hírhedt mondata: "Jobb nekünk, hogy egy ember haljon meg a népért, és az egész
nép el ne vesszen" (Jn 11,50); az elfogatásnál is jelen van a templomőrség néhány
tisztje (Lk 22,52), hiszen annak irányítása is Kajafás unokaöcscsének kezében van.
Az elfogatás teljes titokban, "minden zenebona nélkül" történik, s Jézust a
Getsemané-kertből éjszaka egyenesen Kajafás házába viszik, ahol – ismét szabálytalan
módon – a főtanács ülést tart és hamis tanúk, illetve vádak alapján halálra ítéli.
A Jeruzsálemi Héber Egyetem régészei 1990-ben Jeruzsálemtől délre az úgynevezett
"Békeerdőnél" egy kis családi sírkamrára bukkantak, amelyben összesen
tizennyolc osszáriumot, vagyis csontládikát találtak. A felfedezés önmagában nem
okozott nagy meglepetést, hiszen hasonló leletek ezerszámra kerültek elő Jeruzsálem
környékéről a Második Templom időszakából (i. e. II–i. sz. I. század). Ebben az
időben a zsidók úgy temetkeztek, hogy a holttesteket először sziklába vágott kamrákba
fektették, koporsó nélkül. Majd egy-két év múlva, miután a tetem lebomlott, a
csontokat összeszedték és kis faragott ládikákba helyezték, már amennyiben anyagi
lehetőségeik ezt megengedték. Az 1990-ben felfedezett sírkamra jelentősége akkor vált
nyilvánvalóvá, amikor az egyik ládika oldalába héber betűkkel bekarcolt feliratot
elolvasták: "Jehoszéf bar Kajafa", vagyis Kajafás József! A különlegesen szépen
díszített osszáriumban többek között egy hatvan év körüli férfi csontjait találták
meg a tudósok. A mészkőből faragott csontládát ma az Israel Museum kiállításán láthatják
az érdeklődők.
Pontius Pilatus: Júdea prefektusa
A Jézus Krisztusról és a korai kereszténységről szóló, nem újszövetségi bizonyságok
közül az egyik Tacitustól, a híres római történetírótól származik, aki a Néró
császár idején (i. sz. 64) kitört keresztényüldözés kapcsán ezt írta: "Christust,
akitől ez a név származik, Tiberius uralkodása alatt Pontius Pilatus procurator kivégeztette,
de az egyelőre elfojtott vészes babonaság újból előtört, nemcsak Iudaeában, e métely
szülőhazájában, hanem a városban (Rómában) is". Pilatus, provincia Iudaea
helytartója, Jézus perének egyik főszereplője tehát más forrásokból is ismert
személyiség. Mindez nem akadályozta meg a marxista bibliakritikusokat abban, hogy még
ennek a klasszikus irodalmi helynek az eredetiségét is kétségbe vonják, azt állítva,
hogy a fentebb idézett rész humanisták tollából származó kései betoldás! Minderre
azért volt szükség, hogy bizonyíthassák: Pilatus kitalált személy, Jézus perének
evangéliumi leírása pedig csupán irodalmi fikció.
Egyik oldalról érthető hallgatás, másik oldalról még érthetőbb lelkesedés
fogadta azt a hírt, amely bejelentette: 1961-ben a júdeai helytartók székhelyén, a
tengerparti Caesareában (ma Kesarye, Haifától 40 km-re délre) a Missione Archeologica
Italiana ásatásai során előkerült egy 82 x 62 x 20 cm-es mészkőlap, amelyen négysoros,
töredékes felirat hirdette, hogy "Pontius Pilatus, Iudaea praefectusa" egy Tiberieum
nev? épületet építtetett. Hogy a felirat nem hamisítvány, azt az is bizonyítja,
hogy a caesareai színház IV. században épült lépcsőzetében írással lefelé fordítva
építették be, egyik felét pedig a lépcsőkön való közlekedés megkönnyítése érdekében
mintegy 30 cm szélességben lefaragták. Az építési felirat jelentőségét – túlmenően
azon, hogy bizonyítja Pilatus valóságos voltát – tovább növeli, hogy Tacitus fent
idézett szövegével ellentétben pontosan megjelöli a helytartó tisztségnevét
(praefectus). Josephus Flaviustól tudjuk, hogy a hírhedten antiszemita Pilatus i. sz. 26–36
között töltötte be a júdeai prefektus tisztségét. A zsidókkal szembeni gyűlöletéről
Lukács evangéliuma is tudósít (13,1). Flavius szerint állítólag kegyetlen természete
okozta vesztét: valamely apró-cseprő ügy miatt a Garizim-hegyén több ezer szamaritánust
mészároltatott le katonáival, ám azok befolyásos vezetői panaszt emeltek Tiberiusnál,
aki Pilatust nyomban visszarendelte Rómába. Élete végéről nincs pontos tudomásunk:
egyes források szerint kegyvesztettsége után öngyilkos lett, míg mások szerint
kereszténnyé lett: a kopt egyházban ma is szentként tisztelik.
A kürénéi Simon: aki Jézus keresztjét vitte
"És kényszerítettek egy mellettük elmenőt, bizonyos cirénéi (kürénéi) Simont,
aki a mezőről jött, Alexander és Rufus apját, hogy vigye az ő keresztjét" (Mk
15,21). Jézus keresztútjának e látszólag nem túl jelentős epizódja – amely ráadásul
egyedül Márk evangéliumában szerepel – 1941-ben nyert váratlan megerősítést.
Eliezer Sukenik régészprofesszor a Kidron-völgyben végzett ásatásai során bukkant
egy sírboltra, amelyben csaknem egy tucat osszáriumot talált. Az egyetlen mészkődarabból
faragott igénytelen kőládák külső falára a halott nevét megörökítő feliratokat
karcoltak – ahogy ezt Kajafás sírja esetében is láttuk. A görög betűkkel bevésett
nevek a következők voltak: "Sára, Simon leánya, Ptolemaiszból"; "Simon fia,
Alexander"; valamint "Alexander, a kürénéi". Mi derül ki mindebből? Az, hogy a
sírbolt egy feltehetően Küréné tartományból, azon belül Ptolemaisz városból származó
családé lehetett, ahol a családfőt Simonnak, itt eltemetett fiát Alexandernek, lányát
pedig Sárának hívták. Az egyéb leletek a sírt egyértelműen az i. sz. I. századra
datálják. Ennyi egybeesés – vallja több kutató – pedig már aligha lehet a véletlen
műve.
A keresztre feszítés technikája
Ókori írott forrásokból tudjuk, hogy a római birodalomban emberek tízezreit feszítették
keresztre. Ez a keletről származó, barbár, iszonyatosan kegyetlen kivégzési mód
természetesen csak a római polgárjoggal nem rendelkezőket, többségükben a rabszolgákat,
hadifoglyokat és lázadókat illette meg. A történelem úgy hozta, hogy a keresztre
feszítés első régészeti bizonyítékát 1968-ban, épp Jeruzsálem egyik külső
negyedében sikerült a régészeknek felszínre hozniuk. Jézus keresztre
feszítése nem az első és nem is az utolsó ilyen kivégzés volt Júdeában. A hírhedten
farizeus-ellenes hasmoneus uralkodó, Alexander Jannaiosz egy ízben 700 farizeust feszíttetett
meg; Quinctilius Varus, Szíria helytartója i. e. 7-ben 2000 zsidót feszíttetett meg
Jeruzsálemben; i. sz. 70-ben pedig Titus seregei feszítettek keresztre naponta több száz
zsidó férfit, hónapokon keresztül.
A felfeszítésnek többféle módját ismerték a rómaiak. Ha a testet csupán felfüggesztették
(vagyis a gerendához szögezték, esetleg kötötték), az áldozat 2-3 órán belül az
izomgörcstől megfulladt. Ha azonban a kivégzők meg akarták nyújtani az áldozat
szenvedését, egy kis ülőkét (sedile) vagy lábtámaszt (suppedaneum) szereltek a
kereszt fájára. Ókori történetíróktól tudjuk, hogy ezek használatával a szerencsétlenek
két-három, sőt több napon át is életben maradhattak.
A Jeruzsálemben talált csontládika oldalára a "Jehohanan, Hagakol fia" nevet vésték.
A körülbelül 167 cm magas, vézna testalkatú, 20 év körüli férfi keresztre feszítésének
legdrámaibb bizonyítéka a sarokcsontjait átütő szeg volt. Ez csak azért maradt meg,
mert ahogy a szeget közvetlenül a boka alatt a kereszt olajfából készült függőleges
oszlopába verték, eltalált egy facsomót, amelybe a kalapácsütések hatására belegörbült.
Ezért a holttest elmozdításának egyetlen lehetősége az volt, hogy a lábakat egy
baltával levágták, és szegestől, csomóstól tették bele a sírba. Jehohanan megfeszíttetésének
módját a csontok alapos tanulmányozása révén sikerült kideríteni. Két lábát
egymásra téve, oldalsó irányban ütötték át a bokáján egyetlen szöggel. Keresztjén
sedile lehetett, amely bal ülepét támasztotta alá. Lábszárcsontjait egyetlen ütéssel
brutális módon eltörték, vagyis az a gyakorlat, amelyet az evangéliumok is leírnak
(Jn 19,32) most régészeti bizonyítást is nyert! Mivel az áldozat zsidó volt, hóhérai
feltehetően azért törték el a lábát, hogy siettessék halálát, ezzel lehetővé
tegyék családja számára, hogy még az est leszállta előtt eltemethessék. A
karcsontok maradványaiból az is kiderült, hogyan rögzítették az áldozat kezeit a
kereszt vízszintes szárához. Jézus keresztre feszítésének hagyományos ábrázolásain
többnyire szögekkel átütött tenyér látható. Ez azonban fizikai képtelenség,
mivel a lelógó test súlya kiszakítaná a tenyereket. Mint Jehohanan csontjai bizonyítják,
a szögeket az áldozat karjaiba, közvetlenül a csukló fölé verték be, a sing- és
az orsócsont közé.
Hogy mi lehetett Jehohanan megfeszítésének oka, csak találgathatjuk. Az iparos családból
származó ifjú (apja építőmester volt, aki részt vett a Templom újjáépítésében;
bátyja pedig fazekas) feltehetőleg egy Róma elleni lázadás leverése után került a
keresztre, valamikor az i. sz. I. században. Földi maradványai minden elbeszélésnél
jobban bizonyítják a kivégzési mód brutális kegyetlenségét.
Egy rejtélyes názáreti felirat: a feltámadás bizonysága?
Jézus feltámadása eleinte még saját tanítványai körében is megdöbbenést és
hitetlenséget váltott ki. A Szanhedrin azonban mindent elkövetett, hogy ezt az egyre
nagyobb tömegek számára nyilvánvalóvá vált tényt elleplezze. Máté evangéliumának
beszámolója szerint a sírt őrző katonák mindent elmondtak a főpapoknak, amit a feltámadáskor
láttak: hogyan hengerítették el a sír zárókövét az angyalok, és hogyan jött ki Jézus
élve a sírboltból. Erre a főtanács gyűlést tartott, és nagy összeggel vesztegette
meg az őröket, hogy a látottakat senkinek ne mondják el, hanem helyette terjesszék
azt a nép között, hogy Jézus holttestét éjszaka ellopták. "Azok pedig fölvették
a pénzt és úgy cselekedtek, amint megtanították nekik. És elterjedt ez a hír a zsidók
között mind a mai napig" (Mt 28,11-15).
Máig nem pontosan tisztázott körülmények között 1878-ban találtak Názáret környékén
egy márványtáblába vésett feliratot, amelyet 1925-től a párizsi Bibliothéque
Nationale-ban őriznek. A felirat szövege először 1930-ban jelent meg nyomtatásban, s
azóta szinte vég nélküli találgatásoknak adott alapot. Magyarul eddig meg nem jelent
szövege teljes terjedelmében így hangzik: "Császári rendelet. Úgy tetszik nekem,
hogy a sírok és kripták, akárki készítette őket elődeik, gyermekeik vagy családtagjaik
tiszteletére, örökre háborítatlanok maradjanak. De ha bárki tudomásunkra hozza,
hogy valaki megrongálta őket, vagy bármi más módon kidobta a testeket, melyeket abban
eltemettek, vagy gonosz cselvetéssel más helyre vitte azokat, hogy meggyalázza az
eltemetetteket, vagy pedig elmozdította a záróköveket vagy egyéb köveket, ilyen
esetben megparancsolom, hogy álljon bíróság elé, az emberek iránti kegyelet védelmében,
csakúgy, mintha istenekről volna szó. Ugyanis sokkal inkább kell az eltemetetteket
tisztelni: senki se mozdítsa el őket semmilyen célból. Ha bárki ezt megtenné, azt
akarom, hogy sírgyalázás jogcímén halállal bűnhődjék."
Bár a felirat keletkezésének idejéről még folynak a viták, legtöbben mégis az I.
század első felére keltezik azt. A császári rendelet (diatagma) bizonyos megfogalmazásából
úgy tűnik, hogy azt latinból fordították le görögre, amely eredetiségét bizonyítja.
Néhány történész-bibliatudós szerint (Cumont, De Zulueta, F. F. Bruce) a rendelet Jézus
feltámadásával áll összefüggésben. Szerintük ugyanis Pilatus beszámolt
Tiberiusnak Jézus peréről – az Acta Pilatinak nevezett jegyzőkönyvek Tertullianus
idejében (II. század vége, III. század eleje) még megvoltak a császári levéltárban
–, és a császár erre adott rendeletében leírta, mit kell szerinte tenni az eseménnyel
kapcsolatban. A diatagma ebből az általános rendeletből készült kivonat lehetett.
Mindehhez hozzátehetjük még Máté evangéliumának azon beszámolóját is, amely a Jézus
halálát és feltámadását követő fantasztikus eseményekről tudósít: "És a sírok
megnyíltak és sok elhunyt szent teste feltámadt, és kijövén a sírokból, a Jézus
feltámadása után, bementek a szent városba, és sokaknak megjelentek" (27,52-53).
Mivel Máté hangsúlyozza, hogy mindez Jézus feltámadása után történt, nagyon is
elképzelhető, hogy a "sok szent" feltámadása hosszabb időn keresztül,
folyamatosan tartó jelenség volt, s ez annyira aggasztotta a Jézus feltámadása miatt
már amúgy is aggódó főtanácsot, hogy császári közbelépésért folyamodtak.
A múzeumi világ a nyugalom szigete a kultúrharcos széljárások közepette – állítja a lapunknak adott nagyinterjúban Baán László. A Szépművészeti Múzeum főigazgatója tavaly ősz óta miniszteri...
A világ legkorábbi múzeumát egy brit régész, Leonard Woolley fedezte fel 1925-ben. Az épület Ur városában, a mai Irak területén található, és az Újbabiloni Birodalom utolsó királyának – bizonyos...
A miniszterelnök által meghirdetett családtámogatás nemzetközi visszhangjáról, a demográfiai növekedést célzó kormányzati intézkedésekről, valamint a hazai abortuszhelyzetről beszélt a Heteknek az...
Elsősorban a gigantikus demográfiai fordulatról szólt Orbán Viktor idei évértékelője. De vajon mik voltak a kormányfő év eleji beszédeinek közös motívumai az elmúlt húsz évben?
Pártja alig egy hónapos, de az Izraeli Védelmi Erők egykori főparancsnokát sokan már most az izraeli miniszterelnök legesélyesebb riválisának tartják. Úgy tűnik azonban, hogy a Gantz-jelenségnek...
Jeruzsálem három monoteista világvallás szent városa – ezt a szlogent gyakran idézik politikusok és a nemzetközi média egyaránt. A zsidó és keresztény kötődéshez nem fér kétség, de az iszlám...
Magyarország is epizódszereplővé vált az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi és infotechnológiai háborúban. A Huawei-ügy azonban túlmutat önmagán: előrevetíti a kiberháborúk korát.
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!