Messiási eszme és Antikrisztus

Cikk nyomtatása
Továbbítás emailben

Németh Sándor írása

Előző két számunkban az európai és észak-amerikai Antikrisztus-irodalomból szemezgettünk. Mint az a szerkesztőségünkhöz érkezett jelzésekből is kiderült, a téma sokak érdeklődését felkeltette. Így jelen számunkban tovább folytatjuk az Antikrisztus kérdésével kapcsolatos sorozatunkat.

Az Antikrisztusról szóló vallási irodalom egyik kiindulási pontja az a feltételezés, hogy ismeri az igazi Krisztust (Messiást), vagy legalábbis a személyiségjegyeit, akihez vagy amihez hasonlítva megállapítja egy messiási tekintéllyel fellépő személyről azt, hogy ál-, hamis vagy antikrisztus. A hamis és az antikrisztus fogalma nem feltétlenül azonos jelentésűek. A hamis messiások rossz alternatívát, elégtelen megoldást kínálnak az embereknek az igazi mellett vagy a hiteles Messiás ellenében. Ezzel szemben az eszkatológikus irodalomban az Antikrisztus egy olyan hamis messiásként szerepel, aki akár valós messiási programmal is felléphet, hogy megszerezze az emberiség bizalmát, imádatát személye iránt, így kiszorítsa az igazi Messiást, és elfoglalja annak pozícióját, privilégiumait.


A történelem során eddig feltűnt hamis messiásokból senki nem tudott az Antikrisztussá válni. Az apokaliptikus előrejelzések szerint ezt egyetlen személynek sikerül elérnie a jelenlegi történelmi korszak utolsó éveiben.
A "Ki az Antikrisztus?" kérdés megválaszolásánál elsődlegesebb a messiási eszmének, kijelentéseknek a vizsgálata. A messianizmus minden vallásnak központi eleme, melynek értékét, hitelességét a modern szekularizált szemlélet a társadalmi hasznossága és a globális konformja alapján ítéli meg. Népszerűek azok a vallásról írt könyvek, amelyek szerint alapjában véve minden vallás ugyanaz, csak különböző utakat képviselnek, de azonos istent tisztelnek. A zsidó–keresztény kinyilatkoztatás által befolyásolt kultúrákban, így az európaiban, amerikaiban is, ez a nézet széles társadalmi tömegek számára nem elfogadható. Ebben a közegben a vallási, világi messianizmust többnyire a bibliai mértékkel illetve eszmékkel mérik, és ennek alapján minősítik azokat igaznak vagy hamisnak.
A messianizmus alapgondolata szerint az emberiséget valaki (vagy valakik) meg fogja (fogják) szabadítani a rossztól, a szenvedéstől és ezután a Földre aranykor jön el. Vallási formája főleg a vallásalapítók és tanításaiknak követése által, politikai-gazdasági változata, mint például a kommunizmus, nácizmus, az első számú vezérnek és rendszerének feltétel nélküli szolgálata által vélte e cél elérését.
A messiási eszme, ígéretek egyidősek az emberiséggel. A materialista szakemberek az emberi történelem igazságtalanságaiból, ellentmondásaiból származó ideológiai terméknek tekintik a messianizmust, amelyben jogos pozitív célkitűzések, vágyak is megfogalmazódtak, melyeket az emberi haladás, a társadalmi, gazdasági, technikai fejlődés, növekedés a jövőben meg fog valósítani. A judaizmus, a kereszténység és az iszlám szerint az első messiási eszmét az emberiség Istentől kapta, közvetlenül Ádám bűnbeesése után, amikor az Úr az Évát bűnre csábító kígyónak, vagyis a bűn szerzőjének azt mondta: "És ellenségeskedést szerzek közötted, és az asszony között, a te magod között és az ő magva között, az néked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod" (1 Mózes 3,15). A három monoteista világvallás értelmezése szerint ez a messiási őseszme a kudarcba fulladt bábeli toronyépítés után terjedt el az egész világon, amikor is a népvándorlás kezdetét vette. A Bábelt elhagyó családok, törzsek, etnikumok történelmi emlékezete azonban megváltoztatta, eltorzította az eredeti logoszt, és ennek bizonyos részei összekeveredhettek okkult, babonás hiedelmekkel, valós élettapasztalatokkal is. Azonban mitikus változatai is emlékeztetnek bizonyos mértékben a Mózes első könyvének második és harmadik fejezetében leírtakra. Például: az elveszett aranykorban az ember együtt lakott az istenekkel, a héroszokkal, akiknek eltávozása után a magára maradt emberi életnek, sorsnak részévé lett a nyomorúság, a veszedelem. A mitikus képzelet szerint az istenek, héroszok visszatérnek a Földre, ezután a halottak feltámadnak, és aranykor köszönt a Föld lakosaira. Az eredeti messiási őseszmét, amelyet némely keresztény szerző "ősevangéliumnak" is nevez, a sémi népek, ezen belül is a héberek őrizték meg, s ezt írott formában Mózes óta (kb. 3500 éve) a Biblia tartalmazza. A Közel-Keletről származó három világvallásnak azonban jelentős mértékben el is tér a messiási eszmerendszere. Pontosan az ezen a területen létrejött lényeges különbségek sőt ellentétek eredményezték egymástól való elszakadásukat, elkülönülésüket és nem egyszer egymással szembeni harcukat is.

Messiási stigmák

Az ószövetségi zsidó írások szerint a Messiás többek között asszony magja lesz, aki szűztől fog születni, és egyben Isten egyszülött Fia is. Ábrahám leszármazottja, Júda törzséhez fog tartozni, Izáj családjától származik, és Dávid sarja lesz; akinek Betlehemben kell megszületnie, gyermekként Egyiptomban is kell élnie, Názáretinek is fogják nevezni, előhírnöknek kell előtte fellépnie a pusztában. A Messiáson Isten hét Szellemének meg kell nyugodnia, és ezután Naftali, Zebulon törzsének a lakhelyén, vagyis Galileában kell a szolgálatát elkezdenie. Csodákat kell cselekednie, a betegeket meg kell gyógyítania, Izraelnek Isten tökéletes akaratát ki kell jelentenie. Az Isten Felkentjét, szolgálatát a vallási és világi vezetők elutasítják, sőt a Messiást egy bizalmi emberének, barátjának, miután a kenyerét megette, el kell árulnia, ezután a Messiásnak szenvednie kell, sőt keresztre fogják feszíteni, mérget, majd ecetet itatnak vele az emberek, csontját nem fogják eltörni, bár gonosztevőként feszítik keresztre a pogányok, ennek ellenére gazdag ember sírjába fogják a holttestét elhelyezni. Majd a Messiásnak a harmadik napon a halálból fel kell támadnia.
E messiási stigmákról sokan úgy vélekednek, mintha a keresztény egyház találta volna ki ezeket Jézus halála után. E gyanúsításoknak azonban ellentmondanak az ószövetségi próféciák és a tények is. Az idézett messiási ismérvek, személyiségi jegyek mind zsidó származású emberektől (Dávid, Ézsaiás, Jeremiás, Zakariás stb.) származnak, akik jóval a kereszténység megszületése előtt éltek. A Holt-tengeri tekercsek megtalálása után minden valóságos alapját elveszítette az a vád, amely szerint az egyház meghamisította volna az ószövetségi Írásokat. A Messiás működésének az időpontját is meghatározta Dániel próféta. Eszerint a Jeruzsálem újjáépítését engedélyező határozat keltétől 69 évhétnek, "sávuá"-nak, azaz 483 holdévnek kell eltelnie, és ekkor jön el a Messiás. Ezt az okiratot Krisztus előtt 445-ben adta ki Artaxerxész perzsa király. Még ha számításba vesszük is az időszámításban előforduló pontatlanság lehetőségét, akkor is a Dánieli 69 évhét az Artaxerxésztől Tiberius római császárig tartó időszakba pontosan beilleszthető.
Az Újszövetség semmiféle új messiási eszmét nem tartalmaz az ószövetségihez képest, így nem az egyház találta ki Jézusról azt, hogy ő a Messiás. Már az egyház születése előtt zsidó emberek állították Jézusról, hogy ő a Messiás, akinek eljöveteléről Mózes, a próféták, a zsoltárok előre szóltak. Állításuk személyes tapasztalataikra, ismereteikre épült, miután meggyőződtek arról, hogy a Názáreti magán hordozza a messiási személyiség stigmáit, valamint teljesítette a Messiással szemben támasztott isteni alapkövetelményeket. A pünkösdi élmény és események ennek a bizonyságnak a megerősítését célozták, melynek következményeként született meg az egyház.

A Messiás nem internacionalista

Köztudott, hogy a zsidókat és a keresztényeket Jézus személyének a megítélése osztja meg legélesebben. A keresztény hit szerint a Messiás már járt a Földön, a Názáreti Jézusban, ezért most a visszajövetelét várja az egyház, a judaista reménység pedig a Messiás első eljövetelét még most is a jövőbe helyezi. Annak ellenére, hogy a zsidóság döntő része nem fogadja el Jézusról azt, hogy ő a Krisztus, a Názáreti személyét különbözően ítélik meg.
Az ortodox zsidók, akiknek messiási eszményképét a Tóra mellett a Misna, Talmud is szabályozza, Jézust hamis messiásnak vélik. A konzervatív, reform vallású zsidók között többek is elfogadják Jézust egy prófétának, jó erkölcstanítónak, de Messiásként azért utasítják el, mert szerintük a Názáreti nem szüntette meg a bűnt, a háborút a Földön, nem hozott el igazságra, békességre épülő korszakot, valamint Izraelt nem szabadította meg ellenségeitől, a pogány elnyomástól, sőt a mai világ erkölcsi szempontból rosszabb, mint a Jézus születése előtti világ, és ebben a keresztény történelmi egyházak, kultúrák nyomasztó szerepet játszottak. A vallástalan zsidók számára Jézus nagy jelentőségű pozitív történelmi személyiség, de ennél nem több.
A Messiás személye körüli zavart, ellentétet az is növelte, hogy hosszú évszázadokon keresztül a kereszténység Jézus haláláért kizárólagosan a zsidóságot tette felelőssé. A történelmi és evangéliumi tények keresztények általi meghamisításához még az is hozzátartozott, hogy figyelmen kívül hagyták hosszú ideig azt, hogy Jézus zsidó asszony által jött a világra, és egész életében megőrizte zsidó identitását. A romanizált Messiás-kép a teljes Szentírásban található messiási eszmétől számos ponton eltért. Ezért is idegenszerűen, természetellenesnek hat a zsidóság számára az az állítás, hogy az egyház Krisztusa azonos Izrael Messiásával. A kérdés tisztázását az sem mozdítja elő, hogy a mai napig számos keresztény irányzat, pap és lelkész úgy vélekedik, hogy Jézus zsidó származásának nincs teológiai, szellemi jelentősége. Ez az ostoba állítás valójában a kereszténység lényegét, igazságát kérdőjelezi meg, ugyanis a Názáreti zsidó származása, identitása nem csupán természetes adottság, hanem olyan prófétikus stigma, amely alapján igazolható, hogy az ószövetségi zsidó szerzők a Messiás személyére vonatkozó előrejelzéseinek Jézus pontosan megfelelt. A Messiás nemzeti hovatartozásának jelentőségére világít rá az a palesztin erőfeszítés is, mely Jézust palesztinnak kívánja a világ előtt beállítani, és ezzel Arafaték politikai céljaik támogatására kívánnak erkölcsi támogatást kovácsolni a világban. Ha Jézus nem lett volna zsidó, akkor szükségképpen ő lett volna maga az Antikrisztus, így a nemzeti identitásától megfosztott Messiás-kép az Antikrisztus számára készíti elő a teret, mert ezáltal felszámolható a Messiás egyedülisége, és könnyen helyettesíthetővé válik más személlyel.
Jézus zsidó identitásának jelentőségét azért sem szabad szem elől téveszteni, mert a különböző nemzetekhez tartozó keresztények és Ábrahám között ez biztosítja a szellemi jogfolytonosságot. Az Ószövetség Ábrahám és Izrael leszármazottjára szűkítette le a messiási ígéreteket, áldásokat, ezért Pál apostol tanításának értelmében a nemzeteknek, hívőknek Jézust Ábrahám magjának is el kell fogadniuk, hogy az ígéretek jogszerű örökösévé váljanak.
A messiási eszme és hit a Bibliában univerzális, de ennek forrását Jézus szerint Izrael nemzetében fakasztotta az Isten. A Názáretinek a Jordán folyóban való megkeresztelkedése semmiképpen nem a zsidóságból való "kikeresztelkedését" jelentette, hanem pontosan az ellentétét. A Keresztelő János nevével fémjelzett mozgalom szellemi–erkölcsi célja az volt, hogy az elpogányosodott (hellén-római befolyás alá került) zsidóságot visszatérítse a mózesi szövetség kijelentéseihez, ígéreteihez. Jézus zsidó identitása és Izrael iránti elkötelezettsége a feltámadása után sem szűnt meg. A Messiás nem vált internacionálissá, ezért is nem Rómába, New Yorkba vagy Brüsszelbe várják visszajövetelét, hanem Jeruzsálembe, hogy a messiási zsidó állam királyává legyen.

Szó szerint

A judaizmus és a kereszténység között kiéleződött történelmi ellentétet mélyítette az is, hogy míg a kereszténység a szenvedő (meghaló és feltámadó) messiási képet hangsúlyozta, amelyet teljes joggal Jézusra vonatkoztatott, addig elfeledkezett a Messiás-kép másik oldaláról, a diadalmas Messiásról, a Királyról, aki hatalommal és dicsőséggel érkezik az Olajfák hegyére, hogy onnét bevonuljon a Templom-hegyre. A diadalmas Messiás eszméjét számos keresztény szerző elutasította, mint materialista, nemzeti-politikai felfogást, amely ellentétben áll Jézus azon kijelentésével, hogy "az én országom nem e világból való". Az Ószövetségben a Messiás kifejezést használták a főpapra és a királyra is. A "kohén hamasiach"-ot a felkent főpapra, a "melech hamasiach "-et pedig arra a királyra vonatkoztatták, aki Izrael felett Isten akaratából és nevében dicsőségesen gyakorolta a hatalmát. Ézsaiás próféta Círusz perzsa királyt is messiásnak nevezi, akit Isten kent fel, hogy a zsidóknak visszaadja a szabadságukat, földjüket és a Templomukat. Természetesen ezek mind a nagy és igazi Messiásnak az előképei voltak, akiknek feladatuk, tisztségük a messiási szerephez és programhoz tartozott. A név használatából is kitűnik, hogy a Messiásnak főpapnak, királynak és prófétának is kell lennie. A keresztények, amikor a Messiás haláláról, feltámadásáról beszélnek, akkor Jézust mint Melkizedek rendje szerinti "kohén hamasiach"-ot emlegetik, vagyis a Messiás Főpapot, aki engesztelő áldozatot mutatott be a saját életét feláldozva a világért a bűnök miatt az Istennek. A Főpap föltámadott, és az Atya jobbján foglal helyet a keresztény hit szerint. A keresztények prófétaként is tisztelik Jézust, aki megismertette az emberiséggel Isten tökéletes akaratát. Az utóbbi években egyre több keresztény döbben rá, hogy az egyház nem nagyon ismeri a Messiást, mint Királyt, ami a judaizmus Messiás-képében domináns szerepet tölt be. A tudatlanság talán onnét ered, hogy az egyház a messiási próféciák értelmezésében következetlen: a Jézus első eljövetelére vonatkozó ószövetségi kijelentéseket szó szerint értelmezi, míg a második eljövetelre, a Messiás Király művére vonatkozó próféciákat allegorikusan magyarázza, és ezáltal egy ködös, hamis jövőképet közvetít.

Amikor a bárány nem fél a farkastól

Az alábbiakban a diadalmas Messiásról szóló kijelentéseket soroljuk fel az ószövetségi zsidó próféciák alapján: Jeruzsálem lesz a nagy Király szent városa és székhelye, ahonnét a világot istenfélelemmel és igazsággal fogja kormányozni. Izraelt megszabadítja ellenségeitől, és felépíti számukra a Templomot. A Föld nemzeteit megítéli, és az életben maradt népek alávetik magukat a Messiás Királynak. A Messiás fel fogja számolni a hadseregeket, fegyvereikből ipari és mezőgazdasági eszközöket készíttet, a háborút megszünteti a Földön, és igazságot és egységet hoz az emberek közé. Az emberiséget békével, biztonsággal és jóléttel ajándékozza meg, a különféle vallások, felekezetek megszűnnek, és Isten ismeretével tölti be a Földet. Az erőszakot és zsarnokságot felszámolja a Földön, a bárány nem fog a farkastól félni, sem a kisgyermek a viperától. Radikálisan emelkedni fog az életszínvonal és az átlagos életkor a Földön. Viszonylag kevés munkával az emberek gondtalanul meg tudnak majd élni. Az idejük nagy részét Isten ismeretének a megszerzésére, elmélyítésére és istentiszteletre fogják fordítani. Nem lesznek nincstelen, éhező, szegény emberek. Természetesen Izrael újra egységes lesz, és egy boldog messiási állam polgáraiként szolgálják az Örökkévalót. A világtörténelem eléri célját. Minden ember megismeri Üdvözítőjében az életet. Az emberiség csodálatos regeneráción fog keresztülmenni. A halálnak jelentős mértékben csökken majd a befolyása az embereken, betegségek ritkán fordulnak csak elő, az emberek a Messiást csodálatos, erős Istenként fogják tisztelni és imádni.
Bizonyos vallási törekvések fölvetették a két Messiás koncepcióját. Eszerint az első magára veszi a nép bűneit, és így a bűnbocsánat megszerzése után a második Messiás számára szabaddá teszi az utat. Az utóbbi fogja betölteni a diadalmas Messiás eszméjét, vagyis Izraelt megszabadítja, helyreállítja, az emberiséget pedig megajándékozza általános világbékével és jóléttel. Sőt az egyik apokrif irat, a Sybillák könyve szerint a Messiás keletről jön, tehát nem zsidó is lehet, egy Izraelt támogató nagy uralkodó. Szolovjov könyvében (amelynek Antikrisztus-elképzelését két héttel ezelőtti számunkban részletesen ismertettük – a szerk.) az Antikrisztus a két Messiás koncepciójára építi fel küldetését. A kereszténység kategorikusan elutasítja a két Messiás koncepcióját. Szilárd álláspontja szerint a szenvedő és a diadalmas Messiás egy és oszthatatlan személy. Első eljövetelének fő célja az volt, hogy mint Messiás Főpap megváltsa a világot engesztelő vére által, másodszor pedig diadalmas királyként érkezik meg a Földre, és ekkor láthatóvá válik, hogy "néki minden alávettetett". Bár királyi teljhatalmát az evangéliumban is demonstrálta, amikor minden beteget meggyógyított, démonokat űzött ki az emberekből, halottakat támasztott fel, és a természet erői felett is uralmat gyakorolt. Zakariás próféta is a szenvedő és a diadalmas Messiás egységét hirdeti, vagyis aki kereszthalált szenvedett, az jön vissza diadalmasan a Földre, hogy megváltsa Izraelt: "És reá tekintenek, akit átszegeztek, és siratják őt, amint siratják az egyetlen fiút, és keseregnek utána, amint keseregnek az elsőszülött után". (Zak 8,10b) A két Messiás-koncepció az Antikrisztus előtt nyitja meg az ajtót. A Messiás megváltói művét képtelenség utánozni, de ha ettől elválasztják a diadalmas messiási eszmét, akkor utánozhatóvá válik a második eljövetel feladatainak végrehajtása, legalábbis egy rövid ideig. Talán a világállam vezetője (elnöke) pontosan a győztes messiási eszméket hirdeti meg politikai–gazdasági– szociális programjában, és működésének első részében hihetővé teszi az egész világ előtt, hogy kormányzása általános világbékét, biztonságot, jólétet hoz el a Földre. Vallási programjában pedig minden bizonnyal központi helyen fog szerepelni a jeruzsálemi Templom felépítése a Templom-hegyen, amely nélkül nehezen képzelhető el a világvallások integrációja.
A judaizmus és a kereszténység Messiás-képében vízválasztó az is, hogy a Messiásnak emberi vagy isteni természete van-e, vagy mindkét természettel rendelkezik-e. A kérdésre adott válasz alapján dől el, hogy a Messiás imádása az egy Isten imádásának kategóriájában marad-e, vagy bálványimádásról van-e szó. A Messiás preegzisztenciáját, vagyis a világ teremtése előtti létezését, valamint azt, hogy Ő Isten egyszülött fia, nem az egyház találta ki. Ezek az ószövetségi zsidó Messiás-felfogásnak fontos tételei voltak. Dávid szerint a Messiást imádják "az Istennek minden angyalai". Az ószövetségi messiási próféciák összegzéséből is kitűnik, hogy a Krisztus valóságos ember (Ember Fia) és valóságos Isten (Isten Fia) is. Ezért is asszony magja, holott a természet törvénye szerint ez képtelenség. Az Atyja pedig a Teremtő Isten. A zsidó szerzőtől származó Énokh könyvében, amely Krisztus előtt íródott, a Messiás előtt minden lény le fog borulni. Más zsidó vallási irányzatok szerint is a Messiás a legmagasabb rangú szellemi lény, Isten közvetlen közelében. Istentől született, de a Teremtő elrejtette őt, hogy egykor legyőzze a gonoszságot, a sötétség erőit, és megajándékozza az embereket romolhatatlan élettel. A keresztény hit szerint ez az Ige (logosz) már emberré lett, és megváltotta a világot, de viszsza fog jönni, hogy tökéletes művét beteljesítse és hogy megjelenésekor a szájából kijövő hatalommal és tűzzel véget vessen az Antikrisztus rémuralmának.

Olvasson tovább:

Feliratkozás hírlevélre

 
Név: *
Email: *
Feliratkozással elfogadja a Hetek adatvédelmi elveit