Kereső toggle

Olyan, mint egy diktatúra

Még egyszer a norvég gyermekvédelemről

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Jan-Aage Torp egy oslói karizmatikus gyülekezet pásztora, aki egyben a norvég politikában is szerepet vállal, ugyanis a Christian Coalition for Norway elnöke. Beszélgetésünk során első kézből ad betekintést a norvég gyermekvédelmi rendszerbe, amelyről egy korábbi lapszámunkban írtunk (Embertelen gyermekvédelem, Hetek, 2019. november 8.).

Az utóbbi években rendszeresen érkeznek megdöbbentő hírek Norvégiából, az ottani gyermekvédelem tevékenységével kapcsolatban. Gyerekeket, sőt csecsemőket szakítanak el a szüleiktől, akár „bemondásra”, vagy teljesen szubjektív indokok alapján, az érintett családok pedig elkeseredett harcot kénytelenek vívni azért, hogy visszakapják őket. Mi az ideológiai, politikai háttere ennek a riasztó gyakorlatnak?       

– Ennek a gyökerei Karl Marxig és Friedrich Engelsig nyúlnak vissza. Marx azt képviselte, hogy a tradicionális családot fel kell számolni, mivel az fenyegetést jelent az emberiségre. Ezek az eszmék a 19. század óta rendszeresen felbukkannak a norvég feminista és keresztényellenes mozgalmak érvrendszerében, amelyben jelentős hangsúlyt kap úgymond a gyerekek védelme.

Ami a jelenlegi jogszabályi, politikai hátteret illeti, 1992-ben a norvég parlament elfogadott egy törvényt a gyermekvédelmi szervezetről, az úgynevezett Barnevernetről. Az alapvető cél az volt, hogy segítséget lehessen nyújtani azoknak a gyerekeknek, akiknek rosszak az otthoni körülményeik és szükségük van védelemre. Kezdetben a törvényalkotók úgy kalkuláltak, hogy a norvég gyermekek egy százalékának lesz majd szüksége segítségre a családon belüli alkoholizmus, drogfüggőség, súlyos elhanyagolás, erőszak és hasonlók miatt. Habár a törvény önmagában egész jó, a kormányok, különösen a baloldaliak elkezdték ezt eszközként használni arra, hogy jól működő családokból is kiemeljenek gyerekeket, akiket ráadásul az utóbbi években többnyire nem rokonoknál helyeznek el, hanem úgynevezett professzionális gyermekgondozóknál.  A szocialisták ezzel egyértelműen nekimentek annak az alapelvnek, hogy a gyermek számára az a legjobb, ha a szüleivel él együtt. Szerintük a szülői feladatokat bárki el tudja látni, akit jó nevelőnek tartanak, legyen az pszichológus, gyermekekkel foglalkozó szociális munkás vagy egy hivatalos nevelőszülő. Amikor 2013-ban konzervatív kormány került hatalomra Norvégiában, azt gondoltam, javulni fog a helyzet, ám ez sajnos nem történt meg, ma is ugyanazt a gyakorlatot folytatja a Barnevernet. A tevékenységük az 5 millió lakosú Norvégiában a gyerekek 13-15 százalékát érintette. Naponta öt gyermeket emelnek ki a családjukból. Ez nagyon távol van a kezdetben prognosztizált egy százaléktól.

Milyen indokok alapján emelik ki a gyerekeket a családjukból?

– Már nem csak a súlyos elhanyagolás, erőszak vagy alkoholizmus és egyéb bűnözői tevékenységek miatt. Képzelje csak el, hogy gyermeke születik, akit már nagyon vártak, és amennyire csak lehetett, igyekeztek felkészülni arra, hogy a feleségével együtt jó szülők legyenek. Minden rendben is megy, a pici és önök is nagyon boldogok, ám egy nap a szomszéd azzal hívja fel a gyermekvédelmi szolgálatot, hogy aggódik, mert önök rendszeresen eljárnak egy keresztény gyülekezetbe. Nos, ha a gyermekvédelmi szervezet ügykezelője szkeptikus a vallásokkal szemben, különösen a kereszténységgel szemben, akár azonnal ki is jöhetnek bármiféle nyomozás nélkül a rendőrség kíséretével, és azonnal elvehetik a gyermeket. Természetesen a rendszernek vannak ellenőrzési mechanizmusai, amiket a törvény előír, ám ezt a gyakorlatban nem veszik figyelembe. Ha kiemelnek egy gyermeket, akkor a szülőknek átlagosan 6-12 hónapot kell várniuk arra, hogy visszakapják.

Hasonló szörnyűség történt a Bodnariu családdal, akiknek az ügye nemzetközi szinten is ismertté vált. A Romániából érkezett apukától – aki folyékonyan beszélt norvégul és jól integrálódott a helyi társadalomba – és a norvég anyukától mind az öt gyermeküket elvették. Egy tanár az iskolából ugyanis elmondta a gyermekvédelmi szervezetnek, hogy ez a család gyülekezetbe jár, elkötelezett pünkösdiek. Semmiféle vizsgálat nem történt, a gyermekvédelmi szervezet a rendőrséggel együttműködve egész egyszerűen elvitte a 2 hónapos kisbabájukat miközben az anyja épp szoptatta, elmentek az óvodába, és onnan is elvitték a két középső gyermeket, aztán elmentek az iskolába a két legidősebb lányért, akik 7 és 9 évesek voltak. Mindezt anélkül, hogy a szülőket bármiről tájékoztatták volna! Az édesapát őrizetbe vették a munkahelyén, és elkezdték vallatni arról, hogy milyen rossz apa. A család érdekében elkezdtünk egy világméretű tiltakozást, úgy tudom, nagyjából 60 000 ember demonstrált szerte a világon, és 6 hónappal később a norvég bíróság úgy ítélt, hogy a gyerekeket vissza kell adni a szüleiknek. Amint ez megtörtént a család azonnal kimenekült Romániába.

Egy másik esetben egy nőtől, akit szintén személyesen ismerek, a szülőszobán akarták elvenni az újszülött csecsemőjét, miután a volt férje – aki befolyásos személy a norvég társadalomban – jelentette a gyermekvédelmi szervezetnek, hogy a hölgy nagyon rossz anya lenne.  A kórház azonban nem engedte, hogy elvigyék a kisbabát, az anyuka pedig azonnal politikai menedékjogot kért Lengyelországtól, amit meg is kapott. Ez körülbelül három éve történt, és ez volt az első eset a második világháború óta, amikor egy norvég állampolgárnak el kellett menekülnie az országból egy másik európai országba, azért, hogy ott politikai és rendőrségi védelemben részesüljön.

Egy másik család érdekében is szerveztünk tüntetést: egy norvég hölgy közel-keleti férjét kiutasították az országból valamilyen indokkal. Erre a Barnevernet – mondván, hogy fennáll a lehetősége, hogy az anya elviszi a három 6 és 9 év közötti fiukat a Közel-Keletre – nemcsak az útleveleiket vették el, hanem magukat a gyerekeket is. A fiúk 300 kilométeres távolságból is haza akartak szökni az anyukájukhoz, de nem sikerült nekik.

A külső szemlélő számára ezek az esetek úgy hatnak, mintha valamelyik totalitárius diktatúrában történtek volna…

– Igen, valóban. Két éve ismerkedtem meg személyesen a norvégiai orosz nagykövettel Oslóban, akitől megkérdeztem, hogy szerinte mi a legnagyobb probléma Norvégiában. Azt gondoltam, valami katonai ügyről lesz szó, de meglepetésemre a Barnevernetet említette. Mint mondta, a szervezet eddig 40 orosz gyermeket vett el Norvégiában élő orosz családoktól. Ezért az orosz nagykövet, Ramishvili úr felhívta Vladimir Putyint, aki azonnal kiadott egy rendeletet, hogy nyissák meg az északi orosz–norvég határokat és engedjenek be 3000 szír, afgán és más közel-keleti menekültet Norvégiába. Nem meglepő módon a norvég kormány napokon belül intézkedett, és legalább 30 orosz gyermek visszakerült a szüleihez.

Ramishvili azt is mondta nekem, hogy a norvég rendszer hasonlít a volt Szovjetunió rendszeréhez, ahol szintén sok gyermeket elvettek a szüleiktől. Az alapelv ott az volt, hogy a gyerekek az államhoz tartoznak, így a mamájuk és papájuk Lenin, Sztálin, Hruscsov, Brezsnyev és a többiek voltak. Amikor a kommunista rendszer megdőlt, ezeknek a gyerekeknek nem volt többé se apjuk, se anyjuk és emiatt rengetegen alkohol- és drogfüggőségbe menekültek.

Hasonlót tapasztalhatunk meg mi is Norvégiában, azzal a különbséggel, hogy itt azt mondják, hogy a gyerekek nem az államhoz tartoznak, hanem „saját magukhoz”. Szóval azt a történelmi keresztény nézőpontot, hogy a gyermekek a szüleikhez tartoznak, egy anyukához és egy apukához, a norvég gyermekvédelmi szervezet szétzúzza.

Mennyire érhető tetten a Barnevernet tevékenységében, döntéseiben a keresztényellenesség?

– Számos esetben megjelenik ez. Például a gyermekvédelmi szervezet nem nézi jó szemmel, hogy a katolikus családok a gyerekeiket misére vigyék – az állam ezt úgy értelmezi, hogy egészségtelen elméletekkel lettek beoltva a gyerekek, és ez a mentális fejlődésüket rombolja. A pünkösdi keresztények ugyanezt tapasztalják. Az is kihívás elé állítja a norvég rendszert, hogy például a katolikus lengyelek vagy a család intézményét erősen védelmező románok nem engedik, hogy az iskolákban a gyerekeiknek a homoszexualitásról tanítsanak. 

De nem csak a keresztényeknek vannak negatív tapasztalataik. Példa erre egy indiai család esete, ami 3-4 éve történt. A férj egy diplomás, magasan képzett informatikus volt, és kapott egy állami állást, ezért a feleségével együtt Norvégiába költözött. Az anyuka elment az egészségügyi irodába, hogy megbeszélje az egyhónapos kisbabájuk gondozását. Elmondta nekik, hogy a kicsi szeret az anyukája és az apukája között aludni esténként, és indiai szokás szerint néha adnak a babának egy kis joghurtot. A gyermekvédelmi szervezet azonnal elvette a gyereket. A jelentésben, amit én is láttam, azt írták, hogy egészségtelen gyakorlatokat folytatnak a szülők, a baba az anyuka és az apuka között alszik, joghurtot eszik és hasonlók. Amikor az eset eljutott az indiai kormányhoz, abban a pillanatban reagáltak, és visszavonták egy norvég telefoncégtől az engedélyt. A norvég kormány azonnal intézkedett, a szülők visszakapták a gyermeküket.

A norvég társadalom hogyan reagál az ilyen történetekre?

– Amikor gyerekeket emelnek ki egy családból, akkor a szülőket igyekeznek megszégyeníteni. A gyermekvédelmi szervezet azt kommunikálja – és erről levelet is küldenek a szülőknek –, hogy milyen rossz anyákról és apákról van itt szó. A norvégok nagy része ezt elfogadja, és csendben maradnak. De ez változóban van. A norvég média is kezd megmozdulni a témában, az emberek kezdik megérteni, hogy erre a rendszerre rátelepült egy ipar. A Barnevernet rengeteg embert alkalmaz, nevelőszülőként pedig rengeteg pénzt lehet keresni. Viszont az a gond, hogy az egyházak csendben vannak. Még a norvég pünkösdi mozgalom vezetősége is nyíltan támogatta a gyermekvédelmi szervezetet. A tiltakozásokat többnyire az itt élő külföldiek kezdték el.

Homoszexuálisok is lehetnek nevelőszülők?

– Igen, sőt. Míg 25 évvel ezelőtt a keresztényeket preferálták, addig most a homoszexuálisokat bátorítják – hirdetések és újságcikkek formájában is –, hogy legyenek nevelőszülők. Ez most az új trend, az állam részéről előny, ha valaki homoszexuális vagy ateista, és hátrány, ha gyakorló keresztény.

Olvasson tovább: