Kereső toggle

A brazil Trump

Jair Bolsonaro újra divatba hozta a jobboldalt

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A Jair Bolsonaro megválasztása jelentette brazil jobboldali fordulat az egész kontinenst érintő változások lehetőségét hordozza magában. Nem véletlen, hogy kampánya országos és nemzetközi szinten is a megérdemeltnél negatívabb sajtót kapott. És az sem, hogy ezzel párhuzamosan, a dinamikusan növekvő társadalmi-politikai tényezőt jelentő neoprotestáns közösségek kiálltak mellette.

 

Jair Bolsonaro részben a befolyásos politikai erőt képviselő evangéliumi keresztény tábor támogatásával lett Brazília elnöke, a szavazatok több, mint 55 százalékát megszerezve. Mégpedig annak ellenére, hogy pályafutását megütközést keltő kijelentések kísérik; ő maga nem gyakorló katolikusnak vallja magát, akit néhány éve mégis megkeresztelt a Jordánban az egyik megagyülekezet pásztora, és harmadik házasságát „fogyasztja” – igaz, jelenlegi felesége szintén pünkösdi keresztény.

Bolsonaro egyik legnagyobb adukártyája az volt, hogy azon kevés politikus közé tartozik, akiket nem érintettek az előző kormányok vezetőit és prominens személyiségeit magukkal sodró korrupciós botrányok. A metszéspont közte és az evangéliumi közösség között ezen kívül, úgy tűnik, az országot 14 éve irányító Munkáspárt (PT) baloldali politikájával való szembenállásban kereshető.

                    

A hadseregből a politikába

Az olasz – és kisebb részben német – felmenőkkel rendelkező új elnök 1955-ben születtet Campinasban. A Jair nevet egy szomszéd javasolta a válogatott egyik focistája után – így a szülők által eredetileg kiválasztott Messias-t végül csak második helyen anyakönyvezték. Az apa fogorvosként dolgozott, csakhogy megfelelő végzettség nélkül, ami akkoriban is illegális, viszont elég gyakori volt. Ennélfogva folyton költöztek, míg végül Eldorado Paulistában, egy őserdei kisvárosban találták meg azt az otthont, ahol Percy Geraldo Bolsonaro zavartalanul gyakorolhatta mesterségét.

Kevés részlet elérhető Jair gyerekkorából. Annyi tudható, hogy 1970 májusában nagy hatással volt rá, amikor Carlos Lamarca, a diktatúra (1964–1985) ellen harcoló gerilla tüzet nyitott a város rendőrőrsére. A fiatal Bolsonarót lenyűgözte, ahogy a hadsereg helyreállította a rendet. Közölte is a barátaival, hogy katona akar lenni.

1974-ben beiratkozott az Academia Militar das Agulhas Negras („a brazil West Point”) főiskolára, majd ejtőernyősnek jelentkezett a hadseregbe, ahol a kapitányi fokozatig vitte. 1986-ban írt egy cikket a Veja nevű lapba, amelyben felrótta a kormánynak, hogy alulfinanszírozza a hadsereget, és alacsonyak a katonai fizetések. Büntetésképpen két hétre lecsukták, a bajtársaktól és családjaiktól azonban rengeteg bátorító levelet kapott.

A probléma továbbra is foglalkoztatta, sőt drasztikusabb figyelemfelkeltő módszerhez nyúlt: néhány társával együtt alacsony hatóerejű robbanószerkezeteket akartak elhelyezni az Agulhas Negras néhány épületében. Az Operação Beco sem Saída (Zsákutca Hadművelet) néven futó akció terv maradt, de az ügy jó ugródeszkát jelentett Bolsonaro számára a politikai életbe: a hadseregen belül olyan támogatói bázisra tett szert, amelynek segítségével 1988-ban Rio de Janeiro önkormányzatának tagjává választották a Kereszténydemokrata Párt (PDC) színeiben (érdekesség, hogy ugyanebben az évben született meg az új alkotmány). 1991-ben bekerült a Kongresszusba.

A majdnem harminc, képviselőként töltött év alatt 170 benyújtott törvényjavaslatából mindössze kettőből lett jogszabály (az egyik az ipari termékek adómentességének kibővítéséről, a másik egy rák elleni gyógyszer engedélyezéséről szólt).

Címlapokra leginkább botrányos kijelentései miatt került, és összesen harmincszor indítványozták kizárását a házszabályok megsértésére hivatkozva. Ugyanakkor, mivel ezekkel együtt sem zavart sok vizet egy olyan Kongresszusban, amelynek soraiban egy hivatásos (hétvégenként a cirkuszban fellépő) bohócon kívül több, gyilkossággal és emberrablással vádolt képviselő ült, inkább ráhagyták.

Bolsonaro brazil szappanoperákat idéző családi élete részben szintén a Kongresszushoz kötődik. Itt ismerte meg 2007-ben harmadik, jelenlegi feleségét, a 27 évvel fiatalabb Michelle de Paula Firmo Reinaldót, aki parlamenti titkárként dolgozott. Először felvette saját személyi asszisztensének, majd a munkaajánlatot hamarosan lánykérés követte. A nepotizmus elleni törvény miatt két év múlva azonban Michelle távozott az állásból. Nyolcéves közös gyermekük, Laura mellett egy másik, Michelle első házasságából származó 16 éves lányt nevelnek. Bolsonarónak az első két házasságából összesen négy felnőtt fia van, a három legidősebb, Flávio, Carlos és Eduardo, az első feleségtől, szintén politikusok.

Kemény mondanivaló, durva csomagolás

Bolsonaro leginkább „homofób”, „rasszista”, „nőgyűlölő” minősítéssel szerepel a sajtóban; gyakran egyenesen Hitlernek nevezik vagy valamelyik páriának számító kortárs politikushoz hasonlítják (mint Trump vagy Duterte);beszólásait kilistázva idézik.

Az 1990-es évek végén például többször beszélt nosztalgiával a diktatúráról. 1999-ben pedig egy interjúban azzal állt elő, hogy fel kellene oszlatni a képviselőházat, hozzátéve, hogy a diktatúra elmulasztott lelőni legalább 30 ezer korrupt személyt, Fernando Henrique Cardoso elnökkel az élen. Ezt ideje lenne pótolni, mivel szavazással „ebben az országban semmit sem lehet megváltoztatni” – az sem baj, ha néhány ártatlan is meghal, háborúban ez természetes, vélekedett.

2003-ban TV-kamerák előtt keveredett indulatos szóváltásba az egyik kolléganőjével, akinek azt mondta, „Nem foglak megerőszakolni, még annyit se érsz”. Egy másik emlegetett eszmefuttatása szerint nem fizetne ugyanannyit a női alkalmazottaknak, mint a férfiaknak, mert a szülési szabadság és egyéb kedvezmények miatt így is többet kapnak.

Nem tudná szeretni a fiát, ha kiderülne, hogy az meleg; „annál az is jobb, ha meghal egy balesetben” – állította. Ugyanakkor rendszeresen hozzáteszi, hogy fontosnak tartja tiszteletben tartani azt a jogot, hogy a magánszférában mindenki úgy éljen, ahogy szeretne, de ezt nem kell kivinni a társadalomba, és legfőképpen nem az iskolákba, már akár az első-második osztályba (ezzel többek között az ún. „kit gay”-re utalt – a homofóbia elleni küzdelem jegyében fogant oktatóanyagot 2011-ben tervezte bevezetni a Rousseff-kormány).

Egyik központi üzenete a kampány során a közrend helyreállítása volt (az elharapózott erőszak és bűnözés miatt évente 60 ezer brazil veszíti el az életét). Ígérte a fegyverviselési szabályok lazítását és a rendőrség reformját. Ez utóbbival a rendőrök közt nagyon népszerű lett, a sajtónak viszont olyan megjegyzésekkel adott muníciót a támadásra a témában, mint hogy „ki kellene tüntetni azt a rendőrt, aki lelő egy bűnözőt”, vagy „hogy védelmi miniszternek nem polgári személyeket kellene kinevezni”.

Nézetei és stílusa annyira heves indulatokat váltanak ki, hogy rasszizmus szítása és erőszakra való uszítás miatt is indult eljárás ellene. Az előbbi ügyben a Legfelsőbb Bíróság szeptemberben ejtette a vádat, a másikban még ez után fognak dönteni.

Ami viszont óriási előnynek bizonyult: a korrupciós perek elkerülték. Támogatói a vitatott beszólásokban nem látnak többet ízléstelen poénoknál, amelyeket nem kell szó szerint érteni. A legtöbben kifejezetten értékelik, hogy szembemegy a szerintük hiperérzékeny, polkorrekt kultúrával, amelyet a Munkáspárt propagált.

 

Visszavett a hangnemből

2016 májusában, amikor Dilma Rousseff ellen megindult az eljárás, Bolsonaro Izraelbe utazott, ahol az egyik prominens evangéliumi vezető megkeresztelte a Jordán folyóban. Továbbra is katolikusnak vallja magát, ugyanakkor időnként eljár felesége gyülekezetébe, amelyben annak idején össze is adták őket.

            A sajtó nagy része az evangéliumi közösség felé tett gesztusként, egyfajta politikai szövetségkötésként értékelte az eseményt. A ritka kivételhez tartozik Brian Winter, az Americas Quarterly újságírója, aki például elismerte, hogy legutóbbi interjújakor egy visszafogottabb, békülékenyebb, higgadtabb Bolsonaróval találkozott.

            Bolsonaro érzékelhetően finomított a hangnemen, és a választási verseny során rendszeresen idézett a Bibliából. Személyes mottójának a János evangélium 8:32-t választotta: „És megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket”. Kampányszlogenje – „Brazília minden felett, Isten mindenki felett” – a nemzeti szuverenitásnak és Isten szerepének az elismerését fejezi ki.

Amikor megkérdezték, mit gondol korábbi vitatható kijelentéseiről, például kolléganőjéhez 15 évvel ezelőtt intézett durva beszólásáról, azt mondta, sajnálja a történteket. Mindamellett, hogy ami elhangzott, védhetetlen, és a felvételen az is látszik, hogy Bolsonaro alaposan felhúzta magát, a mondatot idéző hírforrások egyike sem említi meg a vita hátterét, pedig a kép így teljes. A pályafutását a Kommunista Pártban kezdő, a Rousseff-kormányban miniszteri posztot betöltő Maria do Rosário a büntethetőség alsó korhatárát 16 évről 18-ra akarta emelni. Ehhez a különös kegyetlenséggel elkövetett Friedenbach–Caffé gyilkosság után is ragaszkodott (a két fiatalt egy 16 éves fiú vezette négyfős banda fogva tartotta, megkínozta, a lányt megerőszakolták, végül mindkettejüket megölték). Bolsonaro éppen az ügyben tartott sajtótájékoztatót, amikor Rosário közbekiabált, és azzal vádolta, hogy politikájával az erőszak terjedését segíti elő.

A harmincezer ember lelövéséről és a puccs szükségességéről saját bevallása szerint már máshogy gondolkodik: „Az ember képes fejlődni. Nem vagyok egy barlanglakó ősember. Az nagyon régen volt, amikor ezekről beszéltem”. Jelenlegi nyilatkozataiból úgy tűnik, a katonai rezsimet ma is igazolhatónak tartja, amennyiben visszatartotta a „kommunista proletárdiktatúra” kialakulását a hidegháború idején, ugyanakkor arról cikkezni, hogy megválasztása esetén saját új kormánya ellen puccsot fog szervezni és a hadseregnek adja át a hatalmat, inkább a hisztériakeltés kategóriájába tartozik.

 

Evangéliumi támogatás

Hogy miért támogatták az evangéliumi keresztények tömegesen, beleértve a legbefolyásosabb vezetőiket, egyikük, Silas Malafaia (az új First Lady gyülekezetének pásztora) így összegezte: a jelöltek közül Bolsonaro programja „esik legközelebb ahhoz, amit az evangéliumiak gondolnak”.

            Tekintve, hogy két evangéliumi jelölt az elnökválasztás első körében kiesett, úgy tűnik, Bolsonaro ellentmondásos, de a konfrontációt nyíltan vállaló fellépése inkább előnyt jelentett. Szinte ő az egyetlen politikus, aki kész volt megkérdőjelezni a PT tevékenységét: a családellenes genderideológia és a korai szexuális nevelés támogatását, a szervezett bűnözés védelmét, az abortusz népszerűsítését, az elképesztő méretű korrupciót, az erőszak járványszerű terjedéséhez való hozzájárulást. „A keresztények nem értenek 100 százalékig egyet Bolsonaróval, de 100 százalékig ellenzik a PT visszatérését” – jelentette ki Edir Macedo evangéliumi vezető, Brazília második legnagyobb televíziós hálózatának, a RecordTV-nek a tulajdonosa.

            Mint Jarbas Aragão újságíró az Evangélico Digitalnak elmondta, „a gyülekezetek nagyon régóta, nem csak a választás kezdetétől imádkoznak Brazíliáért. Sok keresztény Isten válaszának tekinti a változást”.

 

Jobbkanyar

Bolsonaro 2017-ben azt nyilatkozta a Washington Postnak, hogy „a «jobboldali» még néhány hónappal ezelőtt is szitokszónak számított. Most hirtelen megint elfogadott lett ez a szó Brazíliában”. A választás után pedig az amerikai lap azt írta, győzelme „a legdrámaibb jobbratolódást jelenti a hidegháborús időszak katonai diktatúrái óta Latin-Amerikában”. A brit Guardian a legjobboldalibb vezetőnek nevezi, akit eddig ebben a században megválasztottak.

            A választási eredmények befutása után tartott egyik Facebookos bejelentkezésében Bolsonaro előtt egy Biblia, az Alkotmány, és egy Olavo de Carvalho-könyv látható. A filozófus többek között arról ismert, hogy 1996-ban, vagyis évekkel a kommunizmus bukása után azt hangoztatta, hogy a baloldal visszalopakodik a hatalomba.

            Figyelmeztetéseit részben az 1990-ben Fidel Castro kezdeményezésére, Luiz Inácio Lula da Silva, a PT akkori elnöke (később Brazília korrupciós botrányba belebukott elnöke) közreműködésével megalapított Foro de São Paulo (São Paulo-i Fórum) működésére alapozta. A nemzetközi szervezet baloldali pártokat, mozgalmakat, valamint terrorcsoportokat (például a kolumbiai FARC-ot vagy a chilei MIR-t) fogadott soraiba, azzal a céllal, hogy létrehozzák a Szovjetunió latin-amerikai változatát (és Castro szavaival, „itt visszaszerezzék, ami Kelet-Európában elveszett”). Számos országban az FSP tagjai kerültek hatalomra, például Hugo Chávez Venezuelában, Evo Morales Bolíviában, Lula Brazíliában. Carvalho online filozófiakurzusain, könyveiben, podcastokban tette közkinccsé az FSP viselt dolgaival kapcsolatos információit.

            A fordulat, amit Bolsonaro megválasztása jelent, az egész régióban, sőt azon túl is megváltoztathatja a politikai viszonyokat. Donald Trump szorosabb együttműködést ígért, a jövendőbeli brazil vezérkari főnök, Onyx Lorenzoni pedig bejelentette, hogy az új elnök elsőként Izraelbe, az Egyesült Államokba és Chilébe látogat majd – olyan országokba, amelyek „osztják a világnézetünket”, fogalmazott. Izrael felé tett gesztusként egyik első bejelentése volt, hogy elkötelezte magát a nagykövetség Jeruzsálembe való áthelyezése mellett.

Olvasson tovább: