Kereső toggle

A toleranciaoktatás csődje

Nem működnek a nyugati mintán alapuló programok

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Hazánkban 2015 után megugrott az idegenellenesség, de ez nem járt együtt a más csoportokkal, így a romákkal vagy a zsidókkal szembeni előítéletek növekedésével. Ez utóbbiaknál inkább enyhe csökkenés volt kimutatható, bár az elutasítottságuk még mindig erős.

A nem magyar származású emberekkel kapcsolatos előítéletek leginkább három csoporthoz: a cigánysághoz, a menekültekhez és a bevándorlókhoz, valamint a zsidósághoz kötődnek, de a különböző etnikumok iránti előítéletesség ezzel nem feltétlenül mozog együtt. Az eredetileg 30 százalék körüli idegenellenesség 2010 óta, de különösen az elmúlt két évben – a 2015-ös menekültcunamit és egyes európai terrorcselekményeket követően – nőtt meg, és ma már eléri a hazánkban hagyományosan a legerősebbnek számító cigányellenességet. Ugyanakkor ez idő alatt a romák és a zsidók elutasítottsága nem nőtt, sőt inkább csökkent – legalábbis ez derült ki Sík Endre szociológus prezentációjából, amelyet az Élet Menete Alapítvány Jeles napok az oktatásban, türelemre nevelés című tanárképző programja keretében adott elő.

A társadalmi elutasítottságot régóta mérik azzal a kérdéssel, hogy kit fogadna el szomszédnak a válaszadó. A Závecz Research legfrissebb eredményei szerint a rangsor növekvő sorrendben a következő: arabokat 21 százalék, cigányokat 31, szír keresztény menekültet 35, homoszexuálist 45, kínait 47, amerikait 50, afrikai egyetemistát 51, zsidót 60, rockzenészt 60, erdélyi magyart a válaszadók 76 százaléka fogadna el szomszédnak. A zsidók hagyományosan enyhén, míg a cigányok, utánuk pedig a homoszexuálisok erősen elutasított csoportnak számítanak, s ez utóbbiak közé kerültek be tavaly óta a migránsok.  

Tény az is, hogy minél idegenellenesebb valaki, annál nagyobb az esélye annak, hogy a romákat és a zsidókat sem szereti. A kifejezetten előítéletes gondolkodásra való hajlamot legerősebben a kutatók olyan csoportoknál figyelték meg, melyeknek tagjai alacsony iskolázottságúak, nem beszélnek idegen nyelvet, erősen bizalmatlanok mások felé, elmaradott régióban élnek, de nem kifejezetten szegények, hanem alsó középosztálybeliek, internethasználók, és a politikai jobboldal – fiatalabbak esetén kifejezetten a Jobbik – hívei.

Kovács András szociológus kutatásai szerint a magyar társadalomban a rendkívül zsidóellenesek aránya (akik akár diszkriminatív törvényeket is bevezetnének) 1993 és 2006 között 10-14 százalék között ingadozott, 2006 és 2010 között 22 százalékra nőtt, majd 2013-ra 17 százalékra – azután még tovább – esett vissza. A társadalom további 10-20 százaléka enyhébben elutasító, azaz „csak” bizonyos sztereotip kijelentésekkel ért egyet – kivétel a zsidó világösszeesküvés elmélete, amellyel hagyományosan sokan, az emberek egyharmada egyetért. A társadalom kétharmadára az antiszemitizmus semmilyen mértékben nem jellemző. Kovács megállapította, hogy a magyarok ellenérzése nemcsak a zsidókkal, hanem – a kifejezetten rokonszenvesnek tartott svábok kivételével – minden hazai kisebbségi nációval szemben erős, és az elutasítás a különböző csoportokat összevetve még a zsidókkal szemben a legenyhébb. 

„Ahhoz képest, hogy az utóbbi két-három évtizedben nálunk is rendkívül megsokasodott a toleranciára nevelő programok, képzések, szervezetek száma, a magyar társadalom előítéletessége, rasszizmusa nem sokat változott, sőt inkább növekedett” – mondta el az Élet Menete Alapítvány rendezvényén Pécsi Tibor történész, történelemtanár, aki szerint az ellentmondásos helyzet nem csupán a mindenkori politikai elit felelősségét, hanem az iskolai toleranciaoktatás csődjét is tükrözi.

„Egyre több állami és civil szervezet foglalkozik toleranciára, előítélet-mentességre neveléssel, érzékenyítéssel, rengeteg pályázat van, egyre komolyabb összegek mennek el erre a célra, de látható eredmény nélkül. A toleranciaoktatás szerintem nem jó irányba megy, s ha így folytatódik tovább, akkor csak növelni fogja az intoleranciát és az előítéletességet” – fogalmazott Pécsi Tibor, aki 11 évig dolgozott a Holokauszt Emlékközpontban oktatási szakemberként, ezen belül 7 évig az oktatási programok vezetőjeként. Kérdésünkre hangsúlyozta: alapvető problémának tartja, hogy jobbára külföldi – amerikai, nyugat-európai – szervezetek magyarra lefordított programjait alkalmazzák az iskolákban, jóllehet, merőben eltérő a történelmi szituáció, a kultúra, a mentalitás.

Példaként említett egy hat évvel ezelőtti esetet, amikor a hollandiai Anne Frank Ház három munkafüzetének a lefordításáról egyezett meg egy magyar partnerszervezettel. Az egyik kiadványuk, melynek címe az volt, hogy Mindenki kirekesztő, a toleranciára nevelés fókuszába a melegjogok problémáját állította. „Megbízott szakértőként azt tanácsoltam a fordítóknak, hogy nem releváns Magyarországon a melegjogokra építeni egy toleranciaprogramot. Érdemes lenne a cigányokra adaptálva átírni azt, mivel nálunk ez komoly problémát jelent. Ezt nem tették meg, és a programról azóta sincs hír” – mondta a történelemtanár, szemléltetve a nemzetközi szinten elfogadott toleranciaoktatási programokkal összefüggő anyagi és ideológiai érdekeltségeket.

Mindezzel együtt járt a politikailag korrekt beszéd és gondolkodásmód abszolút előtérbe kerülése, ami Pécsi tapasztalatai szerint ellehetetleníti a kritikai gondolkodást, és véleménycsendet idéz elő, mivel senkiről nem lehet semmi negatívat mondani, így a problémákat sem lehet megbeszélni. Márpedig az eredményes szemléletformáláshoz hiteles tanárokra és a valódi, mindennapi konfliktusok őszinte megvitatására lenne szükség – hangsúlyozta Pécsi Tibor. Tapasztalatai szerint viszont ezekben a programcsomagokban a tolerancia fogalma kiüresedett, mivel aki nem fogadja el a mainstream ideológiát, az intoleránsnak minősül.

Illusztrációként megemlítette a Holokauszt Emlékközpont 2009-es, Az árpádsáv tegnap és ma című kiállítását. A témának aktuálpolitikai vonzata is volt, szerepelt benne nyilas szimbolika, s a csoportfoglalkozásokon megnyíltak az ország számos pontjáról érkező diákok, előkerült a cigánybűnözés kérdése is. A pedagógusok nem rasszistázták le a gyerekeket, hanem nyíltan átbeszélték velük a valós panaszokat, aminek a végén a diákok belátták, hogy a bűnözés nem származás kérdése.

„Világosan meghatározott fogalmak és értékek nélkül nem lehet érdemi toleranciaoktatást végezni” – szögezte le Pécsi Tibor, aki szerint a morális értékrendjüket hitelesen felvállaló tanárok nincsenek egyedül, s ha csak ketten vagy hárman összefognak egy iskolában, már komoly szemléletváltást idézhetnek elő a környezetükben.

Olvasson tovább: