Kereső toggle

Európa leszorulhat a világtérképről

Az utolsó figyelmeztetés

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Demény Pál demográfusnak a – nem éppen a mainstreamhez illeszkedő – elképzelése szerint az életszínvonal javulásával nem feltétlenül gyarapodik az emberiség, mivel az emberek gyermekvállalás helyett egyre inkább az anyagi jólétük növelése mellett döntenek. A világhírű szakember, aki nem híve sem az erőszakos beavatkozásoknak, sem a hatástalan szakpolitikáknak, radikálisnak tűnő javaslataival társadalmi vitát szeretne generálni a világ népesedésének égető kérdéseit illetően, melyeket uniós szinten mindmáig meglehetős közöny övez – derült ki a szerző napokban megjelent tanulmánykötetének a bemutatóján.

Sok szempontból a szakma különceként tartják számon Demény Pál 83 éves demográfust, a népességtudomány egyik legelismertebb nemzetközi szaktekintélyét, aki az ötvenes évek óta él az USA-ban. Gyakran tartózkodik Magyarországon, így részt vett első magyar nyelvű tanulmánykötetének hazai bemutatóján is, amelyet a Népesedési világnap alkalmából rendezett a KSH Népességtudományi Kutatóintézete (NKI). A Népességpolitika a közjó szolgálatában címmel megjelent kötet átfogó képet ad a világ népesedési folyamatairól, a fejlett és fejlődő országok eltérő, de egymással szorosan összefüggő demográfiai problémáiról.
„Nyilván nem egy bestsellerről van szó, de azt gondolom, hogy a téma, amit kifejtek ennek a kötetnek a fejezeteiben, talán hasznos lesz a magyarországi viták előremozdításában a népesedéspolitika tekintetében. Ezek nagyon nehéz kérdések, de olyan kérdések, amelyek állandó figyelmet érdemelnének. Az Európai Unión belül túl sok figyelmet ez a téma nem kap, pedig égető szükség volna rá. A horizont, amiben ezek a kérdések általában megvitatásra kerülnek, túlságosan szűk, a következő választásokig terjed. Pedig ez alapvetően hosszú távú probléma, ami egy nagyobb lélegzetű és nagyobb távlatú megvitatást igényelne. Az Európai Parlament biztosíthatná ezt, de inkább marginális kérdésekkel foglalkozik. Ideje volna, hogy Európa népesedési kérdése megfelelő figyelmet kapjon” – hangsúlyozta Demény Pál a könyvbemutatón.
Kissé leegyszerűsítve a demográfus egyik legfontosabb megállapítása – miszerint a gazdasági jólét növekedése hosszú távon nem feltétlenül vezet a népességszám növekedéséhez, sőt épp ellenkezőleg – azon alapszik, hogy a modern jóléti társadalmak fejlődése során a gazdasági növekedést a halandóság csökkenése és a születésszám növekedése kísérte, azonban a múlt század hetvenes éveitől kezdve csökken a termékenység. Az ötvenes évektől a fejlődő országokban is sikerült a halandóságot csökkenteni, azonban megmaradt a magas születésszám, aminek következtében hatványozottan növekszik a népességük – ennek köszönhető a 20. század demográfiai robbanása, ami a mai napig tart. A demográfus kiemeli: azokban a fejlődő országokban csökken némileg a népesség gyarapodási üteme, amelyekre – globális gazdasági kapcsolataik révén – a nyugati társadalmak kulturális értelemben is hatást tudnak gyakorolni, elsősorban a fogyasztói életforma terjesztésével. A direkt politikai beavatkozások általában nem túl eredményesek – ennek jellegzetes példája Kína egykepolitikája.
Demény összegzése szerint még a legoptimistább – és szakmailag eleve aggályos – népesség-előrejelzések sem képesek elfedni azt a tényt, hogy a demográfiai arányok a jövőben még inkább felborulnak, és Európa mindinkább marginalizálódni fog a világ térképén. Míg az öreg kontinens részaránya a globális népességen belül 1960-ban még 19,9 százalék volt, 2010-re ez az arány 10,7 százalékra süllyedt – annak ellenére is, hogy a kontinens ez idő alatt nettó 37 millió fős bevándorlási mérleget produkált. Az ENSZ előrejelzése szerint 2050-ben kontinensünk népességaránya 6,5 százalék lesz, miközben a demográfiai robbanás folytatódik, s a migrációs nyomás értelemszerűen egyre inkább növekedni fog.
Egyes népszerű nézetekkel ellentétben Demény Pál szerint a népesedési folyamatok hosszú távon nem valamiféle önszabályozó mechanizmus alapján működnek, és a mindenkori népesedéspolitikának felelőssége van abban, hogy gyermekvállalás terén az egyéni érdek mennyire tud a közjó fölé nőni. Például azáltal, hogy az egyéni döntések negatív következményeit nem az egyén, hanem a társadalom viseli, aminek eklatáns példája a jelenlegi nyugdíjrendszer. A demográfus szerint azonban az európai döntéshozókat rövid távú politikai érdekek vezérlik, miközben egyre sürgetőbb lenne a jelenlegi
népesedéspolitikák átalakítása pronatalista irányban.
Ez messze túlmutat mindennemű szegénységpolitikán, és alapvető strukturális átalakításokat, Alaptörvényben megfogalmazott közmegegyezést igényelne – Demény Pál tanulmánykötete ehhez kínál érdekes támpontokat.
„A népesedéspolitikai beavatkozás lehetőségeit tárgyalva a szerzőnek van mersze távlatos, egyesek szerint irreális irányokat is felvetni. A szuperalacsony termékenység elkerülésére irányuló intézkedések tárgyalása során megállapítja, hogy a gyermekvállalás költségeinek csökkentésére irányuló intézkedések (például a családi pótlék), vagy a család és a munka összeegyeztethetőségét segítő politikák nem rosszak, de nem is hatékonyak. Áttörést ne várjunk ezektől. Érdemes tehát távlatos elképzeléseket is megvitatni, ezért Demény felvetette a választórendszer reformjának a lehetőségét, amely a gyermekek érdekeinek demokratikus képviseletét biztosítaná, valamint a termékenység és az időskori biztonság újbóli szoros összekötését, továbbá a főállású anyaság választhatóságát. Bár ezek a megoldások irreálisnak látszanak, Demény világossá teszi azokat az összefüggéseket, dilemmákat, amelyeket a mélyreható változtatások nélkül nem lehet megoldani” – mondta el a kötetet méltatva Spéder Zsolt, az NKI igazgatója. A Demény Pál által felvetett számtalan dilemma közül érdemes itt megemlíteni a sokat favorizált kétkeresős családmodell hátulütőjét, hiszen ez a modell kimutathatóan az egykéknek kedvez, de legfeljebb két gyermek vállalását, azaz a jelenlegi termékenység konzerválását jelenti, méghozzá az egyre kisebb létszámú szülőképes korosztályokban, tehát a népességfogyást nem akadályozza meg.
Magyarország lakossága 1981 óta – Európában is példátlan módon – folyamatosan fogy, várhatóan egyre kisebb létszámú generációk egyre kevesebb gyereket hoznak majd a világra, az idősek aránya pedig megnövekszik. Demény Pál pozitívumként értékeli, hogy a magyar kormány erőfeszítéseket tett egy pronatalista politika irányában, szerinte ezek a kezdeményezések a társadalom alulinformáltsága miatt véreztek el. Ilyen ötlet volt, hogy a gyerekeknek is legyen választójoga, amellyel átmenetileg a szülők vannak felruházva. Ezáltal kiküszöbölhető lenne a szavazópolgárok korösszetételéből fakadó aránytalanság, és a közpolitikában nagyobb hangsúlyt kaphatna a jövő nemzedék szempontja, miáltal csökkenhetne a kivándorlók száma is.
Az ellenérvként felmerülő roma érdekeltséget Demény úgy kommentálja, hogy a nemzet több mint 90 százalékát sújtó probléma megoldását jelentő intézményi reform lehetősége azért vérzett el, mert a lakosság egytizedét nem érinti
a probléma. Politikailag ugyancsak nem kifizetődő a három- vagy többgyermekes családok kiemelt támogatása, akárcsak a nyugdíjak összekapcsolása a felnevelt gyerekek számával. Mindez ma nem közbeszéd tárgya, pedig a vitát ideje lenne valahol elkezdeni – figyelmeztet a szakember.

Gyermektelen jogászok és nagycsaládos gazdálkodók

A legalacsonyabb gyermekvállalási kedv a jogi és társadalomtudományi foglalkozású nők körében (átlagosan 1,5 gyermek) jellemző – derül ki a Korfa népesedési hírlevélből, amely arról a kutatásról számol be, mely a foglalkozásonként eltérő gyermekvállalási kedvet vizsgálta a 2011-ben 42–50 éves, azaz befejezett termékenységű nők körében. A jogászokhoz hasonlóan kevés gyerek született a gazdasági, üzleti jellegű foglalkozásokat végzők (például marketingesek), illetve a művészeti, kulturális, sport, idegenforgalmi és vallási foglalkozásúak körében. 246 féle foglalkozásból összesen 43 esetben volt a vállalt gyermekek átlagos száma 1,6 alatti. Ide tartoznak a rendszergazdák, a személyi szolgáltatásokat nyújtók és az ügyfélkapcsolati munkakörökben dolgozók (idegenvezetők, utaskísérők) is.
35 esetben a befejezett termékenység 2,1 vagy ennél magasabb. Jellemzően az „egyéb, máshova nem sorolható”, valamint az „egyszerű” foglalkozásokat végző nők körében – akik középfokú végzettséget sem szereznek – magasabb az átlagos gyermekszám. Az alábbi foglalkozásokat űző nők befejezett termékenysége a legmagasabb: szemétgyűjtő, utcaseprő (ők szinte kivétel nélkül közmunkások); hivatásos nevelőszülő, főállású anya; majd következnek a mezőgazdasághoz, gazdálkodáshoz kötődő foglalkozások: egyszerű mezőgazdasági foglalkozásúak; gyümölcs- és zöldségfeldolgozók, szarvasmarha-, ló-, sertés-, juhtartók és -tenyésztők, baromfitartók és -tenyésztők, húsfeldolgozók, szőlő- és gyümölcstermesztők. Körükben az átlagos gyermekszám 2,3–2,9 közötti. A 2-nél magasabb befejezett termékenységű nőket tömörítő foglalkozások között kevés olyan van, amely magasabb képzettséggel, presztízzsel vagy elismeréssel járna – olvasható a kiadványban.
A férfiak foglalkozás szerinti befejezett termékenysége más tendenciát mutat. Körükben nagyon világosan elkülönülnek a sok és a kevés gyermekkel rendelkezők: sokgyerekesek a vezető pozíciókban dolgozók és az orvosok; kevésgyerekesek pedig az ügyfélkapcsolati, a kézműipari foglalkozásúak és a művészeti, kulturális, sport és vallási foglalkozásokban dolgozók.
Részletesebb bontást tekintve a férfiak között a textilipari gépkezelőknek és egyéb kézműipari foglalkozásúaknak születik a legkevesebb gyermekük, de kevés gyermekük van a konyhai kisegítőknek, a postai ügyfélszolgálatosoknak, a könyvtárosoknak és az ügyvédeknek, könyvelőknek, jogászoknak is.
A rangsor másik végén 25 olyan férfi foglalkozást találtak, ahol az apáknak átlagosan kettőnél több gyermekük született. Az első tíz helyen egyértelműen az orvosok és a vezető foglalkozásúak állnak. Az alacsonyabb presztízsű férfi foglalkozások közül a piaci árusok, kubikosok, baromfitartók a sokgyermekesek.

Olvasson tovább: