Kereső toggle

Reflektorfényben a papi pedofília

Oscar-díjas film hívja fel a figyelmet a világméretű jelenségre

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Erre szokták mondani, hogy ha idén csak egy oknyomozó újságírásról szóló filmet nézel meg, akkor az a Spotlight - Egy nyomozás részletei legyen. És nemcsak azért, mert ezt az alkotást választotta az Oscar-bizottság az év legjobb filmjének, hanem mert egy olyan égbekiáltó szörnyűséget dolgoz fel, amely napjainkban semmivel sem kevésbé aktuális, mint a cselekmény megtörténtének idején. A Vatikán papi pedofíliára adott hullámzó intenzitású válaszai és a világméretekben rendre felbukkanó újabb gyermekmolesztálási botrányok egyértelműsítik: az eltussolás évszázadok alatt tökéletesre csiszolt technikájával szemben csak a szorgalmas újságírói munkának van némi esélye.

Sokakat meglepett, amikor Hollywood legnagyobb éves ünnepén, vasárnap este a legjobb film (és a legjobb eredeti forgatókönyv) kategóriában egy olyan alkotás címe került elő a borítékból, amelyben sem földönkívüli invázió, sem akciódús dráma, sem egymásra találó szerelmesek vagy az emberiséget megmentő szuperhősök nincsenek, csak néhány lelkiismeretes újságíró, akik a 20. századtól búcsúzó Amerika egyik legnagyobb botrányát robbantják ki.

A Spotlight (Reflektorfény) mint filmcím a The Boston Globe napilap ugyanilyen nevű oknyomozó rovatát takarja, melynek munkatársai gyermekeket éveken át molesztáló papokat, illetve az őket védő és ügyeiket szőnyeg alá söprő egyházi hierarchikus rendszert leplezik le cikksorozatukban. Ehhez mindenekelőtt egy új főszerkesztőre volt szükség a városi – túlnyomórészt katolikus – elittel jó viszonyt ápoló szerkesztőség élén, aki a szokásjogra fittyet hányva utasítja kollégáit, hogy járjanak utána egy klerikussal kapcsolatos, pedofíliagyanús ügynek. Az élet a The Miami Heraldtól áthelyezett Martin Baront (Liev Schreiber) igazolja, még akkor is, ha az egyház iránt lojális helyi „erők” nem győzik hangsúlyozni, hogy az „új ember” érdeklődésének primer oka zsidó származása. Hamarosan ugyanis tucatszámra sorakoznak a hasonló esetek az újságírók listáján, míg végül csaknem százfős papsereg izgulhat a jól megérdemelt lebukás miatt. Hogy az összezárás, az elhallgatás milyen vastag „betonfalat” képes felhúzni még egy akkora város köré is, mint Boston, azt a film egyik főszereplőjének mondataiból érzékelhetjük leginkább: „Ha egy gyermek felneveléséhez egy egész falu kell, egy egész falu kell a bántalmazásához is.”

2002-ben a Spotlight 600 cikket közölt a témában, melynek nyomán a bostoni érsekség 1500 papjából 249-et vádoltak meg nemi erőszakkal. A helyi áldozatok számát több mint ezerre becsülik. A botrányba belebukott a bántalmazásokról mindvégig tudó Bernard Law püspök, aki néhány hónap mellébeszélés után kénytelen volt megválni székétől, és a tekintélyes római Santa Maria Maggiore-bazilikában talált menedéket. A főpap egyházmegyéje addigra már legalább 40 millió dollár kártérítést fizetett ki az áldozatoknak, ám a későbbiekben ez az összeg majdnem megtriplázódott.

A pedofil papok prédái Bostonban jellemzően nehéz sorsú gyerekek voltak, akiket anyjuk egyedül nevelt, az egyházat képviselő „ragadozók” pedig segítségnyújtás címén férkőztek a bizalmukba. Az áldozatok filmbeli karakterein keresztül érzékletesen mutatkozik meg a valóság: mindegyiken érezzük, hogy gyermekkori traumáik foglyai, és noha próbálnak konszolidált életet élni, családot alapítottak, dolgoznak, mégsem tudnak kitörni az emlékek börtönéből. Személyiségzavaraik, önértékelési problémáik vagy éppen függőségekbe menekülésük jól szemlélteti, hogy ami velük történt, azt nem lehet feldolgozni, egy életen át magán cipeli az ember, mint egy rákötözött, bomló hullát. Egyikük így nyilatkozik erről: „Azt mondják, hogy ez csak fizikai bántalmazás, de ennél sokkal több. Ez spirituális bántalmazás volt. Tudja miért tűrtem el mégis mindent? Mert a papoknak kéne a jó fiúknak lenniük.” Az áldozatok képviseletét ellátó ügyvéd mégis őket nevezi szerencséseknek, hiszen – mint mondja – még életben vannak. Sok emberi dráma torkollott ugyanis öngyilkosságba, és nem csak Bostonban.

A film végén újabb, zavartan firkálgató kisgyerekeket látunk az ügyvéd irodájában, aki nyomatékosítja a győztes megelégedettséggel távozó újságírónak, hogy sok még a tennivaló: a Spotlight előszedte ugyan az évtizedek óta eltussolt ügyeket, ám azok szinte naponta újratermelődnek, és az egyház titkolózási technikái azóta csak finomodtak. A tapasztalat azt mutatja, hogy a méltó büntetés helyett csupán másik szolgálati helyre átirányított pedofil papok természete, magatartása nem változik meg az ilyen súlyú fegyelmezési eszköztől, sőt a bostoni újságírók arra is rájönnek, hogy minden áthelyezés újabb gyermekáldozatokkal járhatott a későbbiekben. A szégyen és titoktartási nyilatkozatok miatt azonban – amelyeket a gyermekek szülei írtak alá a peren kívüli egyezségek során és a sok millió dolláros kártérítések fejében – a százszámra burjánzó esetek nem adódtak össze egyetlen hatalmas botránnyá, és ebben a helyi nyomozó hatóságok is elévülhetetlen „érdemeket” szereztek.

És itt jön a képbe az újságírói felelősség kérdése: miféle erkölcsi dilemmák elé állíthat egy szerkesztőséget egy ilyen szövevényes és kényes ügy, pláne ha az oknyomozók maradnak a professzionálisan kimosdatott bűnösök elszámoltatásának utolsó eszközei. A Spotlight rovat Pulitzer-díjat kapott munkájáért, és az általuk generált felháborodás nyomán alakította át az Egyesült Államok az egyházi személyek felelősségre vonásának jogszabályi feltételeit, illetve döntött arról a Vatikán, hogy világméretű akciótervet dolgoz ki a papság körében tapasztalható pedofília visszaszorítására. A film végén megtudjuk, hogy a kétezres évek elejéig Amerika 115 városában derült fény molesztálási esetekre, továbbá Dél-Amerikától kezdve Új-Zélandon és Afrikán át Ausztráliáig, és Európa számos országában mindenhol ügyek százai bizonyították, hogy rendszerszintű problémáról van szó, amelynek rendbetétele nem tűr halasztást.

Mindig vannak friss ügyek

Hogy ez mennyire így van, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a legfrissebb ausztrál pedofilügyek. Éppen a napokban zajlott George Pell bíborosnak, a vatikáni pénzügyek első számú felelősének meghallgatása, aki egy római szállodából közvetített videókonferencián keresztül tudott csak válaszolni az ausztrál kormány pedofíliaellenes bizottságának kérdéseire. A grémium a ’60-as, ’70-es és ’80-as években ausztrál papok által elkövetett szexuális visszaéléseket vizsgálja. A feladat nagyságrendjét mutatja, hogy az utóbbi évtizedekben csak a Ballarat városához tartozó egyházmegyében több mint 800 feljelentést tettek az egykori áldozatok 300 pappal szemben. Az abúzusokat félszáz érintettnek nem sikerült feldolgozni, ők felnőttként követtek el öngyilkosságot. A túlélők eddig 37 millió dolláros kártérítést kaptak.

„A katolikus egyház hatalmas kárt okozott és a hívőkben csalódást keltett a papok által elkövetett szexuális visszaélések kezelésében” – jelentette ki George Pell bíboros a bizottság előtt, és tagadta, hogy ausztráliai szolgálata során tudomása volt a paptársai által gyermekeken elkövetett szexuális visszaélésekről. Azt viszont elismerte, hogy a több mint ötven gyerekkel szemben elkövetett nemi erőszakért elítélt Gerald Ridsdale papot, annak feljelentése helyett csupán egy másik plébániára helyezte át. Ez azonban szerinte személyes tévedés volt, és nem az intézményrendszer hibája.

Nehezen jött bocsánatkérés

2015 nyarán Ferenc pápa új bírói hatóság létrehozását hagyta jóvá a Vatikánban, amely azoknak a püspököknek az ügyében fog eljárni, akik szándékosan eltussolták vagy nem jelentették a kiskorúakon elkövetett papi erőszakot. A fél éve működő szervezet létrehozására egyébként az a bizottság tett javaslatot, amelyet a katolikus egyházfő 2013 végén alapított az egyház tagjai által megvalósított pedofil visszaélések gyermekáldozatainak védelmére. A téma felmerült már a pápaválasztás napjaiban is, amikor az abúzusok áldozatait képviselő amerikai civil szervezetek az ellen tiltakoztak, hogy az egyházmegyéjében történt 120 pedofil bűnesetet eltitkoló Roger Mahony, Los Angeles nyugalmazott érseke részt vegyen a konklávén.

A pápa azóta zéró toleranciát hirdetett a gyermekmolesztálásokkal szemben, és megígérte a XVI. Benedek által kezdeményezett intézkedések folytatását. Szándékai ellenére a hatalmas szervezetrendszeren nem rezegtek át olyan gyorsan a változás hullámai. Egy, a papi erőszak áldozatait képviselő chicagói civil szervezet 2014 év elején hozott nyilvánosságra 6 000 oldalnyi titkos egyházi dokumentumot és peranyagot, amelyek tökéletes képet mutatnak a gyermekeket megrontó papok ügyeinek főpapság általi eltussolásáról.

A püspökök panasz esetén legfeljebb egy másik egyházközségbe helyezték át ą pedofil papokat, de nem vonták őket felelősségre. Aki körül elfogyott a levegő, egyházi szanatóriumba küldték lelkigondozásra. A chicagói egyházmegye az elmúlt 25 évben több mint százmillió dollár kártérítést fizetett a papi pedofília áldozatainak, ugyanakkor a visszaélések elkövetőivel szemben – noha a világi bíróság 32 papot ítélt el szexuális bűncselekmények vádjával – szinte egyetlen esetben sem alkalmazott egyházi büntetést. Az első számú felelős, Francis George érsek a botrány kirobbanása után egészségi állapotára hivatkozva kérte felmentését Ferenc pápától, ám az egyházfő további bizalmat szavazott neki.

A nem a nyilvánosságnak szánt adat akkor került elő, amikor az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága (CRC) is végre nekilátott az abúzusok összegzésének. A világszervezet 2014 februárjában publikált jelentése több tízezer, gyermekekkel szembeni erőszakos bűncselekmény következetes, a közelmúltig tartó eltussolásával vádolja a Vatikánt, és felelősségre vonásokat követel.

A dokumentum szerint a legtöbb esetben a gyermekek védelme másodlagos volt az egyház hírnevének megőrzéséhez képest. Silvano Tomasi érsek, a Vatikán ENSZ-nagykövete pár hónappal később további adatokat adott ki a világszervezet kínzás elleni bizottságának meghallgatásán. Ekkor derült ki, hogy a Vatikán az elmúlt tíz évben 848 papot zárt ki a szolgálatból gyermekmolesztálási ügyek miatt, és további 2572 kapott ennél enyhébb büntetést (életfogytig tartó imádkozás, gyerekmentes egyházközségbe áthelyezés stb.)

Ferenc pápa végül bocsánatot kért a pedofil papok által elkövetett bűncselekmények áldozataitól, és kijelentette, hogy az egyház „szolgálatukat eláruló fiainak és leányainak szentségtörő bűntettei az aljasnál is alávalóbbak”. 2014 decemberében pedig vatikáni bizottságot állított fel a kiskorúak védelmében, amelyből épp pár hete távozott a – gyerekkorában egyébként szintén papok áldozatává vált – brit Peter Saunders, aki elmondta a BBC-nek, hogy az elmúlt két évben semmilyen előrelépést nem tapasztalt a Vatikán részéről a kiskorúakkal szemben elkövetett papi visszaélések felszámolásában. A nyolcfős bizottság nevében Seán O’Malley, Boston érseke is elismerte, hogy a jelenlegi egyházi törvények nem alkalmasak a visszaéléseket eltussoló püspökök számonkérésére, ezért a jövőben ezt elősegítő, világos és hatékony szabályozást alkotnak.

Magyarországon a helyzet

Magyar katolikus hívők évek óta próbálják tájékoztatni a tudomásukra jutott visszaélésekről a Vatikán illetékeseit, ám a panaszlevelek rejtélyes módon sokáig nem jutottak el a célszemélyekhez. Ennek egy időben épp egy, a Római Kúrián dolgozó magyar pap volt az oka, aki az eljárások megindítása helyett – teljesen szabályellenesen – hazaküldte a hívők levelét az ügyeket eltussoló magyar püspököknek. Így járt például Wildmann János, az Egyházfórum című katolikus folyóirat alapítója, aki miután Mayer Mihály pécsi püspök elutasította a vizsgálatokra vonatkozó felvetését, két konkrét pedofilüggyel fordult a rendőrséghez. A nyomozó hatóság azonban jelezte: az eljáráshoz fényképes bizonyíték vagy három tanú egybehangzó vallomása szükséges, különben az áldozatok és a feljelentő húzzák a rövidebbet. A rendőr beismerte Wildmannak, hogy többször állították már le felettesei a nyomozást az érintettek visszakozása miatt, amely mögött nyilván a püspökség által kezdeményezett megegyezés állhat.

Egy kiugrott katolikus pap korábban több pedofilgyanús esetet is említett a Heteknek. Egy dél-magyarországi városban tizenhat év alatti fiúk, egy másik, dél-dunántúli településen hittanosok voltak az áldozatok, akikkel megegyezett az adott püspökség, a plébánost pedig váratlanul áthelyezték. Ez történt egy észak-magyarországi pappal is – szintén hasonló okokból. Egy plébánost azért függesztettek föl, mert a gyanú szerint a számítógépéről fizetős pedofil oldalakat látogatott, később azonban felmentették, mivel állítólag mások használták ilyen célokra a gépét. Egy dunántúli egyházmegye főiskoláját is megszállták már egyszer a kommandósok az egyházmegye szerveréről indított gyerekpornóoldalak megnyitása miatt.

Információink szerint a fenti ügyekben a magyar katolikus egyház képviselői nem tettek büntetőfeljelentéseket, és hivatalosan a Vatikánhoz is csak két pedofilügyben fordultak az elmúlt években. Egy Budapest környéki plébános ellen ketten állították egybehangzóan, hogy gyerekeket molesztált, ezért a római eljárást követően laicizálták. A tavaly nyáron lebukott, diákjai pizsamanadrágjába egy évtizedig büntetlenül nyúlkáló, velük zuhanyzó, őket intim módon simogató pannonhalmi bencés szerzetes tanárra pedig egykori diákjai panaszkodtak Várszegi Asztrik főapátnak. A belső vizsgálatról a Vatikánt is értesítették, miközben a magyar rendőrség feljelentés hiányában nem indított nyomozást, majd amikor végre hivatalból mégis megtette, rájött, hogy a bűncselekmény már elévült. A főapát július elején bocsánatot kért M. atya cselekedetei miatt.

Botránysorozat Olaszországban

Olaszországban szinte nem múlik el úgy hónap, hogy ne történne valami olyan kínos pedofilbotrány, amelyben valamilyen katolikus pap is ne lenne érintett. A legutóbbi eset Szicíliában, Palermóban történt. Január végén egy Roberto Elice nevű, 40 éves papot tartóztattak le, aki három kiskorú gyermek ellen követett el szexuális zaklatást. A palermói ügyészség egy édesanya feljelentése alapján kezdett vizsgálódni, akinek az egyik gyermeke vallotta be, hogy a család bizalmát elnyert pap egy zarándokúton szexuálisan bántalmazta. Mint kiderült, a zaklatásban az anya másik gyermeke, sőt korábban egy másik kiskorú is érintett volt. Az ügyben bizonyítékként használnak egy olyan beszélgetést is, amelynek során az érintett pap a parókia egy női alkalmazottjának vallotta be „bűnös gyengeségét”.
A pedofília nemcsak délen, hanem északon is probléma. A tavalyi év közepén lepleződött le egy gyermekpornográfiát terjesztő hálózat, amelynek egyik fő koordinátora egy Giorgio Porcellana nevű, Torino környéki katolikus pap volt. A vád gyermekpornográf anyagok, filmek és videók birtoklása és terjesztése. A pap az interneten folytatott beszélgetések során amerikai üzletemberként tüntette fel magát, aki gyakran jár Olaszországban. Ilyen módon szerzett meg és továbbított számtalan, serdülőkorú vagy annál fiatalabb gyermekről készített pornográf anyagot. Porcellana végül a milánói bírósággal vádalkut kötött: két és fél éves börtönbüntetésért „cserébe” további delikvensek letartóztatását segítette elő. (B. Z.)

„Ezt a filmet minden katolikusnak látnia kell”

„Ferenc pápa, itt az idő megvédeni a gyermekeket és helyreállítani a hitet” – üzente a katolikus egyházfőnek az Oscar-díj-átadó ünnepségen Michael Sugar, a Spotlight producere, aki reméli, hogy a szexuális bántalmazások áldozatainak hangja kórusként egészen a Vatikánig elhat majd. Hogy ez a mozi a stábtagok számára is több volt, mint egy „meló” a sok közül, az jelzi, hogy az Oscar-gála előtt Mark Ruffalo,  a The Boston Globe riporterét, Mike Rezendest alakító színész, valamint  Tom McCarthy rendező és a társ-forgatókönyvíró, Josh Singer részt  vettek egy szexuális bántalmazások elleni tüntetésen a Los Angeles-i Miasszonyunk-katedrálisnál. A tiltakozást szervező egyesület (Survivors Network of those Abused by Priests – SNAP) arra buzdította a híveket, hogy mondják el, ha bármi méltánytalanságot láttak, tapasztaltak, vagy bármi ilyesmire gyanakodnak egyházukon belül. „Ezt a filmet minden katolikusnak látnia kell” – csináltak ingyenreklámot a Spotlightnak szórólapjukon a tüntetők.  A filmről egyébként még a Vatikán hivatalos lapja, a L’Osservatore Romano is azt írta szerkesztőségi cikkében, hogy nem katolikusellenes.  Ezt erősítette meg Tom McCarthy rendező is, aki egy interjúban elmondta, katolikus lévén érzékenyen és empátiával nyúlt a témához. Ugyanakkor szerinte a Spotlight az elszámoltathatóságról, illetve az  átláthatóságról szól – valamint mindannyiunk felelősségéről, hogy mindebben mekkora szerepet vállalunk. (S. I.)

Olvasson tovább: