Kereső toggle

Megveszik kilóra

Import munkások tömegei az Öböl-menti országokban

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Emberi jogi és biztonságpolitikai kérdéseket is felvet az olajpénzeken gazdagodó öbölmenti országok közt egyre inkább hódító trend, miszerint külföldi munkások tömegeivel és zsoldos hadseregekkel igyekeznek megoldani azokat a feladatokat, amelyeket elvileg saját polgáraiknak kellene ellátniuk.

Szaúd-Arábia a térség egyik legszegényebb állama volt, amikor az 1930-as években olajat találtak a területén. Ezeknek a készleteknek a kiaknázása indította el a külföldi munkások beáramlását. A főként indiai, pakisztáni és egyiptomi migránsok 1985-re duplájára duzzasztották az ország népességét, ami jelenleg 30 milliós. A 2012-es adatok szerint az országban 66 százalékos a külföldi munkavállalók aránya. A szövetséges Egyesült Arab Emírségekben is hasonló a helyzet, sőt, itt nemcsak a munkaerő, de még a népesség majdnem 90 százaléka is külföldi.

A nagyszámú vendégmunkás-jelenlét viszont korántsem jelenti azt, hogy Szaúd-Arábiában ne lenne magas a munkanélküliség. Az őslakosok 12 százaléka álláskereső, ám a képzetlen helyi fiatalok nem tudnak versenyezni a vendégmunkásokkal. Amíg ugyanis egy külföldi nagyjából 250 dolláros (72 ezer forint) havi fizetésre számíthat, addig az 1280 dolláros (370 ezer forint) átlagfizetés, amit a szaúdiak kérnek, nem versenyképes. A bevándorlók értékét azonban nemcsak az alacsony bérköltség növeli, hanem az is, hogy munkaadójuk gyakorlatilag szinte bármit megtehet velük: elveheti az útlevelüket, vagy akár haza is küldheti őket. Nem véletlen, hogy Szaúd-Arábiát emberjogi szervezetek rendszeresen kritizálják, mivel vendégmunkásainak alig biztosít jogi vagy egyéb védelmet. Katarban sem jobb a helyzet: akár szimbolikusnak is nevezhető, hogy – mint az Amnesty International rámutatott – a 2022-es futball világbajnokság helyszínéül szolgáló stadionok építése közben eddig körülbelül 1200-an vesztették életüket, és ha nem történnek komolyabb óvintézkedések, akkor az áldozatok száma 4000-re emelkedhet a munkálatok befejezéséig.

Míg Szaúd-Arábia a gyorsan meggazdagodott törzsi elit és a lecsúszott, munkanélküli alsóbb rétegek közötti űrt próbálja betömni egy importált középosztállyal, addig az öbölmenti törpeállamok helyzete egészen más. Ezekben az országokban a kis népességszám miatt a gazdag olajmágnások luxusjuttatások tömegével tudják segíteni a maradék őslakosokat. Ingyen ház, autó és nagylelkű juttatások járnak az elit tagjainak – miközben a nehéz munkát olcsón elvégzi az „import rabszolga”.

Miután ennyire sikeres és kifizetődő a külföldi munkások alkalmazása ezekben az országokban, nem meglepő, hogy hadviselésükben is hasonló arányok érvényesülnek. Az öbölmenti olajkirályságok sejkjei előszeretettel használnak zsoldosokat: ez nemcsak a jól képzett haderő megbízhatósága miatt előnyös, hanem az ideológiai elfogultságtól való mentesség miatt is. Egy – mondjuk – Kolumbiából bérelt hadseregnek például teljesen mindegy, hogy síiták vagy szunniták ellen vívja-e a csatáit, a számlán nem szerepel semmiféle vallási vagy világnézeti felár.

A professzionális hadseregek iránti igény azt követően erősödött meg az olajmonarchiákban, hogy megcsapta őket az „arab tavasz” szele. Saját csapataikban nem bízva más lehetőség nem maradt, mint a nemzetközi zsoldos piacon nézni megfelelő munkaerő után. A terv pedig az, hogy amennyiben a frissen toborzott katonák beváltják a hozzájuk fűzött reményeket, az olajkirályságok több milliárd dolláros befektetéssel világszínvonalú bázisokon fogják majd kiképezni a zsoldosok tömegeit, természetesen profi cégek segítségével.

A modern zsoldosok alkalmazásában egyébként az Egyesült Államok jár élen: az iraki és az afganisztáni háborúban több feladatot szerződött partnerekre bízott a kormány. Ezt az igényt lovagolta meg a hírhedt Blackwater Worldwide nevű „szerződött katonai partner”, azaz zsoldos cég is. A cég hírnevét folyamatos túlkapások árnyékolták be: tagjait gyakorlatilag semmilyen nemzetközi katonai jog nem köti. Jelenleg is per folyik a cég négy zsoldosa ellen, akik egyik alkalommal 17 iraki civilt mészároltak le. A botrányokat követően a cég alapítója, Erik Prince profilt váltott. Cégét átnevezve, otthagyva a nyugati jogi környezetet, az Arab-félszigeten építette újra birodalmát, leginkább dúsgazdag, paranoiás, autokrata koronahercegeknek biztosítva haderőt.

Az Egyesült Arab Emírségek koronahercege, Mohamed bin Zayed Al Nahyan sejk például jelenleg „szinte megszállottan” építi és erősíti országa katonai infrastruktúráját nyugati zsoldosok, exkommandósok, idegenlégiós veteránok és Erik Prince segítségével – írja a The New York Times. A lap által megszerzett dokumentumokból kiderül, hogy a zsoldosokat a Blackwater ex-vezérigazgatójának úgy kellett kiképeznie és összeválogatnia, hogy azok hatékonyak legyenek „tömegoszlatásra és kontrollra”, illetve meg tudjanak fékezni „improvizált fegyverekkel” felszerelt tüntetőket, amilyenek például egy zsúfolt munkatáborban lázadozó vendégmunkások lehetnek.

Ami viszont talán ennél is aggasztóbb, az az a fejlemény, miszerint az Emírségek már nem csak a belső konfliktusok rendezésére használja új hadseregét. Novemberben láttak napvilágot azok a hírek, miszerint szaúdi vezetéssel öbölmenti országok zsoldos seregekkel szállnak be a Jemenben hónapok óta dúló polgárháborúba. A szunnita koalíció – amelyben Szaúd-Arábia mellett az Egyesült Arab Emírségek, Katar, Egyiptom, valamint Szudán vesz részt – az egyre jobban terjeszkedő, gazdaságilag konszolidálódó, és a nemzetközi közösségbe kvázi visszafogadott Iránnal, illetve az általa támogatott huti lázadókkal áll szemben. Így a térségbeli konfliktus egy nagyszabású síita–szunnita szembenállás főpróbájává eszkalálódott.

A haderőimport egyik fő forrása jelenleg Kolumbia. Az országban a kormány és a FARC radikális baloldali milícia között évek óta dúló háború következtében Kolumbiának egyre több harcolni tudó, edzett, viszont alulfizetett katonája van. A The New York Times forrásai szerint a közelmúltban 800 latin-amerikai, többségében kolumbiai zsoldos indult a dél-jemeni frontra, október óta pedig újabb száz, a FARC milíciával való harcokban edzett veterán rendőr és kommandós csatlakozott a koalícióhoz. A latin-amerikai katonákat nem nehéz elcsábítani, hiszen az arabok által kínált 2-3 ezer dolláros (590-880 ezer forintos) fizetés akár hétszerese is lehet annak, amit otthon keresnének.

Amennyiben ez a projekt sikeresnek mutatkozik, és a területileg és népességükben kicsi arab országok pénze eredményesen harcol határaikon kívül, a jövőben várhatóan fokozódó lelkesedéssel fektetnek majd be akár nagyobb hadseregekbe is, nagyobb célok megvalósítása érdekében. Határ nincs, minden a pénzen múlik – és azon, hogy mennyi katonát vagy vendégmunkást írnak a megrendelőlapra.

Olvasson tovább: