Kereső toggle

Putyinról vitatkoztak Budapesten

A keleti mumus

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A „putyini agresszió” és ennek vélt vagy valós ukrajnai és magyarországi következményei volt a témája a Szabad Piac Alapítvány hétfői konferenciájának, amelyet mérsékelt érdek-lődés mellett tartottak meg hétfőn a Mozsár Kávézóban. Az előadók három dologban nagyjából egyetértettek: nem lesz globális háború, Oroszország az agresszor, sőt a gonosz birodalma, Ukrajna (és más értelemben Európa többi része) pedig az áldozat.

Hiába az ingyen étel és ital, halovány érdeklődés övezte hétfőn a Szabad Piac Alapítvány konferenciáját, amin csak rontott az, hogy az egyik alapító, az időközben parlamenti képviselővé választott Kész Zoltán, akit az esemény sztárelőadójának szántak a szervezők, végül nem jött el, csak üdvözletét küldte a mintegy tíz szónoknak és hat-hét érdeklődőnek. Az eseménnyel a szervezők célja az volt, hogy a hazai „szabadságszerető civilek” közös stratégiát építsenek ki az ukrajnai konfliktus okozójaként egyhangúlag megnevezett putyini agresszió és a –részben ugyancsak a putyini nyomulás következményének tartott – „illiberális állam” ellen.

Hogy nem lesz vita abban, hogy Oroszország veszélyt jelent Európára, már a konferencia címe (Europe vs. Russia) is egyértelművé tette. Az előadók két dologban egyetértettek: egyrészt abban, hogy az ukrajnai konfliktusért Oroszország a felelős, másrészt abban, hogy a közép-európai államok destabilizálódása, illetve a magyar demokrácia „illiberális” fordulata jelentős részben Putyinnak köszönhető. (Az ukrajnai konfliktussal kapcsolatban a NATO és Kijev felelőssége nem merült föl.)

Putyin vagy Oroszország a téma?

Arról ugyanakkor, hogy a veszély forrása a putyini autokrácia (vagy irányított demokrácia), vagy éppen az „örök Oroszország”, amely hol az Osztrák–Magyar Monarchia szláv népeit felkaroló cári birodalomként, hol az európai kommunista mozgalmakat finanszírozó sztálini monstrumként, hol pedig a kontinens illiberális hajlamú kormányainak mentoraként lép fel, megoszlottak a vélemények.

Az elsőként felszólaló Michel Kelly-Gagnon, a kanadai Montreal Economic Institute igazgatója például azzal zárta beszédét, hogy szerinte Oroszország nem válna jobb hellyé attól, ha Putyin holnap reggel meghalna, a jelenlegi autokráciának ugyanis szerinte nincs elég erős alternatívája. Furcsa párhuzamként a líbiai felkelők által meggyilkolt Moammer al-Kadhafit és a megbuktatott egyiptomi elnököt, Hoszni Mubarakot hozta fel, akiknek elmozdítása csak káoszt szült. „Ne értsenek félre, Kadhafi egy megalománias tolvaj volt” – tette hozzá Kelly-Gagnon, aki szerint „Putyin nem egy absztrakt gonosz, aki elfoglalja Oroszországot. Minden rossz nem miatta van, sokkal inkább fordítva: ő az illiberális orosz társadalom szülötte”.

Bár beszéde végén Kelly-Gagnon az orosz társadalmat tette felelőssé Putyin felemelkedéséért, végig hangsúlyozta, hogy az orosz társadalom működése bonyolultabb, mint ahogy arról a nyugati döntéshozók szeretnek gondolkodni. Szerinte miközben Oroszország és Európa konfliktusában diplomáciai, katonai, geopolitikai terminusokban gondolkozunk, nem szabad elfelejteni, hogy Oroszország és Európa több, mint azoknak a kormányai – mondta.

„A klasszikus liberálisoknak nem szabad elfelejtkezni Oroszország kormánya és az oroszok, illetve az Európai Unió és az európaiak közötti különbségről” – intett, majd elmesélte, hogy a kanadaiak is felfedezték maguknak Putyint, ugyanis Quebecben az egyik kedvenc gyorsétterem a La Poutinerie (Putyin gyorsétterem), ahol barna szósszal is lehet kérni a hasábburgonyát.

Tragédia és csúsztatás

A konferencia következő előadója, a lengyel Marek Tatala, a Civil Development Forum egyik vezetője szomorúan állapította meg: Kijevben és Lengyelországban is növekvő oroszellenességet tapasztalt, és korántsem csupán a döntéshozók, hanem a lakosság körében is. Pedig szerinte Oroszország remek ország, amelynek – és szomszédainak – szabadságát Putyin fenyegeti – mondott ellent Tatala Kelly-Gagnon korábbi tézisének. Tatala ukránról lengyelre fordított térképeket mutatott az orosz agresszióról, szerinte nincs okunk arra, hogy ne higgyünk az ukrán fél ezzel kapcsolatos állításainak.

 „Az ENSZ adatai szerint 1,3 millió ember lett menekült, a helyzet a humanitárius katasztrófa felé halad” – ecseteli a kelet-ukrajnai helyzetet Tatala, ám itt sajnos csúsztat. Miközben ugyanis újfent leszögezi, hogy „Putyin Oroszországa” fenyegeti az életet Ukrajnában, arról nem szól, hogy a menekültek nagy részét éppen Oroszország fogadta be a háború kezdete óta.

Ukrajna 1989-hez képest szegényebb ország lett – mondta Tatala –, de hozzátette: bár neki tavaly kenőpénzt kellett fizetnie, amikor életében először Kijevbe látogatott, ami a korrupciót illeti, javul a helyzet. Ugyanez igaz a pénzügyi szektorra is, szűnőben az a félelem, ami a jogállam hiánya miatt alakult ki – folytatta. A kijevi kormánynak szerinte most a gazdasági reformokra kellene koncentrálnia, de Oroszország lépései miatt „folyamatosan heteket, hónapokat” csúszik a projekt.

„Putyin fenyegeti az orosz szabadságot, prosperitást és gazdaságot is” – fogalmazott a lengyel előadó, miközben elismerte: az orosz elnököt a mai napig a társadalom elsöprő többsége támogatja hazájában. Szerinte az uniós kormányoknak erőteljesebben kellene fellépniük Putyinnal szemben, bár úgy látja, hogy egyrészt gazdaságilag kockázatos dolog Moszkvával összebalhézni, másrészt jobb- és baloldalon is vannak Oroszországot támogató csoportok, pártok, akiket szerinte Moszkva pénzel. „Magyarországon is” – fejezi be a gondolatot.

A „felfegyverezze-e az ukránokat a Nyugat?” kérdés körül forgó vitában Tatala egyértelműen Kijev megsegítése mellett foglalt állást, mert szerinte, ha a Nyugat további engedményeket tesz Putyinnak, akkor a konfliktus örökké fog tartani. Tatala nem hisz a globális konfliktus lehetőségében, de szerinte szükség volna ENSZ béketeremtő alakulatok bevetésére Kelet-Ukrajnában.

Lerohanás helyett beszivárgás?

A Kijevben élő Vjacseszláv Dvornikov, aki korábban Oroszországban is dolgozott újságíróként, azzal a borús jóslattal kezdte előadását, hogy szerinte a független újságírás egy-két éven belül eltűnik Oroszországból. Úgy látja: Putyin és az orosz média a NATO terjeszkedését használta fel arra, hogy növelje az elnök támogatottságát.

„Nem hinném, hogy Putyin tervei között szerepelne a Baltikum lerohanása, ennek nincs értelme. Autokrata elemeket viszont be tud csempészni Nyugatra, helyi pártok támogatásával” – vélekedett Dvornikov, aki szerint tehát globális konfliktus nem lesz, Ukrajna viszont „jó lehetőséget” jelent az uniónak: olcsó a munkaerő, és közelebb van, mint Kína. 

Közös nevező

Hunyadi Bulcsú, a Political Capital elemzője Oroszország és az európai nacionalista és baloldali pártok kapcsolatát boncolgatva elmondta: Putyin célja, hogy Oroszországot ismét elfogadtassa világhatalomként, ezért a nyugati dominanciát diplomáciai, katonai, titkosszolgálati, energetikai területeken támadja. Ebben szerinte vannak megbízható szövetségesei Európában. Hunyadi úgy látja, hogy több ideo-lógiai kapcsolat is van a szélsőjobbos pártok és Putyin között: ilyenek például a tradicionális keresztény alapok, a melegellenesség vagy az amerikai liberális értékek elvetése.

Magyarországon is sokat beszélnek a Jobbik orosz támogatásáról, de Hunyadi szerint erre egyelőre nincs bizonyíték. Az ugyanakkor elgondolkodtató szerinte, hogy látszólag nem indokolja semmi, hogy a Jobbik a Moszkva és a Nyugat közti konfliktusokban Oroszország mellett álljon ki, hiszen „a magyar társadalom többsége a Nyugatot támogatja inkább, mint Oroszországot”.

Hunyadi kitért arra, hogy az uniónak saját politikai és gazdasági válságával kellene megbirkóznia, hogy vonzóbb legyen állampolgárai számára, Oroszország ugyanis kihasználja a tagállamok közötti nézeteltéréseket. Főleg az energiapolitika terén eredményes az orosz lobbi – utalt Hunyadi a paksi bővítés körüli purparléra, hozzátéve: nem hisz abban, hogy globális konfliktussá eszkalálódhat az ukrajnai polgárháború. „Egyik fél sem érdekelt benne”– érvel, hozzátéve, hogy szerinte inkább retorikai háború zajlik a Nyugat és Oroszország között. „Egymást provokálják, főleg Oroszország és az Egyesült Államok. De a megoldás Oroszország nélkül elképzelhetetlen.”

A török út göröngyös

Bár Orbán Viktor követendő példának nevezte, Törökország nem biztos, hogy legjobb minta Magyarország vagy a magyar kormány számára – derült ki Zgut Edit előadásából. A Political Capital elemzője a konferencia Illiberális demokrácia Európában című paneljében kiemelte: a 2002 óta hatalmon lévő, a mostani parlamenti választáson megrendült török kormánypárt (AKP – Igazság és Fejlődés Pártja) nem vette figyelembe a társadalom polarizáltságát. 2013-ra olyannyira felgyülemlettek a társadalmi feszültségek, hogy egy szimbolikus környezetvédelmi ügy miatt tömegek vonultak az utcára. Ezzel párhuzamosan megjelent egy új kurd párt is, amely felkarolta olyan kisebbségek ügyét is, amelyekkel a belső feszültségektől és korrupciótól terhelt AKP nem foglalkozott.
Széky János újságíró arról beszélt, hogy mennyire különös a mai antiliberális ideológia erőssége, hiszen a 19. század végéig a magyar politikai elit anyanyelve a liberalizmus volt. 1919-ben következett be egy éles fordulat, amikor olyan, máig élő nyelvi elemek kerültek a közbeszédbe, mint a „liberális, zsidó lapok”. A liberalizmus a nemzetellenesség szinonimájává vált, a két világháború között már mindent ide soroltak, ami nem volt Trianon-fókuszú.
 A liberalizmus 1989-ig sok baloldali elemmel is dúsult Kelet-Európában, az utóbbi időkben pedig a rassz, a gender, az etnikai hovatartozás vagy a szexuális orientáció szerinti különbségek felszámolása épült be ebbe a gondolatkörbe – pedig ezek alapvetően nem liberális gondolatok.
„Orbán nem olyan értelemben használja az illiberális demokrácia kifejezést, mint ahogy mi gondoljuk. Amikor erről beszél, mindig inkább a gazdaság, mintsem az emberi jogok szempontjából teszi” – jegyezte meg Mikecz Dániel. A Magyar Tudományos Akadémia Politikatudományi Intézetének kutatója hozzátette: az illiberális gyakorlat következménye, hogy az emberek (különösen a fiatalok) nem akarnak foglalkozni a politikával, legfeljebb a közélettel.
Az előadó arról is beszélt, hogy Fehéroroszországban és Ukrajnában a liberális demokráciáért küzdő szervezetek elkeserítő üzenetként értékelik a nálunk zajló folyamatokat. A kérdésre, hogy mi húzódik meg az illiberális demokráciafelfogás előretörése mögött, Mikecz a politikában való csalódottságot és a bizalmatlanságot jelölte meg. A folyamat ellenszere a politikában, közéletben való igazi részvétel biztosítása lenne, legalább helyi szinten – vélekedett Mikecz Dániel. (Kollár Leila)

Olvasson tovább: