Kereső toggle

Így működtek a kommunista titkosszolgálat társadalmi kapcsolatai

Behálózva

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A Hetek a közállapotok egyik rákfenéjének tartja a pártállami titkosszolgálatok hatalomátmentését a demokráciába. Ezért is közlünk rendszeresen a témához kapcsolódó tényfeltáró anyagokat, interjúkat. Ebbe a sorba illeszkedik mostani cikkünk is, ám bizonyos szempontból ez mégis egyedülálló. Ugyanis egy 1983-ban írt,  szigorúan titkos minősítésű állambiztonsági tankönyv képezi az alapját; most tehát a hatalomgyakorlók szemszögéből kaphatunk bepillantást a diktatúra mindennapjai mögött meghúzódó árnyékvilágba. Megtudhatjuk, hogyan épült fel a kommunista hírszerzés, azon belül is az úgynevezett hálózaton kívüli kapcsolatok rendszere.

Borsányi Imre rendőr ezredes és Vértes János A hálózaton kívüli kapcsolatok helye, szerepe és jelentősége a hírszerző munkában című könyvének titkos minősítését 2003-ra feloldották.

A szerzők, tömegkapcsolatait és minőségét tekintve, két nagy csoportra osztották a hírszerzést:

1) hálózati kapcsolatok; beleértve a hazai és külföldi ügynökséget, titkos munkatársakat, titkos megbízottakat, azaz a hálózat egészét;
2) hálózaton kívüli kapcsolatok (HKK); akikkel a hírszerző szerveknek nincs ugyan szervezetszerű együtt-működése, mégis rendkívül fontos szerepet töltenek be a hírszerzésre háruló feladatok végrehajtásában.

A tankönyv ez utóbbival foglalkozik. Az eddigi ismeretek alapján a téma iránt érdeklődők többsége vélhetően úgy gondolta, hogy a hálózaton kívüli kapcsolatok afféle amatőr, kisstílű elemekből álló halmaz, esetleg olyan állampolgárok sokasága, akik észre sem vették, hogy kiknek adták tovább információikat, hogy milyen tevékenységben vettek részt; tehát valami-féle „alja réteg”, amelyre az alantas és kevésbé lényeges munkát bízták. Nos, a könyv hamar eloszlatja ezt a tévképzetet, ugyanis mindjárt az elején leszögezi: a legjobban szervezett hírszerző hálózat, a széleskörűen igénybe vett technika és egyéb operatív eszközök sem képesek mindenkor megfelelő és elegendő információt szolgáltatni a felsőbb szervek elvárása alapján meghatározott hírigényekre, ezért a jól kiépített HKK-k közvetetten még az ügynökhálózat céltudatos és hatékony foglalkoztatását is elősegíthetik, mivel tehermentesítik az ügynökséget más közbeeső feladatok ellátásától.

Ez persze nem jelentette azt, hogy a HKK-k az ügynökhálózat munkáját végezték volna, ellenkezőleg, csak olyan feladatoktól tehermentesítették azt, melyek nem is tartoztak annak funkcióihoz. „Az állambiztonsági szervek tömegkapcsolatainak szélesítésével” foglalkozó parancs egyértelműen meg is fogalmazta, hogy „a »társadalmi kapcsolat« a 005/1972. sz. BM-parancsban meghatározott – szervezetszerű titkos együttműködést feltételező – hálózati funkciót nem tölthet be”.

A HKK-kat tehát formálisan nem sorolták az operatív munka eszközei közé, mégis rendkívül fontos erőt képeztek az operatív szervek, így a hírszerzés számára is. „Eredményes és biztonságos hírszerző munka, különösen külföldön nem képzelhető el széles körben kiépített HKK-k nélkül” – szögezi le a tankönyv.

A hálózaton kívüli kapcsolat formái

A Belügyminisztérium III. Főcsoportfőnökség ügyrendje három nagy kategóriára bontotta a HKK-kat:
– Hivatalos kapcsolatok
– Társadalmi kapcsolatok
– Alkalmi kapcsolatok

Mivel a könyv alapvetően a hírszerzésről szól, elmagyarázza az itthon a hírszerzőszerv nevében kiépített hivatalos kapcsolatok és a külföldön a fedőszerv nevében kiépített hivatalos kapcsolatok közti különbségeket. Az egyik legfontosabb, hogy a külföldi kapcsolatok nem hazafias meggyőződésből vállalták az együttműködést.

De kik voltak a hazai hivatalos kapcsolatok? Azok a személyek, akik egy adott területen, vagy objektumban betöltött beosztásuk, munkakörük alapján hivatalból segítették a hírszerző szervek munkáját.

Az ilyen típusú kapcsolatok kiépítését a belügyminiszter kötelezően is előírta az állambiztonsági szervek részére: „Az állambiztonsági szervek alakítsanak ki rendszeres munkakapcsolatot illetékességi területükhöz tartozó minisztériumok, intézmények, vállalatok stb. azon vezetőivel, akik beosztásuknál, hatáskörüknél fogva kellő áttekintéssel rendelkeznek az adott terület helyzetéről és készséget tanúsítanak az állambiztonsággal összefüggő adatok szolgáltatására.” Egyértelmű tehát, hogy ezek az emberek önként működtek együtt az állambiztonsággal. Úgy tűnik, mellérendeltségi viszonyban dolgoztak, egyik fél sem volt a másik főnöke, és a hivatalos kapcsolatok magától értetődőnek tekintették a hírszerzés segítését.

Ez utóbbi ugyanakkor abba is belefolyt, hogy kiket küldjenek ki a minisztériumok – külügy, külkereskedelem –, illetve az állami vállalatok külszolgálatra dolgozni.

Társadalmi kapcsolatok

A hírszerző munka szempontjából – mindenekelőtt külföldön – a HKK-k leglényegesebb csoportját vitathatatlanul a társadalmi kapcsolatok köre képezte, szögezi le a tankönyv. Társadalmi kapcsolatnak nevezték azt a személyt, akivel a hírszerzőtiszt, vagy titkos munkatárs idehaza, vagy külföldön folyamatosan kapcsolatot tartott és segítségét igénybe vette a hírszerző feladatok végrehajtásához. A társadalmi kapcsolat fogalmának tehát alapkövetelménye volt a rendszeresség és a segítőkészség. Sőt, egy belügyminiszteri rendelet szerint a „társadalmi kapcsolatként történő együttműködés csak hazafias meggyőződésű, a szocializmushoz hű állampolgárokkal, az önkéntesség elve alapján alakítható ki”. A szerzők magyarázatként leszögezik: az idézet utolsó mondata egyértelműen a hazai bázison kiépített társadalmi kapcsolatokra vonatkozik.

A társadalmi kapcsolati körön belül alkategóriákat is felsorol a könyv, ezek között átfedések is lehettek: információs kapcsolat; kutató, feldolgozó munkában részt vevő kapcsolat; befolyásoló kapcsolat; az operatív munkát fedő (vatta) kapcsolat stb.

„A társadalmi kapcsolatok felhasználhatóságáról, funkcióiról eddig leírtak egyértelműen a külföldön kiépített társadalmi kapcsolatokra vonatkoznak.

A Magyarországon kiépített társadalmi kapcsolatok feladata rendkívül hasonló az előzőekben vázoltakhoz, ugyanakkor magyar állampolgárok lévén, a legtöbb esetben tudják, ismerik, hogy az állambiztonsági szervekkel, vagy konkrétan a hírszerzéssel állnak kapcsolatban, annak nyújtanak segítséget” – olvasható a fejezet vége felé a szerzők egyik fontos megállapítása. A hírszerzés a hazai társadalmi kapcsolatok segítségét általában külföldi személyek, intézmények, vagy szervezetek ellen folytatott munkához vette igénybe, akikkel, vagy amelyekkel ők közvetlen kapcsolatban álltak hivatalos, vagy magán alapon. Hogy milyen eredménnyel dolgoztatta a hírszerzés az említett kört, arra is válaszolnak a könyv szerzői: „A hazai társadalmi kapcsolatok segítsége nélkül nehéz elképzelni az eredményes munkát.”

Nyilvántartottak  

Az 1983-ban érvényben lévő parancsok és utasítások alapján a HKK-k nem képezték nyilvántartás tárgyát, vagyis nem volt központilag kialakított és rendszeresített nyilvántartási forma. „Ugyanakkor a hírszerző munkának – különösen külföldön – elengedhetetlen igénye, hogy mind az egyes operatív tiszt, mind a rezidentúra vezetője áttekintéssel rendelkezzen a HKK-król” – írták a szerzők, majd némiképp tovább bonyolítva az ellentmondásosnak látszó helyzetet, megjegyezték: „Noha nincs központi rendelkezés a HKK-k nyilvántartására, valamilyen áttekinthető és a célt szolgáló rendszerrel szükséges rendelkezni – különösen külföldön. A 6. Osztály például központilag kialakított adattárral rendelkezik a különböző egységek információs kapcsolatairól.”

A hazai HKK-król hasonló dodonai megfogalmazást olvashatunk a tankönyvben: „Meg kell állapítani, hogy az itthoni HKK-kör áttekinthető rendszerbe foglalása kevésbé lényeges, bár ésszerű, hasonlóan, mint külföldön. Célszerű hazai vonalon is megszervezni a HKK-k nyilván-tartását alosztály-, esetleg osztályszinten.”

Olvasson tovább: