Kereső toggle

Harc a Sínaiért

Hamasz-közeli terrorszervezet felügyelné az egyiptomi–izraeli határvidéket

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

2013 nyara óta egy rejtett háború zajlik  Egyiptom és Izrael határvidékén. A kairói közvélemény úgy nevezi, hogy a „beduin háborúk”, bár e megnevezés korántsem pontos. Az egyiptomi hadsereg műveleti területté nyilvánította a teljes térséget, nincs megbízható tudósítás arról, mi történik pontosan. A Hetek tudósítója azért megpróbált eljutni.

„Ennyi egyiptomi Apache helikoptert még az életben nem láttam. Berepülnek Gázába gond nélkül, a zsidókkal való nagy egyetértésben, ha az Ánszár Ál Bájt Ál Mákdiszről (A Szent Ház Támogatói – egyiptomi terrorszervezet a Sínai-félszigeten – a szerk.) éppen azt gondolják, hogy erre vonul vissza. Több tankhadosztály állomásozik idelent az egyiptomi oldalon, gyakorlatilag a rendőrség munkáját teljes egészében átvette a hadsereg. Ők tartják fent a rendet. Az alagutakon egy tű nem jut át, a Hamasz már tárgyalna Egyiptom új urával, hogy legalább a határt nyissák meg, hogy a humanitárius segélyek bejöhessenek. Eléggé feszült a helyzet” – mondta telefonon Abdelhalim Al Anzi palesztin újságíró arra a kérdésünkre, hogy mi történik jelenleg a Gázai övezetben.

Az egyiptomi kormányzati sajtóirodában Fúad úr, aki többek között a Hetek tudósítójának akkreditációját is intézi, közölte, hogy „el lehet felejteni” az olyan kéréseinket, mint hogy utazási engedélyt kapjunk Gázába vagy a határvidéki legnagyobb városba, Árisba. „Nemzetbiztonsági érdek, hogy senki ne menjen oda” – mondta az öregúr, akit kellőképpen felzaklattunk azzal az elképzelésünkkel, hogy lemennénk tudósítani a határvidékre.

Szóval, minden létező engedély nélkül indultunk el Áris felé, egy szörnyű állapotban lévő Mercedes kombival és egy árisi sofőrrel, aki hajlandó volt elvinni minket felárért. A legtöbb taxisnak az volt a mottója, hogy „ha nincs külföldi utas, nincs gond”, így igazán szerencsésnek érezhettük magunkat.

Hárman indultunk útnak hajnalban. Egy, a napokban leszerelt katona barátom, aki jól ismeri a határvidéki törzseket, Jesse Rosenfeld, a Daily Beast tudósítója és jómagam, valamint egy idősebb beduin nő, aki komoly patáliát rendezett, ha nem szállhat be a kocsiba és indulhat el velünk, hogy időben visszaérjen nagybeteg férjéhez Árisba.

Úgy volt, hogy találkozunk a Szaúárka törzs vezetőjével, Mohamed Huszein sejkkel, és a törzsén keresztül mutatjuk be a határvidéki fegyveres konfliktust, melynek része a beduin falvak felégetése, a tömeges letartóztatások. És persze meg akartunk győződni arról is, hogy tényleg igaz az a hír, hogy a Camp David-i ’79-es békeegyezmény azon passzusa, miszerint az egyiptomi–izraeli határon egy darab, a békeegyezmény betartatását ellenőrző, a Többnemzetiségű Erők és Megfigyelők (MFO) kötelékébe tartozó csapatszállító repülőgép repdeshet, már a múlté. Mindez pedig mindkét fél beleegyezésével.

Bár az el-gorah-i MFO-táborban magyar kontingens is szolgál, már régen letettünk arról, hogy engedélyt kapjunk a meglátogatásukra. Hiába kérelmeztük az elmúlt években, a HM mindig a biztonsági helyzetre hivatkozva dobta vissza megkeresésünket – ellentétben a helyi beduin törzsi vezetőkkel.

A független média látogatása azonban mindenféleképpen fontos lenne: meg nem erősített információink szerint a helyzet olyan súlyos a határvidéken, hogy a lent szolgáló katonák már nem hagyhatják el a bázist. Konfliktus támadt egyébként a római vezetés és a Magyar Külügyminisztérium között is – forrásunk szerint költséghatékonysági okok miatt Róma leváltaná a magyar kontingenst. (Erről lásd keretes írásunkat!)

A biztonsági helyzet romlását a Sínai-félszigeten a Muzulmán Testvériség és az általa delegált elnök, Mohamed Murszi eltávolítása idézte elő. Az elnököt Abdel-Fattah asz-Szíszi tábornagy buktatta meg a nép általános támogatásával – ő az elmúlt hetekben esküdött fel Egyiptom új elnökeként.

Mivel a Hamasz a Muzulmán Testvériségből alakult, csakúgy, mint a megbuktatott Mohamed Murszi elnök pártja, a Szabadság és Igazság párt, a palesztin terrorszervezet értelemszerűen Murszi elnök mellé állt, aki „liberalizálta” az övezetbe futó alagutakat és a helyzethez mérten nyitva tartatta az egyiptomi–palesztin határt.

Murszi elmozdításával kezdte meg működését az Ánszár Ál Bájt Ál Mákdisz nevű szervezet, mely a terrorista cselekmények új fejezetét nyitotta meg az országban. Áprilisban az Egyesült Államok által is terrorszervezetté nyilvánított csoport ugyanis komoly fegyverzettel, például – feltehetőleg Iránból származó – föld-levegő rakétákkal több egyiptomi harci helikoptert is lelőtt a határvidéken, ezekről videót is készített és feltöltötte többek között a YouTube közösségi oldalra is. Egyiptomi katonai célpontok ellen pedig rendszeres bombamerényleteket követ el – nemcsak a Sínai-félszigeten, de az olyan nagyvárosokban is, mint Alexandria vagy Kairó.

2013 nyarán jelent meg a nevük az egyiptomi sajtóban. Propagandamódszereik a palesztin terrorszervezetek, például az Iszlám Dzsihád hatását jelzik – helyi politikai elemezők szerint a soraikban több száz palesztin dzsihadista is harcolhat, akik önként érkeztek az „egyiptomi testvérek” hívására, magukkal hozva ajándékba kapott iráni fegyvereiket. Az Egyiptomi Iszlám Dzsihád (kettő van, a másik a palesztin – a szerk.) egy kiugrott tagja, Nábil Ná’im pedig nem kevesebbet állított róluk, mint hogy maga Khejrát Ál Sáter, a Muzulmán Testvériség pénztárnoka finanszírozta akcióikat személyesen – amíg le nem tartóztatta az átmeneti egyiptomi kormányzat.

Az Ánszár Ál Bájt Ál Mákdisz megvetette a lábát a Sínai-félszigeten, sorait sikeresen feltöltötte a helyi szélsőséges csoportokból és a kormányzattal elégedetlen beduinokkal. Erre lett válasza az egyiptomi hadseregnek a Sas Hadművelet befejező akciója, mely eddig sosem látott erőkifejtéssel igyekszik visszavenni a félszigetet és helyreállítani ellenőrzését a határvidék felett.

Ebben a műveletben pedig aktív partnernek mutatkozik az Izraeli Védelmi Erők és az izraeli kormány. A nagy sajtónyilvánosságot ugyan mellőzték, de például az egyiptomi hadseregnek most nyílt először lehetősége arra, hogy helikoptereket is bevethessen a térségben, vagy akár Gázába is berepülve üldözze a milicistákat.

Ebben a hangulatban indultunk útnak. Egészen Iszmáiliáig semmi különös nem történt, leszámítva néhány elhúzó helikoptert a sivatagi úton. A gondok a Szuezi-csatornánál kezdődtek. A csatornát átszelő híd zárva volt, az átkelés csak komppal volt lehetséges. Két ellenőrzőpontot hagytunk már el, mire a kompátkelőhöz értünk, ahol dacára annak, hogy akkreditált újságírók vagyunk, kiszállítottak és őrizetbe vettek.

„Nem tudjuk, hogy valóban újságírók-e maguk. Lehetnek kémek és kábítószercsempészek is” – jött az indoklás a helyi rendőrtiszttől. Mire válaszoltam volna, hogy azért ez két külön műfaj, döntsék már el pontosan, mivel is vádolnak, egyiptomi barátom gyengéden a vállamra tette a kezét. Nem jó, ha a külföldi arabul keveredik vitába a helyi rendőrséggel, annál nincs gyanúsabb. Három és fél órán keresztül ültünk a kompátkelő rendőrőrsén, bámulva az elhaladó teherhajókat, mire sikerült meggyőznünk a rendőrkapitányt, hogy tényleg újságírók vagyunk, és továbbengedett.

Ott-tartózkodásunk alatt azonban több verziót is hallottunk arról, mi az oka a lenti harcoknak. Az egyik az volt, hogy a Muzulmán Testvériség kihasználva, hogy kormányra került, átjátszotta gyakorlatilag az összes rafahi alagút irányítását a saját emberei kezébe, akik minden eszközzel próbálják gyengíteni a hadsereget az üzlet zavartalan bonyolítása érdekében.

Már délután volt, mire átkeltünk a Szuezi-csatornán. A kompon – amelyet meglepő módon szintén a hadsereg üzemeltetett – fiatal egyiptomi katonák szolgáltak, régi kalasnyikovokkal a vállukon, és trikóban. Aggódva kérdezgették, hová megyünk, majd amikor elárultuk, csóválták a fejüket. „Árisban vadásznak az egyenruhára és a külföldiekre – mondták. – Le fognak fejezni titeket.”

Áristól 140 kilométerre, az első katonai ellenőrzőponton fordítottak vissza minket. Az ellenőrzőpont mellett egy páncélos állt, lövegtornyában napernyő, alatta fiatal fiú kezelte az .50-es kaliberű géppuskát. Minden kocsit húsz percen keresztül vizsgáltak át, bombát keresve.

Az ellenőrzőpont rangidős tisztje, aki nevét többszöri kérésünkre sem volt hajlandó elárulni, azt mondta, semmilyen körülmények között nem engedhet át, mert az Árisba vezető út mentén RPG-vel felfegyverzett terroristák ejtenek túszokat, mi pedig a külföldi útleveleinkkel igazán vonzó célpontok lennénk. Elmondása szerint, csak a mai napon három katonát ejtettek fogságba, hogy tárgyalási alapnak használják őket a saját embereikért cserébe.

Hosszasan alkudozunk vele, hogy ne adjon mellénk egy páncélos kísérőt. Végül rááll: így indulunk vissza. Kairóba visszaérve megtudjuk: a terrorszervezetek több ellenőrzési pontot is megtámadtak, többek között azt is, ahonnan végül visszafordítottak minket.

Mi lesz a magyarokkal?

Információink szerint a Camp David-i ’79-es békeegyezmény betartatását ellenőrző Többnemzetiségű Erők és Megfigyelők (MFO) magyar missziójának leállítását, illetve a magyar katonák más NATO-tagállam katonáival történő felcserélését fontolgatja a római központ. Magyarország azonban nem kívánja feladni vállalt kötelezettségét – a tárgyalások jelenleg is zajlanak. Ezzel kapcsolatos kérdésünkre a Külügyminisztériumtól az alábbi választ kaptuk: „Az afganisztáni NATO-művelet átalakulásával, illetve a megváltozott nemzetközi környezetben szükségessé vált nemzetközi műveleti jelenlétünk átfogó felülvizsgálata. Ennek egyik eleme az 1982-ben, az Egyiptom és Izrael közötti békeszerződés betartásának megfigyelésére és ellenőrzésére létrehozott MFO-küldetés jövőjének vizsgálata. A misszió finanszírozásával kapcsolatos nehézségek hatására maga az MFO is folytat egy felülvizsgálatot. Az ezzel kapcsolatos egyeztetések megkezdődtek. A közel 20 évre visszatekintő magyar MFO-szerepvállalás minden fél részéről elismerést aratott, annak jövőjéről nemzeti érdekeink, biztonság-politikai prioritásaink és anyagi lehetőségeink figyelembe vételével fog döntés születni.”

Olvasson tovább: