Kereső toggle

Jordán tavasz

Fontolva haladás vagy vihar előtti csend a királyságban?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Jordánia látszólag sértetlenül túlélte az arab tavaszt. A monarchia erős, az óriási szír menekülthullám ellenére az ország tartja magát, a tüntetéseknek vége szakadt. De a stabilitás csak látszólagos.

Jordánia az az arab monarchia, ami épphogy túlélte az arab tavaszt. Ahogy Egyiptomban, Szíriában és másutt, 2011-ben itt is forrongások törtek ki az uralkodó rétegek korrupciója, az elnyomás, a rossz életkörülmények miatt. Akkor nem sokan fogadtak volna az országot 1921 óta uraló Hasemita ház túlélésére. De hála egy sor ügyes politikai manővernek és főleg a szerencsének, II. Abdullah továbbra is a trónon van, az országban pedig szinte semmi nem változott.

Amman, a főváros, ragyogóbb, modernebb, mint valaha. Nyugati része, ahol a középosztály és a gazdagok élnek, úgy néz ki, mint Los Angeles: üvegpaloták, drága butikok, az utcákon Jaguar és Dodge sportkocsik, a legmenőbb éttermek és bárok; nem is hasonlít a poros kis arab városra, ami történelme nagy részében volt. A közlekedés a negyedek között háromsávos autópályákon történik, látszik, hogy töméntelen pénz van. A tüntetéseknek több mint egy éve vége szakadt.

Az egyik magyarázat a király visszafogottsága: szemben az egyiptomi és szír diktatúrával, Jordánia nem nyitott tüzet a tüntetőkre, a demonstrációk így viszonylag békések maradtak, nem radikalizálódtak. Abdullah kirúgta miniszterelnökét, és hajlandóságot mutatott rá, hogy engedményeket tegyen, amelyek közül néhány (noha nem sok) meg is valósult. Jordánia stratégiai helyzete és erős szövetségi hálója folytán sok külföldi (amerikai, európai és arab) segélyt kap, ami átsegíti a nehéz időszakokon. 

Az ország lakossága két részre oszlik: a beduin őslakosságra, akik az államot irányítják, és palesztinokra, akik 1948-ban és 1967-ben érkeztek, és a magánszektorban aktívak. Az együttélés nagyobb konfliktusoktól mentes. De a félelem mégis a jordán politika egyik fontos eleme. „A legfontosabb ok, hogy az arab tavaszból itt nem lett semmi, az az, hogy a palesztinok nem csatlakoztak a tüntetésekhez” – mondja Mahmúd Alabad, a Jordan Times főszerkesztője (maga is palesztin). „Miért? Mert nincs hova mennünk. A jordán királyi ház a palesztinok egyetlen védelmezője, biztonságunk egyetlen garanciája.”

Ráadásul az arab tavasz a legtöbb országban rosszul végződött. Egyiptomban restauráció ment végbe, Szíriában és Líbiában polgárháború van, az ország tele van menekültekkel. Ilyen körülmények között a legradikálisabb ellenzékinek sincs kedve a további ellenálláshoz. „A rezsimnek nincs alternatívája. Az alternatíva az, ami Szíriában történik, legalábbis a rezsim ezt sugallja az embereknek” – mondja fáradt arckifejezéssel Ahmad Al Abbadi, egy vezető ellenzéki, aki két évet ült felségsértésért. „Ha ellenálltok, elnyomunk, megalázunk és tönkreteszünk benneteket. Nem ezekkel a szavakkal persze, de mindenki veszi az üzenetet.”

De a látszólagos stabilitás és a csillogó felszín komoly problémákat takar.

A gazdaság növekszik, de nem elég gyorsan ahhoz, hogy lépést tartson a megugrott népességgel. Az államadósság a GDP 80 százaléka. Az emberek többsége szegény, Nyugat-Amman felhőkarcolóin és boltjain túl az ország elég kopottas (bár nem annyira, mint Szíria vagy Egyiptom). A munkanélküliség 25 százalék is lehet, főleg a fiatalok körében magas. A hatszázezer szír menekült miatt megugrottak az árak, az infrastruktúra alig bírja a terhelést. Jordánia egyébként is vízhiánnyal küzd. A háború miatt kiesett a kereskedelem egy jelentős része.

A korrupció mindent átsző, kapcsolatok és pénz nélkül semmit nem lehet elintézni. A regionális környezet még a szokottnál is rosszabb. „Szíriában, Irakban, Libanonban polgárháború van, vallási felhangokkal, ez radikalizálja az ittenieket” – mondja Mohammed Abu Rumán, a jordániai iszlamisták szakértője. „Több mint ezer jordániai elment harcolni Szíriába. Mi lesz, ha visszajönnek? Majdnem mindennap fognak el fegyver- és embercsempészeket a határon.” A jordániai dzsihádisták jelenleg elég szervezetlenek, de ez változhat.

A király képeivel tele vannak az utcák, de nem olyan népszerű, mint az ember gondolná, még a fő támaszát jelentő beduin törzsek között sem. „A király egy tolvaj” – mondja villogó szemekkel egy kereskedő a szír határon lévő Ramta városában, akinek az üzletét tönkretette a háború. „Iszik és rulettezik, mit gondol, hová tűnt az a rengeteg pénz?” 2011–2012-ben a tüntetők nagy része a beduinok köréből került ki, ami mutatja, hogy a monarchia hatalmi bázisa korántsem olyan szilárd, mint volt. „Az új generáció többet akar, mert tanultabb. A munkanélküliek többsége közülük kerül ki, ezért elégedetlenebbek” – mondja Labib Kamhawi, egy ammani politikai elemző.

A beduin törzsi rendszer, amire az állam épül, komoly problémákkal küzd, felelős a mindent átszövő korrupcióért. Az egyetemi kampuszokon rendszeresek az összecsapások, mert a helyek nagy részét törzsi alapon osztják ki. „Az egyetemek tele vannak emberekkel, akiknek semmi keresnivalójuk ott, sejkek meg tábornokok gyerekei. A legkisebb dolgokon összekapnak, törzsi viszály lesz belőle, időnként lövöldözéssé fajul – mondja Nabih Bulosz, egy helyi újságíró. Olyan az egész, mint a West Side Story, csak zene nélkül.”

Még aggasztóbb, hogy a lakosság több mint fele (a palesztin származásúak) komoly diszkriminációval szembesül, ki van zárva a közszolgálati posztok többségéből és a politikai hatalomból. Jordániában már volt egy polgárháború a palesztinok és az eredeti beduin lakosság közt, 1970-ben, és bár a helyzet most más, a rendszer komoly feszültségeket halmoz fel. „A lakosság egyik fele fantasztikus privilégiumokat élvez, és mindenre kész, hogy ezeket megvédje – mondja Labib Kamhawi (maga is palesztin). – Ennek hosszú távon katasztrófa lesz a vége.”

A király azt mondja, politikai reformokat akar, ettől várja a fejlődést és a korrupció visszaszorítását. De alig történt valami. 2012-ben bevezettek néhány alkotmányos reformot, köztük valamivel igazságosabb választási rendszert, ami kevésbé diszkriminálja a palesztinokat. De a rendszer lényegében abszolút monarchia maradt: a parlament gyenge, a törzsek uralják, nincsenek valódi pártok, a kormány a király ellenőrzése alatt van. Abdullah szeret arra célozgatni, hogy a reformot a törzsi vezetők és a biztonsági szolgálatok akadályozzák, és ez biztos igaz, de az is lehet, hogy 15 év után neki sincs kedve kiadni a kezéből a hatalmat.

Igaz, vannak, akik szerint a reform egyetlen esélye éppen ez az óvatos araszolgatás. „Mindenki egyetért azzal, hogy változásra van szükség. Lehet, hogy lassan haladnak a dolgok, de nem lehet őket megállítani – mondja Dzsaúad Anáni volt miniszterelnök-helyettes. – Az új választási törvény igazságosabb, mint az előző volt. A király próbál együttműködni, de erősebb pártokra van szükségünk ahhoz, hogy valódi parlamenti rendszert vezessünk be. Szerintem két parlamenti cikluson belül eljutunk oda.” Mások arra hívják fel a figyelmet, hogy a túl gyors demokratizálódás megrettentené a beduin kisebbséget, hogy elveszíti hatalmát a palesztin többség javára.

A kulcs az óvatos kiegyezés lenne a Muszlim Testvériséggel, ami a legerősebb párt, és támogatottságát főleg a palesztinoktól kapja. Ők jelenleg bojkottálják a választásokat, de nélkülük a parlament nem képvisel senkit, csak a törzseket meg a korrupt nyugat-ammani elitet. De Abdullah annyira nyeregben érzi magát, hogy nem tárgyal velük. „Mi készen állunk találkozni vele, de becsapott minket. Azt mondta, igazságos választási rendszer lesz, valódi parlamentarizmus, de erről szó sincs” – panaszkodik Mohammed Alzíúd, a Testvériség főtitkár-helyettese. Hangoztatják, hogy nem akarják megdönteni a rendszert, megelégednének azzal, ha a király lemondana a hatalma egy részéről egy erős parlament javára.

Mindez azt jelenti, hogy Jordániának nemcsak komoly gazdasági és társadalmi problémái vannak, de a politikai rendszere sem fejlődött, holott részben pont az abszolút monarchia és a korrupt törzsi rend juttatta őket ide. Ugyanott tartanak, mint 2011-ben, az arab tavasz kezdetekor. Ebből nem következik, hogy forradalom lesz: Jordánia fontos külföldi támogatói, a lakosság megosztottsága a palesztinok és a beduin őslakosok közt, a régióban dúló háborúk, illetve a biztonsági szervek visszafogottsága ezt mind megnehezítik, megerősítve a király és rezsimje helyzetét.

A szír menekültek beáramlása nemcsak kihívás, de lehetőség is, mert sokuk dolgozik, vagyis hozzátesz a gazdasághoz, nemcsak kivesz belőle. De ha a politikai reform elakad, ha a korrupcióval nem tud mit kezdeni a király, és főként az infrastruktúra nem tud lépést tartani az újabb és újabb menekültáradatokkal, akkor a rendszernek előbb vagy utóbb ki kell engednie valahol a feszültséget. „Ha minden kaput lezárnak az emberek előtt, akkor a kapukat előbb vagy utóbb áttörik. Persze ez eltarthat egy ideig – mondja Ahmad al-Abbadi. – De ha itt megbukik vagy átalakul a monarchia, az összes arab monarchia követni fogja, meglátja.”

Olvasson tovább: