Kereső toggle

Turista from Hungary

Mire vagyunk képesek, ha átlépjük a határokat

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A magyar turisták viselkedése sokat finomodott az elmúlt 20 évben, vagy ha jobban tetszik, a legendásan rossz hírűek kategóriájában ma már sok náció megelőz bennünket. Vége azoknak az időknek, amikor a rendszerváltás után Nyugatra szabadult honfitársaink minden mozdíthatót elloptak a szálláshelyükről, viszont a jólöltözöttség, a nyelvtudás vagy a pontosság sajnos máig nem tartozik az erősségeink közé.

Nem fényezi a magyarok önképét a nemrég megjelent Turista from Hungary című kötet, ami azt kívánja bemutatni, hogy „mire vagyunk képesek mi, magyarok, amikor minden értelemben átlépjük a határokat”. A megszólaltatott idegenvezetők elmondása alapján külföldön a magyar turisták – tisztelet a kivételnek – nyakló nélkül vedelnek, szexpartnereket hajkurásznak, még a családosan nyaralók is alkalmi kalandok után futkosnak, mindenhol keresik a kiskapukat, hogy a múzeumi belépőt vagy a sorban állásokat kicselezzék, útitársaikhoz és más kultúrákhoz képtelenek alkalmazkodni, közelharcokat vívnak egymással a buszos ülőhelyekért, napozóágyakért, továbbá állandóan okoskodnak, fenyegetőznek, irigykednek, és utólag előszeretettel bombázzák panaszlevelekkel az irodát annak reményében, hogy visszakaphatják utazási költségeiket. Persze eltérő a közönség az olcsóbb buszos utakon, ahol az utasok egyheti élelmiszerrel felpakolva indulnak neki a sokórás útnak, és más az egy-két millió forintos tarifájú egzotikus ázsiai, afrikai vagy dél-amerikai luxusutazásokon, ahová jobbára a pénzügyi arisztokrácia és az elit értelmiség jár, bár a féktelen rivalizálás – ki lőtt nagyobb vadat – itt sem hiányzik a magyarok életéből. A könyv nyilván a legbulvárosabb sztorikból szemezget, ezért kicsit utánakérdeztünk, hogy valóban ennyire drámai-e a helyzet velünk, magyarokkal.
Általunk megkérdezett szakmabeliek szerint nem a magyarok számítanak a legproblémásabb vendégeknek, különösen azóta nem, amióta az orosz turisták ellepték a főbb desztinációkat, így a Földközi-tenger medencéjét, a tipikus európai üdülőhelyeket, Mallorcától egészen a török riviéráig. Az ezredforduló óta világméretekben a két legnagyobb turistakibocsátó ország Oroszország és Kína lett. Erdei Judith, a Travel Smart Utazási Iroda vezetője szerint például igaz, hogy az oroszok mindenhol bepakolják a svédasztalt, és általában úgy viselkednek, ahogyan otthon szoktak: lökdösődnek, lármáznak, rengeteget isznak, viszont sokan vannak és sokat költenek az utazásaik alatt, lépten-nyomon osztogatják a borravalót. Az orosz turisták a nagyon problémás, viszont nagyon jól jövedelmező kategóriának számítanak: egyes, kiemelten népszerű régiók szállodáiban nem ritka, hogy a foglalások 80 százaléka orosz. Más kategóriát képeznek a kínaiak, akik szintén nehéz eseteknek számítanak, mert nagyon válogatósak és nem túl rugalmasak, viszont ők nem közönségesek: lopás, rongálás náluk nem fordul elő.
Az oroszok kicsit hasonló fázisnál tarthatnak, mint mi 20 évvel ezelőtt, a vasfüggöny leomlása után, amikor hirtelen szabad lett az út a nyugati országok felé. Kezdetben „lopósok” hírében is álltunk, akkoriban kezdődött el a buszos, csoportos utaztatás, de ma már nincs ilyen panasz sehol. Vannak kirívó esetek, de nem ez a tipikus. Erdei Judith szerint a magyarok mára sokkal konszolidáltabbakká és kulturáltabbakká váltak, határozott fejlődés tapasztalható e téren. „Évek óta szervezünk utakat, de sem a szállásadók, sem a kollégák nem szoktak panaszkodni a vendégekre. Sőt, vannak országok, melyek kifejezetten jó véleménnyel vannak rólunk, barátságosak felénk, Írországban, Dublinban például határozottan kedvelik a magyarokat, miként a szlovének vagy az olaszok is szívesen látnak bennünket” – mondja az irodavezető.
Igaz, hogy a magyar turisták egy része előszeretettel viszi magával mindenhová a pálinkás butykosát, ám alkoholizálás terén messze túltesznek rajtunk más nemzetek, különösen az oroszok, angolok, hollandok, skandinávok vagy a német turisták is. A jellemzően kispénzű magyaroknak nem is telik külföldi ivászatokra, ellentétben például az oroszokkal, akik reggelente kötelezően vodkával indítanak. A hazai beutaztató turizmusban külön ágazat épül az angol és skandináv alkoholturizmusra. Budapest belvárosa nyáridőben tele van angol fiatalokkal, akik idejárnak bulizni, mondván: itt olcsó az alkohol, rengeteget lehet inni és könnyen kaphatók a lányok. Két iroda is szakosodott az ilyen pár napos, meglehetősen féktelen partiutakra, amelyekhez Budapesten és a Balatonon biztosítanak megfelelő szállásokat és programokat. Az óriási keresletre való tekintettel tavaly a Sziget Kft. is beszállt a szervezett buliturizmusba. A szakemberek szerint erkölcsi szempontból Magyarország – mint célország – állapota ezerszer rosszabb hírű, mint a honfitársaink viselkedése külföldön. Amúgy pedig az erkölcstelenség világjelenség, minden nációra igaz, különösen a fiatal korosztályra.
A magyar turisták híresen kispénzűek, nem sokat költenek, nem nagyon vásárolnak, nem adnak borravalót, tehát nem ők szoktak Marokkóban szőnyegeket vagy Izraelben gyémántokat vásárolni. „Magyar csoportokat vinni városlátogatásra nem mindig hálás feladat, ők nem ülnek be sehova, a bécsi adventi kiránduláson maximum egy forralt bort engednek meg maguknak” – meséli Szabó Kata idegenvezető. Manapság, főként a válság hatására, hazánkban ismét divatba jöttek az olcsó buszos utazások, akárcsak a kilencvenes években, és háttérbe szorultak a charterutak, különösen télen. Egyhetes görögországi nyaralás önellátó apartmanban fejenként 40 ezer forintért kivitelezhető, amiben benne foglaltatik 15 óra buszozás oda, majd ugyanennyi vissza. Egyetlen cég naponta 20 ilyen utat is indít, elő- vagy utószezonban pedig az ár feleződik.
Módos Tünde szerint – aki 20 éve idegenvezető, és a fél világot bejárta már a legkülönbözőbb turistacsoportokkal – nagyon felkapottak lettek nálunk az egynapos utak is, ami egy nappalt jelent a célvárosban, előtte-utána pedig éjszakai buszozást: az egyik hazai cég például decemberben több mint száz egynapos utat indított Bécsbe. A nonstop olcsó tömegutak 15 ezer forint között mozognak. A legpihentetőbbeknek és legtartalmasabbaknak a hétvégi városlátogató utakat mondják, ilyenkor az ottlét csütörtök délutántól vasárnap délutánig tart, a célpontok pedig a népszerű nagyvárosok: London, Párizs, Róma, Isztambul, Berlin, Athén. Ezek 150-200 ezer forintos utak, kulturáltabb a közönségük is, de egyre kevesebb van belőlük. Régen nagyon kedveltek voltak a charterjáratok, melyek télen Kenyába, Zanzibárra, Mauritiusra, Thaiföldre irányultak, most alig van chartergép, általában is lecsökkent az elérhető egzotikus desztinációk köre. A céges, úgynevezett incentive, valamint a buszos utak mennek manapság. Továbbra is nagyon keresettek a buszos diákutaztatások is: ha már a szülők nem tehetik meg, legalább a gyerekeiket elküldik külföldre, tanári kísérettel, például Angliába. A Magyar Turizmus Zrt. adatai szerint a magyar háztartások 38 százaléka tervezett idén nyaralást, s ezen belül 29 százalék külföldi úti célt, ami minimum egymillió turistát jelent. Aki teheti, inkább egyénileg utazik ma külföldre, különösen Horvátországba, Olaszországba, s ez a tendencia a fiatalabb korosztályok jobb nyelvismerete miatt és az internet révén várhatóan csak erősödni fog – erősítették meg az idegenvezetők.
Bár sok tekintetben kikupálódtunk, a szakemberek egyöntetű állítása szerint a magyarok öltözködési stílusa, illetve a nők alulöltözöttsége máig problémaforrás. Olykor értelmiségiek is értetlenül fogadják, hogy egy négycsillagos szállodában a vacsorához miért előírás a dress code szerinti viselet. A mediterrán tengerparton többnyire mindenhol jellemző, hogy az utcára valamilyen felsőruhát magukra öltenek az emberek, míg a magyarok képesek fürdőruhában, papucsban is bevásárolni.
„Amikor Dél-Afrikában voltunk, a helybéli kísérők megmondták, hogy nem mennek ki a magyar hölgyekkel az utcára, amíg azok nem öltöznek át, mert nem vállalják a felelősséget a várható durva inzultusokért. Jordániában ugyanez volt, aztán egy idő után, a magyar dömpinget követően hozzászoktak az arabok ahhoz, hogy a magyar nők levetkőznek, sajnos ebben mi idéztük elő az ottani áttörést. A magyarok nem hagyják otthon a megszokott énjüket, és nem zavartatják magukat más kultúrákban” – mondja Tünde, aki úgy tapasztalta, ha előre tájékoztatják, akkor a magyar utas is készül megfelelő ruhával, de magától nem feltétlenül gondol erre. Az is jellemző gazdagra, szegényre egyaránt, hogy hadilábon áll a pontossággal, a reggeli büféasztalnál pedig elpakol magának szendvicseket, hiába mondják neki, hogy ételt ne vigyen ki az étteremből. A magyarok meglehetősen szégyenlősek, passzívak, nem vonhatók be egy esti táncelőadásba. Viszont ha nem tetszik nekik valami, akkor pillanatok alatt begurulnak, és kiabálva verik a pultot, egyszerűen képtelenek higgadtan segítséget kérni. Mindezek ellenére Tünde nem tapasztalt soha előítéletességet a magyar vendégekkel szemben. Szerinte egy út sikerét, hangulatát nagyban meghatározza az idegenvezető hozzáállása. Tény, hogy a kéthetes utak a tűrőképesség küszöbértékét jelentik, ennél hosszabb utat csak nagyon összeszokott társasággal érdemes megkockáztatni.
Kordos Szabolcs említett könyvében egyedül Vágó István van nevesítve mint az idegenvezetők réme, a rendkívül művelt, állandóan kukacoskodó utas prototípusa. Politikusok és celebek kapcsán is jobbára az derül ki, hogy nehéz esetek, akik különleges elbánást követelnek. Az idegenvezetők pedig többnyire élvhajhászok, igazi életművészek. „Idegenvezetőből is rengetegféle van, és tapasztalataim szerint nem a szabadosság az általánosan jellemző. Megjegyzem, ez a fajta életvitel egyáltalán nem kötődik szakmához” – vélekedik Szabó Kata. „Nagyon sokszor utaztam különböző hazai hírességekkel, politikusokkal, közéleti személyiségekkel, és teljesen normálisan viselkedtek, úgy, mint bármelyik utas, egyáltalán nem akartak feltűnni, mindig nagyon korrektek voltak mindenkivel, és nem igényeltek semmilyen kivételes elbánást vagy felhajtást maguk körül. Nem tudom, másnak mi volt a tapasztalata, de két kollégámnak is utasa volt Vágó István, és mindkettő nagyon jóban volt vele, kifejezetten kedves és jó fej emberként beszéltek róla” – meséli Tünde.
 

Olvasson tovább: