Kereső toggle

„Egyszerű ember vagyok, nem hős” – nyilatkozta Miep Gies

Anna Frank elrejtője

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Miep Gies idén töltötte be századik életévét.  Anna Frankot és családját 1942 és 1944 között bújtatta a nácik elől, a rejtekhelyet azonban árulás miatt felfedezték. A Frank családot 1944 augusztusában deportálták, hátramaradtak azonban Anna feljegyzései, amelyet Miep Gies azt remélve rejtett el, hogy a kislány hazatér. Nem így történt: egyedül az édesapa élte túl a háborút, és ő adta ki a híressé vált naplót, amely 1947-es megjelenése óta 54 nyelven több mint 25 millió példányban kelt el. Miep Gies egész életében arra törekedett, hogy Anna története minél több ember számára váljon ismertté. A hölgy a mai napig is mintegy 700 levelet kap évente. A Hetek kérdéseire e-mailben válaszolt.

A Frank család 1933-ban menekült Németországból Hollandiába a nácik elől. Amikor a németek elfoglalták Hollandiát, eleinte nemigen avatkoztak be a mindennapi életbe, később azonban fokozatosan ellehetetlenítették a zsidók életét. Először csak a villamosról tiltották le őket, majd a kerékpárjaikat is be kellett szolgáltatniuk. A gyerekek csak zsidó iskolába járhattak, és további intézkedések nehezítették életüket.

Otto Frank 1942 nyarán kérte meg egyik alkalmazottját, Miep Giest, hogy segítsen elrejteni a családját. „Természetesen igent mondtam. Egyszerűen nem tehettem mást" - emlékezett vissza a százéves hölgy. Nem kis feladat volt a család ellátása: noha a nem zsidó származásúak dolgozhattak, vásárolhattak és iskolába is járhattak, az emberek nem rendelkeztek autóval, és az ellátás is nagyon szűkös volt.  A légiriadó is rendszeresen megszólalt, és ilyenkor minél hamarabb el kellett érni az óvóhelyet. „Senkiben sem bízhattam. Sokan kollaboráltak a nácikkal, és a zsidók rejtegetéséért hat hónap koncentrációs tábor járt. Ilyen körülmények között nehéz volt ellátni a családot a szükséges élelmiszerrel és ruhákkal, de ők sose panaszkodtak. Akkor se, ha csak káposztát tudtam nekik hozni hat napon át" - mesélte Miep.

A rejtekhelyen teljesen megváltozott a Frank család élete. A legnagyobb problémát a bezártság jelentette, és az, hogy nappal még pisszenni se lehetett. Olvasással, tanulással és a hírek hallgatásával töltötték az idejüket - elevenítette fel régi emlékeit Miep. Egymás között is gyakran keletkeztek feszültségek, de Otto mindig arra intette őket, hogy ezzel ne terheljék a segítőiket.  Miep és férje többször együtt ebédelt velük a rejtekhelyen, és ekkor döbbentek rá igazán, hogy mennyire nyomasztó a helyzetük. A háború után Otto egyszer félig viccesen azt mesélte, hogy a legnyomasztóbb mégis Anna provokatív viselkedése volt.

Ahogy telt az idő, a rejtőzködők veszélyérzete csökkent. Néha kicsit jobban széthúzva hagyták a függönyt, és a véletlen zajok is egyre gyakoribbá váltak. Miután 1944 áprilisában betörtek az épületbe, a rendőrségi nyomozás során gyanússá válhatott a rejtekhely bejáratát takaró könyvespolc.

1944. augusztus 4-én reggel négy tiszt rontott be az irodába, s egyenesen a rejtekhely felé tartottak. A Frank családot deportálták, s Miepnek is csak az mentette meg az életét, hogy nem veszítette el a lélekjelenlétét. Amikor felismerte az egyik náci tiszt bécsi akcentusát, bátran odalépett elé:  „Én is Bécsben születtem!" A katonát - akit váratlanul ért, hogy honfitársával találkozik Hollandiában - teljesen lefegyverezte a mondat. Miep megmenekült, a Frank család árulója azonban a mai napig is ismeretlen - pedig a háború után több nyomozás is indult a tettes felderítésére. Mielőtt a rejtekhelyet a nácik átkutatták, Miep megtalálta Anna feljegyzéseit. Ha akkor belenézett volna a papírokba, biztosan megsemmisíti azokat, hiszen Anna nevén nevezte segítőit.

A kislánynak a megpróbáltatásokat nem sikerült túlélnie, tífuszban halt meg Bergen-Belsenben. A szomorú hír hallatán Miep Otto Franknak, a lány apjának adta át a feljegyzéseket, amelyek hamarosan könyv formájában kerültek nyilvánosságra, hiteles bizonyságként a vészkorszakról.

Kérdésünkre, hogy ezek után mivel győzné meg a holokauszttagadókat, Miep így felelt: „Semmivel! Nincs értelme győzködni őket. Több holokauszttagadó is látta már a haláltáborokat, mégsem fogadják el a tényeket." Miep meggyőződésévé vált, hogy a rasszizmus és az antiszemitizmus ellen csak erővel lehet fellépni.  „Nem hiszem ugyan, hogy a holokauszt a régi formában megismétlődhet, de nem árt az óvatosság" - mondta.

Miep Amszterdamban él, és ma is jó egészségnek örvend. Most, hogy már százéves is elmúlt, egyre nehezebben jár. Szeret olvasni, és figyelemmel követi a nap eseményeit.

„Nem akarom, hogy hősnek tartsanak. Ne higgyék azt az emberek, hogy hősnek kell lenni ahhoz, hogy emberi kötelességeinket teljesítsük. Egyike vagyok annak a több mint húszezer hollandnak, aki segített azokban a sötét időkben. Minden tőlünk telhetőt megtettünk, de sajnos mindez mégis kevésnek bizonyult."

Olvasson tovább: