Kereső toggle

Nyoma se maradjon?

Az ausztriai St. Georgenben eltüntetik a náci kényszermunka emlékeit

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Szita Szabolcs professzor, a magyarok ausztriai kényszermunkájának elismert kutatója segélykiáltással felérő e-mailt kapott ausztriai munkatársától, Martha Gammertől. Az osztrák hölgy információi szerint teljes megsemmisítés fenyegeti a település és a volt guseni koncentrációs tábor közelében fekvő Bergkristall bányaüzem maradványait. Ez az üzem volt a náci Harmadik Birodalom egyik legnagyobb föld alatti repülőgépüzeme, amelynek építésén, majd később az üzemben több ezer magyar kényszermunkás is dolgozott.

Martha Gammer figyelmét az építkezés iránt érdeklődők hívták fel arra, hogy az úgynevezett „természetes aknákat, tárnákat” teljesen betömik. A munkálatokról tájékoztató tábla szerint csupán állagmegóvásról és helyreállításról van szó, de az építkezés kivitelezése egészen másra enged következtetni. A föld alatti létesítmény teljes hosszában furatokat és fúrólyukakat látni, mellettük betonszállító kocsik haladnak, amelyek ormányukon keresztül feltöltik betonnal a lyukakat. A helyi lakosok számára kiadott tájékoztató anyag is megtévesztő információkat tartalmaz.
A mauthauseni koncentrációs tábor altáboraként üzemelő Gusen biztosította a munkaerőt a föld alatti üzemek kiépítése és működtetése számára. 1943-ban a már három éve létező tábort vasúti vonal kötötte össze St. Georgennel. A rabokkal a szilárd gránithegyekbe fúrattak tárnákat. Ezekben helyezték volna el az ME 262 jelű Messerschmitt sugárhajtású gépeket összeállító gyárakat. A németek légi fölényük visszaszerzését várták a repülőgépektől a háborúban. 14 tárnát igyekeztek kialakítani, ezek egyenként 7 kilométer hosszúak, 6-8 méter szélesek és 10-15 méter magasak lettek volna. Az itt dolgoztatott foglyokat a legteljesebb mértékben igénybe vették és kíméletlenül „elhasználták”.
A szörnyűséges élet- és munkakörülmények következtében a foglyok katasztrofális egészségügyi állapotba kerültek. Azokat, akik járványos betegségbe estek, vagy súlyosan megsérültek – ami az embertelen munkakörülmények következtében nagyon könnyen ment –, s így tartósan munkaképtelenné váltak, a lágerszabály szerint meg kellett ölni. Ez történhetett szívbe adott injekcióval vagy a hartheimi euthanáziaközpontban gázzal vagy a táboron belül egy szigetelt barakkban Zyklon-B mérgező gázzal. Télen szabadban fagyasztottak meg hidegvízzel lelocsolt foglyokat. Ha más lehetőségre nem volt kedv vagy mód, akkor a kápók a leütött foglyok torkára tapostak, vagy vizeshordóba fullasztották őket.
Először 1944 májusának végén érkeztek Gusenba Magyarországról deportált zsidók Auschwitz-Birkenaun keresztül. A kárpátaljai, nyíregyházi zsidók tömegesen pusztultak el a brutális körülmények miatt. Egyikük, az akkor húszéves Herczeg Emil így emlékszik vissza a guseni munkára: „A fúró egymaga tizenöt kilót nyomott, de a sűrített levegő miatt az állandó ütéseket is el kellett szenvednünk a vállunkon. A munka napi tizenkét órán át tartott. Közvetlen felettesünk – gömbölyű arcú, fekete szemű, szúrós tekintetű osztrák – nem tudott beszélni, csak kiabálni. Legkisebb büntetése egy rúgás volt.” A tizennyolc éves, hársfalvai Friedmann Hermann arra emlékszik, hogy az orvoshoz jelentkezők számát a barakkfelügyelők felírták. Este ezeket az embereket összeszedték és kivégezték.
1944 második felében a körülmények egyre rosszabbak lettek. A nyáron érkezettek túlnyomó többsége már nem volt életben. Decemberben a nyomorúságos ellátás egyre csökkent, a ruházat pótlására a nagy hideg ellenére sem volt mód. Noha az SS-ek szigorúan tiltották, egyesek cementeszsákok darabjaival borították testüket a rabruha alatt. Akik a rendszeres és szigorú ellenőrzések során lebuktak, azzal számolhattak, hogy az őrök és a kápók ütlegeinek következtében bordatörést, fejsérülést szenvednek. A mindennapos brutalitást idézi fel Steimetz Géza visszaemlékezése is: „Előfordult, hogy a kápó, akinek szabad volt külön főzni, szeretett volna fát szerezni. Fát azonban a láger területére tilos volt behozni, ezért a kápó a következőt találta ki. Agyonütött egy-két embert és miután a holttesteket be kellett a munkáról vinni a tábor területén lévő krematóriumba, nagy fadarabokból hordágyat csináltatott. Két embernek ezen kellett behozni a halottakat. Így szabad volt fának is bekerülnie a táborba, amit azután a kápó a saját céljaira is felhasználhatott.”
1945 májusának első napjaiban, miután a krematóriumok személyzetét agyonlőtték, az SS-őrség eltűnt a táborból. Az amerikai csapatok ellenállás nélkül foglalták el a guseni tábort. A kínzóiktól megszabadult foglyokban feltörtek az indulatok: a kápókat és rab funkcionáriusokat – hiába próbáltak meg elrejtőzni – a tömeg felkutatta és meglincselte. Az SS-ek elhagyott otthonait és a raktárakat felprédálták. A helyi parasztok házaiba némelyek betelepedtek és erőszakoskodtak. Végül az amerikai hadsereg teremtett rendet, és állította le az önbíráskodást. A helyi lakosságot azonban kirendelték a tábor megtekintésére, a tömegsírok megásására és a halottak eltemetésére.
A történeti kutatások szerint mintegy 60 ezer fogoly (lengyelek, oroszok, franciák, olaszok, magyarok, zsidók, cigányok, nagyjából 29 nemzet fiai) raboskodott Gusenban, közülük 35 725 vesztette életét a táborban, 1655-nek pedig máig ismeretlen a sorsa.
A földmunkagépekkel ennek a tragédiának a nyomait igyekeznek eltüntetni napjainkban. Martha Gammer és társai a következő kiáltvánnyal fordultak az osztrák hatóságokhoz: „Követeljük a feltöltési munkálatoknak és a létesítmények lerombolásának azonnali leállítását, mivel ezek bizonyítják és mutatják be az egykori foglyok mélységesen mély szenvedések között végzett rettenetes »munkáját«. A túlélők vallomásaiból tudható, naponta hány halálos áldozata volt az értelmetlen robotnak. Ha nem állítják le a munkákat, a nemzetközi sajtót értesítjük a fejleményekről.”
Friss értesülések szerint az osztrák tudományos élet és a hatóságok képviselői is felemelték a szavukat a hivatalos engedélyek nélküli építkezés leállítása érdekében. Talán ezúttal nem lehet a múltat eltörölni. De látszik, hogy vannak, akik szeretnék megtenni.

Olvasson tovább: