Kereső toggle

Hullámok hercegei

A digitális átállásra készül a magyar médiaipar

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Karácsonykor már vagy fél tucat digitális tévé és kétszer-háromszor ennyi
rádiócsatorna műsorából válogathatnak a szerencsések, mégpedig ingyen. Feltéve,
hogy addigra beruháznak a digitális vételhez szükséges eszközökbe. Ez lesz a
most zárult multiplex-tender első érezhető következménye.

Több csatorna egyszeri, ráadásul nem is eget rengető beruházással – ezt ígéri
a fogyasztóknak a digitális rádiózás és tévézés, aminek műsorterjesztési
jogosultságát tizenkét évre a francia kezekben lévő Antenna Hungária (AH) Zrt.
nyerte el. Az első kategóriában a Magyar Rádiót, a másodikban a – sajtó által
kétes ügyletek résztvevőiként emlegetett szlovák résztulajdonosok miatt
„megkóstolt” – Digital Broadcasting Kft.-t utasította maga mögé.

A menetrend szoros: a Nemzeti Hírközlési Hatóságnak (NHH) még a nyáron
szerződést kell kötnie a győztessel, aki mindkét kategóriát szoros versenyben
nyerte. A pályázóknak pedig a november elsejével kezdődő felvezető fázis után
még az idén élesben el kell indulniuk. Tegyük hozzá: az energikus kezdés után
kicsit lelassulnak majd a dolgok, hiszen a tévék esetében 2011 utolsó
másodpercében kell lekapcsolni a jelenlegi, analóg adást, a rádióknál három
évvel később. Itt ráadásul tágíthatóak is a keretek, hiszen számos, az
elodázásra remek lehetőséget adó gumiparagrafusa közül többen ma még
teljesíthetetlennek látszó feltételeket ír elő a tavaly hozott jogszabály.
Például azt, hogy szinte mindenkinek legyen digitális rádiója – amit ma még
mutatóba sem lelni Magyarországon.

Az utca embere számára ma az a kérdés, mit kell tennie a „digiért”? A lakosság
kábeltévé-előfizetéssel rendelkező felének semmit, ahogy a műholdvevős bő
egyötöd is karba tett kézzel várhatja a jövőt. Más a helyzet a háztartások
mintegy huszonöt százalékában, ahol a mai napig szobaantennával fogják az adást,
azaz a köztévé egyes csatornáját, az RTL Klubot és a TV2-t. Ők a két
MTV-csatorna és a Duna TV mellett – ha beruháznak egy jelátalakítóba (set-top
boxba) – a Viasat3 és a Humor1 műsorával is ingyenesen tágíthatják szellemi
látókörüket. (Az ATV-nek és a Hír TV-nek is van „szabadjegye”, de hogy ők
ingyenes vagy fizetős szolgáltatásban gondolkoznak, arról az NHH-nál egyelőre
nem tudtak nyilatkozni.) A két nagy kereskedelmi tévével még lesz egy meccse az
AH-nak, hiszen velük a következő hetekben kell megállapodnia a műsorszórónak
arról, hogy felmennek-e vagy sem a magyarosan csak programcsokorként emlegetett
multi-plexre.

A mérkőzés külön érdekessége, hogy az AH-nak érdeke, hogy minél hamarabb
bekerüljön a kínálatukba a – nézettsége okán a köztévéknél sokkal inkább
„közönségáthúzó” – két mamut. Ez ugyanis akár lendíthet is a set-top boxok
vásárlásának ütemén, így (közvetve) előbbre hozhatja a két csatorna analóg
sugárzásának leállítását. Az így megürülő frekvenciákon pedig egy-egy újabb
multiplexet indíthat az AH.

Az mára egyértelműen kiderült, hogy a nyertes a modernebb MPEG4-es technológiát
vezeti be, így ha nagyfelbontású (HD) minőségben adnak, akkor négy, ha nem,
akkor akár nyolc-tíz adó is belefér egy-egy tévés programcsokorba. A kérdés így
ma az, hogy mennyiben lehet a kábel és a műhold versenytársa a digitális
tévézés, azaz ad absurdum hódíthat-e el azoktól előfizetőket.

Akárcsak az, mennyire kell „meccselnie” például az internetes televíziózással.
Hiszen az internetes alapú tévézés terjedését ma leginkább az hátráltatja, hogy
a lakosságon belül európai összehasonlításban is alacsony azok aránya, akik
szélessávú internettel rendelkeznek.

Az Antenna Hungária azt vállalta, hogy az ország felén lehet majd fogni a
digitális földfelszíni tévéadást újévkor, miközben harmadnyi területen (jellemzően
Budapest környékén) vehetjük már mobiltelefonon is az adást. Akadnak
szakemberek, akik a legnagyobb fantáziát ebben a platformban látják; nem csupán
azért, mert a telefonok fejlődésével és a mind mobilabbá váló életben egyre
inkább helye van ilyesminek, hanem azért is, mert teljesen más a mobil- és a
hagyományosan digitálistévéző átlagfogyasztó.

Míg első menetben azok állnak át a digitális vételre, akik eddig nem tudták
megfizetni a kábeldíjat (azaz nagy valószínűséggel a társadalom legrosszabban
kereső részéhez tartoznak), a mobiltévézők jellemzően fiatalok, és olyan
fizetőképes réteghez tartoznak, amely örömmel költ, így a hirdetők számára
valóságos főnyeremény. A kérdés így már csak az, hogy mennyire ismétlődik meg
Magyarországon is a Nyugat-Európában remekül működő recept.

A talányok sorát csak gyarapítja, mi lesz a rádiós piac sorsa. Ami biztos: az
újévi pezsgőpukkanás pillanatában legalább az ország harmadán lehet majd fogni
digitálisan is a műsort. Hogy kik lesznek a szerencsések, az más kérdés, hiszen
a médiaguruk zöme is csak szakmai bemutatókon és az interneten látott eddig
digitális vevőkészüléket, ami pár hónapja még vagy ötvenezer forintnyi összegért
fogyott Nyugat-Európában. Ennek például az a jelentősége, hogy egy átlagos hazai
háztartást alapul véve – ahol egy rádió jut a nappaliba, egy a konyhába, egy meg
az autóba – ilyen áron nem elhanyagolható befektetés a készülékbeszerzés. Egy
tavaly elfogadott törvénymódosítás szerint pedig csak akkor lehet leállítani
2014 végén a hagyományos műsorszórást, ha a lakosság háromnegyedének van
digitális készüléke. Kérdés tehát, hogy ez mikor lesz így. Lehet, hogy soha.

Persze komoly lökést jelentene a készülékvásárláshoz, ha a leghallgatottabb adók
érdekeltek volnának az átállásban – ez viszont ma finoman szólva is kétséges. Az
átállással ugyanis tucatnyi másik adó jelenhet meg a két országos kereskedelmi
rádió (a Sláger és a Danubius) mellett. A dolgok jelenlegi állása szerint
azonban alig-alig marad programhely a riválisoknak: a Magyar Rádió kötelezően
felteendő három adója mellett az InfoRádiónak, a Katolikus Rádiónak, a
Klubrádiónak és a Lánchídnak van bérelt helye az első multiplexen, amelyek
viszont így elviszik a szabad helyek felét, miközben a rádiózással töltött
időnek jó, ha a negyedét-ötödét mondhatják magukénak.

Csőbe húzva

A digitális világgal mindenhol beköszöntöttek a csatornacsaládok: nem
„mindenkihez szóló”, hanem kisebb, speciális csoportokat megcélzó adók jöttek
létre, ezeket pedig sokkal olcsóbb egy kézben tartani.

Ehhez képest a médiatörvény az ilyesmit rigorózusan tiltja, azt a kiskaput
azonban közép-európai slendriánsággal nyitva hagyja, hogy ágas-bogas
kereszttulajdonlások útján egy tulajdonosi körnek akár tucatszám lehetnek adói.


Nem világos az sem, hogy miért írtak elő (a világban egyedülálló módon) rádiós
átállási céldátumot, ahogy az sem, miért épp 2014. december 31-e lett a
kitüntetett pillanat. Ahogy meghökkenhetünk azon is, miért bérbe, nem pedig
örökbe adják a legszegényebbeknek a set-top boxot. Az NHH-nál arról beszélnek:
aki nem tudja megfizetni a dekóder (folyamatosan csökkenő, most alaphangon 10-12
ezer forintos) árát, az a minimálbér egy százalékáért, mintegy havi hatszáz
forintért akár kölcsönözheti is az eszközt, ami így alig másfél év után többe
kerül neki, mintha megvette volna.

Olvasson tovább: