Kereső toggle

Új aranyláz

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A dollár árfolyama sohasem látott mélypontra süllyedt (az euróhoz képest egy
év alatt 15 százalékot vesztett, és alighanem még tovább is fog veszíteni
értékéből), az Egyesült Államokban általános recessziótól és egyidejűleg
inflációtól tartanak, bizonytalan a tőzsde, alacsony a kamatláb. Elsősorban
ezeknek a tényezőknek tudható be az arany árának gyors emelkedése. Az ősidők óta
értékmérőként szolgáló nemesfém felfutása kihathat az egész világgazdaságra.

Az 1849-ben kirobbant kaliforniai aranyláz, amikor mintegy 300 ezer, egy
csapásra meggazdagodni vágyó férfi lepte el a nyugati partvidéket, hallatlan
mértékben felgyorsította az Egyesült Államok terjeszkedését a Csendes-óceán
irányába. Fél évszázaddal később Klondike környékén bukkantak aranyra, akkor
Alaszkát vették célba az Államok minden vidékéről, de Európából is ezrével
özönlöttek oda a kalandorok.

Az aranylelőhelyek kimerültével aztán a szerencsés újgazdagok teli zsebbel, dús
bankszámlával távoztak, a balszerencsések pedig – nemegyszer kilenc gramm
ólommal a fejükben – ott maradtak a temetőkben. San Franciscótól északra afféle
múzeumokként tekinthetők meg az aranyásók egykori tanyái: elhagyott
tömegszállások, bordélyok, kocsmák, ahol ma csak a szél csapkodja az ajtókat;
másfél százada rozsdásodnak a szükségtelenné vált keskenyvágányú vasutak
elhagyott sínpárjai. Az Egyesült Államok nyugati vidékein, Észak-Kaliforniában,
Oregonban, Arizonában azonban az utóbbi hónapokban ismét kezdenek feltünedezni
a hajdani „negyvenkilencesek” kései utódai. A szövetségi tulajdonú nyugati
földterületeket kezelő Bureau of Land Managementhez csupán az idei első
negyedévben 2274 személy fordult bányászati engedélyért.
(Összehasonlításképpen: 2005-ben mindössze 132 ilyen kérelem érkezett a
hivatalhoz.) Ők is tudják: csekély az esélye annak, hogy gazdag aranylelőhelyre
bukkanhatnak, a kutatáshoz szükséges pénz és fáradság most mégis megéri a
kockázatot. A nemesfém ára ugyanis eddig soha nem látott csúcsra emelkedett: egy
uncia (28,34 gramm) aranyért ma már több mint ezer dollárt fizetnek, ami egy
harmadával több a tavalyinál.

A nyolcvanas évek elején e sorok szerzője abban a megtiszteltetésben
részesült, hogy New Yorkban (stílszerűen – Makszim Gorkij szavaival – a „sárga
ördög városában”) több alkalommal is ebédvendége lehetett Nicholas L. Deak
multimilliomos pénzembernek. Az erdélyi származású Deák Miklós – aki az
Amerika-szerte ismert Deak–Perera bankház és pénzváltó cég egyszemélyi
tulajdonosa volt (1984-ben egy elmebeteg asszony lelőtte) – ezeken a
beszélgetéseken és egy interjúban is több ízben kifejezte azt a meggyőződését,
hogy az ezredfordulóra az arany ára eléri majd az 1000 dollárt. Nos, Deák
közgazdaságilag megalapozott próféciája most, alig néhány éves eltéréssel
beteljesedett. Igaz, a mai dollár jóval kevesebbet ér az akkorinál, csakhogy úgy
tűnik, az unciánkénti 1000 dolláros ár sem a felső határ. Jay Taylor, a Gold &
Technology Stocks című szaklap főszerkesztője szerint az arany ára
hamarosan az 1500 dollárt is elérheti, míg Peter Schiff, a Euro Pacific Capital
vezérigazgatója úgy véli: még a 2000 dolláros ár sem érheti meglepetésként a
nagyközönséget (és – tegyük hozzá – a befektetőket).

Az amerikai jelzáloghitel-válság, a növekvő olajárak és több más tényező
előidézte pénzügyi instabilitás, tanácstalanság, bizonytalan kilátások közepette
az arany – az örök mentsvár – ismét kimagasló szerephez juthat a
világgazdaságban. Ez a legalsó szinttől a legfelsőbbig megmutatkozik. A legalsó:
a kisember, aki – mint amerikai lapok hosszú riportokban számolnak be róla –
szalad részt venni a bizományi üzletek, nemesfém-felvásárló cégek evés-ivással
is egybekötött „aranypartijain”, hogy soha nem látott magas áron adja el
nyakláncát, karkötőit, aranyóráját, különleges alkalmakra vert aranyérméit. A
legfelső szint: a milliárdosok, akik nem eladják, hanem veszik a nemesfémet. Tíz
olyan „oligarcha” közül, akiket a Forbes a leggazdagabb oroszok között tart
nyilván, hatan hatalmas aranyvagyonok birtokosai, és napjainkban minden módon
még igyekeznek is növelni készleteiket. Az amerikai magazin szerint ehhez a
klubhoz csatlakozott legutóbb a leggazdagabb orosz, Roman Abramovics, a brit
Chelsea labdarúgócsapat tulajdonosa.

De „gyűjtik” az aranyat az államok is. Kína valuta- és aranytartalékai az idei
év első két hónapja után 119 milliárd dollárral értek többet, mint 2007 végén,
igaz, nem feltétlenül fizikai értelemben, hanem jórészt az aranyár növekedésének
köszönhetően. Az orosz kincstár sem panaszkodhat, amely február 8-a és március
21-e között, tehát alig hét hét leforgása alatt 21,2 milliárd dollárral, azaz
5,4 százalékkal növelte ugyanezt a mutatóját. Oroszország rendelkezik egyébként
a világ második legnagyobb – igaz, főként isten háta mögötti szibériai
vidékeken –, a föld mélyén rejtőző aranytartalékával, míg kitermelését tekintve
az ötödik a világon. A kitermelés egyébként már öt éve hanyatlik: tavaly már
„csak” 161 tonna volt, de a részvényesek (köztük britek) arra számítanak, hogy
beruházásaiknak köszönhetően 2015-re elérhetik az évi 225 tonnát. Az arany
egyébként Oroszországban ugyanúgy stratégiai iránynak számít, mint a kőolaj
vagy a földgáz – ennek megfelelően az állam éppen most igyekszik rátenni a
kezét a részben külföldiek által birtokolt, Nyugaton Polyus Gold néven ismert
Poljusz Zoloto mamutcégre.

A konjunktúrát, a magas árat kihasználva – mint nemrég bejelentette – a
közeljövőben piacra dobja aranytartalékának egy nyolcadát, mintegy 14 millió
unciát a Nemzetközi Valutaalap (IMF). Ezzel azonban nem annyira hosszú távú
céljai vannak (az arany eladásából származó pénzt főként részvényekbe,
kötvényekbe szándékoznak fektetni), mint inkább saját pénzügyeit kívánja
rendezni az Amerikából esetleg az egész világra „kigyűrűző” jelzáloghitel-válság
közepette.

A rekord aranyár magyarországi hatásairól eddig kevés szó esett. Elképzelhető
(bár közgazdasági értelemben ez a következmény minden bizonnyal elhanyagolható),
hogy aktivizálják tevékenységüket a hazai „aranyásók”. Vannak (vagy legalábbis a
közelmúltig szép számmal voltak) ugyanis olyan „iparosok”, akik a Duna
homokjából szitáltak aranyport. Ennek aranytartalma azonban oly csekély,
hogy az ebből nyerhető haszon kevesebb, mint a minimális órabér. Kérdés azonban,
hogy ez a gazdasági mutató akkor is érvényes marad-e, amikor az aranyat
unciánként 1000 vagy esetleg 1500, netán 2000 dollár körüli áron jegyzik majd.

Olvasson tovább: