hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hogyan legyünk politikai hullák?
A honatya megmutatja

2007. 08. 15.
Lehet, hogy pártjának egyik legjelentősebb adakozóját veszíti el a Fidesz, mivel Lengyel Zoltán képviselő, aki például 2005-ben 990 ezer forinttal támogatta a jobboldali konglomerátumot, egyre tarthatatlanabb helyzetbe manőverezte magát. Legújabban a politikus aktvideóján szörnyülködik a közélet.

A Fidesz parlamenti frakciójának mezőgazdasági kabinetjét vezető
agrárüzemmérnök egy hónapja hívta fel a figyelmet magára, mikor verekedésbe
keveredett a Lánchídnál a rendőrökkel. Az esetről a politikus úgy számolt be,
hogy a rendőrök brutalitásának lett az áldozata. Mint írtunk róla, a rendőrség
szerint azonban az történt, hogy a mindössze karórát és fürdőnadrágot (!) viselő
képviselő nem tudta magát igazolni, és mentelmi jogára hivatkozva nem árulta el
a nevét, csupán egy parlamenti parkolókártyát mutatott fel. Miután közölték
vele, hogy előállítják, gázt adott, mintha el akarna menekülni. A rendőrök ekkor
megpróbálták lefogni, és ebből verekedés alakult ki.

A rendőrök azt állítják, hogy a bekísérés során (közel volt az I. kerületi
kapitányság) folyamatosan azt kiabálta, hogy „képviselő vagyok, bántalmaznak a
rendőrök”. Ezt követően pedig a kapitányságon a földre vetette magát, mintha
elájult volna. Az iratait behozó nő elnézést kért a politikus viselkedéséért.


Időközben az Index portál fájlmegosztó rovatában Lengyel Zoltánról készült
aktfelvételeket töltöttek fel, melyen a negyvenhét éves, kétgyermekes családapa
egy feszület előtt meztelenül pózolt. Rejtély, hogy egy középkorú diplomás
férfit, különösen politikust, mi vesz rá ilyenre.

Az esztergomi Ferences Gimnáziumban érettségiző, majd mezőgazdasági üzemmérnöki
diplomát szerző Lengyel Zoltán, aki tíz évig volt Sáregres polgármestere, és
évekig vezette a Fejér megyei közgyűlésben a Fidesz frakcióját, 2002 óta
országgyűlési képviselő is. A politikus a verekedés és az aktképek mellett
felesége miatt is a lapokba került, mivel a sáregresi orvost helyettesítő
felesége nem volt hajlandó elhagyni a százkét négyzetméteres önkormányzati
szolgálati lakást, miután lejárt a szerződése.

A Fidesz nem szólalt meg a politikus egyik ügyében sem, ami nem is csoda, mivel
úgy tudjuk, hogy Lengyelt már „politikai hullának” tekintik a párton belül.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!