„Magyarországon az embereknek – már akinek van munkája – rengeteget kell
dolgozniuk ahhoz, hogy egy elfogadható életminőséget produkáljanak. Így ma a
pihenés egyenlővé vált az életmentéssel” – mondta el lapunknak Kiri Edit
pszichológus. A helyzetet csak súlyosbítja, hogy az állásféltés miatt a magyarok
lassan betegállományba is csak akkor mennek, ha a mentő viszi őket: idén 10
százalékkal tovább csökkent a táppénzes napok száma. Honfitársaink nyaralási
szokásairól több vizsgálat is készült az elmúlt években, s nagyjából mindig
ugyanaz volt a helyzet: az emberek közel fele nem megy nyáron szabadságra.
Legalább ötéjszakás főnyaralásra a magyarok harmada utazik el, egyötödük pedig
otthon tölti szabadságát. Nagy divatja lett ugyanakkor a hosszított hétvégéknek.
A magyarok uniós viszonylatban is munkamániásoknak számítanak, de ez nem pusztán
egzisztenciális félelmek szülte kényszer, hanem annál súlyosabb jelenség: a pénz
hajtása nálunk elvi meggyőződésből vállalt, önkéntes robot is. A
magatartáskutatók szerint honfitársaink eléggé önbizalom-hiányosak, óriási
bennük a bizonyítási vágy, ami leginkább az anyagi javak halmozásában ölt
testet. „A szabadidő eltöltését is gyakran presztízselvárások irányítják:
felkapott üdülőhelyek, nyüzsgés, szórakozás, virítás a lényeg, minek folytán
soha sincs nyugta a dolgozónak” – erősítette meg kérdésünkre Fialáné Szabó
Judit, a Nyírő Gyula Kórház pszichológusa. Mint mondta, sajnos nem tapasztal
ezen a téren változást, az emberek felpörgetettebb életet élnek, mint valaha, és
képtelenek lefékezni. A hajtás aláássa a magánéletet, s innentől fogva dupla
okuk van a munkába vagy a szórakozásba való menekülésre. Szinte rettegnek az
ingerszegény helyzetektől, amelyekben teljes tétlenségre – netán a személyes
problémák rendbetételére – vannak ítélve.
Márpedig a kiegyensúlyozott magánélet az alapja mindennek. Kiri Edit szerint a
legjobban feltöltődni pont a családban lehet: „Rengeteg olyan lehetőség van a
hétköznapi életünkben, ami szinte nem kerül semmibe, és nagyon sok lelki
erőforrást lehet belőle gyűjteni – mondja. – Ilyen a család, az együttlét öröme,
amit sokan nem becsülnek meg, pedig valódi egészségforrás, és jókora
egészségvédő hatása is van. Nincs annál pihentetőbb dolog, mint amikor összeül a
család egy jót beszélgetni. Legalább a hétvégéken legyen egy közös ebéd, amikor
érezhetővé válik az összetartozás, ami semmivel össze nem téveszthető
biztonságot adó erő.”
„A mai hajszolt életmódban sajnos keveseknek van ideje beszélgetni, odafigyelni
egymásra. S ahol ez nincs meg az év többi szakaszában, ott a meghittség nehezen
fog létrejönni a nyaralás ideje alatt, amely így könnyen válik a nagy
összeveszések időszakává” – állítja Fialáné Szabó Judit. Ráadásul mindmáig úgy
érzik az emberek, hogy állandó kontroll és kritika alatt zajlik az életük, így
maguk is hajlamosak kritikusan, kontrolláló módon viszonyulni a környezetükhöz.
A vélt és valós elvárásoknak való megfelelési kényszer, az ebből adódó stressz
nem könnyen oldódik fel a vakáció alatt. A kikapcsolódáshoz valóban szükségünk
van élményekre, de nem feltétlenül úgy, ahogy például a média szuggerálja azt
belénk napi huszonnégy órában. Sokan a szabadságuk alatt is agyonhajszolják
magukat, feszített a ritmus, népszerű városokat rónak napi tizennégy órában.
Honfitársaink mintha ez alatt a röpke időszak alatt akarnák magukat kárpótolni
mindenért, amit az év során elszalasztottak. Ha úgymond kiengednek, azt is
hajlamosak végletes formában tenni: esznek, isznak, mulatnak – végkimerülésig.
„Vigyázat: a felpörgetett élettel járó stresszből nem könnyű gombnyomásra
kikapcsolni, sokan képtelenek is leállni – figyelmeztet a szakember. – Vagy ha
mégis, a szervezet észleli a hirtelen és drasztikusan lecsökkentett
igénybevételt, csökkenhet az immunitás, s ilyenkor, éppen nyaraláskor üthetnek
be különféle problémák: álmatlanság, allergia, depresszió, de nem ritka az
infarktus sem. A szervezetünknek ugyanis rendszeres időközökben lenne szüksége
pihenésre: naponta, hétvégenként, háromhavonta, évente egyaránt.”
„Van az a bizonyos önszabályzós vasaló vagy kávéfőző, amely mielőtt
»túlhasználódna«, átkapcsol egy kis pihenőszakaszra, majd később újra dolgozik
tovább – magyarázza kérdésünkre Kiri Edit. – Ez az, ami sajnos hiányzik az
emberek magatartáskultúrájából. Ezt nevezik »egészségmagatartásnak«. A magyar
társadalom egészségmegőrzése érdekében ismét meg kell tanítani az embereknek ezt
a mentalitást, mert fontos szerepet játszik a betegségek megelőzésében és az
életminőség javulásában. A Magatartástudományi Intézetben komoly szakmai stáb
foglalkozik ezzel a területtel.”
A nyugati emberek életében – velünk ellentétben – a hangsúly már régóta
áttevődött a munkáról a szabadidőre, a feltöltődés, a „rekreáció” különféle
formáira, amelynek előnyös hatásait a munkaadók zöme is felismeri és támogatja.
Franciaországban például a pihenésnek sajátos kultúrája, szabályos művészete
alakult ki: az emberek minden körülmények között szakítanak maguknak időt arra,
hogy ráérősen diskuráljanak a parkokban, kávézókban, piknikezzenek a Szajna-
parton, görkorizzanak, kocogjanak a parkokban, vagy a pétanque nevű utcai
golyójátékot űzzék feltétlen odaadással.
„Az ember a mindennapi tevékenysége során gyakran érzi, hogy szüksége lenne
olyan időtöltésre, amikor nincs kötelezettsége, szabadon azt tesz, amit akar,
akár a »semmittevést« is választhatja” – véli Szabó József, a Szegedi
Tudományegyetem docense. Sajnos a magyar társadalom értékrendjében a szabadidő
igénye nagyon gyakran együtt jelent meg a semmittevéssel, ami társadalmilag
elítélendő tevékenység volt hosszú ideig. A politikai-gazdasági körülmények
változásával, az anyagi igények növekedésével, a kényszerű sokadik gazdaság
megjelenésével az egyén napi, heti és éves kényszerű elfoglaltságában szinte
teljesen megszűnt a szabadidő, így annak értéke sem volt az egyén számára
megfogható. Nem volt példa és érték a semmittevő, kocogó, önmaga
szórakoztatására mozgó, rekreálódó ember.
Szabó József úgy látja, hogy szerencsére elindult valami változás Magyarországon
is. A városokban megjelentek a futó, kocogó vagy kerékpározó emberek, soha nem
látott méretekben indultak el a magyarok síelni, és tanultak meg teniszezni.
2007. 07. 26. (XI/30)
