Kereső toggle

Cyber-özvegyek

Egyre több családapa válik internetfüggővé

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Évának néhány héttel ezelőtt megakadt a szeme egy magazin írásán, amely
arról szólt, hogy milyen tünetei vannak a netfüggőségnek, és hogy a világháló
egyre több áldozatot szed itthon is. Villámcsapásként érte a felismerés, hogy az
a férfi, akivel már tizenöt éve együtt él, szenvedélybeteg. Az elején elnéző
volt vele, azt gondolta, ebben a stresszel teli világban mindenkinek szüksége
van kikapcsolódásra. De ma már ott tart, hogy a számítógép-függőséget ugyanolyan
tragédiaként éli meg, mintha párja alkoholista vagy drogfüggő lenne.



Képünk illusztráció

Amikor Éva nemrégiben rádöbbent a probléma súlyára, zaklatott állapotban
rohant férjéhez, hogy megossza vele a fölismerését. De ahelyett, hogy nyugodtan
megbeszélhették volna a dolgot, a férfi sűrűn szitkozódni kezdett, és elrohant
otthonról.

„Visszagondolva, úgy öt éve kezdődött Lászlónál ez a furcsa szenvedély – kezdi
mondandóját a harminckilenc éves, kétgyermekes családanya. – Sokszor mondta,
hogy feszültnek és ingerültnek érzi magát a munkahelyén, és untatja a munka.
Aztán a fiúk bent az irodában megmutattak neki pár internetes stratégiai
játékot. Az elején előre megtervezett időpontokban játszott egy-két órát, amit
később rendszeresen túllépett. Többnyire hirtelen fogja el az internetezési
vágy, ma már nyolc-tíz órát is képes ülni a gép előtt. Alig várja, hogy
hazaérjen a munkahelyéről, mert a hálózaton már várják a szerepjátékbeli
ellenfelek. Minden éjszaka fölkel, ezzel a mi nyugalmunkat is megzavarja.
Egyszer viccesen meg is említettem neki, hogy szívesen cserélek a géppel, ha
akarja: azt fektesse be maga mellé az ágyba. De sajnos nem vette a lapot.”

László lassan feladta az otthoni kikapcsolódást szolgáló tevékenységeit is: nem
tévézik, nem olvas. Évától is elhidegült, nem olyan figyelmes vele, mint régen,
a házaséletük sem a régi. Focizni sem jár el a fiúkkal a térre. „Például most
vasárnap hajnal ötig virrasztott a gép előtt, utána lefeküdt aludni – mondja
Éva. – Mi meg kint a nappaliban arra vártunk délelőtt, hogy fölkeljen az előre
megtervezett grillpartihoz. Délig vártunk rá, aztán fogtam a gyerekeket, és
kimentem velük Gödöllőre a barátainkhoz. És ez így megy már jó pár éve. Ha el is
megyünk vendégségbe, látom az arcán, hogy a netre gondol. Egyszerűen nem tudja
magát türtőztetni. Ezek a játékok minden szabadidejét lekötik. Ha csak egynapos
kirándulást is tervezek, megjegyzi, ötven kilométernél nem hajlandó messzebbre
menni, mert akkor nem ér haza időben, hogy muníciót vásároljon a neten a
harchoz. Mivel ezek hódítós stratégiai játékok, mindent gyorsan kell vásárolni,
ha nincs itthon, gyakran fölhív, hogy vegyek pár ezer katonát neki a neten.”

Éva az elején még toleránsan kezelte a dolgot, mert a férje nyugodtnak tűnt, ha
játszott néhány órát. László mondogatta is: ha nem játszik, depressziós lesz,
értéktelennek, üresnek érzi magát, ingerlékeny és rosszkedvű lesz. Netezés
közben viszont ezek az érzések megszűnnek, fontosnak érzi magát. Sokszor van
sikerélménye a játék közben, ami magabiztossá teszi, habár ehhez már egyre több
játékra van szüksége. „Gyakran beszél a géphez, szidalmazza és ütögeti is néha –
nevet keserűen Éva. – Egyszer elromlott a gép. Látni kellett volna azt a
feszültséget, amíg kijött a szerelő: ideges volt, nem lehetett hozzá szólni.”


A feleség szerint László a realitásérzékét is elvesztette, hiszen míg a
számítógép világában otthonosan mozog és bonyolult helyzeteket old meg, addig a
valóságos világban a nehézségekkel nem akar szembenézni. Ha bármi gond adódik a
házban vagy az iskolában, akkor menjen és rendezze le Éva. „Úgy érzem, túlnőtt
minket ez a probléma, de Lászlóra józan ésszel már nem lehet hatni. Sokszor
reggel elfelejt enni és mosakodni is. Teljesen ki van merülve, már az állása is
veszélybe került. Nemcsak a családdal bánik mostohán, hanem saját magával is.
Befelé forduló lett, a legtöbb barátja az évek alatt szépen lemorzsolódott, a
rokonait sem látogatja. Egészen maga alá gyűrte ez a szenvedély. Addig
reménytelen a helyzet, amíg rá nem vesszük, hogy fogadjon el külső segítséget,
de erről egyelőre hallani sem akar.”

Internetfüggőség magyarországon

Kizárólag internetfüggőkre szakosodott addiktológiai ellátás még nem létezik
Magyarországon, bár a „hagyományos” függőségek kezelése sok szempontból
alkalmasnak bizonyul ebben az esetben is. A világhálón régóta fellelhető számos
virtuális klinika is, melyek kifejezetten az internetfüggők kezelése és segítése
céljából működnek.

A netfüggőség nehezen meghatározható jelenség, hiszen az internethasználat
annyira beivódott a hétköznapjainkba, hogy nehéz felállítani a józan határait.
Egy informatika szakos egyetemista például kérdésünkre határozottan állította:
meg van győződve arról, hogy minden csoporttársa komoly internet- és
számítógépfüggő, és eleve ezért mentek erre a pályára. Nos, általában jellemző,
hogy míg sokan magukat csak egyszerű felhasználónak tekintik, addig másokon
szinte azonnal észreveszik a kényszeres tüneteket.

Az Információs Társadalom és Trendkutató Központ 2004-es vizsgálata szerint a
magyar internetezők mintegy 6 százaléka tekinthető internetfüggőnek, ami
megfelel a nemzetközi aránynak. A vizsgálat során kiderült, hogy az
internetfüggők jelentős része korábban más függőséggel – vagy függőségekkel – is
küzdött.

M. M-R.

Olvasson tovább: