„Már egy félperces magzat is egy determinált emberi élőlény”
Fotó: Vörös Szilárd
Mit jelent egy ember életében a vele született genetikai kódja? Egy olyan
eleve determináltságot, hogy bármit is csinál, ha esik, ha fúj, e kód szerint
fog működni az élete?
– A daganat sem úgy van bekódolva egy emberbe, hogy ha az bármit is csinál,
bárhogy is él, akkor is daganatos lesz. Sokszor nagyon sokat teszünk azért, hogy
az a daganat valóban kifejlődjön: dohányzás, alkohol, egészségtelen táplálkozás,
sivárság, boldogtalanság, üresség, drogok stb. Úgy pontosítanám, hogy akinek
genetikailag hajlama van a rákra, és ha nem tesz az életmódjával ez ellen,
előbb-utóbb el is éri a betegség. Akinek nincsen genetikailag meghatározott
hajlama a daganatra, annak hosszabb lesz a cérnája. Sőt lehet, hogy végleg
kikerüli.
A genetikai kód tulajdonképpen nem más, mint a szülők, nagyszülők, ükszülők
tulajdonságainak összessége?
– Nagyjából. Ezt úgy kell elképzelni, hogy az, hogy magának milyen színű
lesz a szeme, a bőre, milyen nemű lesz, menynyire lesz ellenálló a betegségekkel
szemben, hosszú életkort él-e meg, és sorolhatnám; az kódolva van.
Ez már az anyaméhben eldől?
– Már megtermékenyítéskor, a spermium és a petesejt egyesülésének
pillanatában.
Akkor egy egyórás csecsemő is rendelkezik a születendő ember leglényegesebb
tulajdonságaival?
– Már egy félperces magzat is egy determinált emberi élőlény. Olyan élőlény,
akinek mindene megvan. A tudomány pillanatnyi állása szerint az intellektusa,
jelleme, karaktere milyensége is benne van a genetikai hátterében, de ezt az
életkörülményei, neveltetése, taníttatása, családi viszonya, érzelmi élete stb.
fogja pontosan meghatározni. Ha például az anya a terhesség hónapjaiban mérgező
anyagot vesz magához, kábítószert, nikotint vagy alkoholt, vagy csak egyszerűen
nem szereti, és nem várja a magzatát, akkor már a terhesség alatt elkezd
sorvadni, ami megváltoztatja az eredeti genetikai üzenetet. Az a magzat, aki az
anyja méhében kilenc hónapig nem érzi jól magát – vagy toxikusan károsodik –
annak durván sérülhet az idegrendszere. Egyszerűen nem kapja meg kellő mértékben
azokat a növekedési hormonokat, amelyekre szüksége lenne az egészséges
fejlődéséhez.
A stressz miatt?
– Igen.
Hogyan?
– Úgy, hogy a stresszhormonok összehúzódásokat okoznak, a finom mikroereket
beszűkítik, és így nem jut elegendő és megfelelő táplálék a csecsemőhöz.
És a stresszel ellentétes élmények az öröm, a gyermek szeretetteljes várása
milyen biológiai változásokat hoz létre?
– Pont az ellenkezőjét. Az erek megvastagodnak, több és egészségesebb
táplálék jut a gyermekhez. Ez ma már orvosilag is kimutatható. Azt, hogy egy
felnőtt ember esetében mennyi az öröklött, és mennyi a tanult dolog, nehéz
eldönteni. Egyénre szabott, attól függ, hogyan élünk a lehetőségeinkkel, és mit
hozunk ki belőle. A kapott talentumait az ember el is tudja ásni, és meg is
tudja sokszorozni, de ez már az ő saját felelőssége. Egy terhesség alatt és a
születés utáni években a család metakommunikációjából teljesen átjön egy
csecsemő számára, hogy az anya akarta őt vagy sem, hogy lányt akart, és fiú
lett, és sorolhatnám. Már az anyaméhben és utána is a gyerekek a leglényegesebb
információkat sokkal jobban leolvassák, mint ahogy azt a szülők gondolnák. A
gyerekek – bár még beszélni sem tudnak –, pontosan tudják, hogy miről beszélnek
a szülők, mivel le tudják tapogatni az összes érzelemcsatornát. Például, ha az
anya elfogad és szeret valakit azt a gyerek megérzi és ő is elfogadja, de
fordítva is igaz
Hol tart most a genetika? Mi az amit meg lehet változtatni?
– Sajnos mindent. Elképesztő és szomorú, de így van. Egy tisztességes kutató
ezt végig sem gondolja. Mindenbe bele lehet nyúlni, a technikák már megvannak
erre. Én még azt is ellenzem, hogy az embriókból terápiás céllal sejteket
vegyenek ki.
Mire gondol?
– Arra, hogy embriókat csőben, edényben, üvegben tenyésztenek – ami nem
kerül az anyába – olyan céllal, hogy majd őssejteket vegyenek ki belőle annak a
számára, aki meg tudja fizetni. Így lesz új veséje, szíve, mája. Több ezer
embrió van lefagyasztva és előkészítve ilyen módon.
Magyarországon is?
– Magyarországon is. Annak ellenére, hogy jelenleg is nemzetközi vita kíséri
e munkálatokat.
Nincs arra lehetőség, hogy egy ember mentesítse magát a szülők örökölhető
tulajdonságaitól?
– Dehogy nincs. Csak kevesen tudják mivel, és hogyan lehet úgy segíteni a
szervezetet, hogy az gátolja a szülőktől kapott kódokat. A szervezetbe be vannak
épülve olyan genetikai mechanizmusok, melyek védelmet jelentenek. Ha lírai
akarnék lenni, azt mondanám, hogy a daganat az örök élet egyik formája. Van a
tudományos világban egy sejttípus, amelyet 1945-ben egy méhrákos nő sejtjeiből
izoláltak. Ez a sejt a mai napig él, a nő pedig már hatvan éve halott. Ez a sejt
fenntartható, szaporítható addig, amíg a világ világ marad.
Nem értem.
– Ez egy tiltott gén, ami önmagáért van, önmagát szaporítja a gazdaszervezet
rovására.
Ma egészségesebbek vagyunk, mint régebben?
– Sokkal. Nézze meg a várható életkort. Csak nem tudjuk értékelni. Ma inkább
a lelkünkkel van baj, mint a testünkkel. Az emberek egészségesebbek és jobb
körülmények között élnek, mint pár száz évvel ezelőtt. Van idejük, pénzük,
energiájuk, hogy jobban odafigyeljenek magukra. A várható élettartam és a GDP
összefüggése teljes mértékben lineáris.
Az, hogy én ma Magyarországon hány évig fogok élni, pénz kérdése is?
– Igen.
Ezzel azt is mondja, hogy gazdagabbék tovább élnek?
– Azt mondom, persze csak ha élnek is a lehetőségeikkel.
Ha Magyarországon holnaptól kitörne a gazdasági csoda, megemelkedne a várható
átlagéletkor is?
– Ez már megtörtént kicsiben. Az elmúlt tizenhat évben három évvel nőtt meg
a várható életkor, de még így is nyolc évvel vagyunk elmaradva a nyugat-európai
átlagtól.
Egyik munkáját, kutatását az evésről, az elhízásról és a fogyókúráról
készítette. Mostanában egyre gyakrabban halnak bele a fogyókúrázásba ismert
manökenek. Volt, aki nemrég a kifutón esett össze. Hogyan és miért lett divattá
világszerte a nőknél – már a férfiaknál is – a csontsoványság?
– Ez egy új jelenség, amit egyértelműen a média közvetít. Eleinte csak
nyugaton, ma már mindenhol. A közmegítélésben nem előny a kövérség, sőt ma már
egy kevés túlsúlyt is olyan bélyegként élnek meg az emberek, hogy egyesek inkább
levágott lábbal vagy protézissel járnának, mint dundin. Ez olyan divattá lett
esztétika, amely elszakadt a természet rendjétől. Eleve nagyon sok ember úgy
egészséges, hogy kicsit kövérebb. Ilyen a típusa, ilyenek voltak a szülei és a
nagyszülei. Ne másokhoz hasonlítsuk magunkat, hanem saját felmenőink fiatalkori
állapotához, mert ha megfeszülök sem tudok egészséges maradni, ha olyan soványra
fogyasztom magam, mint a szomszéd lány. Pláne, ha a szomszéd lány olyan alkatú,
hogy bármennyit is eszik, vékony marad.
És mi a helyzet a rubensi telt szépségideálokkal?
– Abban a korban azok a nők nem tartoztak az elhízott kategóriába. Szépség
és arányosság áradt róluk, csak mindenük megvolt. Itt a határ. Ha valaki kicsit
vaskosabb és teltebb, attól az még nem biztos, hogy kövér.
Mikor mondható kövérnek valaki?
– Akkor, ha az egészsége rovására kezd túlsúlyos lenni, és a szíve,
vérnyomása, ízületei, lábai nem bírják a kilókat. Ugyanez a helyzet a
soványsággal is. Vannak olyanok, akik alkatilag olyanok, hogy betegek lennének,
ha öt kilóval kövérebbek lennének, mert a csontozatuk, szívük, teherbírásuk
olyan, amilyen. A saját alkatának megfelelően kell kezelni mindenkit. Nem lehet
olyan szépségideálokat alkotni, amelyek mindenkire érvényesek. A számítások
szerint egymillióból egy az, akinek eredendően a most divatos szupermodell
alkata van. Téved, és iszonyú árat fizet az, aki utánozni akarja ezeket a
modelleket. Mert ez csak úgy sikerülhet neki, ha olyannyira megerőszakolja a
szervezetét, amire rámegy akár az élete is. Bele is halnak sokan.
Ön szerint ma ki a szép?
– Ez változó kategória. Az igazi és maradandó szépség belülről jön, és
kirajzolódik az ember arcán, a vonásain, a tekintetén, sőt, a testén is.
Ennek a szépségnek, amiről ön beszél, van köze az intelligenciához?
– Van, mivel ez a belső szépség feltételez egyfajta empátiát. Aki nem volt
empatikus, az magányos maradt. Ez most is így van. De az intelligenciánál is
szebb nyomokat hagy egy emberen az elfogadottság és viszont szeretettség
élménye. Mára elbízta magát az emberiség, azt gondolván, nincs szüksége senkire.
A másik emberre sem. Pedig olyan szeretetre utalt hiánylények vagyunk, akik e
nélkül nehezen életképesek.
2006. 11. 30. (X/48)
