Kereső toggle

Halál és halottak napja a magyar kultúrában

Világosság nélkül

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az elmúlt hosszú hétvégén csak a fővárosban több mint kétmillióan keresték fel a budapesti temetőket. A mindenszentek ünnepe öt éve munkaszüneti nap Magyarországon. A halottak napja és az ehhez köthető szokások azonban teljesen idegenek a zsidó–keresztény kultúrkörtől. 

Ha a magyar népszokásokat vizsgáljuk, érdekes egyvelegét láthatjuk a különböző eredet? tevékenységeknek: például az építmények mágikus védelménél a gonoszűző fokhagymát, a felfelé fordított vasvillát, a keresztet, a szenteltvizet és a vízkereszti házszentelés során a szemöldökfára, kapura, ajtóra írt G+ M+B betűsort használták, használják. A téma kutatói felhívják a figyelmet arra, hogy nagyon sok halottak napi szokásban a katolikus tradíció elemei mellett az ősi magyar hitvilág sámánisztikus vonásai is felfedezhetők. 

A sámánizmus világszemlélete mágikus-animista. Ázsiai ágának főbb elemei a háromosztatú kozmosz, amelyet a világfa köt össze, illetve a kettős vagy többes lélekhit, amely szerint minden embernek van egy "életlelke" és egy vagy több "vándorló" vagy "szabadlelke", amely elhagyhatja a testét és kapcsolatba léphet a természetfölöttivel is. Úgy tartották, hogy a halál után az úgynevezett halotti lélek vissza-vissza járhat, ehhez az elképzeléshez sok szokásunk kapcsolódik. Halottak napján például kenyeret, sót, vizet raktak ki a
visszajáró rokonok lelkeinek, és éjszakára is világosságot (gyertyát) gyújtottak, hogy el ne tévedjenek, illetve könnyebben visszataláljanak. A bukovinai magyarok még a temetőbe is vittek ki ételt, hogy az elhunytak semmiben se szenvedjenek hiányt. Az elképzelések szerint mindenszentek éjszakáján még miséztek is a visszatérők. A sírok megtisztítása, virágokkal való díszítése, egyes esetekben felcicomázása azt a célt szolgálta a nép ajkán megőrzött hagyomány szerint, hogy az elhunytak jól érezzék magukat és szívesen maradjanak nyugvóhelyükön.

Az ősmagyarok életében jelentős szerepe volt az elhunyt ősök tiszteletének, ezzel függött össze az állandóan égő nemzetségi tűzhely, amiben a meghaltak tanyáztak és aminek nem volt szabad kialudnia. Eleink szerint az égben irányító hatalmak azonosak voltak az ősök szellemeivel, ezért is igyekeztek mindenféle módon a kedvükben járni. A magyarságnál a 20. században legtöbbször nők és többnyire katolikus vallásúak voltak a halottlátók. 

Az ír–kelta druidák szerint október 31-én van a Föld legközelebb a bolyongó szellemek világához, így ekkor lehet őket legkönnyebben befolyásolni. A legtöbb forrás szerint e hagyomány alapján lett az "ünnep" időpontja meghatározva. A mai magyar társadalomban az ősök rituális tisztelete csak ritkán lelhető fel, de bizonyos elemei szinte minden családban megtalálhatóak. 

A legáltalánosabb halottak napi szokások egyike a gyertyagyújtás. A római katolikus vallás liturgiájában a világ világosságát, Krisztust és az általa megnyerhető örök világosságot jelképezi a gyertya fénye. Mégis a nép között élő szokások inkább a lélekkel kapcsolják össze a gyertya lángját. Például manapság is sokszor annyi gyertyát gyújtanak, ahány halottja van a családnak. A vajdasági Zenta környékén úgy tartják, hogy az egyszerre mindenki által meggyújtott gyertyák közül akié hamarabb leég, az lesz a család legközelebbi halottja. Sok helyen tilos az égő gyertyát az egyik sírról a másikra átvinni, nehogy átvigyék vele a bűnöket is. Van, ahol úgy tartják, hogy azért kell világosságot gyújtani, hogy a véletlenül kiszabadult lelkek
könnyebben visszataláljanak a helyükre.

Sok vidéken tartották az úgynevezett halottak hetét, amikor tilos volt bizonyos munkákat elvégezni. Például tilosak voltak a földmunkák, nehogy háborgassák a föld alatt levőket. Tilos volt különböző okok miatt még a mosás, a meszelés és a káposzta eltevése is. Szokás volt egyes vidékeken alamizsnát adni ekkor a szegényeknek; ennek okát különbözőképpen jelölték meg, valahol a halott purgatóriumból való szabadulásáért adtak, máshol az elhunytak emlékére ajándékoztak.

A bibliai világnézet szerint az ősök szellemei a halál után nem tartózkodhatnak a Föld légterében, sőt Mózes a következőképpen sorolja fel az Isten által gyűlölt tevékenységek egy részét: "Ne találtassék te közötted…se jövendőmondó, se igéző, se jegymagyarázó, se varázsló; se b?bájos, se ördöngösöktől tudakozó, se titokfejtő, se halottidéző…" (5Móz 18:10–11). 

Ezen "ünnepek" kapcsán nemcsak mi magyarok büszkélkedhetünk a különböző eredet? szokások keveredésével. Az Újvilágban ír bevándorlók hatására terjedt el az ottani mindenszentek, a Halloween. Így itt a katolikus hagyományok keveredtek kelta elemekkel, amit "gazdagítottak" a bennszülött indiánok ide köthető szokásai.

Aranyszájú Szent János beszámolója szerint már a IV. században kialakulóban volt a mártírok tisztelete. Így mikor elfoglalták az összes isten tiszteletére épített Pantheont (Marcus Agrippa Kr. e. 27.) adott volt, hogy IV. Bonifác az összes vértanú tiszteletére szentelje fel azt (Kr. u. 609. vagy 610.). Majd miután III. Gergely (731–745) is felavatott számukra egy kápolnát a Szent Péter Bazilikában, a IX. században IV. Gergely hivatalosan is elismerte mindenszentek ünnepét. Mára ez a nap az összes megkeresztelt elhunyt emléknapjává vált. A katolikusok ekkor (is) imádkoznak a halottak lelki üdvéért. 

A protestánsok között nem voltak gyakoriak ezek a szokások, hiszen igyekeztek csak a Bibliához köthető ünnepeket megtartani. Sőt Kálvin még a sírok megjelölését is helytelenítette.

Olvasson tovább: