Auschwitzban már két esetben hajtottak végre tömeges elgázosítást a cigánytábor lakóin. Közel háromezer lengyelországi, bialystoki és osztrák romát gyilkoltak meg így. 1944 májusának végén többeket áthelyeztek az Auschwitz I. főtáborba munkára, ezzel egy időben néhány száz romát más táborokba szállítottak el dolgozni. Augusztus 2-án Birkenau vasúti rámpájára üres tehervagonokat állítottak, a cigányok közül kiválasztották a munkaképeseket, a többieknek, közel háromezer embernek azt hazudták, hogy ezeket előre elküldik, hogy új tábort építsenek a visszamaradóknak, ahol jobbak lesznek a körülmények. Amikor a vonat este elment, a családi táborban azonnal táborzárlatot rendeltek el. Az összes romát felszólították, hogy jöjjenek elő a barakkokból, és sorakozzanak fel. Azok rögtön megértették, hogy a gázkamrákba akarják terelni őket. Noha szinte csak öregek, asszonyok és gyerekek voltak, ki-ki a keze ügyében lévő tárgyakkal védekezni kezdett. Az SS-eknek csak különleges brutalitással sikerült őket felrakni a teherautókra. A zuhanyozóknak álcázott gázkamráknál a romák megpróbáltak újra szembeszállni gyilkosaikkal. Filip Müller zsidóként raboskodott a haláltáborban, és mint sonderkommandós tanúja volt az 1944. augusztus 3-ai tragédiának: "Az öltöző éjfél körül tele volt emberekkel. A nyugtalanság percről percre nőtt. Olyan érzés volt, mintha az ember egy óriási méhkasban volna. Mindenfelől kétségbeesett kiabálást, jajgatást és szemrehányó panaszt lehetett hallani. Kórusban kiabálták: »Hiszen mi birodalmi németek vagyunk! Nem követtünk el semmit!« Máshol azt kiabálták: »Élni akarunk! Miért akartok megölni?« De ezen a komor helyen szentimentalizmusnak nem volt helye. A megsemmisítési akció ment a maga szokásos útján. Moll (Otto Moll, SS-tiszt, a cigányok és a magyar zsidók megsemmisítési akciójának felelőse 1944-ben) és cinkosai kibiztosították a fegyverüket, és határozottan és félre nem érthető módon felszólították az időközben levetkőzött embereket, hogy az öltözőt hagyják el végre, és menjenek abba a három helyiségbe, ahol a gáz várt rájuk. Miközben utolsó útjukra léptek, sokan sírtak a kétségbeeséstől, mások keresztet vetettek, és Istenhez könyörögtek, megint mások, akik még most sem tudtak elkerülhetetlen sorsukba belenyugodni, élénken gesztikulálva az SS-legényekhez fordultak. »De hiszen mi birodalmi németek vagyunk! Nem tehetitek ezt velünk!« Egy ideig még a gázkamrákból is kétségbeesett kiabálás hallatszott, amíg a halálos gáz megtette hatását, és az utolsó hangot is elfullasztotta."
2005. 08. 05. (IX/31)
