Kereső toggle

Tetszik, nem tetszik

Kezdek konzervatív lenni

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Bizonyos értelemben konzervatív magatartásnak minősül az is, ha valaki az apja szavaira emlékezik. Ezt a típust nevezte David Riesman "belülről irányított" embernek. Nekem meg egyre gyakrabban jut eszembe apám. Akit az Isten el akar veszejteni, mondta, annak előbb elveszi az eszét. A szocialista párt vezetői a jelentős választási vereséget (egy) bagatellizálni akarják, (kettő) a világért sem akarnak semmiféle konklúziót levonni belőle. Mi lényegileg nem hibáztunk, legföljebb rossz volt a kampány, a kommunikáció. Tévednek, uraim, Önök lényegileg hibáztak. Elfelejtették, hogy a szociáldemokrácia hagyományos értékrendje szerint a szocialisták mindig a munkát képviselik, sohasem a tőkét. Egy magántulajdonon alapuló társadalomban (s nálunk ez jött létre a rendszerváltás óta) a tőkét nem kell félteni, képviselni: a tőke képviseli önmagát.

A szociáldemokrácia hagyományos föladata a munka, a munkát produkáló munkás, alkalmazott, bérből és fizetésből élő fizikai vagy értelmiségi dolgozó képviselete, a szakszervezetek megerősítése, támogatása, a civil érdekvédelmi szervezetek, kezdeményezések támogatása, őrködés afölött, hogy a termelés ne váljon öncéllá, hanem hagyományos funkciója szerint az össztársadalmi jólétet szolgálja, és hagyományos föladata még ennek érdekében a konszenzus megkeresése és megteremtése a tőke és a munka között.

Az igazságos közteherviselés is konzervatív érték, gondolata még a felvilágosodás idejéből származik; ha közterhek vannak, márpedig vannak, azokat valakinek viselnie kell; az arányos közteherviselés tagadása vagy egyszer? gengszterkibúvó, vagy, ha megideologizálják: ultraliberalizmus, és a totális anarchia előszobája. Aki használja az infrastruktúrát, amit mások hoztak létre, fizesse meg. (Az adóról beszélek – igen.) 

A magyar adórendszer rossz, mint a bűn. Tudjuk. Érzéketlen közgazdászok embertelen találmánya: svéd adóterhek albán bérekkel, mondtuk, amikor bevezették; a helyzet azóta csak romlott. (Ha ezt jelenti a haladás, hogy évről évre mindig minden rosszabb lesz, akkor igenis konzervatív vagyok.) Vagyis javítani lehetne rajta. De tisztességes polgár az adófizetést nem akarja, nem is akarhatja megúszni, és az is evidens, hogy a magasabb jövedelműek fizessenek több adót. (Elvben. Mert a gyakorlatban a legnagyobb adócsalókat a legnehezebb leleplezni, főleg, ha az állam-vezetésben nem is mindenki akarja, hogy horogra kerüljenek…)

A tőke és a munka kettőssége nem a kapitalizmus találmánya. Mióta az ember a gyűjtögető életmódról áttért a termelő életformára, azóta létezik: a feudalizmusban például a föld, az igásállat mint energiahordozó, a szerszám: kapa, kasza, ásó, a tavalyról maradt vetőmag stb. alkották a termelésben a tőkét, s a munkát a jobbágy munkaereje képviselte. Ha azt mondom, mindenfajta termeléshez a tőke és a munka dialektikus egysége szükséges, akkor még csak hégeliánus sem vagyok, nem hogy marxista.

Ezt a dialektikus egységet teremtette meg rövid időre a fasizmus és a bolsevizmus együttes fenyegetése. A tőke belátta, hogy jobb a békesség: érdemes valamit a tőkehaszonból, a profitból visszaforgatni a munka világába. Ha a munkás jólétben él és megbecsüli magát, ha a társadalmi egyensúlyt senkinek nem áll érdekében fölborítani, mert a dolgozó ember nincs elnyomorítva, mert megtalálja a számítását, a tőkés nyugodtan besöpörheti a maga hasznát: nem irigyli tőle senki. Neoliberális hazugság, hogy a szociális háló tiszta ráfizetés. Józan, a jövővel is számoló, istenfélő tőkés, aki hallott már valamit a felebaráti szeretet több mint háromezer éves gondolatáról (lásd Ótestamentum, Mózes harmadik könyve), maga teremti meg a munkásai jólétét, jó közérzetét. De meddig? Ameddig a globalizáció keretében tőkéstársai azt nem mondják neki: hülye vagy! Lám, én olcsóbban termelek, mert gátlástalanul kizsákmányolom a munkásaimat, miért ne tenném; én vagyok nyerő helyzetben. Ha így folytatod, tönkreteszünk! 

Akkor a tőkés összehívja a munkásait és azt mondja: emberek, ha nem mondanak le a szociális juttatásokról, tönkremegyünk, becsukhatom a gyárat. Maguk viszont az utcára kerülnek. Ismerhetnek, nem én akarom így, hanem a globális, nem korlátozott tőkemozgás neoliberális törvénye. Válasszanak! És a munkások maguk tekerik a nyakuk köré a kötelet. 

Éppen Németországban, ahol az egyesülés úgy ment végbe, hogy a Szövetségi Köztársaság egyszerűen beszippantotta (s ezáltal gyarmatosította) az NDK-t, kénytelen most a szociáldemokrata kormány maga lefaragni a szociális juttatásokat. Meg fog bukni, ahogy az MSZP is, ez világos. De az utóda, a CDU-CSU sem tesz majd mást. Mert az NDK, az ossik másfajta szocializációjával, gondolkodásmódjával, ideológiájával túl nagy falat volt a nyugati Németországnak. Az ossik másfajta gondolkodásán nem a bolsevizmust értem, hanem a keletnémet rendszerváltó értelmiség (a berlini fal kelet-berlini ledöntőinek) törekvéseit. Köztünk és a német viszonyok között óriási vagyoni különbségek ellenére az a hasonló, hogy legföljebb az ossik küzdöttek a rendszerváltásért, a nyugatiaknak az ajándék az ölükbe hullt, mint ahogy nekünk is. Megint elmaradt a forradalom, megint a világpolitikától, Gorbacsovtól és Reagentől kaptuk ajándékba a szabadságunkat – nem is tudunk élni vele. Így hát a magyarországi szocialista párt identitászavara érthető; de attól még megbocsáthatatlan.

A Magyar Hírlapban olvasok a minap arról, hogy a Siemens ijesztő megállapodásra vett rá néhány helyi szakszervezetet. Azt mondták, vagy behívjuk az olcsó keleti munkaerőt, vagy leszereljük a gyárat és
elvisszük keletre, Magyarországra, Lengyelországba. Ezzel zsarolva a munkavállalókat sikerült elérnie, hogy azok heti 35 óra helyett ezután – változatlan fizetésért – heti 40 órát dolgozzanak. A munkások, nem lévén érdekérvényesítő erejük, elfogadták a tőkés diktátumot, s a tőkések cinikusan megjegyezték, hogy lesz még a munkahét 50 órás is – újra! Visszatérhetnek a jóléti társadalom előtti, régi, szép idők! 

És miért ne? A jóléti társadalmat nem a tőkések jó szíve teremtette meg, hanem a kizsákmányolt munkások osztályharcától való félelmük. Még közel volt Hitler, aki a munkások jogos elégedetlenségére építve hazug populista demagógiával a (moszkovita) internacionalista szocializmustól a nemzeti szocializmus felé fordította a megnyomorított német munkások érzelmeit, rövid úton fanatizálva őket. Csak egy második világháborúba és ötvenkétmillió halottjába került az emberiségnek – bagatell! És a győztes második világháború után a nyugat a bolsevista lázítástól félve valósította meg Nyugat-Európában a munkásparadicsomot. 

Nem a globalizáció hozta ránk a gazdasági csődöt, a recessziót és a nyomort, nem a jóléti állam lett hirtelen ráfizetéses, hanem a tőke érzi úgy, hogy semmi sem fenyegeti, szabad a vásár! A gazdasági bajokat nem a munka világába visszaforgatott tőkenyereség, hanem a tőkés harácsolás liberális szellemének a korlátlan elszabadulása okozza! Ha az európai szocialista mozgalom a hagyományos szociáldemokrata értékekhez való ragaszkodás helyett valamiféle "harmadik útról" álmodozik, ha a hagyományosan bevált szociális háló helyett esélyegyenlőségről beszél, amelyet eddig sehol sem teremtett meg, sőt, a munka világának az esélyei a liberalizmus térfoglalásával rohamosan csökkennek, hamarosan azt tapasztalja majd Európa-szerte, amit az MSZP tapasztalt meg június 13-án.

Az ugyanis nem üzenet és nem program, hogy szavazzatok ránk, mert jön a Fidesz! Az a szegény ember, akinek már nincs veszíteni valója, nem fél a Fidesztől. Mert Orbán Viktor nyilván nemcsak viccből lóbálja a nikkelezett franciakulcsot, de azt is tudja, hogy a szegények sokan vannak. És sok ember – az sok választó. 

"Achtung Europa!" – figyelmeztetne újra Thomas Mann, ha élne. Mert ne feledjük: annak idején a Vörös Brigádokat sem csak az fékezte meg, hogy a német börtönökben kitört egy fertőző öngyilkossági járvány a terrorista vezetők között, és a szabadlábon maradt cinkosaik nem röhöghettek többé a markukba, hogy az idióta demokraták eltörölték a halálbüntetést. A szélsőbaloldali terrorizmus végül is abba bukott bele, hogy a jóléti társadalomban nem akadtak támogatóik. Az elégedett munkások ugyanúgy utálták őket, mint a kapitalisták.

Ha a szociáldemokrácia világviszonylatban föladja a harcot a globális tőkével szemben (s erre látszik esély), a minden szociális vívmányukat elveszítő dolgozóknak nem lesz miért védelmezniük a "szabad világ civilizációját", mert a szabad világ számukra a nyomor börtöne lesz.

Olvasson tovább: