Kereső toggle

Interjú José Sarney-val, a brazil szenátus elnökével

A futball kifejezi Brazíliát

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A magyar Országgyűlés meghívására első alkalommal járt hazánkban José Sarney, a brazil szenátus elnöke, aki lapunknak adott interjújában kiemelte: nézete szerint "…a jövő sokkal inkább a különböző országok együttműködésétől, mint privát adottságaitól függ". 

José Sarney a brazil katonai diktatúra bukása után, 1985-ben megválasztott első államelnök, aki nemcsak a demokratikus átalakulás neves alakja, hanem egyben ismert író: mintegy ötven, hazájában kiadott kötet szerzője. Idén magyarul is megjelent Saraminda cím? regénye az Európa Kiadó jóvoltából. 



José Sarney Budapesten. "Nincsenek vallási problémáink" Fotó: S. L.

– Ön mint politikus, egyben mint író, aktív részese volt Brazília legújabb történelmének alakításában. Hogyan élte meg a két feladatot, két szerepet egy személyben? Mi a tapasztalata az egyik, illetve a másik hatásmechanizmusát illetően?

– Azt hiszem, az én eredeti elhivatottságom mindig is az irodalom volt: a szavak "megművelése", a pillanatok "örökkévalóvá" tétele, az érzelmek, szenvedélyek visszatükrözése, a képzelet világának megfestése a szó művészete által. Az irodalmat akár serdülőkorom első szerelmének is nevezhetném, amely aztán olyan "szeretővé" vált, akiből sosem múlik el a szenvedély. A politika viszont nem elhivatottság, hanem a hétköznapi valóságból fakadó feladat. A sors vezetett el a politika vizeihez, és én a politikával egy tisztességes, "polgári házasságot" kötöttem. Úgy látom, hogy amikor irodalommal van dolgunk, egy elvonatkoztatott, absztrakt világgal dolgozunk, míg a hétköznapi valóságot műveljük meg, amikor a politikusi pályán mozgunk.

– Az "író és államelnök egy személyben" szerep nem ismeretlen a kelet-európai gyakorlatban sem, elég, ha Göncz Árpádra vagy Vaclav Havelre gondolunk. Ön hogy látja: milyen köztársasági elnök lesz egy íróból?

– Szerintem egy nemzetnek három dologra van leginkább szüksége: a történészekre, hogy a múltjáról beszéljenek, a politikusokra, hogy a jelenről szóljanak, és a jövőt megálmodni képes költőkre, írókra. Vannak olyan nációk – hirtelen a francia jut eszembe –, amelyekben nem is igen lehet valaki köztársasági elnök anélkül, hogy írói munkássága ne legyen ismert. Persze van olyan is, mint az Egyesült Államokban, ahol ez kicsit fordítva sül el: úgy tűnik, ott egy kicsit rosszul veszik, ha egy államelnök könyvírásra adja a fejét.

Én azonban azt gondolom, az az értelmiségi, aki a hatalom csúcsára jut, mindig humanista módon közelíti meg a világot, és az értelmiségiek mindig kicsit arról ábrándoznak, hogy a politikán keresztül álmaikat mégiscsak meg tudják valósítani.

– Brazília a Föld ötödik legnagyobb és a negyedik legnépesebb országa. Úgy hírlik, hogy a nehézségek ellenére is kiemelkedően dinamikus fejlődést mutat, és olyan problémákat is sikerül elkerülnie – például a terrorizmus kérdésére gondolok –, amely más fejlett országok hétköznapjait nagy mértékben befolyásolja. Nem szeretném kihagyni a lehetőséget, hogy a politikus José Sarney-t is megszólaltassam: hogy látja, mi lehet az említett jelenség oka?

– Nézze, a mi történelmünk mindössze ötszáz éve íródik, ami nem számít igazán hosszú múltnak. Így azonban elkerültünk egy-két olyan problémát, amit a régebbi civilizációk akár még most is magukkal hordanak: nincsenek határköveink, a határok kiterjesztésével kapcsolatos határvitáink. Brazíliában a legkülönfélébb etnikumú emberek élnek egymással megbékélve: európaiak, afrikaiak, helyi őslakosok.

Paradox módon azok az afrikaiak, akik rabszolgaláncon érkeztek Brazíliába, olyan eredményeket értek el a kultúra területén – a zene, a tánc, az örvendezés "művészete" terén – amelyekkel más nációk, etnikumok tagjaival együtt jelentősen gazdagították az ország kultúráját. Nincsenek vallási jelleg? problémáink, amelyek a sorsunkat terhelnék. Emellett, természetesen, mi is sokat küzdünk az újonnan jelentkező problémákkal, így a társadalmi igazságtalansággal, a szegénységgel, a nyomorral…

Annak ellenére, hogy önmagában is egy kontinensnyi országot alkotunk, nem szeretjük, ha azt mondják, hogy mi vagyunk a dél-amerikai kontinens óriása, vezetője. Nézetem szerint a világ jövőjét sokkal inkább meghatározza a legkülönbözőbb nemzetek kölcsönös együttműködésének lehetősége, mint a kis vagy nagy méretekből származó tulajdonságok. Meg kell tanulnunk együtt élni, együtt építkezni: olyan, tudás alapú társadalmat kell létrehoznunk, amelyhez minden nemzet hozzá tudja adni a maga értékeit, kiválóságát. Ez egy olyan kihívás, amely minden nemzetre nézve egyre nagyobb összefogást, kölcsönösséget kíván.

– A magyar közvélemény számára Brazília a futball és a szappanoperák hazája. Várhatjuk-e, hogy mostani látogatásával, könyvének magyar nyelv? kiadásával új területek nyílnak egymás megismerésében?

– A futball jól jellemezheti egy ország kulturális atmoszféráját, légkörét. Egy focipályánál demokratikusabb teret nehéz elképzelni: nincsenek gazdagjai, nincsenek szegényei, nincsenek társadalmi gondjai. Szenvedélynek és örömnek, vidámságnak vagy akár csalódásnak is színtere a futballstadion. Miközben abban bízom, hogy eredményeink, kulturális kapcsolataink egyre inkább kiterjednek a két országra nézve, reményeim szerint a futball továbbra is megmarad Brazília természetes "velejárójának", kultúrája hiteles kifejezőjének, demokratikus berendezkedése hirdetőjének.

Olvasson tovább: