Kereső toggle

A Beduin Brüsszelben

Kadhafi kitárt karokkal

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Figyelemre méltó cikk jelent meg a múlt héten az al-Haját című, szaúd-arábiai tulajdonban lévő londoni napilap hasábjain: "Kadhafi támogatta és támogatja a terrorizmust, tönkretette és kifosztotta népét. Az 1969-ben puccsal hatalomra jutott ezredes sem alkalmas, sem jogosult nem volt soha Líbia vezetésére. Romba döntötte hazáját, eltékozolta annak gazdagságát, bujtogatta a terroristákat." 

A tekintélyes pánarab lap utalt arra is, hogy az észak-afrikai ország vezetője a most napvilágra került információk szerint "összeesküvést szőtt Abdallah bin Abdel-Aziz szaúdi trónörökös megöletésére… Ha kevesebb bűnt követett el, mint az iraki diktátor, akkor az csak azért volt, mert Líbia kisebb és gyengébb ország Iraknál, így vezetőjének is kisebbek a lehetőségei." 



Kadhafi és Prodi Brüsszelben. Kiegyeztek Fotók: Reuters

A fenti idézet különösen azért figyelemre méltó, mert Moammer el-Kadhafi, az Európai Unió kebelére ölelt tékozló fiú tavaly decemberben – néhány nappal Szaddám Huszein elfogása után – bejelentette, hogy feltárja a világ előtt, majd felszámolja tömegpusztítófegyver-programját, és ennek felügyeletére haladéktalanul és feltétel nélkül kész fogadni a nemzetközi szervezetek ellenőreit. E váratlan hírt csaknem egy időben
jelentették be az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában és Líbiában. George W. Bush elnök Washingtonban, Tony Blair kormányfő pedig Londonban üdvözölte a líbiai vezető döntését. Elismerő szavaik szerint e döntés nagy jelentőségűnek bizonyulhat a tömegpusztító fegyverek terjedésének megállításáért és a terrorizmus ellen vívott harcban. Tripoliban a líbiai külügyi tárca ugyanakkor közleményben tudatta, hogy az észak-afrikai arab ország korábban tömegpusztító fegyverek kifejlesztésére törekedett, de az amerikai és brit szakértőkkel folytatott, kilenc hónapon át tartó tárgyalások után inkább lemond az összes ilyen programjáról. "Líbia tiszteletben tartja az atomsorompó-szerződést, és annak kiegészítő jegyzőkönyvét, amely lehetővé teszi az előre be nem jelentett helyszíni ellenőrzéseket." 

Hogy Kadhafi miért jutott erre a döntésre, az senki számára nem titok: egyszerűen félti az életét. Az általa vezetett Líbia ugyanis igen rangos helyen szerepel egy , a CIA szerint a terrorizmust támogató kilenc ország nevét tartalmazó listán – s amelyek a bennük fennálló hatalom megdöntését szorgalmazzák. A "líbiai forradalom" vezére és győztese látja a bin Laden ellen folytatott hajszát, és végignézte nagy példaképének, Szaddám Huszeinnek a megbuktatását.

A nem minden ok nélkül üldözési mániában szenvedő "Beduint" (így nevezik az arab világban) az amerikaiak könyörtelenségét látva alighanem hatalmába kerítette a halálfélelem. Kadhafit azért hívják Beduinnak, mert ellentétben minden más állam vezetőjével, nem birodalma fővárosában, Tripoliban él egy fényes palotában, hanem onnan mintegy kétszáz kilométernyire, a sivatag közepén egy beduin sátorban. Sátrát évek óta többszörös testőrgyűr? veszi körül, hogy soha, senki ne kerülhessen a közelébe. Minden ennivalót először a szakácsaival kóstoltat meg, legendás színezet? és szabású ruházatát, mielőtt magára ölti, mikroszkopikus alapossággal vizsgáltatja át, és tucatszám tartja maga körül a személyét védő testőröket. E testőrök azonban csak és kizárólag tizennyolc–huszonegy éves szűz lányok lehetnek. E lányokat rendszeres vizsgálatnak vetteti alá, hogy meggyőződjenek arról, hogy még mindig tiszták-e ahhoz, hogy a nagy ember közelében lehessenek. Ugyanakkor ezek a lányok rövid csöv? géppisztolyokkal vannak felfegyverezve, és mielőtt e megtisztelő posztra kerültek, igen kemény kommandós-kiképzésben részesültek.

Prodi testvére lett

Kadhafit a nyugati világban azonban "a hollywoodi sztárnak" nevezik. Nemzetközi "fellépésein" ugyanis mindig gondoskodik arról, hogy a figyelem középpontjába kerüljön. Utoljára a múlt hónap végén, Tuniszban, az Arab Liga csúcsértekezletének nyitó ülésén alakított: az értekezletre érkező küldöttekre váró újságíróknak feltűnt, hogy az utolsóként érkező Mubarak egyiptomi elnök díszes fogadtatása után a tunéziai televízió stábja nem vonult el a repülőtérről, hanem – mint akik még várnak valakire – folytatta élő adását. Egy váratlanul felbukkanó gépben azután felismerték Kadhafit, aki egészen addig azt mondta, hogy nem vesz részt az ülésen. Miután mégis megjelent, a sajtó képviselői felvillanyozódtak, mert Kadhafi jelenléte – mint mindig – egy várható sztorira utalt. 

A legutóbbi csúcstalálkozón, az egyiptomi Sarm-es Seikben például Szaúd-Arábiát pocskondiázta, amivel úgy kihozta a sodrából Abdallah szaúdi trónörököst, hogy az felindultságában szidalmak özönét zúdította rá, mi több, még meg is átkozta. (Lehet, hogy ezért akarja Kadhafi megöletni.) 

A sztori azonban ezúttal elmaradt. Moammer el-Kadhafi ugyanis fél órával a csúcsértekezlet megnyitása után, amikor Amr Musza, a liga főtitkára a szervezet reformjáról kezdett beszélni, könnyed eleganciával felállt, és távozott a konferenciaközpontból. Nem hivatalos értesülések szerint sajtóértekezletre készült a szomszédos szállodában. A tuniszi csúcs résztvevői nem zavartatták magukat a Beduin szereplésétől, és folytatták az ülést. Kadhafi a csúcsértekezleten történt megjelenésével és idő előtti távozásával bizonyára azt akarta kifejezni, hogy igazi, szabad beduin, aki azt tesz, amit akar, ha úri kedve úgy kívánja, akkor az Arab Ligában, ha pedig azt, hogy másutt legyen, hát máshová megy.

Ez a másutt, akármennyire is furcsa, most Európa. 

A Beduint ugyanis – miután ilyen nyilvánosan lemondott az atomprogramjáról – tizenöt évi kirekesztés után először tárt karokkal várták Európa fővárosában, Brüsszelben. Megérkezésekor ugyan a bűneit nem feledő tüntetők "Terrorista! Gyilkos!" kiáltásokkal fogadták, az Európai Bizottság tagjai azonban olyan fogadtatásban részesítették, amilyenre az ezredes álmában sem gondolt volna. Az addig félőrült diktátornak és a terrorizmus egyik fő támogatójának tartott "hollywoodi sztár" ugyanis nemcsak az atomprogramjáról mondott le, hanem bejelentette, hogy hajlandó kártérítést fizetni az általa 1988-ban felrobbantatott PanAm repülőgép áldozataiért is, letesz a terroristák pátyolgatásáról, és megszünteti a birodalmában lévő terroristákat kiképző táborokat. 

A Beduin ezzel azt mondta, hogy most már senkinek semmi oka nincs arra, hogy ne szeresse, és elérte, hogy felhőtlenül versenghessen érte a fejlett Nyugat. Így nagy hirtelen Washingtonban már azt latolgatják, hogy Líbiát leválasztják
a "gonosz tengelyről". Európa azonban beelőzött. Moammer el-Kadhafitól az Európai Unió saját világpolitikai szerepének látványos erősödését, a mediterrán térség valamelyes stabilizációját remélik – és természetesen: nagy üzleteket. A Beduin úgynevezett "népi szocializmusában" lerobbant ország helyreállítása zsíros falat lehet az unió cégeinek. Az olasz, a brit, a belga és a spanyol vállalkozók már tülekednek Tripoli kapujában. 



Egy belga rendőrjárőr Kadhafi sátra mellett. Egy beduin Brüsszelben is beduin

A jellegzetes ruhájú és stílusú ezredest nem más, mint Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke üdvözölte, majd az egész EB látta vendégül ebédre. 

Az Európát Észak-Afrikával egybekötő, remélt együttműködési övezet új sztárját Prodi teljes jogú tagnak hívta az úgynevezett, "barcelonai folyamatba", ahogy az unió és a mediterrán térség különleges kapcsolatának tervét nevezik. Cserébe ezért a Beduintól azt várja el, hogy megfelelő megoldást találjon a Líbiában fogva tartott külföldi orvosok és ápolók – mert ilyenek is vannak –, valamint az 1986-ban líbiai terroristák által felrobbantott nyugat-berlini diszkó ügyében.

Kadhafi, aki máris "testvéremnek" szólította Prodit, egyelőre nem ígért mást, mint hogy "Líbia a világbéke élcsapata lesz, valamint szilárd híd Európa és Afrika között". És kérés formájában ugyan, de tett egy nagy, és alighanem igen vonzó ajánlatot: gyors és nagy beruházásokat sürgetett Európától (és Amerikától) országa olaj- és gáztermelésének modernizálására.

Az olaj, mint az engesztelés eszköze

A Beduin kegyeiért immár egész Európa és a világhatalmú Egyesült Államok verseng. Olyannyira, hogy Tony Blair brit miniszterelnök márciusban már el is látogatott Tripoliba, ezzel teljes jogú legitimitást adva az addig Londonban is "persona non grata"-nak tartott Kadhafinak. Amikor pedig június elején az al-Kaida támadást intézett egy szaúdarábiai olajfinomító ellen, és néhány napra az egész világot sújtó olajválság rémképe vetődött fel, a washingtoni kormányzat különgépen röpített egy bizottságot a sivatagi Beduinhoz, mondván, "most, hogy már jóban vagyunk, beszéljünk arról, miként tudja Líbia a Szaúd-Arábiából esetlegesen hiányzóvá váló olajat pótolni az Egyesült Államok számára".

Kadhafi válasza az volt, hogy együttműködéssel és kölcsönös megértéssel. És rögtön bírálni kezdte az Egyesült Államokat iraki politikája miatt, az Európai Uniót azért, mert nem gyakorolt emiatt nyomást Washingtonra, Izraelt pedig
a palesztinok sorsa miatt. Úgy sorjázta egymás után a bírálatait, mint ahogy az ember ujjai között hullanak ki a sivatagi homokszemek. Az őt meglátogató szakemberek csak bólogattak, de csak az őket érdeklő témára tértek mindig vissza: kőolaj, kőolaj, kőolaj…

Nagy hát az öröm. Kadhafi örül, hogy Líbiát visszafogadták a nemzetek táborába, a nemzetek tábora pedig boldog, hogy újabb piacot talált beruházóinak, multinacionális cégeinek, a modern olajfinomítók, üzemek, kórházak, lakóépületek gyártóinak. A kérdés csak az, hogy Kadhafi elhatározása megmásíthatatlan-e vagy sem. Újra és újra belebotlunk a nyugati gondolkodásmód és az arab mentalitás közötti óriási különbségbe. Egy angolok és olaszok által aláírt szerződés – mondhatni – 99 százalékban megvalósul. Egyes arab országok által aláírt szerződések többsége azonban sohasem. A kulturált, fejlett arab országok kivételével – és Líbia nem ezek közé tartozik – sem az adott, sem az aláírt szónak nincs különösebb súlya.

Ki lehet biztos abban, hogy Kadhafi teátrális megnyilvánulásai, "pálfordulása" tartós és megbízható lesz? Ki veheti biztosra, hogy valóban megszakította a kapcsolatait az eddig általa támogatott, maga köré gyűjtött terrorszervezetekkel? Ki biztosítja a beruházókat arról, hogy ha nagy létesítményeket hoznak létre Líbiában, Kadhafi "népi szocializmusa" nem államosítja azokat majd egy perc alatt? (Történt már ugyanis ehhez hasonló az arab világban.) Miféle garanciát tud adni egy, a többi arab állam által is megbízhatatlannak, szavahihetetlennek tartott terroristavezér arra, hogy mától – a természetével ellenkező – példás magatartást tanúsít majd? Aki amerikai repülőgépet robbantatott fel, aki egy berlini diszkót döntetett romba, akiről még nem bizonyosodott be, hogy valójában nem szervezett merényletet a szaúdi trónörökös ellen, az hogy válhat egyszer csak Romano Prodi "testvérévé"? És vajon hogy fér mindebbe bele az alig egyhetes hír, amely szerint egy líbiai bíróság golyó általi halálra ítélt öt bolgár egészségügyi dolgozót és egy palesztin orvost, mondván, hogy 426 líbiai gyereket halálos AIDS-betegség kórokozójával oltottak be? A szörny? vád az észak-afrikai országban dolgozó számos bolgár orvos és ápolónő szerint koholt. Szerintük az AIDS-ben megbetegedett gyermekeket nem ők fertőzték meg szándékosan, hanem a líbiai kórházakban uralkodó elmaradott higiéniás körülmények miatt fertőződtek meg. E kórházakban állítólag nem tudják fertőtleníteni a műszereket, hiányoznak az egyszer használatos fecskendők, és a vérkészítmények sem sterilek. 

Egyes vélemények szerint Kadhafi azért ítéltette halálra a hat egészségügyi dolgozót, hogy az európaiakkal tárgyalva, alkalmasint majd – magát még jobb színben feltüntetve – kegyelmet adjon nekik. Ez nem különbözik semmiben attól, ha valaki először urándúsítót épít, megteremtve az atomfegyver birtoklásának a veszélyét, majd azt mondja: mégsem fejlesztem ki, amiért az egész világ a keblére öleli. Ennél már csak az felháborítóbb, amikor valaki először gyilkol, majd – hogy jófiúnak látszódjék – bejelenti, hogy kártérítést fizet érte, mint azt Kadhafi a PanAm légitársaság felrobbantott gépének esetében tette.

Olvasson tovább: