hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Brókerek, bankok, botrányok II.

2003. 09. 22.
Hétfő esti Újságíróklub Dési András műsorvezetésével és Avar János, Bolgár György, Galló Béla részvételével. 

Műsorvezető: Beszéljünk Kovács László balmazújvárosi kijelentéséről. Azt mondta, hogy amit az ügyészség tesz, az nem bűnüldözés, hanem bűnpártolás. Idézte aztán az elmúlt hetek eseményeit, ügyészségi döntéseit: a tévével kapcsolatosat, az Országjáró kiadvánnyal kapcsolatosat és így tovább.

Bolgár György: Meglehetősen kínos és kellemetlen politikai helyzetet teremt, ha a szocialista pártelnök, a kormány tagja kénytelen azzal vádolni a legfőbb ügyészt, hogy inkább mintha pártolná a bűnt, mintha üldözné. Ez ugyanis nem jó fényt vet a jogállamra. Megint csak azt tudom mondani, ugyanúgy, ahogy az Economist nacionalistának nevezi a Fideszt, nem tesz jót Magyarországnak, a Magyar Köztársaságnak, az unió jövendőbeli tagjának, hogy olyan a helyzet, amiben a kormány egyik tagja ezzel vádolhatja a legfőbb ügyészt. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nincs igaza, azt se mondom, hogy igaza van, csak azt, hogy egészen elképesztő helyzetnek vagyunk tanúi. Valakinek önmegtartóztatást kellene gyakorolnia, hogy a kormánynak-e – mert úgysem tud mit tenni, legfeljebb csak a legfőbb ügyészt támadni –, vagy a legfőbb ügyésznek, már csak a próba kedvéért is, egy-két ügyet a bíróság elé engedni, ahol, amilyen ügyekben a szakmai lelkiismerete ezt lehetővé teszi. 

Mv.: De ő azt mondja, hogy az adott ügyésznek a szakmai lelkiismeretén múlik a döntés, mert mindig azt mondja, hogy ő nem utasítja az ügyészeket.

Bolgár György: Igen, de tudjuk azért, jó néhány ügyben az ügyészség szoros felügyelete mellett, irányítása alatt dolgozott eleve a rendőrség, ez nyilván behatárolta már a rendőrség nyomozati lehetőségeit is, szóval a szakmai lelkiismeret az nagyon fontos dolog, én biztos vagyok benne, hogy tiszta lelkiismerettel végzik a dolgukat. De talán akadnak olyan esetek, amikor tiszta lelkiismerettel bíróság elé engedhetik és akkor az valamiféle precedenst mutathat, hogy lám, egy ilyen típusú ügyben a bíróság így és így döntött. Lehet hogy úgy dönt, hogy az ügyészségnek nincs igaza, és elejtik a vádat. 

Galló Béla: Igen, és ez nem egyedi eset, mert Lomnici úr is nyilatkozott a bíróság oldaláról ugyanilyen hangnemben, vagy legalábbis attól tartott ebben a nyilatkozatában, hogy a politika begyűrűzik az igazságszolgáltatásba, jelesül a bírói munkába. Úgy gondolom, hogy a társadalomban ugyanakkor hatalmas igény van arra, hogy az ügyészség és a bíróság az kicsit megnyugtatóbb módon végezze a dolgát. 

Bolgár György: És az emberek igazságérzetét nehéz például az Országimázs Központnál történtek kapcsán megnyugtatni, amikor valami húszezerért vagy kétszázezerért béreltek hordozható vécéket, és még több százezerért tovább számlázták. Lehet, hogy abszolút törvényes volt, lehet, hogy az ügyészség szakmailag lelkiismeretes, lehet, hogy meg se vizsgálhatták az ügyet, mert ez olyan ügy, ami két magáncég között zajlott, és abba az ügyészség már nem mehet bele, nem tudhatjuk. Lehet, hogy így van. De akárhogy van, mindenkinek az igazságérzetét sérti, hogy ezt meg lehetett csinálni? Akkor valami baj van a joggal. Lehet, hogy nem a lelkiismeretükkel van baj, hanem azzal, ahogy a dolgokat ma Magyarországon intézik.

Avar János: Szóval visszatérve Kovács kijelentésére. Szerintem egy kicsit erős szót használt, nem szeretem ezt a szelektív ítélkezést. Tőlünk nyugatra, általában az angolszász országokban ebből nagyon nagy botrány lenne. De abból még nagyobb botrány lett volna, amit mondjuk minden nap lehet hallani a parlamentben is Magyarország miniszterelnökéről, aki egy bank elnöke volt, és úgy tekintenek rá, mintha ő mosta volna a pénzt, holott természetesen a bankelnöknek az égvilágon semmi köze nincs ehhez. Mit csinálhat egy bankelnök? A pénzt beteszik a bankba és a számláról kifizetik, a bank egyet tehet, jelenti a rendőrségnek. Jelentették a rendőrségnek? Jelentették a rendőrségnek. Akkor miről van szó? Hát nem állhat oda és nem tilthatja le, hát nem rendőr, nem hatóság. Azon már rég túl vagyunk egy olyan rendszeren, amelyben ilyet meg lehetett volna csinálni. Tehát egész egyszerűen sokkal nagyobb "joggal" nevezte Kovács ezzel a goromba szóval a főügyészt, mint amilyen joggal nevezik a miniszterelnököt egész egyszerűen bűnösnek. 

Mv.: Van egy nagy elvi különbség a kettő között. Az megszokott dolog mindenütt a világon, hogy a politikusok egymásnak csúnya dolgokat, gyakran hazug dolgokat is mondanak, mert ilyen a világ, nem tudom miért, de ilyen. Viszont az igazságszolgáltatást azt azért szokás kihagyni a politikai játszmákból, mert minden politikai erőnek az a hosszabb távú érdeke, hogy bízhasson a rendszerben. 

Avar János: Nem igaz, Jánoskám, Amerikában a kormány alá van rendelve az ügyész, de választják az ügyészeket. Támadják? Miért ne támadnák? Aki ügyész, de politikusként viselkedik, sőt maga Fidesz-képviselőjelölt volt, politikus volt, és az elmúlt időszakban nem tett meg mindent, hogy valakiben ne keltse egy politikus képzetét, az ne csodálkozzék, ha őt politikai módon támadják. Ezt egyébként már többször elmondtuk, aki politikai módon viselkedik, azt politikai támadásokban részesül. Ez már így van. 

Galló Béla: De a Polt Péternek, vagy az ügyészségnek a hitelét nem erről az oldalról fenyegeti elsősorban nagy veszély, mert ezt el tudja hárítani, és különböző szakmai logikákra hivatkozva mindig eltolja magától, hanem – amit Gyuri is említett az előbb –, a társadalmi igazságérzete felől. Azt senki nem gondolhatja komolyan, hogy az összes régi Fidesz-ügyben az ügyészség mindenféle külső behatás nélkül jutott arra a következtetésre, hogy az az adott ügy ne kerüljön bírósági szakba. Tehát ilyen nincsen. Itt nem hófehérkék és szerecsenek állnak. Bocsánat, szerintem elvétette az arányokat Polt Péter.

Bolgár György: Az is lehetetlen, hogy a rendőrség egy csomó ügyben, huszonvalahányban azt mondja, hogy én vádat emelek, mert alapos okkal azt gyanítom, hogy itt bűncselekmény történt. Erre a huszonvalahány ügyben az ügyészség azt mondja, hogy nem.

Avar János: Ők arra hivatkoznak, hogy az előző kormány ügyeinél is emeltek vádat, érdekes módon mindig a kisgazdák ügyében, a Fideszesek ügyében nem emeltek. 

Mv.: Várhegyi Attila volt az egyetlen kivétel, ha jól emlékszem.

Avar János: Az korábban volt, ott még ráadásul az ügyészség enyhítést javasolt, ami megint csak nem egy tipikus ügyészi viselkedés. 

Mv.: Nem kérte a felmentést. 

Galló Béla: Számomra mindez azt a szomorú következtetést engedi meg, hogy ezek a posztok nagyon régóta ilyen alapon kerülnek kiosztásra. Hogy úgy mondjam, tehát, hogy valamilyen szimpatizánsi háttér húzódik meg a fontos posztok kiosztásánál. Ezt a tények egyértelműen igazolják. 

Mv.: Egyébként érdemes lenne utánanézni annak, hogy Polt Péter, legfőbb ügyészi tevékenysége során a megyei ügyészek jelentős része is lecserélődött. Jó lenne látni, hogyan alakult át középszinten az ügyészi szervezet. Egyébként szerintem egy csinos kis állóháborúra lehet számítani, mert, ha jól emlékszem a szombati Népszabadságban azt mondta Polt Péter, hogy ő nem kíván lemondani. Nincs esély, illetve jogi lehetőség arra, hogy őt eltávolítsák. Tehát a következő három év az így fog eltelni?

Avar János: Szerintem ezzel nagy szolgálatot tesz a mai kormánypártoknak, ugyanis ugyanúgy, ahogy a Nemzeti Színház egy örök bizonyítéka annak az akarnokságnak, ami körülötte létrejött, ugyanúgy 2006-ig egyfolytában lehet az ügyészt támadni, ez egyébként sokkal kedvezőbb politikai szempontból, mint az, ha lenne egy-két olyan per, amiről aztán már a kutya nem beszél.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!