Tavasszal a képviselők egy része így tiltakozott az Európai Parlamentben az iraki háború ellen. Sok szín Fotó: Reuters
A viszontagságos út egy tanulságát azonban le lehet vonni: ez a kontinenst egységesítő intézmény eddigi fennállása során szinte folyamatosan legitimációs gondokkal küszködött. Talán az is oka lehetett ennek, hogy végső soron kormányfők akaratából jött létre és változott, s mint tudjuk, kormányok jönnek és mennek, ám a választópolgárok maradnak, őket nem lehet lecserélni, és jóváhagyásuk nélkül nem könny? politizálni. Talán nem is lehet, ha komolyan vesszük a demokrácia játékszabályait.
Jól jött volna tehát az unió mindenkori vezetésének, ha földrészt formáló kezdeményezéseikhez megkapják nemcsak az illető kormányok, de a választópolgárok jóváhagyását is. Mert e nélkül nincs politikai és társadalmi stabilitás, nincs biztonságos kormányzás sem. Még kontinensnyi méretekben sem. Vagy mondhatnánk úgy is, ilyen méretekben főként nincsen.
A legitimáció állampolgári szint? elérésére az első kísérlet 1979-ben történt, amikor elhatározták az unió akkor még kvázi törvényhozói testületének, az azóta Európai Parlamentnek nevezett intézménynek a közvetlen megválasztását. A "minden kezdet nehéz
" közmondásos igazsága ezúttal is bejött. Az első európai parlamenti választásokon, de a későbbiekben is bizony a "valódi", törvényhozói választásokhoz képest szerényebb volt a részvétel.
Talán nem érdeklik a kontinens állampolgárait a sorsukat meghatározó európai események, az integráció? Vagy az Európai Parlament nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket? Mindkettő lehetséges.
Az is érdekesen alakult, hogy az uniós képviselői választások általában a tagállamok törvényhozói ciklusainak a félidejére esnek. Arra az időszakra, amikor a kormányok még mernek népszerűtlen, ám halaszthatatlan intézkedéseket hozni, olyanokat, melyek gyakran merőben ellentétesek győztes választási programjukkal. Az uniós választópolgár pedig, miután az európai parlamenti választásokon ugyanazok a pártok indulnak, mint a hazain, büntet. Így fordulhatott elő, hogy míg a tagállamok többségében baloldali volt a kormány, az Európai Parlament legerősebb politikai frakciója a konzervatív néppárti lett.
Lehet, hogy ez a fajta kettősség még jó is, hiszen megerősíti a döntéshozatal demokratikusságát, egyfajta fékszerepet játszhat, ha a kormányok túl messzire mennek a választópolgárok akaratától. S lehet jó szondázása is a közvéleménynek.
Helykeresés
2003. 08. 01. (VII/31)
