Kereső toggle

Az életmentők jobb harcosok

Járkáló bombák

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Amikor Bécsben felszálltam a Tel Avivba induló járatra, úgy hozta a sors, hogy mellettem egy antwerpeni ortodox zsidó ült, akivel jól elbeszélgettem héberül. Elmondta, hogy gyémántokkal kereskedik, és már ükapja is ezt a mesterséget űzte. Nagyon élveztem, ahogy nekem, laikusnak elmagyarázta azt a számomra rejtélyes műveletet, ahogy a gyémántokat csiszolják. Ez a milliomos, akinek a kezén naponta hatalmas összegek mennek keresztül, breszlavi haszid, és csak egyetlen napra repült a Szentföldre, hogy jeruzsálemi rabbijától egy magánügyben kérjen tanácsot. Megkérdezte, hová megyek, és felajánlotta, hogy bérelt autóján elvisz a Jeruzsálemhez közeli Mevaseret Zionba, ahol unokahúgom lakik. Az autóba beszállva útitársam azt mondta: "Bár Belgiumban születtem, ott néha piszkos zsidót kiáltanak utánam. Itt érzem valóban otthon magam." 



II. Abdallah jordán király olajfát öntöz. Kevés a békéhez

A tévé és az újságok beszámolói alapján azt hihetné az ember, hogy az öngyilkos terroristák miatt Izraelben leállt az élet. Az érkező azonban az látja, hogy az élet megy tovább, még akkor is, ha csaknem mindennap sikerül egy öngyilkos merénylőnek izraelieket – zsidókat és nem zsidókat – ölnie. Igaz, főleg Jeruzsálemben érezhető, hogy az üzletekben és a vendéglőkben kevesebb a vendég, de a pizzéria, amely a város közepén nemrégiben egy terrorista célpontja volt, teljesen újjáépült, és ebédidőben majdnem minden asztal foglalt volt. 

Sajnos a jeruzsálemi városközpontban hétszáz üzlet közül nyolcvanat bezártak 2002 januárja óta, és ennek csak a felét sikerült újra bérbe adni. Természetesen azok, akik az öngyilkos merénylőket Izraelbe küldik, azt hiszik, hogy akcióikkal sikerül majd Izraelt megbénítani, és tömeges kivándorlásra bírni a polgárokat. Ennek azonban semmi jelét nem láttam. Mevaseret Zionban, Jeruzsálemtől pár kilométerrel nyugatra lépten-nyomon Etiópiából bevándorolt falasa zsidókat látni, akik egy ottani bevándorlótelepen laknak. Az újságok néha arról írnak, hogy van olyan iskola, ahol a fekete bőr? falasa gyerekeket hátrányosan megkülönböztetik. De a buszon ilyet nem láttam, és rám ezeknek az embereknek a zöme olyan benyomást tett, mintha nagyon is elégedettek lennének, hiszen mosolyognak, és gyakran nevetgélnek, amikor egymással amhara nyelven beszélnek. Valószínű, hogy az integráció nem mentes a problémáktól, de Izraelben ők már nem egy megvetett kisebbséghez tartoznak, hanem az őket integrálni kívánó többséghez. 

Ezekben a napokban tudományos szimpóziumot tartanak Izraelben az izraeli nem zsidó lakosság aszszimilációjának kérdéseiről. A halacha, a zsidó vallás szerint több ezer izraeli katona nem számít zsidónak, mivel az édesanyja nem zsidó. Az izraeli lakosság zöme viszont ezekben a héberül beszélő katonákban inkább lát izraelit, mint azokban az emberekben, akik habár zsidók, elutasítják a katonai szolgálatot (zömük "vallási" okból, kisebbségük pacifizmusra hivatkozva), vagy akik nem dolgoznak, és az adófizetők költségén élnek. Ez a vita majdnem annyira érdekli az embereket, mint a településekről és az elválasztó falról szóló vita, amely jobban megvédené az izraeli lakosságot a terrortámadásoktól. A hatnapos háború után elfoglalt vidéken vannak olyan települések, amelyek ideológiai okból megtagadják a szögesdrót kerítés megépítését. Ezek lakosai elvárják, hogy a katonaság megvédje őket. Az izraeliek zöme azt szeretné, ha tömbökben koncentrálnák a településeket, hogy azokat egy választófallal meg lehessen védeni. Egy májusban végzett közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 65 százaléka értett egyet a gondolattal. Arra a kérdésre viszont, hogy "egy egyoldalú elválasztás érdekében hajlandó-e megosztani és fallal elválasztani Jeruzsálemet, hogy merényleteket akadályozzon meg", 69 százalék nemmel válaszolt. 

Izraelben nagy probléma a növekvő munkanélküliség – 2002 első negyedében 270 ezer 600 ember volt munka nélkül, ami 1953 óta a legmagasabb szám, a munkaképesek 10,6 százaléka. A férfiak munkanélkülisége az utolsó évben 39,5 százalékkal, a nőké 13,4 százalékkal növekedett. 

A terrorizmus súlyos károkat okoz az izraeli gazdaságnak, és főleg a társadalomnak. Amikor ott-tartózkodásom utolsó előtti napján Saron miniszterelnök házához közeledtem, középiskolai tanárok tüntetését láttam, akik az ellen tiltakoztak, hogy mivel az új költségvetésben az oktatásra szánt összeg öt százalékkal (hétszázmillió sékellel) kevesebb lett, heti két órával megrövidítették a tanulást. A tévében a hajléktalan fiatalokkal foglalkozó szociális gondozók arról panaszkodtak, hogy már fél éve nem kapnak állami támogatást, ezért már nem tudnak kiszállni oda, ahol ezek a fiatalok összejönnek. 



Utcai kamarazenekar Tel Avivban. Minden hangra figyelnek 

A tévé minden terrortámadás után bemutatja a rokonokat az áldozatok temetésén. A Petach Tikvai támadás után például bemutatott egy nőt, akinek anyját és csecsemő gyermekét gyilkolták meg, és aki elmondta, hogy ő a baloldali Merec párt szavazója, és most is felhívja az arab szomszédokat, hogy hagyjanak fel a terrorhullámmal és a gyűlölettel. A CNN interjút készített az asszonnyal, hogy aztán inkább a terrorista anyjával készített beszélgetést mutassák be. Úgy látszik, sokan nem akarják tudomásul venni, hogy miért vonulnak be az izraeli csapatok a palesztin városokba és falvakba. Csakhogy az Egyesült Államokban általában több megértést mutatnak Izrael iránt, mint Európában. Talán azért is van ez így, mert a második világháborúban a japán ellenség azt hitte, hogy öngyilkos kamikáze repülőkkel le tudja győzni az Egyesült Államokat. A japánok, éppen úgy, mint a palesztinok, meg voltak győződve róla, hogy erkölcsileg erősebbek, mert nem félnek a haláltól. Ezzel eleinte valóban döbbenetet és félelmet keltettek ellenségeikben. Fölösleges részletesen ecsetelni, ki nyerte meg végül a háborút, és mennyibe került ez azoknak, akik lebecsülték az életet szeretőket. Az általánosan elterjedt vélemény szerint azonban az olyan társadalmak, amelyek szeretik az életet, jobban harcolnak, mint azok, akik a halál iránt éreznek vonzalmat; azok, akik emberi életek megmentéséért harcolnak, jobb harcosok, mint azok, akiknek csak az ölés a célja. A háborúkban azok győznek, akik alkotóbbak és polgárokként szabadabbak. Az öngyilkosok alkalmazása, ahogyan azt a kamikazék esete is mutatja, messzemenő következményekkel bír, és nem éppen az öngyilkosok kiküldőinek javára. Éppen a kamikazék kezdeti sikere és az általuk okozott rettenet vezetett ahhoz, hogy az amerikaiak a japánokban emberi formájú gépeket láttak. A japánok a mai napig nehezen szabadulnak az embertelenségnek ettől a képétől. A palesztinok nemsokára fel fogják fedezni, amit a japánok már felfedeztek: hogy nem csak az izraelieket, de barátaikat is nehezen fogják meggyőzni arról, hogy ők emberek, és nem lépkedő bombák. Ami talán a legjobban meglepte az izraelieket, az az öngyilkos női merénylők fellépése volt. Csakhogy ahogy a biztonsági szolgálat már egy pár esetben bebizonyította, ezeket a nőket kényszerítették az öngyilkosságra. Erről a témáról Anat Peri történésznő remek cikket írt április 22-én a Haarec cím? izraeli napilap héber nyelv? kiadásában. 

Talán a legnagyobb élmény számomra izraeli tartózkodásom alatt a "héber könyvhetek" volt, amely június 5-én kezdődött, az idén biztonsági okokból nem nyílt tereken, hanem Jeruzsálemben, az Izrael Múzeum hatalmas udvarában, a budapesti, Vörösmarty téri könyvhétnél nagyobb területen. A nehéz gazdasági helyzet ellenére évente kétmilliárd sékelért (százmilliárd forint) adnak el Izraelben könyveket; idén 4000 kötet megjelentetését tervezik. Egy felmérés szerint az izraeli olvasók 78 százaléka nem változtatta meg olvasási szokásait az intifáda miatt, ami szintén annak a jele, hogy a polgári lakosság igyekszik fenntartani a normális hétköznapi élet rendjét. A sok könyv között feltűnt, hogy Augustinus vallomásait is lefordították latinról héberre, amit egy magánkiadó jelentetett meg – Izraelben igen széles kör? az irodalmi érdeklődés. Sajnos a pénztárcám csak hat könyv vásárlását engedélyezte. Megvettem a "Dávid-csillag és sárga csillag között" cím? kötetet, amely dokumentálja az eretz-izraeli zsidók viszo-nyulását az európai zsidók megsemmisítéséhez 1939 és 1945 között. Itamar Levin könyve az arab országok zsidó hitközségeinek likvidálásáról és a zsidó vagyonok elrablásáról szól. Efraim Karsh, a Londoni Kings College egyetem tanárának remek könyve, az angolul is megjelent Fabricating Israel\'s History – The "New Historians" (Izrael történelmének meghamisítása – Az "új történészek") leleplezi azokat az izraeli és zsidó történészeket és újságírókat, akik nem riadnak vissza idézetek hamisításától sem, csakhogy bizonyítsák, hogy a cionizmusról alkotott képük tényeken alapul. Munkáik a palesztin propaganda hasznos alapanyagának bizonyulnak. 

Izraelben alig tartózkodik külföldi turista. Ezért aztán a Holt-tenger partján a csöndes és terroristák által nehezen támadható turistaközpontok is egymással versenyeznek, úgyhogy az ügyesen tárgyaló turista potom árért kaphat szobát még egy ötcsillagos szállodában is. Ennek megfelelően a Holt-tenger melletti ötcsillagos Novotelben 42 dollárt fizettem a szobáért és a kitűnő reggeliért. Számomra élmény volt a szállóban izraeliekkel találkozni és beszélgetni. Igaz, zömük a középosztályhoz tartozik, mégis érdekes, hogy majdnem mindenki, akivel beszéltem, optimista volt. Aki valóban szolidáris akar lenni a Közel-Kelet egyetlen demokráciájával, és Izraelbe utazik, azt tárt karokkal fogadják. Mindennap hallottam az izraeli rádióban a hirdetést, amely Magyarországra hívja az izraeli turistát. A bemondónő magyarul szól a reménybeli utazóhoz: "viszontlátásra". Én héberül, "salommal" köszöntöm a Hetek olvasóit, abban a reményben, hogy talán egypáran közülük mégis Izraelben töltenek néhány napot vagy hetet.

Olvasson tovább: